A következő összeállításunkban hallgassák meg három erdélyi magyar történelmi egyházi vezető - Kovács Gergely római katolikus érsek, Kolumbán Vilmos József református és Kovács István unitárius püspök - karácsonyi pásztorlevelét.
Karácsony környékén erősebbé válik az önzetlen szeretet jelenléte. Szívünk megnyitása adja a lehetőséget, hogy lelkünkbe tudjuk ezt fogadni, és gyarapodni tudjunk általa – állítja adásunk mai vendége, akivel már több ízben beszélgettünk a Natura Stúdióban a szakrális földrajzot kutatók látásmódjáról.
Balla Ede Zsolt szakrális-földrajz kutató egyik kötetében a székelyudvarhelyi Jézus Szíve kápolnát és a hozzá kapcsolódó szent helyeket ismerteti. A történelmi, egyháztörténeti, földrajzi múlt mellett – a Jézus szíve kápolna apropóján – a szerző tanításokat is megfogalmaz az emberhez méltó életről és a szív ébresztésének fontosságáról. Mai adásunkban őt kérjük meg, meséljen a Magura Kiadó gondozásában megjelent könyvéről.
A detonáció ugyanott történt, ahol két nappal korábban egy autóba rejtett bomba megölte az orosz vezérkar egyik magas rangú tisztjét, Fanil Szarvarov altábornagyot.
Két közlekedési rendőr megközelített egy gyanúsan viselkedő férfit, aki ekkor aktiválta a nála lévő robbanószerkezetet. A két hatósági személy és egy harmadik civil is életét vesztette.
Oroszország szerint a tábornok elleni merénylet mögött ukrán hírszerzés állhat. Az elmúlt években több magas rangú orosz katonai vezető és háborúpárti közszereplő volt merényletek célpontja Oroszországban és az orosz hadsereg által megszállt területeken. Ukrajna esetenként elismerte a felelősségét.
A kazah elnök felajánlotta, hogy Kazahsztán vállalná a házigazda szerepét az ukrajnai rendezést szolgáló béketárgyalásokon
Kaszim–Zsomart Tokajev az amerikai kollégájával kedden folytatott telefonbeszélgetése során Donald Trump „kiemelkedő vezetői képességeit” méltatta, amelyek szerinte segítettek egy sor nemzetközi katonai konfliktus lezárásában és az Egyesült Államok belső potenciáljának erősítésébe. Tokajev egyúttal meghívta Trumpot, hogy számára megfelelő időpontban látogasson el Kazahsztánba – ismertette az elnöki hivatal.
Az amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalán közben azt jelentette be, hogy meghívta a kazah és az üzbég vezetőket a G20-csoport Miamiban rendezendő jövő évi csúcstalálkozójára.
Ősszel Trump még arról beszélt, hogy az orosz-ukrán békecsúcs Budapesten lesz, azonban a találkozót néhány nap után elhalasztották. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a keddi kormányinfón cáfolta, hogy körvonalazódna egy februári budapesti békecsúcs.
A következő összeállításunkban hallgassák meg három erdélyi magyar történelmi egyházi vezető - Kovács Gergely római katolikus érsek, Kolumbán Vilmos József református és Kovács István unitárius püspök - karácsonyi pásztorlevelét.
