A trichinellózis-veszélyre figyelmeztetnek az állatorvosok egy héttel karácsony előtt. A járványügyi szakemberek a vizsgálatok elvégzését javasolják, illetve azt, hogy engedélyezett forgalmazóktól vásároljunk.
(tovább…) Continue Reading
Új szakaszba lépett az Arad megyei Pécska és a Békés vármegyei Battonya közötti történelmi út felújítási-újjáépítési terve.
A magyarországi közmunkálatokért felelős minisztérium és az országos útügyi hatóságok képviselői a közelmúltban a helyszínen egyeztettek a két település polgármesterével, és terepszemlét is tartottak az első világháború előtt napi rendszerességgel használt út újjáépítéséről. Antal Péter pécskai és Mákos Árpád battonyai polgármesterek szerint az új román–magyar közúti összeköttetésről elérhető lesz a dél-erdélyi autópályaszakasz is, így a román és a magyar országos sztrádahálózatba is bekapcsolják a két testvértelepülést. Pataky Lehel Zsolt összeállítása.
Valamivel több mint egy éve van hivatalban a Hargita megyei Kászon község új polgármestere András Tamás, akivel a kilencedik kászoni karácsonyi vásáron találkoztam és kértem meg, vonja meg ennek a valamivel több, mint egy éves mandátumnak a mérlegét.
A kilencedik kászoni karácsonyi vásáron készült összeállításunkat december 25-i műsorunkban hallhatják.
" ["post_title"]=> string(19) "2025 a Kászonokban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(18) "2025-a-kaszonokban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-12-18 14:54:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-12-18 12:54:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=457978" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3624 (24) { ["ID"]=> int(457976) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2025-12-18 14:52:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-12-18 12:52:31" ["post_content"]=> string(1214) "Közösségteremtő ereje van a közös adventi gyertyagyújtásnak – ezt bizonyította be a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület 2017-ben elindított kezdeményezése, amely mára már tradícióvá vált, és a karácsonyvárás időszakában mind többen vesznek részt a vasárnapi szentmisét követő eseményeken.
Nyolc évvel ezelőtt még nem volt szokás a romániai városokban köztéri adventi koszorúk állítása, ezért a civil kezdeményezés úttörőnek számított. Balta-Taics Tünde ötletgazda szerint családias hangulatú az adventi gyertyagyújtás, a közösség a magáénak érzi, és minden vasárnap más-más adventi hírnököt kérnek fel a gyertyagyújtásra. Pataky Lehel Zsolt kérdezte a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület elnökét, Balta-Taics Tündét.
December 21-én, vasárnap – kelet-európai idő szerint 17 óra 2 perckor – lesz a téli napforduló, azaz a csillagászati tél kezdete. Az év leghosszabb éjszakája vár majd ránk, de másnaptól egészen a nyári napfordulóig hosszabbodnak a nappalok. A téli napforduló amúgy a legtöbb ősi vallás egyik legalapvetőbb ünnepe volt, azt hirdette, hogy a sötétség felett mindig úrrá lesz a világosság.
Most jött el az ideje annak, hogy rátérjek a karácsonyra, illetve az azt megelőző szentestére. Krisztus születésének megünneplése 325 és 335 között, a 325 május 20. és július 25. között tartott niceai zsinat intézkedései kapcsán került be a köztudatba. Az ünnep napját nem volt egyszerű kitűzni, mivel egyesek szerint Jézus december 20-án született, mások viszont úgy vélték, hogy április 18-án vagy 19-én, de november 25-e és január 6-a is felmerült a világrajövetelének dátumaként. Végül az illetékesek december 25-ét jelölték meg az ünnep napjának, ezzel is ellensúlyozva a téli napforduló alkalmával tartott pogány ünnepet.
A mai részben a karácsony szavunk eredetére is kitérek: az etimológiai szótár szerint déli szláv, valószínűleg bolgár jövevényszó, a magyarba a keleti egyház műszavaként került be, sokan viszont úgy vélik, hogy ősi magyar szó.
Fontos megjegyezni, hogy a magasztos érzelmi töltet ellenére kis kezdőbetűvel írjuk az ünnepek, nevezetes napok, történelmi események, időszakok nevét, és ebből kifolyólag az advent, a szenteste, a karácsony, a vízkereszt, a húsvét és a pünkösd szavakat is. Ugyanakkor az ünnepi jókívánságokban csupán az első szót kezdjük nagybetűvel, a többi kisbetűs. Idén egyébként december 21-én gyújtjuk meg a negyedik gyertyát, a szeretet szimbólumát az adventi koszorún.
