Nőtt az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű német ellenzéki párt választói támogatottsága, amióta esetenként erőszakba forduló tüntetéseket tartanak Chemnitzben egy gyaníthatóan bevándorlók által lekövetett emberölés miatt.

Egy kedden ismertetett felmérés szerint az AfD megelőzte a Német Szociáldemokrata Pártot (SPD) és előlépett Németország második számú politikai erejévé.

A Bild című lapban ismertetett közvélemény-kutatás szerint az AfD-re 17 százalék szavazna, ha most vasárnap lenne a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás. Ez 0,5 százalékpontos növekedés az egy héttel korábbihoz képest. Az SPD 0,5 százalékponttal gyengülve 16 százalékon áll.

Az AfD a tavalyi Bundestag-választáson a szavazatok 12,6 százalékát szerezte meg. Támogatottsága azóta csaknem megszakítás nélkül emelkedik, és alig két hónapon belül másodszor előzte meg a szociáldemokratákat; július első felében 17,5 százalékon állt, az SPD pedig 16 százalékon.

Németország vezető politikai ereje továbbra is a szociáldemokratákkal kormányzó CDU/CSU. Az Angela Merkel kancellár és Horst Seehofer belügyminiszter vezette pártszövetség 28,5 százalékon áll.