Manfred Weber ma bejelentette, hogy elindul az Európai Néppárt (EPP) úgynevezett csúcsjelölti tisztségéért, hogy a párt európai parlamenti választási győzelme esetén ő lehessen az Európai Bizottság következő elnöke. (tovább…)
Tizenegyre emelkedett mára a Dzsebi névre keresztelt japán tájfun halálos áldozatainak száma. A pusztító vihar miatt eddig több mint 340-en megsebesültek, és hatalmas károk keletkeztek az ország infrastruktúrájában is. (tovább…)
Nem mozog eleget a világ népességének több mint negyede, 1,4 milliárd ember, és ez az adat 2001 óta csupán nagyon kicsit javult – állapította meg az Egészségügyi Világszervezet friss jelentése. (tovább…)
Az anyanyelvű oktatási rendszer erősítése, a valós decentralizáció és a nyelvi jogokat garantáló közigazgatási kódex hatályba léptetése szerepel egyebek mellett az RMDSZ prioritásai között, amelyekhez a szociálliberális kormánykoalíciótól remél támogatást a kezdődött őszi parlamenti ülésszakban – közölte Korodi Attila, a párt képviselőházi frakcióvezetője. (tovább…)
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselői büntetőjogi panaszt nyújtanak be Liviu Dragnea ellen, mert az alsóházi elnök nem hívott össze rendkívüli ülésszakot – jelentette be hétfőn Ludovic Orban, a PNL elnöke. A feljelentést megvitatták a pártban, de nem jutottak közös nevezőre, így abban állapodtak meg, hogy minden egyes képviselő szabadon eldöntheti, hogy aláírja-e a dokumentumot vagy sem.
Románia washingtoni nagykövete szerint politikai okokból akarják „egyesek” eltávolítani a posztjáról. George Maior erről annak kapcsán nyilatkozott, hogy a Román Hírszerző Szolgálat tevékenységét felügyelő parlamenti bizottság behívta meghallgatásra. (tovább…)
Călin Popescu-Tăriceanu még nem döntötte el, hogy indul-e a 2019-es államelnök-választáson. A Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőivel együtt valószínűleg jövő év elején hoznak döntést ebben az ügyben. (tovább…)
A szervezők az utóbbi napok erőszakba forduló tüntetései után a „Felkelés a szélsőjobboldali uszítás ellen – Rasszizmus helyett szolidaritás” mottóval hirdették meg a rendezvényt, amelyre nagyjából 50 ezren gyűltek össze – jelentette a Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaság a Szászország tartományi város önkormányzatának becslésére hivatkozva. (tovább…)
Nőtt az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű német ellenzéki párt választói támogatottsága, amióta esetenként erőszakba forduló tüntetéseket tartanak Chemnitzben egy gyaníthatóan bevándorlók által lekövetett emberölés miatt.
Egy kedden ismertetett felmérés szerint az AfD megelőzte a Német Szociáldemokrata Pártot (SPD) és előlépett Németország második számú politikai erejévé.
object(WP_Query)#3624 (54) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(458256)
[1]=>
int(458124)
[2]=>
int(458176)
[3]=>
int(458287)
[4]=>
int(458284)
}
["paged"]=>
int(2184)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(458124)
[1]=>
int(458176)
[2]=>
int(458256)
[3]=>
int(458284)
[4]=>
int(458287)
}
["paged"]=>
int(2184)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(3) "all"
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3554 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3551 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (458124,458176,458256,458284,458287) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 26196, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3552 (24) {
["ID"]=>
int(365709)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-09-05 14:04:54"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-09-05 11:04:54"
["post_content"]=>
string(679) "Manfred Weber ma bejelentette, hogy elindul az Európai Néppárt (EPP) úgynevezett csúcsjelölti tisztségéért, hogy a párt európai parlamenti választási győzelme esetén ő lehessen az Európai Bizottság következő elnöke.
Az Európai Néppárt jelenlegi európai parlamenti frakcióvezetője, a bajor Keresztényszociális Unió 46 éves elnökhelyettese elsőként szállt ringbe a jelöltségért a jobbközép pártokat összefogó Európai Néppártban.
Jelentkezni október közepéig lehet, és végül a pártcsalád november eleji helsinki kongresszusán döntenek majd arról, hogy ki lesz a csúcsjelölt a jövő májusi választáson."
["post_title"]=>
string(59) "Manfred Weber indul az EPP "csúcsjelölti" tisztségéért"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(52) "manfred-weber-indul-az-epp-csucsjelolti-tisztsegeert"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-09-05 14:36:11"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-09-05 11:36:11"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365709"
["menu_order"]=>
int(22340)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3621 (24) {
["ID"]=>
int(365707)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-09-05 14:03:03"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-09-05 11:03:03"
["post_content"]=>
string(297) "Már több mint 200 ezer embernek kellett elhagynia otthonát idén Afganisztánban az országban dúló harcok miatt – jelentette ma az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala. A 34 tartományból 31-ben erőszakos kitelepítésekről is érkeztek jelentések – közölte a hivatal."