December 31-én már a szilveszteri mulatságok kerülnek előtérbe, január elsején pedig boldog új évet kívánunk egymásnak. Ha írott formában küldünk üzenetet, ajánlott különbséget tenni a különírt új év és az egybeírt újév között. A különírt változat rövid idő óta tartó évet jelent, míg az egybeírt írásmóddal az év első napjára mint ünnepre célzunk. Mivel általában a jókívánság nem egyetlen napra, hanem a teljes évre szól, a „Boldog új évet kívánunk!” mondatban külön kell írni az új évet szavakat, és természetesen ilyenkor is csak a jókívánság első szavát kezdjük nagybetűvel. Az idén tízéves legújabb szabályzat szerint a csupa nagybetűs, pontok és felkiáltójel nélküli BÚÉK rövidítéssel is üzenhetünk majd a szeretteinknek. Kedves hallgatóink, köszönöm az egész évi figyelmüket. Ferencz Melániát hallották, áldott karácsonyt, és békés, boldog új esztendőt kívánok!
Új szakaszba lépett az Arad megyei Pécska és a Békés vármegyei Battonya közötti történelmi út felújítási-újjáépítési terve.
A magyarországi közmunkálatokért felelős minisztérium és az országos útügyi hatóságok képviselői a közelmúltban a helyszínen egyeztettek a két település polgármesterével, és terepszemlét is tartottak az első világháború előtt napi rendszerességgel használt út újjáépítéséről. Antal Péter pécskai és Mákos Árpád battonyai polgármesterek szerint az új román–magyar közúti összeköttetésről elérhető lesz a dél-erdélyi autópályaszakasz is, így a román és a magyar országos sztrádahálózatba is bekapcsolják a két testvértelepülést. Pataky Lehel Zsolt összeállítása.
A trichinellózis-veszélyre figyelmeztetnek az állatorvosok egy héttel karácsony előtt. A járványügyi szakemberek a vizsgálatok elvégzését javasolják, illetve azt, hogy engedélyezett forgalmazóktól vásároljunk.
(tovább…) Continue ReadingTuristák egy csoportja holtan talált rá a Bucsecs-hegységben egy személyre, akit lavina temetett maga alá. A román hegyimentő-szolgálat szerint a…
Continue ReadingNagy a lavinaveszély a Fogarasi-havasokban, a Bâlea-tónál, ahol 135 centiméteres a hóréteg – figyelmeztetnek a szakemberek. Magas, ötből négyes fokozatú figyelmeztetés van érvényben a Bucsecs-hegységben is, 1800 méter feletti magasságban.
(tovább…) Continue ReadingTömegverekedéssé fajuló konfliktus tört ki két család között vasárnap délután Székelyudvarhelyen, egy embert halálra késeltek, többen megsérültek. A gyilkossággal gyanúsított…
Continue Reading
Tegnap, Advent harmadik vasárnapján Miguel Maury Buendía romániai pápai nuncius felkereste a bukaresti magyar római-katolikus közösséget. A vatikáni nagykövet Cristinel Ţâmpu, a Bukaresti Római Katolikus Érsekség magyar közösségének felelős lelkipásztora meghívására részt vett a Barátok templomában megtartott szentmisén, majd találkozott az egyházközösség tagjaival.
(tovább…) Continue ReadingA magyar kormány több mint 9 milliárd forintot azaz majdnem 130 millió lejt fordít a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program harmadik ütemére – (tovább…)
Continue ReadingBlokád alatt a magyar köztévé épülete, folytatódik a tiltakozás – tájékoztat a hvg.hu portál a budapesti állapotokról. A magyar fővárosban tegnap is több ezren tüntettek a munkatörvénykönyv módosítása miatt, amely a korábbi évi 250-ről 400-ra növeli a vállalható túlóra számát.
(tovább…) Continue ReadingÚtnak indították Kínából helyi idő szerint szombat hajnalban a Csang’o-4 kínai űrszondát, amely a világűr kutatásában először fog landolni a Hold Földről nem látható túloldalán. (tovább…)
Continue ReadingA brit miniszterelnök szerint helyrehozhatatlan politikai kárt okozna egy esetleges újabb népszavazás a brit EU-tagságról. Theresa May ma délután tájékoztatja a londoni alsóház képviselőit a múlt heti EU-csúcsértekezletről.
