Elhunyt 90 éves korában Ion Ficior, emberiesség elleni bűncselekmény elkövetése miatt tavaly márciusban jogerősen húsz év börtönbüntetésre ítélt volt kommunista munkatábor-parancsnok. (tovább…)
Continue Reading

Az Egyesült Államok kormánya a világ mintegy harminc országából visszarendeli nagykövetét - közölte az amerikai külügyminisztérium.
Az amerikai médiához eljuttatott közlemény szokásos eljárásnak nevezi az intézkedést, és hangsúlyozza, hogy "egy nagykövet az elnök személyes képviselője, az elnöknek pedig jogában áll annak biztosítása, hogy olyan személy képviselje őt az érintett országokban, aki előmozdítja az Amerika az első politikai programot".
A külügyi tárca által kiadott tájékoztatás ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a visszatérő diplomatákat arra kérték, hazájuk külügyminisztériumán belül szolgáljanak tovább, új lehetőségeket keresve arra, hogy "Trump elnök Amerika az elsőpolitikai programját előrevigyék". A döntés által érintett nagykövetségeket, illetve országokat egyelőre nem hozták nyilvánosságra, ugyanakkor a külügyminisztérium világossá tette, hogy külképviseletet vezető diplomatát olyan országból nem rendelnek vissza, ahol háború zajlik, valamint amely országgal az Egyesült Államok nagy téttel bíró tárgyalások szakaszában jár.
" ["post_title"]=> string(64) "Több nagykövetét is hazahívja az Amerikai Egyesült Államok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "tobb-nagykovetet-is-hazahivja-az-amerikai-egyesult-allamok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-12-23 14:13:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-12-23 12:13:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(100) "https://www.bukarestiradio.ro/2025/12/23/tobb-nagykovetet-is-hazahivja-az-amerikai-egyesult-allamok/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3630 (24) { ["ID"]=> int(458247) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-12-23 14:09:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-12-23 12:09:34" ["post_content"]=> string(1114) "Szélre, hóviharokra és jegesedésre vonatkozó figyelmeztetést adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a Bánság déli részére, Munténiára, Dobrudzsára és Olténiára.
Az előrejelzések szerint ezeken a területeken szerda déltől csütörtök estig 50-70 km/órás széllökésekre lehet számítani. Csütörtökre virradóra Munténiában, valamint Olténia déli és Dobrudzsa északi részén hóviharok várhatók, amelyek miatt a látótávolság 100 méter alá csökken. A Déli-Kárpátok nyugati részén és Olténiában 10-20, helyenként akár 25 centiméteres hóréteg rakódhat le.Az ország többi részén eső, havas eső várható.
Csütörtökön délen és keleten jelentősen lehűl az idő, a maximumok mínusz 5 és 2 Celsius-fok között alakulnak. Éjszaka és a kora reggeli órákban Moldvában és Kelet-Erdélyben fagy lesz, mínusz 12 fokig csökken a hőmérséklet.
" ["post_title"]=> string(48) "Téli időjárásra számíthatunk Karácsonykor" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "teli-idojarasra-szamithatunk-karacsonykor" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-12-23 14:09:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-12-23 12:09:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(83) "https://www.bukarestiradio.ro/2025/12/23/teli-idojarasra-szamithatunk-karacsonykor/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3631 (24) { ["ID"]=> int(458246) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2025-12-23 14:07:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-12-23 12:07:20" ["post_content"]=> string(1181) "
Megszavazták a képviselőházban, hogy 2026-ot Hunyadi János – a kereszténység, az egyensúly és a tolerancia védelmezője az európai nemzetek között – évének nyilvánítsák, a hadvezér és Magyarország kormányzója halálának 570-ik évfordulója alkalmából.
Az RMDSZ támogatta ezt a tervezetet, mert Hunyadi János egy olyan 15. századi személyiség, akinek tettei túlmutatnak határokon, nyelveken és közösségeken. Multikulturális környezetben formálódott vezető volt, aki rendkívül összetett európai környezetben cselekedett, és stratégiai látásmódjával és bátorságával döntő hatást gyakorolt a történelem menetére. Az 1456-os nándorfehérvári győzelem fordulópontot jelentett az európai történelemben, döntő módon hozzájárulva az európai egyensúly fenntartásához - jelentette ki Zahoránszki Brigitta az RMDSZ máramarosi képviselője.
" ["post_title"]=> string(19) "Hunyadi János -év" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(16) "hunyadi-janos-ev" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-12-23 14:07:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-12-23 12:07:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(58) "https://www.bukarestiradio.ro/2025/12/23/hunyadi-janos-ev/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3560 (24) { ["ID"]=> int(458245) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-12-23 14:03:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-12-23 12:03:49" ["post_content"]=> string(1049) "
Jövőre nem lesz szükség adóemelésekre, ha a kormány és a parlament tartja magát a koalícióban jóváhagyott intézkedésekhez, és mindezekhez költségvetési fegyelem társul - nyilatkozta hétfő este Ilie Bolojan miniszterelnök.
Mint hangsúlyozta, a november végi költségvetési deficit alapján biztosra állítható, hogy Románia tartani tudja idén a 8,4 százalékos hiánycélt. Ha az eddigi intézkedések mellett jövőre a bejelentetteknek megfelelően sikerül csökkenteni a kiadásokat és erősíteni a költségvetési fegyelmet, 2026-ban nem lesz szükség újabb adóemelésekre - szögezte le. Rámutatott arra is, hogy a költségvetési hiány lefaragása mellett az is fontos, hogy kevesebb hitelt vegyen fel az ország, mert csak így csökkennek a kamatköltségek, a megtakarított pénzt pedig beruházásokra, fejlesztésekre, a nyugdíjak és fizetések indexálására lehet majd fordítani.