["post_title"]=>
string(28) "Menekülnek Afganisztánból"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(25) "menekulnek-afganisztanbol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-09-05 14:03:03"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-09-05 11:03:03"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365707"
["menu_order"]=>
int(22341)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3555 (24) {
["ID"]=>
int(365705)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-09-05 14:02:05"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-09-05 11:02:05"
["post_content"]=>
string(628) "Tizenegyre emelkedett mára a Dzsebi névre keresztelt japán tájfun halálos áldozatainak száma. A pusztító vihar miatt eddig több mint 340-en megsebesültek, és hatalmas károk keletkeztek az ország infrastruktúrájában is.
A Dzsebi a helyiek szerint az elmúlt 25 év legsúlyosabb tájfunja. Japánban már eddig is ítéletidő pusztított: a heves esőzések következtében kialakult áradások miatt szombaton mintegy 27 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát az ország középső és északkeleti részén. Júliusban a természeti katasztrófák több mint 200 ember halálát okozták."
["post_title"]=>
string(35) "Pusztít a Dzsebi tájfun Japánban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(32) "pusztit-a-dzsebi-tajfun-japanban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-09-05 14:02:05"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-09-05 11:02:05"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365705"
["menu_order"]=>
int(22342)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3562 (24) {
["ID"]=>
int(365703)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-09-05 14:00:57"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-09-05 11:00:57"
["post_content"]=>
string(1082) "Nem mozog eleget a világ népességének több mint negyede, 1,4 milliárd ember, és ez az adat 2001 óta csupán nagyon kicsit javult - állapította meg az Egészségügyi Világszervezet friss jelentése.
A mozgásszegény életmód növeli az egészségügyi kockázatokat, a szívbetegségek, a 2-es típusú diabétesz és néhány daganatos betegség kialakulásának esélyét - írta a BBC hírportálja a Lancet Public Health orvosi lap alapján. A világszervezet megállapította, hogy a gazdag országok a legkevésbé aktívak között vannak. A felmérések szerint a nők kevesebbet mozognak a férfiaknál szinte a világ minden táján.
A kutatók az inaktív csoportba soroltak mindenkit, aki hetente kevesebb mint 150 percnyi mérsékelt intenzitású mozgást végzett vagy 75 percnél rövidebb ideig edzett intenzíven.
A szakemberek felszólították a világ kormányait, hogy hozzanak létre és tartsanak fenn megfelelő infrastruktúrát a sportolás, valamint a közlekedésben a gyaloglás és a kerékpározás támogatására."
["post_title"]=>
string(18) "Nem mozgunk eleget"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(18) "nem-mozgunk-eleget"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-09-05 14:00:57"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-09-05 11:00:57"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365703"
["menu_order"]=>
int(22343)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3579 (24) {
["ID"]=>
int(365698)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2018-09-05 15:30:54"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-09-05 12:30:54"
["post_content"]=>
string(787) "A Délkelet-Ázsiában élő Bajczi Mariannával és Zabó Kittivel legutóbb a vietnami és malajziai mindennapjaikról beszélgettünk a Natúra Stúdióban. A két kreativitás fejlesztő nemrégiben hazalátogatott Magyarországra, és Erdélyben is megfordult. Az elmúlt hétvégén zárult az általuk tartott rajztábor a gyergyószerhágyi gyermekotthonban. Az ottani tapasztalatokról kérdezem őket adásunk első felében.
Ezt követően Molnár Krisztina összeállítását sugározzuk a marosvásárhelyi Alpha Transilvană Alapítvány Atrium nevű programjának képkiállításáról.
Hallgassa meg a műsort!
