Kilencedik alkalommal szerveztek karácsonyi vásárt Kászon községben december közepén. A kézművesek felvonultatása mellett a község néptánccsoportjai az Őszirózsák nyugdíjas klub, a Nagykászoni egyházi kórus is megörvendeztette a vásárra érkezőket. Ott készült most következő összeállításunk, amelyben elsőnek az egyik szervezőt, Csűrös Zsoltot hallják.
A következő összeállításunkban hallgassák meg három erdélyi magyar történelmi egyházi vezető - Kovács Gergely római katolikus érsek, Kolumbán Vilmos József református és Kovács István unitárius püspök - karácsonyi pásztorlevelét.
Karácsony környékén erősebbé válik az önzetlen szeretet jelenléte. Szívünk megnyitása adja a lehetőséget, hogy lelkünkbe tudjuk ezt fogadni, és gyarapodni tudjunk általa – állítja adásunk mai vendége, akivel már több ízben beszélgettünk a Natura Stúdióban a szakrális földrajzot kutatók látásmódjáról.
Balla Ede Zsolt szakrális-földrajz kutató egyik kötetében a székelyudvarhelyi Jézus Szíve kápolnát és a hozzá kapcsolódó szent helyeket ismerteti. A történelmi, egyháztörténeti, földrajzi múlt mellett – a Jézus szíve kápolna apropóján – a szerző tanításokat is megfogalmaz az emberhez méltó életről és a szív ébresztésének fontosságáról. Mai adásunkban őt kérjük meg, meséljen a Magura Kiadó gondozásában megjelent könyvéről.
A detonáció ugyanott történt, ahol két nappal korábban egy autóba rejtett bomba megölte az orosz vezérkar egyik magas rangú tisztjét, Fanil Szarvarov altábornagyot.
Két közlekedési rendőr megközelített egy gyanúsan viselkedő férfit, aki ekkor aktiválta a nála lévő robbanószerkezetet. A két hatósági személy és egy harmadik civil is életét vesztette.
Oroszország szerint a tábornok elleni merénylet mögött ukrán hírszerzés állhat. Az elmúlt években több magas rangú orosz katonai vezető és háborúpárti közszereplő volt merényletek célpontja Oroszországban és az orosz hadsereg által megszállt területeken. Ukrajna esetenként elismerte a felelősségét.
Kilencedik alkalommal szerveztek karácsonyi vásárt Kászon községben december közepén. A kézművesek felvonultatása mellett a község néptánccsoportjai az Őszirózsák nyugdíjas klub, a Nagykászoni egyházi kórus is megörvendeztette a vásárra érkezőket. Ott készült most következő összeállításunk, amelyben elsőnek az egyik szervezőt, Csűrös Zsoltot hallják.
A biztonsági kordonokba hajtott ma egy autós a londoni parlamentnél, a sofőrt letartóztattak, a környéket lezárták. A rendőrség tájékoztatása szerint több járókelő megsérült, állapotukról egyelőre nem közöltek részleteket, csak annyit, hogy jelenleg egyikük állapota sem életveszélyes. (tovább…)
Egymillió kanadai dollár értékben szállít mesterlövész-puskákat Ukrajnának egy kanadai cég – tájékoztat az MTI az Ottawa Citizen című lapot internetes felületére hivatkozva. Ross Spagrudra, a winnipegi PGW Defence Technologies tulajdonosa a lapnak megerősítette, hogy cége LRT-3 típusú, ötvenes kaliberű, távcsöves, hangtompítós mesterlövész-puskákat fog szállítani Ukrajnának. (tovább…)
Szeptember 15-étől egymillió adag influenza elleni oltás áll a fertőzésnek kitett lakosság rendelkezésére az egészségügyi minisztérium kampányának köszönhetően. A szaktárca arról tájékoztatta ma az Agerperes hírügynökséget, hogy a versenytárgyalás nyertesével aláírta az influenza elleni vakcinák beszerzésére vonatkozó keretszerződést, a több mint 11 millió 200 ezer lej értékben. (tovább…)
A kormány kész odafigyelni az üzleti szféra és a befektetők igényeire, valamint kedvező körülményeket biztosítani számukra – üzente ma Viorica Dăncilă miniszterelnök az International Business Forum nyitórendezvény résztvevőinek. (tovább…)
Az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsa tiltakozik az ellen, hogy a csaknem hatmilliárd lejnyi költségvetés-kiegészítési összeg több mint négyötöde a központi költségvetésben marad. (tovább…)
Nem találták még meg a pénteki, bukaresti tüntetésen megvert csendőrnőtől ellopott fegyvert – nyilatkozta hétfő reggel az erőszakba torkollt demonstráció…
Több mint 220 ezer lej kártérítést fizettek ki az afrikai sertéspestis által érintett gazdáknak – tájékoztat az Agerpres hírügynökség az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság elnökére hivatkozva. Geronimo Brănescu tegnap kijelentette: eddig országszerte 1.890 gazdaságot és sertésfarmot érintett a kór. A 220 ezer lejt 84 jóváhagyott aktacsomagra fizették ki, 681 aktacsomag még elbírálás alatt van. (tovább…)