(tovább…) Continue ReadingKiegészítette a kormány több mint 43 millió lejjel a Munkaügyi minisztérium költségvetését. (tovább…)
Continue ReadingKisorsolták a nyolcaddöntő párosítását a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A csoportgyőzteseket hétfőn Nyonban a csoportmásodikokkal sorsolták össze úgy, hogy azonos nemzetbeliek és a korábban ugyanabban a négyesben szereplő együttesek nem kerülhettek össze.
(tovább…) Continue ReadingMenesztik az Országos Útigazgatóság vezetőjét, amennyiben év végéig nem készül el 100 km autópálya – közölte Viorica Dăncilă kormányfő az Antena 3 hírtelevíziónak adott interjúban. (tovább…)
Continue ReadingA trichinellózis-veszélyre figyelmeztetnek az állatorvosok egy héttel karácsony előtt. A járványügyi szakemberek a vizsgálatok elvégzését javasolják, illetve azt, hogy engedélyezett forgalmazóktól vásároljunk.
Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság szóvivője, Rareş Hăbeanu elmondta: egy vizsgálat ára 9 lejtől kezdődik, a díjszabás a használt módszer függvényében nő. A trichinellózissal fertőzött hús fogyasztásával az ember is megbetegedhet.
" ["post_title"]=> string(44) "A trichinellózis-veszélyre figyelmeztetnek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "a-trichinellozis-veszelyre-figyelmeztetnek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-12-17 15:30:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-12-17 12:30:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=369182" ["menu_order"]=> int(21296) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3320 (24) { ["ID"]=> int(368920) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-12-10 15:23:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-12-10 12:23:53" ["post_content"]=> string(462) "Turisták egy csoportja holtan talált rá a Bucsecs-hegységben egy személyre, akit lavina temetett maga alá. A román hegyimentő-szolgálat szerint a Molnár-völgy térségében zúdult le a lavina, amelyben legalább egy személy életét vesztette. A buşteni-i hegyimentők még tegnap kiszálltak a helyszínre, de a fényviszonyok miatt tegnap abbahagyták a keresést, ám ma újra átvizsgálják a környéket további áldozatok után kutatva." ["post_title"]=> string(27) "Lavina a Bucegi-hegységben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "lavina-a-bucegi-hegysegben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-12-10 15:23:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-12-10 12:23:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=368920" ["menu_order"]=> int(21297) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3563 (24) { ["ID"]=> int(369200) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-12-17 15:46:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-12-17 12:46:02" ["post_content"]=> string(1361) "Nagy a lavinaveszély a Fogarasi-havasokban, a Bâlea-tónál, ahol 135 centiméteres a hóréteg - figyelmeztetnek a szakemberek. Magas, ötből négyes fokozatú figyelmeztetés van érvényben a Bucsecs-hegységben is, 1800 méter feletti magasságban.
1800 méter alatt a Fogarasi-havasokban és a Bucsecs-hegységben mérsékelt, azaz kettes fokozatú lavinaveszély van. A Bâlea-tó csak felvonóval közelíthető meg, a Bâlea-vízesésig viszont el lehet jutni a Transzfogarasi úton, amelyet megtisztítottak a hótól. Azoknak a turistáknak, akik a Bâlea-tó környékén szeretnénk sízni - ahol nincsenek kialakított pályák -, azt javasolják, hogy előbb tájékozódjanak a körülményekről a hegyimentőktől.
Lavinaveszély van a Hunyad megyei hegységekben is, jelentős mennyiségű hó hulott a Retyezátban, a Páring-, a Vulkán-hegységben és a Kudzsiri-havasokban - figyelmeztetnek a hegyimentők. A Páring üdülőtelepen 70-80, Strázsán 60-70 centiméter közötti a hóréteg vastagsága, a Retyezátban levő Râuşor síterepen pedig 50 centiméteres a hó.