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/09/2018-09-05ns.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/09/2018-09-05ns.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(133) "Rajztábor a gyergyószárhegyi gyermekotthonban & Művészetterápia az Alpha Transilvană Alapítvány „Kreatív” csoportjában"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(114) "rajztabor-a-gyergyoszarhegyi-gyermekotthonban-muveszetterapia-az-alpha-transilvana-alapitvany-kreativ-csoportjaban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-09-06 10:29:38"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-09-06 07:29:38"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365698"
["menu_order"]=>
int(22344)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3580 (24) {
["ID"]=>
int(365687)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2018-09-04 15:05:47"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-09-04 12:05:47"
["post_content"]=>
string(878) "Az anyanyelvű oktatási rendszer erősítése, a valós decentralizáció és a nyelvi jogokat garantáló közigazgatási kódex hatályba léptetése szerepel egyebek mellett az RMDSZ prioritásai között, amelyekhez a szociálliberális kormánykoalíciótól remél támogatást a kezdődött őszi parlamenti ülésszakban - közölte Korodi Attila, a párt képviselőházi frakcióvezetője.
Korodi Attila szerint "jelen pillanatban az együttműködés még létezik", ám folytatása az RMDSZ részéről azon múlik, hogy a koalíció hajlandó-e támogatni az RMDSZ prioritásait is.
A frakcióvezető elmondta: az RMDSZ-nek számos kifogása van a kormány tevékenységével szemben.
A koalíció nem várhatja el az RMDSZ-től, hogy olyan kormányzati kezdeményezéseket is megszavazzon, amelyekkel nem ért egyet - szögezte le a politikus."
["post_title"]=>
string(57) "Egyelőre fennmarad a PSD és az RMDSZ együttműködése"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(51) "egyelore-fennmarad-a-psd-es-az-rmdsz-egyuttmukodese"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-09-04 15:05:47"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-09-04 12:05:47"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365687"
["menu_order"]=>
int(22348)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3581 (24) {
["ID"]=>
int(365685)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2018-09-04 15:05:19"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-09-04 12:05:19"
["post_content"]=>
string(1189) "A Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselői büntetőjogi panaszt nyújtanak be Liviu Dragnea ellen, mert az alsóházi elnök nem hívott össze rendkívüli ülésszakot - jelentette be hétfőn Ludovic Orban, a PNL elnöke. A feljelentést megvitatták a pártban, de nem jutottak közös nevezőre, így abban állapodtak meg, hogy minden egyes képviselő szabadon eldöntheti, hogy aláírja-e a dokumentumot vagy sem.
A PNL elnöke szerint „nem tűrhetik” a rendkívüli ülésszak összehívására vonatkozó kérés figyelmen kívül hagyását, mert ez egy „súlyos precedenst” teremthet.
Ludovic Orban emlékeztetett: a rendkívüli ülésszak összehívását az augusztus 10-i tüntetés „brutális elfojtását” kivizsgáló parlamenti bizottság létrehozásáért, valamint „az afrikai sertéspestis visszaszorításáért felelős kormányzati tényezők mulasztásait” kivizsgáló bizottság felállítása érdekében kérték.
A PNL elnökét saját pártján belül többen bírálták egy büntetőjogi feljelentés miatt, amelyet Ludovic Orban a miniszterelnök ellen nyújtott be – jogi útra terelve egy politikai vitát."
["post_title"]=>
string(59) "Nem egységes a PNL a Dragnea elleni feljelentés ügyében"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(55) "nem-egyseges-a-pnl-a-dragnea-elleni-feljelentes-ugyeben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-09-04 15:05:19"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-09-04 12:05:19"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365685"
["menu_order"]=>
int(22349)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3585 (24) {
["ID"]=>
int(365681)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2018-09-04 15:04:14"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-09-04 12:04:14"
["post_content"]=>
string(911) "Románia washingtoni nagykövete szerint politikai okokból akarják "egyesek" eltávolítani a posztjáról. George Maior erről annak kapcsán nyilatkozott, hogy a Román Hírszerző Szolgálat tevékenységét felügyelő parlamenti bizottság behívta meghallgatásra.