Pár nap múlva lép életbe az a jogszabály, amelynek értelmében a 16 életévüket betöltött fiatalok szerződéses gyakornoki munkát cégezhetnek különféle cégénél, vagy közintézményekben.Az ezt szabályozó törvény szombaton, augusztus 18-án lépéletbe, a Hivatalos Közlönyben már közzétették. (tovább…)
Jól mutatnak a hét hónapra szóló költségvetési adatok, amelyeket ma tesznek közzé – állítja a pénzügyminiszter. Eugen Teodorovici szerint rekordértékű adóbevételt regisztráltak, a GDP-arányos költségvetési hiány pedig 1,26 százalék. (tovább…)
object(WP_Query)#3595 (54) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(458021)
[1]=>
int(458023)
[2]=>
int(458124)
[3]=>
int(458176)
[4]=>
int(458287)
}
["paged"]=>
int(2191)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(458021)
[1]=>
int(458023)
[2]=>
int(458124)
[3]=>
int(458176)
[4]=>
int(458287)
}
["paged"]=>
int(2191)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(3) "all"
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3597 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3668 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (458021,458023,458124,458176,458287) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 26280, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3596 (24) {
["ID"]=>
int(365085)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-14 11:47:33"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-14 08:47:33"
["post_content"]=>
string(585) "A biztonsági kordonokba hajtott ma egy autós a londoni parlamentnél, a sofőrt letartóztattak, a környéket lezárták. A rendőrség tájékoztatása szerint több járókelő megsérült, állapotukról egyelőre nem közöltek részleteket, csak annyit, hogy jelenleg egyikük állapota sem életveszélyes.
A rendőrség egyelőre arról sem adott felvilágosítást, hogy terrorcselekmény vagy baleset történt-e.
A BBC hírtelevíziója által megszólaltatott egyik szemtanú szerint az autós nagy sebességgel, szándékosan hajtott a kordonok közé."
["post_title"]=>
string(53) "A biztonsági kordonokba hajtott egy autós Londonban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(51) "a-biztonsagi-kordonokba-hajtott-egy-autos-londonban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-14 11:47:33"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-14 08:47:33"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365085"
["menu_order"]=>
int(22442)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3594 (24) {
["ID"]=>
int(365083)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-14 11:46:02"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-14 08:46:02"
["post_content"]=>
string(1046) "Egymillió kanadai dollár értékben szállít mesterlövész-puskákat Ukrajnának egy kanadai cég – tájékoztat az MTI az Ottawa Citizen című lapot internetes felületére hivatkozva. Ross Spagrudra, a winnipegi PGW Defence Technologies tulajdonosa a lapnak megerősítette, hogy cége LRT-3 típusú, ötvenes kaliberű, távcsöves, hangtompítós mesterlövész-puskákat fog szállítani Ukrajnának.
A kanadai külügyminisztériumban nem reagáltak a lap értesülésére, arra hivatkozva, hogy védeniük kell a vállalat érdekeit. Ugyanakkor James Bezan ellenzéki konzervatív szakpolitikus elárulta, hogy a külügyminisztérium a múlt héten hagyta jóvá a fegyverüzletet.
Tavaly ősszel Justin Trudeau kanadai miniszterelnök Torontóban tárgyalt Petro Porosenko ukrán elnökkel, és akkor nem zárta ki, hogy országa fegyvereket fog szállítani Kijevnek. Kanada 2015 óta mintegy kétszáz katonai szakértőt állomásoztat Ukrajnában, ők az ukrán hadsereg tisztjeit és katonáit képezik ki."
["post_title"]=>
string(49) "Mesterlövész-puskákat ad el Ukrajnának Kanada"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(45) "mesterlovesz-puskakat-ad-el-ukrajnanak-kanada"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-14 11:46:02"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-14 08:46:02"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365083"
["menu_order"]=>
int(22445)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3667 (24) {
["ID"]=>
int(365534)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-30 13:51:33"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-30 10:51:33"
["post_content"]=>
string(660) "Szeptember 15-étől egymillió adag influenza elleni oltás áll a fertőzésnek kitett lakosság rendelkezésére az egészségügyi minisztérium kampányának köszönhetően. A szaktárca arról tájékoztatta ma az Agerperes hírügynökséget, hogy a versenytárgyalás nyertesével aláírta az influenza elleni vakcinák beszerzésére vonatkozó keretszerződést, a több mint 11 millió 200 ezer lej értékben.