" ["post_title"]=> string(47) "Lavinaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "lavinaveszelyre-figyelmeztetnek-a-hegyimentok-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-12-17 15:46:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-12-17 12:46:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=369200" ["menu_order"]=> int(21298) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3569 (24) { ["ID"]=> int(368917) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-12-10 15:23:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-12-10 12:23:05" ["post_content"]=> string(496) "Tömegverekedéssé fajuló konfliktus tört ki két család között vasárnap délután Székelyudvarhelyen, egy embert halálra késeltek, többen megsérültek. A gyilkossággal gyanúsított személy őrizetbe vették. A Hargita megyei törvényszéki ügyészség szóvivője, Sorin Colceriu a Maszolnak elmondta, a véres incidens a Budvár utcában történt. A két család ugyanabban a tömbházban lakik, és homályos okokból keveredtek konfliktusba tegnap délután 17 óra körül." ["post_title"]=> string(38) "Verekedés és gyilkosság Udvarhelyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "verekedes-es-gyilkossag-udvarhelyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-12-10 15:23:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-12-10 12:23:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=368917" ["menu_order"]=> int(21299) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3370 (24) { ["ID"]=> int(369152) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-12-17 12:28:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-12-17 10:28:33" ["post_content"]=> string(995) "Tegnap, Advent harmadik vasárnapján Miguel Maury Buendía romániai pápai nuncius felkereste a bukaresti magyar római-katolikus közösséget. A vatikáni nagykövet Cristinel Ţâmpu, a Bukaresti Római Katolikus Érsekség magyar közösségének felelős lelkipásztora meghívására részt vett a Barátok templomában megtartott szentmisén, majd találkozott az egyházközösség tagjaival.
Id. Bara Gyula egyháztanácsos híradónknak elmondta: történelmi találkozásról van szó, ugyanis legutóbb 150 évvel ezelőtt került sor apostoli látogatásra a Barátok templomában.
Blokád alatt a magyar köztévé épülete, folytatódik a tiltakozás – tájékoztat a hvg.hu portál a budapesti állapotokról. A magyar fővárosban tegnap is több ezren tüntettek a munkatörvénykönyv módosítása miatt, amely a korábbi évi 250-ről 400-ra növeli a vállalható túlóra számát.
13 ellenzéki országgyűlési képviselő az MTVA Kunigunda utcai székházában éjszakázott, hogy beolvashassák ötpontos követeléslistájukat, de még egyelőre nem sikerült áttörést elérniük. Az index.hu portál arról számolt be, hogy Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, akit a biztonsági őrök kidobtak a közmédia épületéből, tüntetést hirdetett meg este 6 órára a Kunigunda utcába. Az eseménynek az a címe, hogy Kitesznek az ajtón, visszamegyünk az ablakon! Az Ingyen teát mindenkinek Facebook-csoport oldalán pedig a civilek szervezik, hogy ellátmányt vigyenek be a képviselőknek és a kint tüntető civileknek.
" ["post_title"]=> string(37) "Folytatódik a tiltakozás Budapesten" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(6) "369177" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-12-17 15:29:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-12-17 12:29:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=369177" ["menu_order"]=> int(21302) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3637 (24) { ["ID"]=> int(368913) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-12-10 15:15:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-12-10 12:15:37" ["post_content"]=> string(611) "Útnak indították Kínából helyi idő szerint szombat hajnalban a Csang’o-4 kínai űrszondát, amely a világűr kutatásában először fog landolni a Hold Földről nem látható túloldalán. A Nagy Menetelés-3B rakétával útnak indított űrszonda egy leszálló egységből és egy holdjáróból áll. A Csang’o-4 új fejezetet fog nyitni a holdkutatásában – közölték a szakemberek. A Csang’o-4 indulását június közepén megelőzte a Csüecsiao (azaz Szarka-híd) nevet viselő adóvevő műhold pályára állítása, amely az űrszonda kommunikációját biztosítja." ["post_title"]=> string(28) "A Hold "árnyékos oldalán"" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "a-hold-arnyekos-oldalan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-12-10 15:15:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-12-10 12:15:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=368913" ["menu_order"]=> int(21303) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3638 (24) { ["ID"]=> int(369173) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-12-17 15:21:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-12-17 12:21:55" ["post_content"]=> string(1774) "A brit miniszterelnök szerint helyrehozhatatlan politikai kárt okozna egy esetleges újabb népszavazás a brit EU-tagságról. Theresa May ma délután tájékoztatja a londoni alsóház képviselőit a múlt heti EU-csúcsértekezletről.