" ["post_title"]=> string(60) "Költségvetési „fegyelem” esetén nem lesz adóemelés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "koltsegvetesi-fegyelem-eseten-nem-lesz-adoemeles" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-12-23 14:14:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-12-23 12:14:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(90) "https://www.bukarestiradio.ro/2025/12/23/koltsegvetesi-fegyelem-eseten-nem-lesz-adoemeles/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3629 (24) { ["ID"]=> int(458248) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-12-23 14:13:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-12-23 12:13:44" ["post_content"]=> string(1336) "Az Egyesült Államok kormánya a világ mintegy harminc országából visszarendeli nagykövetét - közölte az amerikai külügyminisztérium.
Az amerikai médiához eljuttatott közlemény szokásos eljárásnak nevezi az intézkedést, és hangsúlyozza, hogy "egy nagykövet az elnök személyes képviselője, az elnöknek pedig jogában áll annak biztosítása, hogy olyan személy képviselje őt az érintett országokban, aki előmozdítja az Amerika az első politikai programot".
A külügyi tárca által kiadott tájékoztatás ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a visszatérő diplomatákat arra kérték, hazájuk külügyminisztériumán belül szolgáljanak tovább, új lehetőségeket keresve arra, hogy "Trump elnök Amerika az elsőpolitikai programját előrevigyék". A döntés által érintett nagykövetségeket, illetve országokat egyelőre nem hozták nyilvánosságra, ugyanakkor a külügyminisztérium világossá tette, hogy külképviseletet vezető diplomatát olyan országból nem rendelnek vissza, ahol háború zajlik, valamint amely országgal az Egyesült Államok nagy téttel bíró tárgyalások szakaszában jár.
" ["post_title"]=> string(64) "Több nagykövetét is hazahívja az Amerikai Egyesült Államok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "tobb-nagykovetet-is-hazahivja-az-amerikai-egyesult-allamok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-12-23 14:13:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-12-23 12:13:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(100) "https://www.bukarestiradio.ro/2025/12/23/tobb-nagykovetet-is-hazahivja-az-amerikai-egyesult-allamok/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(37159) ["max_num_pages"]=> int(9290) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "8482db4b1017411badc0dbe2709eb586" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:db00cd80a73c7e7e9a191b47ecca3356" }Elhunyt 90 éves korában Ion Ficior, emberiesség elleni bűncselekmény elkövetése miatt tavaly márciusban jogerősen húsz év börtönbüntetésre ítélt volt kommunista munkatábor-parancsnok. (tovább…)
Continue Reading1994-ben az UNESCO október 5-ét kiáltotta ki a Pedagógusok Világnapjának, emléket állítva annak az 1966. évi különleges kormányközi konferenciának, ami nagy lépést jelentett a tanárok számára státuszuk meghatározása szempontjából. (tovább…)
Continue ReadingMagyarországgal szemben tanúsított magatartása miatt kétszínűséggel vádolta Manfred Webert, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójának vezetőjét Călin Popescu Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének elnöke. (tovább…)
Continue ReadingA Szociáldemokrata Párt (PSD) nem vesz részt az alkotmánymódosító népszavazás kampányában – nyilatkozta tegnap Brüsszelben Viorica Dăncilă miniszterelnök. (tovább…)
Continue ReadingA Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának oktatói tegnap este közgyűlést tartottak, miután a kormány elfogadta a MOGYE és a Petru Maior egyetem – bekebelezés révén történt – egyesítését. Dr. Szabó Béla professzor, tagozatvezető elmondta, méltányos megoldásnak azt tartanák, ha a magyar tagozat megkapná önállóságát, esetleg egy kar formájában. (tovább…)
Continue ReadingAz Oktatási Minisztérium ellenőrző testületének javaslata ellenére a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola nem indít fegyelmi eljárást azon tanárok ellen, akik irányításával a diákok a nemzeti összetartozás napján Nagy-Magyarország térképét rajzolták az intézmény udvarára. (tovább…)
Continue ReadingNem kerülhet be az alaptörvénybe az a módosítás, amely szerint a család egy férfi és egy nő házasságán alapul, mivel az erről rendezett kétnapos népszavazáson a részvétel nem érte el az érvényességi küszöböt. A referendum eredményéről, jobban mondva eredménytelenségéről beszélgettünk Veres Valér szociológussal, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatójával. (tovább…)
Continue ReadingA hányatott sorsú, 1559-ben kiadott Székely-krónika rövidesen visszakerülhet a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba miután hosszú ideig az Országos Széchényi Könyvtár egyik páncélszekrényében lapult. (tovább…)
Continue ReadingSzilágyi Róbert Béla, nagymedvési református lelkész hirdet igét.
Continue ReadingHorváth Anna volt kolozsvári alpolgármester és Fodor Zsolt üzletember tegnapi tárgyalásán bizonyítási indítványokat nyújtott be a védelem. (tovább…)
Continue ReadingŐrizetbe vették Costa Ricán a rendőrök Elena Udreát és Alina Bicát – erősítette meg ma a Román Országos Rendőr-főkapitányság. (tovább…)
Continue ReadingTöbb mint 2,7 millióan tekintették meg Kínában a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Sissi és Magyarország – A magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században című kiállítását, amely négy nagyvárosban három-három hónapig volt látható. (tovább…)
Continue Reading