A szerződés értelmében a beszállító szeptember 15-étől kezdi eljuttatni az oltásokat a közegészségügyi igazgatóságokhoz. A kampány célja minimálisra csökkenteni az influenzás megbetegedések számát."
["post_title"]=>
string(53) "Egymillió adag influenza elleni oltást vásárolnak"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(49) "egymillio-adag-influenza-elleni-oltast-vasarolnak"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-30 13:51:33"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-30 10:51:33"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365534"
["menu_order"]=>
int(22446)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3603 (24) {
["ID"]=>
int(365538)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-30 13:52:32"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-30 10:52:32"
["post_content"]=>
string(793) "A kormány kész odafigyelni az üzleti szféra és a befektetők igényeire, valamint kedvező körülményeket biztosítani számukra - üzente ma Viorica Dăncilă miniszterelnök az International Business Forum nyitórendezvény résztvevőinek. Az Agerpres hírügynökség idézi az Ana Birchall kormányfőhelyettes által felolvasott üzenetet, amelyben a miniszterelnök kifejtette: a kormányprogramban vállaltak értelmében a kabinet kiemelkedő hangsúlyt fektet a gazdasági diplomácia fellendítésére, a hazai termékek és szolgáltatások külföldön történő népszerűsítésére és a külföldi beruházások bevonzására.
Üzenetében kitért arra is, hogy az év első felében a külföldi befektetések értéke meghaladta a kétmilliárd eurót."
["post_title"]=>
string(80) "Dăncilă: A külföldi befektetések értéke meghaladta a kétmilliárd eurót"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(69) "dancila-a-kulfoldi-befektetesek-erteke-meghaladta-a-ketmilliard-eurot"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-30 13:52:32"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-30 10:52:32"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365538"
["menu_order"]=>
int(22449)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3315 (24) {
["ID"]=>
int(365075)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-13 14:09:07"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-13 11:09:07"
["post_content"]=>
string(1345) "Az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsa tiltakozik az ellen, hogy a csaknem hatmilliárd lejnyi költségvetés-kiegészítési összeg több mint négyötöde a központi költségvetésben marad. A mindössze egyötödnyi hozzájárulás a helyi önkormányzatok költségvetéséhez, a múlt év végén csaknem 90 százalékban ellehetetlenített önkormányzatok működési költségeit és béralapját pótolja ki, hatalmas űrt hagyva például a megyei önkormányzatok hatáskörébe utalt gyermekvédelmi rendszer finanszírozásában." Tiltakozunk az ellen, hogy a kormány továbbra is semmibe veszi Románia – 1997-ben ratifikált – Helyi Önkormányzatok Európai Chartájában vállalt kötelezettségeit, folyamatosan arra kényszerítve az önkormányzatokat, hogy Bukarestben kilincseljenek mindennapi feladataik ellátása érdekében" – fogalmaz az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsa ma kiadott közleményében, amelyben felszólítja Románia kormányát, a román politikai pártokat és az önkormányzatok romániai képviseleti testületeit, hogy járjanak el valamennyi önkormányzat pénzügyi keretének a 2017-es szintre való maradéktalan visszaállítása, valamint a helyi és megyei infrastrukturális fejlesztésekhez szükséges pénzalapok biztosítása érdekében."
["post_title"]=>
string(54) "Tiltakozik az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsa"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(50) "tiltakozik-az-rmdsz-orszagos-onkormanyzati-tanacsa"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-13 14:09:07"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-13 11:09:07"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365075"
["menu_order"]=>
int(22451)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3411 (24) {
["ID"]=>
int(365072)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-13 14:07:25"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-13 11:07:25"
["post_content"]=>
string(710) "Nem találták még meg a pénteki, bukaresti tüntetésen megvert csendőrnőtől ellopott fegyvert - nyilatkozta hétfő reggel az erőszakba torkollt demonstráció ügyében vizsgálódó katonai ügyészség főügyésze. "Tudomásom szerint még nem találták meg a csendőrnő fegyverét. Ebben az ügyben a fővárosi ügyészségen dolgozó kollégák folytatják a nyomozást" - mondta az újságíróknak Ionel Corbu. A főügyész szerint eddig hozzávetőlegesen 30 olyan személy tett feljelentést a kerületi rendőrségeken, akik sérüléseket szenvedtek a csendőrség közbelépései nyomán. Ezeket a feljelentéseket a katonai ügyészség begyűjti, majd kihallgatják az érintetteket."
