Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.
Legalább harmincegy ember életét vesztette, és csaknem ötvenen eltűntek Ukrajna délkeleti részén, miután az orosz erők bombatámadást intéztek egy frontvonalhoz közeli iskola ellen Zaporizzsja régióban, írja a Reuters.
Az épületet humanitárius segélyek elosztópontjaként és menedékként használták a civilek.
A helyi hatóságok közlése szerint az első csapást követően Oroszország egy újabb, úgynevezett „double-tap” támadást indított, amely a helyszínre siető mentőcsapatokat és rendőröket vette célba. Az áldozatok között két mentőmunkás és négy rendőr is van.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy az iskolában a frontvonal közelsége miatt rendes tanítás már régóta nem folyt.
Közben súlyos ukrán dróntámadás érte az éjszaka az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót a Moszkvától mintegy 250 kilométerre északkeletre fekvő Jaroszlavl városában. Mihail Jevrajev regionális kormányzó közlése szerint a csapás következtében hatalmas tűz ütött ki a Szlavneft finomítóban, és az üzem két dolgozója repeszsérüléseket szenvedett. A helyi védelmi erők állítása szerint a létesítményt célzó 124 drónt semmisítették meg, miközben az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy az ország felett összesen rekordmennyiségű, 856 ellenséges drónt lőttek le az éjszaka folyamán. Kijev korábban már legalább kétszer mért csapást erre a stratégiai fontosságú üzemre, amely az orosz védelmi ipar egyik kulcsfontosságú üzemanyag-ellátója.
Oroszország vörös vonalakat tesztel
A NATO drónok, radarok és tengeri járőrrepülőgépek bevetésével erősíti meg keleti szárnyát a Fekete-tengeren, miután az elmúlt időszakban megszaporodtak a teherhajók elleni támadások. Legutóbb Románia felségvizeinek határán, illetve Bulgária kizárólagos gazdasági övezetében értek támadások és süllyesztettek el kereskedelmi hajókat. Elemzők szerint Moszkva szándékosan teszteli a szövetség vörös vonalait, kihasználva a Nyugat eszkalációtól való félelmét. A NATO képviselői hangsúlyozták: a szövetség elkötelezettsége a tagállamok védelmére „acélkemény”, és a következő öt évben több mint negyvenmilliárd dollárt fektetnek be a drónellenes védelmi képességek fejlesztésébe.
Megkezdődtek az időközi választások az Egyesült Államokban. A tét nem kisebb, mint Donald Trump elnök második elnöki ciklusának első két éve feletti ítélet, írja a Reuters.
A felmérések és a független elemzők szerint a demokratáknak komoly esélyük van arra, hogy elhódítsák a képviselőházi többséget a republikánusoktól, míg a szenátus sorsa továbbra is kiszámíthatatlan.
A történelmi trendek és Trump elnök rekordalacsony népszerűségi mutatói a demokratáknak kedveznek, ráadásul a választókat mélyen frusztrálja az Iránnal vívott háború és az amiatt megugrott üzemanyagárak.
Donald Trump az utóbbi hetekben több mint két tucat kampánygyűlést tartott, ahol ellenfeleit radikálisnak és veszélyesnek nevezte, míg a demokrata vezetők szintén az elnök személyére hegyezték ki a kampányt.
A választások napján is pattanásig feszült a helyzet az Egyesült Államok és Irán között. Washington védelmi jellegű légicsapásokat hajtott végre az iráni Kesm-sziget ellen, miután az amerikai erők szerint onnan föld-levegő rakétákkal vették célba az amerikai katonai egységeket. Bár a csapások korlátozottak voltak, a diplomáciai tárgyalások megakadtak.
Teheráni források szerint messze még a megállapodás. Irán határozott válaszlépésekkel fenyegetőzik, és a globális energiaellátás szempontjából kritikus Hormuzi-szoros lezárását helyezte kilátásba, amennyiben az Egyesült Államok nem teljesíti a feltételeiket.
Katar eközben intenzív közvetítői erőfeszítéseket tesz Doha és Teherán között, hogy megakadályozza a háború újbóli fellángolását. A feszültség hatására az olajárak ismét emelkedni kezdtek a világpiacon.