A bizottság elnöke, Claudiu Manda szerint felmerült a gyanú, hogy Maior hazudott egy korábbi meghallgatáson, amelyen a SRI egykori igazgatójaként vett részt.
Maior ezzel szemben azt állítja, politikai okokból akarják eltávolítani a nagyköveti posztjáról a volt New York-i polgármester, Rudolph Giuliani múlt heti levelével kapcsolatos kommentárjai miatt.
Erre utalt Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök is, amikor kijelentette: egy diplomata nagy hibát követ el, amikor „politikai játszmákban vesz részt az amerikai politikai porondon, egyesek pártjára kelve mások ellenében”."
["post_title"]=>
string(72) "Politikai okokra gyanakszik a koalíció szerint politizáló nagykövet"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(67) "politikai-okokra-gyanakszik-a-koalicio-szerint-politizalo-nagykovet"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-09-04 15:04:29"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-09-04 12:04:29"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365681"
["menu_order"]=>
int(22350)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3584 (24) {
["ID"]=>
int(365679)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2018-09-04 15:03:24"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-09-04 12:03:24"
["post_content"]=>
string(577) "Călin Popescu-Tăriceanu még nem döntötte el, hogy indul-e a 2019-es államelnök-választáson. A Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőivel együtt valószínűleg jövő év elején hoznak döntést ebben az ügyben.
Az ALDE elnöke hangsúlyozta: túl korai még még határozni a közös jelöltről és annak személyéről. Előbb arról kell dönteni, hogy a két koalíciós párt közös jelöltlistát állít-e a jövp nyáron esedékes európai parlamenti választásokon."
["post_title"]=>
string(62) "Bizonytalan a PSD és az ALDE közös választási szereplése"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(56) "bizonytalan-a-psd-es-az-alde-kozos-valasztasi-szereplese"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-09-04 15:03:24"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-09-04 12:03:24"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365679"
["menu_order"]=>
int(22351)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3583 (24) {
["ID"]=>
int(365677)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2018-09-04 15:02:44"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-09-04 12:02:44"
["post_content"]=>
string(832) "Az ünnepségen a világ első, 1978-ban szintén Székelyudvarhelyen megtartott táncháztalálkozójára emlékeznek.
A Hagyományok Háza Hálózat és a Kaszaj Kulturális Egyesület önfeledt táncra, kulturált együttlétre, szórakozásra várja az érdeklődőket Nagyváradtól Sepsiszentgyörgyig, a Kárpát-medencétől a diaszpóráig, írják a szervezők.
Közleményük szerint a találkozás és az örömzenélés kiinduló helyszíne az egykori Felső-Piactér, közismert nevén, a Patkó. A rendezők minden korosztályra gondolnak, a tánc mellett kézműves foglalkozások, meseelőadás és sok más érdekesség színesíti a programot. Az idei találkozó vendégei és az egybegyűltek a szombat esti gálaműsorral az ebben az évben elhunyt Kallós Zoltán emléke előtt tisztelegnek,"
["post_title"]=>
string(79) "Szeptember 14. és 16. között szervezik meg az Erdélyi Táncháztalálkozót"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(69) "szeptember-14-es-16-kozott-szervezik-meg-az-erdelyi-tanchaztalalkozot"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-09-04 15:02:44"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-09-04 12:02:44"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365677"
["menu_order"]=>
int(22352)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3457 (24) {
["ID"]=>
int(365675)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2018-09-04 15:01:55"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-09-04 12:01:55"
["post_content"]=>
string(1037) "A szervezők az utóbbi napok erőszakba forduló tüntetései után a "Felkelés a szélsőjobboldali uszítás ellen - Rasszizmus helyett szolidaritás" mottóval hirdették meg a rendezvényt, amelyre nagyjából 50 ezren gyűltek össze - jelentette a Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaság a Szászország tartományi város önkormányzatának becslésére hivatkozva.
Hozzátették: rendbontás nem történt, a hangulat nyugodt volt.