Felszólalásában a Downing Street által előzetesen közzétett néhány részlet szerint nyomatékosan kitér az újabb EU-referendum egyre többször felmerülő kérdésére, kijelentve: ha a brit kormány ismét népszavazást írna ki az EU-tagságról, azzal azt üzenné a demokráciában bízó millióknak, hogy a demokrácia nem teljesíti a vele szembeni elvárásokat. May szerint egy újabb referendum valószínűleg nem vinné előbbre az országot, mint a legutóbbi, viszont még mélyebb megosztottságot teremtene, éppen egy olyan időszakban, amikor az ország egyesítésén kellene dolgozni.
A konzervatív párti miniszterelnök a mai alsóházi felszólalásban arra inti azokat, akik újabb referendumot szorgalmaznak, hogy ne forduljanak szembe hitszegő módon a brit néppel, mert ha ezt egy második népszavazás kiírásával megteszik, azzal helyrehozhatatlan mértékben károsítanák a brit politika integritását.
" ["post_title"]=> string(66) "May: egy újabb EU-referendum nem vinné előbbre Nagy-Britanniát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "may-egy-ujabb-eu-referendum-nem-vinne-elobbre-nagy-britanniat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-12-19 14:51:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-12-19 12:51:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=369173" ["menu_order"]=> int(21304) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3553 (24) { ["ID"]=> int(368911) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2018-12-08 12:56:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-12-08 09:56:20" ["post_content"]=> string(543) "Kiegészítette a kormány több mint 43 millió lejjel a Munkaügyi minisztérium költségvetését. Az összeget a nyugdíjak, az időseknek nyújtott segélyek kifizetésére, akárcsak a ezek postai kézbesítéséért felszámolt jutalékok kifizetésére használják. A kormány közlése szerint a kiegészítésre azért volt szükség, mert a vártnál többen vonultak előrehozott nyugdíjba és 10 százalékkal emelkedtek a kézbesítési költségek a postai jutalékok 1,1 százalékos növekedése következtében." ["post_title"]=> string(24) "Egyre több a nyugdíjas" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "egyre-tobb-a-nyugdijas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-12-08 12:56:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-12-08 09:56:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=368911" ["menu_order"]=> int(21305) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3554 (24) { ["ID"]=> int(369174) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2018-12-17 15:29:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-12-17 12:29:37" ["post_content"]=> string(2660) "Kisorsolták a nyolcaddöntő párosítását a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A csoportgyőzteseket hétfőn Nyonban a csoportmásodikokkal sorsolták össze úgy, hogy azonos nemzetbeliek és a korábban ugyanabban a négyesben szereplő együttesek nem kerülhettek össze.
A nyolc párharcból az egyaránt ötszörös győztes Liverpool és a Bayern küzdelme tűnik előzetesen talán a legkiélezettebbnek. Az angol csapat trénere a német Jürgen Klopp, aki korábban a Bayern nagy hazai riválisát, a Borussia Dortmundot irányította - többek között a két együttes 2013-as BL-döntőjében is, melyet a müncheniek nyertek meg.
A sorsolás szeszélye folytán mindhárom 16 közé került német együttes angol ellenfelet kapott: a Schalke a Manchester Cityvel, míg a Borussia Dortmund a Tottenham Hotspurrel találkozik majd.
A párharcok közül kiemelkedik még az egyik nagy favoritnak tartott Juventusnak az Európa Liga-címvédő Atlético Madrid elleni csatája. A nyolcaddöntő első mérkőzéseit február 12-13-án és 19-20-án rendezik, a visszavágókra március 5-6-án és 12-13-án kerül majd sor.
A sorozat döntőjének június 1-én Madrid, az Atlético stadionja ad otthont.
A nyolcaddöntő párosítása:
A trichinellózis-veszélyre figyelmeztetnek az állatorvosok egy héttel karácsony előtt. A járványügyi szakemberek a vizsgálatok elvégzését javasolják, illetve azt, hogy engedélyezett forgalmazóktól vásároljunk.
Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság szóvivője, Rareş Hăbeanu elmondta: egy vizsgálat ára 9 lejtől kezdődik, a díjszabás a használt módszer függvényében nő. A trichinellózissal fertőzött hús fogyasztásával az ember is megbetegedhet.
" ["post_title"]=> string(44) "A trichinellózis-veszélyre figyelmeztetnek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "a-trichinellozis-veszelyre-figyelmeztetnek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-12-17 15:30:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-12-17 12:30:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=369182" ["menu_order"]=> int(21296) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(37108) ["max_num_pages"]=> int(3093) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "868b7cec38f690cfc4ff65f350e54128" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:ba571ffd5b456796992ae3e7b8a19cdc" }