Jelentősen csökkent a költségvetési hiány. A pénzügyminisztérium keddi jelentése szerint az év első kilenc hónapjában a deficit a GDP 3,81 százalékára mérséklődött a tavalyi 5,31 százékról.
Ezzel párhuzamosan az állami beruházások harminc százalékkal, csaknem 108 milliárd lejre emelkedtek, amit kétharmad részben uniós források fedeztek.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter közölte: az irány jó, de az év végi 6,2 százalékos hiánycél elérése az uniós helyreállítási alapokból várt, több mint négymilliárd eurós utalás időbeni beérkezésétől függ.
A tárcavezető szerint az 5-ös és 6-os számú fizetési kérelméből származó keretből több, előre kifizetett projektet kell fedezni.
Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.
Elindult a jelentkezési időszak a MOL-csoport Growww elnevezésű, díjnyertes tehetséggondozó programjára, amely lehetőséget kínál a friss diplomásoknak arra, hogy karrierjüket a régió egyik legnagyobb vállalatánál kezdjék meg.
Strasbourgból Brüsszelbe költöztette az Európai Parlament jövő heti ülésének helyszínét az európai törvényhozás – közölte az intézmény elnöke. David Sassoli hangsúlyozta Brüsszelben jelentősen kisebb az egészségügyi kockázat.
Minden iskolát bezártak Bulgáriában március 11-ig a szokásos influenzajárvány miatt. Az óvodák nyitva maradnak, de szigorúan fertőtleníteni kell a helyiségeket.
Majdnem 4,5 milliárd fontsterlingbe került a brit adófizetőknek a Brexit előkészítése – közölte a brit Országos Tanácsadó Iroda. A Politico Europe lap szerint a brit kormány 2016 júniusától elköltötte a brit kilépésre való felkészülésre szánt 6,3 milliárd fontsterling kétharmadát.
Újabb összecsapások voltak a délelőtt a könnygázt bevető görög rendőrök és a kövekkel dobáló migránsok között a török-görög határon egy héttel Ankara bejelentése után, hogy megnyitja határait az Európába tartó migránsok előtt – közli az AFP.
Életbe lépett pénteken a tűzszünet, viszonylagos nyugalom uralkodik az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban – számoltak be aktivisták és egy megfigyelő csoport.
Ma a nőké lesz a főszerep, de csak a végén árulom el, hogy miért. A megnevezés, vagyis a nő szavunk – nőnemű felnőtt személy értelemben – ősi, uráli eredetű.
Florin Cîţu ügyvivő pénzügyminiszter és miniszterelnök-jelölt szerint Bukarestnek hiteles és fenntartható terve van az államháztartási hiány csökkentésére.
Románia egymillió lej értékű tábori felszereléssel segíti a görög hatóságokat a migrációs válság kezelésében – jelentette be tegnap Marcel Vela ügyvezető belügyminiszter.
Marcel Vela ügyvivő belügyminiszter belső ellenőrzést kért a rendőrségtől azzal kapcsolatban, hogy Sorina Pintea volt egészségügyi minisztert egy nappal ezelőtt megbilincselve szállították orvosi kivizsgálásra.
Pozitívan véleményezték ma a parlamenti szakbizottságok Bogdan Aurescu jelölését a külügyminisztérium élére, akárcsak Ioan Marcel Boloş jelölését az európai alapokért felelős minisztérium élére, valamint a gazdasági, energiaügyi és üzleti környezetért felelős tárca élére javasolt Virgil Popescu jelölését.
A Stratégiai Kommunikációs Csoport mai jelentése szerint harmincnyolc személy van jelenleg karanténban az országban koronavírus-veszély miatt, 11.311-et pedig otthonukban különítettek el és tartanak megfigyelés alatt.
Elindult a jelentkezési időszak a MOL-csoport Growww elnevezésű, díjnyertes tehetséggondozó programjára, amely lehetőséget kínál a friss diplomásoknak arra, hogy karrierjüket a régió egyik legnagyobb vállalatánál kezdjék meg.