["post_title"]=>
string(18) "Az eltűnt fegyver"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(17) "az-eltunt-fegyver"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-13 14:07:25"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-13 11:07:25"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365072"
["menu_order"]=>
int(22453)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3314 (24) {
["ID"]=>
int(365531)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2018-07-08 10:00:26"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-07-08 07:00:26"
["post_content"]=>
string(181) "Hallgassa meg a műsort!
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/08/2018-07-08-vas.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/08/2018-07-08-vas.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(34) "Katolikus igehirdetés, július 8."
["post_excerpt"]=>
string(62) "Málnási Demeter, kósteleki katolikus lelkész hirdet igét."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(30) "katolikus-igehirdetes-julius-8"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-30 13:51:48"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-30 10:51:48"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365531"
["menu_order"]=>
int(22454)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3395 (24) {
["ID"]=>
int(365069)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-13 14:06:24"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-13 11:06:24"
["post_content"]=>
string(860) "Átlagban két, de több órás késéssel közlekednek ma az országban a vonatok, a Caraiova-Caracal szakaszon történt vasúti baleset miatt. Adrian Vlaicu a román állami vasúttársaság szóvivője elmondta, a baleset sajnos kihatással van a teljes vasúti hálózatra, és értelemszerűen a személyszállításra is. Vasárnap egy a Bukarest-Krajova útvonalon közlekedő, biogázolajat szállító tehervonat kisiklott, a Dolj megyei Cârcea település közelében levő vasúti híd előtt, a 23 vagonból több leszakadt és a szakadékba zuhant, a roncsok eltakarítása időigényes és nehéz művelet, és mivel fővonalról van szó, amelyet egyelőre ki kell kerülni, a teljes vasúti közlekedést befolyásolja. A baleset az eddigi vizsgálatok szerint az ittas mozdonyvezető figyelmetlensége miatt következett be."
["post_title"]=>
string(41) "Megbénult a vasúti személyszállítás"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(35) "megbenult-a-vasuti-szemelyszallitas"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-13 14:06:24"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-13 11:06:24"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365069"
["menu_order"]=>
int(22456)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3396 (24) {
["ID"]=>
int(365525)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2018-07-01 10:00:51"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-07-01 07:00:51"
["post_content"]=>
string(181) "Hallgassa meg a műsort!
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/08/2018-07-01-vas.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/08/2018-07-01-vas.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(35) "Unitárius igehirdetés, július 1."
["post_excerpt"]=>
string(68) "Varró-Bodoczi Barna, szentgericei unitárius lelkész hirdet igét."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(30) "unitarius-igehirdetes-julius-1"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-30 13:47:01"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-30 10:47:01"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365525"
["menu_order"]=>
int(22457)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3397 (24) {
["ID"]=>
int(365522)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-30 13:44:21"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-30 10:44:21"
["post_content"]=>
string(2294) "Több mint 220 ezer lej kártérítést fizettek ki az afrikai sertéspestis által érintett gazdáknak - tájékoztat az Agerpres hírügynökség az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság elnökére hivatkozva. Geronimo Brănescu tegnap kijelentette: eddig országszerte 1.890 gazdaságot és sertésfarmot érintett a kór. A 220 ezer lejt 84 jóváhagyott aktacsomagra fizették ki, 681 aktacsomag még elbírálás alatt van. Az összkár – becslésük szerint – meghaladja a 6 és fél millió lejt.
Brănescu hozzátette: 11 nagy sertésfarmon is kimutatták a vírus jelenlétét, ezekben összesen 73.351 sertést pusztítottak el. Erdélyben Szatmár megyében hat, Biharban 28 gócot tartanak számon, Szilágy megyében eddig csak vaddisznók estek áldozatul a kórnak.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter kimutatása szerint augusztus 27-én az ország tíz megyéjében volt jelen a vírus, 121 ezer sertést pusztítottak el.
Klaus Johannis államfő felkészületlenséggel és mulasztással vádolta a kormányt. Az elnök felszólította a kabinetet, hogy sürgősen hozza meg az afrikai sertéspestis terjedését megakadályozó intézkedéseket és mielőbb kártalanítsa az érintett tenyésztőket. A román hatóságok ugyanakkor pénzügyi támogatást kértek az Európai Bizottságtól az afrikai sertéspestis hatásainak leküzdésére és megoldásokat várnak a külföldi szakemberektől a betegség elterjedésének megfékezésére.