A koncert kezdetén egyperces néma tiszteletadással emlékeztek meg a tüntetéseket kiváltó halálos késelés áldozatára, egy 35 éves német férfira, akinek megölésével egy szíriai és egy iraki férfit gyanúsítanak. A rendezvény közben a szervezők adományokat gyűjtöttek, a pénz felét az áldozat családjához juttatják el, a másik felét a rasszizmus visszaszorítását célzó programok támogatására fordítják.
Az egykori NDK területén fekvő Chemnitzben nyolcadik napja tart a tüntetések sorozata."
["post_title"]=>
string(68) "Hatalmas tömeg gyűlt össze az antirasszista koncerten Chemnitzben"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(65) "hatalmas-tomeg-gyult-ossze-az-antirasszista-koncerten-chemnitzben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-09-04 15:01:55"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-09-04 12:01:55"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365675"
["menu_order"]=>
int(22353)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3330 (24) {
["ID"]=>
int(365673)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2018-09-04 14:59:59"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-09-04 11:59:59"
["post_content"]=>
string(1275) "Nőtt az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű német ellenzéki párt választói támogatottsága, amióta esetenként erőszakba forduló tüntetéseket tartanak Chemnitzben egy gyaníthatóan bevándorlók által lekövetett emberölés miatt.
Egy kedden ismertetett felmérés szerint az AfD megelőzte a Német Szociáldemokrata Pártot (SPD) és előlépett Németország második számú politikai erejévé.
A Bild című lapban ismertetett közvélemény-kutatás szerint az AfD-re 17 százalék szavazna, ha most vasárnap lenne a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás. Ez 0,5 százalékpontos növekedés az egy héttel korábbihoz képest. Az SPD 0,5 százalékponttal gyengülve 16 százalékon áll.
Az AfD a tavalyi Bundestag-választáson a szavazatok 12,6 százalékát szerezte meg. Támogatottsága azóta csaknem megszakítás nélkül emelkedik, és alig két hónapon belül másodszor előzte meg a szociáldemokratákat; július első felében 17,5 százalékon állt, az SPD pedig 16 százalékon.
Németország vezető politikai ereje továbbra is a szociáldemokratákkal kormányzó CDU/CSU. Az Angela Merkel kancellár és Horst Seehofer belügyminiszter vezette pártszövetség 28,5 százalékon áll."
["post_title"]=>
string(69) "Az AfD előlépett Németország második számú politikai erejévé"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(60) "az-afd-elolepett-nemetorszag-masodik-szamu-politikai-erejeve"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-09-04 14:59:59"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-09-04 11:59:59"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365673"
["menu_order"]=>
int(22354)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3552 (24) {
["ID"]=>
int(365709)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-09-05 14:04:54"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-09-05 11:04:54"
["post_content"]=>
string(679) "Manfred Weber ma bejelentette, hogy elindul az Európai Néppárt (EPP) úgynevezett csúcsjelölti tisztségéért, hogy a párt európai parlamenti választási győzelme esetén ő lehessen az Európai Bizottság következő elnöke.
Az Európai Néppárt jelenlegi európai parlamenti frakcióvezetője, a bajor Keresztényszociális Unió 46 éves elnökhelyettese elsőként szállt ringbe a jelöltségért a jobbközép pártokat összefogó Európai Néppártban.
Jelentkezni október közepéig lehet, és végül a pártcsalád november eleji helsinki kongresszusán döntenek majd arról, hogy ki lesz a csúcsjelölt a jövő májusi választáson."
["post_title"]=>
string(59) "Manfred Weber indul az EPP "csúcsjelölti" tisztségéért"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(52) "manfred-weber-indul-az-epp-csucsjelolti-tisztsegeert"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-09-05 14:36:11"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-09-05 11:36:11"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365709"
["menu_order"]=>
int(22340)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(37166)
["max_num_pages"]=>
int(3098)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "0a2a58a4be8ac046556598a79b7de865"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:5459bcee437cb045dc34954597be25fa"
}