Bulgária befejezte a kerítésépítést
Bulgária befejezte a kerítésépítést a bolgár-román határon - közölte az Agerpres a bolgár Novinite hírügynökségre hivatkozva. A négy hét alatt elkészült 133 kilométeres szögesdrót-kerítés a vándorló vadállatokat hivatott elriasztani. Így védekezik Bulgária az ellen, hogy a vándorló vadállatok átjuttassák a Romániát sújtó afrikai sertéspestis kórokozóját. Janko Ivanov bolgár mezőgazdasági miniszterhelyettes rendkívül aggasztónak vélte a romániai afrikai sertéspestis-járványt, különös tekintettel arra, hogy a bolgár határtól alig ötven kilométerre található legnagyobb romániai sertésfarmot, Brăila megyében, elérte a fertőzés."
["post_title"]=>
string(52) "Sertéspestis: Eddig 84 gazda kapott kártérítést"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(46) "sertespestis-eddig-84-gazda-kapott-karteritest"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-30 13:44:21"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-30 10:44:21"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365522"
["menu_order"]=>
int(22458)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3398 (24) {
["ID"]=>
int(365066)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-13 14:05:27"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-13 11:05:27"
["post_content"]=>
string(965) "Pár nap múlva lép életbe az a jogszabály, amelynek értelmében a 16 életévüket betöltött fiatalok szerződéses gyakornoki munkát cégezhetnek különféle cégénél, vagy közintézményekben.Az ezt szabályozó törvény szombaton, augusztus 18-án lépéletbe, a Hivatalos Közlönyben már közzétették.A gyakornoki munkáért a munkáltató a minimálbér legalább felét kell kifizesse, a munkaidő nem haladhatja meg a napi hat, illetve a heti 30 órát. A törvény előírásai szerint szerződés legtöbb hat hónapra köthető, a gyakornokoskodással eltöltött idő ugyanakkor hivatalosan is régiségnek számít, és figyelembe veszik majd a nyugdíjpontok kiszámolásánál is. A munkáltató a gyakornoki időszak végén bizonyítványt köteles kiállítani. Gyakornoki munkát vállalhatnak a 15.életévüket betöltött fiatalok is, ám ehhez szüleik, vagy törvényes gyámjuk írásos beleegyezése szükséges."
["post_title"]=>
string(26) "Legális gyakornokoskodás"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(24) "legalis-gyakornokoskodas"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-13 14:05:27"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-13 11:05:27"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365066"
["menu_order"]=>
int(22460)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3422 (24) {
["ID"]=>
int(365518)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-30 13:39:49"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-30 10:39:49"
["post_content"]=>
string(558) "Jól mutatnak a hét hónapra szóló költségvetési adatok, amelyeket ma tesznek közzé – állítja a pénzügyminiszter. Eugen Teodorovici szerint rekordértékű adóbevételt regisztráltak, a GDP-arányos költségvetési hiány pedig 1,26 százalék.
Ami a június végi adatokat illeti, akkor a költségvetési hiány csaknem kétszeresére ugrott a május végi értéknek és elérte a 14,97 milliárd lejt. Ez GDP-arányosan 1,61 százalékot jelent a tervezett 2,21 százalékhoz képest – derül ki a szaktárca adataiból."
["post_title"]=>
string(57) "Teodorovici: Rekordértékű adóbevételt regisztráltak"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(50) "teodorovici-rekorderteku-adobevetelt-regisztraltak"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-30 13:39:49"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-30 10:39:49"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365518"
["menu_order"]=>
int(22461)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3596 (24) {
["ID"]=>
int(365085)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-14 11:47:33"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-14 08:47:33"
["post_content"]=>
string(585) "A biztonsági kordonokba hajtott ma egy autós a londoni parlamentnél, a sofőrt letartóztattak, a környéket lezárták. A rendőrség tájékoztatása szerint több járókelő megsérült, állapotukról egyelőre nem közöltek részleteket, csak annyit, hogy jelenleg egyikük állapota sem életveszélyes.
A rendőrség egyelőre arról sem adott felvilágosítást, hogy terrorcselekmény vagy baleset történt-e.
A BBC hírtelevíziója által megszólaltatott egyik szemtanú szerint az autós nagy sebességgel, szándékosan hajtott a kordonok közé."
["post_title"]=>
string(53) "A biztonsági kordonokba hajtott egy autós Londonban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(51) "a-biztonsagi-kordonokba-hajtott-egy-autos-londonban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-14 11:47:33"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-14 08:47:33"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365085"
["menu_order"]=>
int(22442)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(37168)
["max_num_pages"]=>
int(3098)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "006880a408baad972ded5ee11e7079b8"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:9d37b4d9b4cfcd4933cbec0a606e0101"
}