A program segítségével a MOL az iparági szakemberek új generációjának támogatására törekszik: a résztvevők az egyik legösszetettebb iparágban szerezhetnek gyakorlati tapasztalatokat, így felkészülhetnek a komolyabb üzleti kihívásokra is. A MOL Románia 7 álláshelyet kínál az idei Growww program keretében, Bukarestben és Kolozsváron.
Strasbourgból Brüsszelbe költöztette az Európai Parlament jövő heti ülésének helyszínét az európai törvényhozás – közölte az intézmény elnöke. David Sassoli hangsúlyozta Brüsszelben jelentősen kisebb az egészségügyi kockázat.
Korábban David Sassoli bejelentette, hogy három hétig nem engednek be látogatókat az Európai Parlament székházába és törölt 130 ott szervezendő eseményt a koronavírus-járvány miatt.
Minden iskolát bezártak Bulgáriában március 11-ig a szokásos influenzajárvány miatt. Az óvodák nyitva maradnak, de szigorúan fertőtleníteni kell a helyiségeket.
A fertőző betegségek országos központjának igazgatója hangsúlyozta a B típusú influenzáról van szó, ami abban különbözik az A típusútól, hogy a gyógyszerek csak akkor hatnak, ha a megfázás első jeleinél már beadják őket.
Majdnem 4,5 milliárd fontsterlingbe került a brit adófizetőknek a Brexit előkészítése – közölte a brit Országos Tanácsadó Iroda. A Politico Europe lap szerint a brit kormány 2016 júniusától elköltötte a brit kilépésre való felkészülésre szánt 6,3 milliárd fontsterling kétharmadát.
A személyzeti költségeken kívül tetemes összeget emésztett fel az új rendszerek és infrastruktúra üzembe helyezése, valamint a külföldi tanácsadók kifizetése. Az iroda szerint tavaly októberben mintegy 22 ezer személy dolgozott a Brexit előkészítésén. A kilépés utáni helyzettel kapcsolatos tárgyalások első fordulója tegnap fejeződött be. Michel Barnier az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója azt mondta, komoly eltérések vannak Nagy Britannia és az EU álláspontja között. Barnier elmondta, hogy az uniós és a brit nézőpontok elsősorban az egyenlő versenyfeltételekkel kapcsolatban ütköznek. További nézeteltérések a halászati jogokkal kapcsolatban állnak fent, mivel Nagy Britannia évente megújuló különmegállapodást kíván kötni az unióval, amely Barnier szerint "nem megvalósítható." A főtárgyaló a megállapodást akadályozó tényezőnek nevezte azt is hogy, Nagy Britannia nem akar többé a Európai Bíróság joghatósága alá tartozni. Azonban, véleménye szerint "van remény arra, hogy mindkét fél számára elfogadható egyezményt sikerül tető alá hozni."
Újabb összecsapások voltak a délelőtt a könnygázt bevető görög rendőrök és a kövekkel dobáló migránsok között a török-görög határon egy héttel Ankara bejelentése után, hogy megnyitja határait az Európába tartó migránsok előtt – közli az AFP.
A Reuters helyszíni jelentése szerint a török oldalról többször könnygázt lőttek át a határ túloldalán lévő görög határőrök irányába. Korábban a török belügyminiszter közölte, Törökország a különleges rendőri erők 1000 tagját küldi a görög szárazföldi határra, hogy megakadályozza a migránsok visszatoloncolását. A tárcavezető hozzátette: az elmúlt napokban csaknem 140 ezer migráns hagyta el már Törökországot, és lépett be Görögországba. Ezt Athén cáfolja.
Életbe lépett pénteken a tűzszünet, viszonylagos nyugalom uralkodik az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban - számoltak be aktivisták és egy megfigyelő csoport.
Az éjféltől hatályba lépett tűzszünetről csütörtökön állapodott meg Recep Tayyip Erdogan török elnök orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal Moszkvában. Megállapodtak abban is, hogy egy 12 kilométer széles biztonsági folyosót nyitnak a Latakia és Aleppó közötti M4-es autópálya mentén, és ezt március 15-től orosz-török közös őrjáratok felügyelik majd.
Ma a nőké lesz a főszerep, de csak a végén árulom el, hogy miért. A megnevezés, vagyis a nő szavunk – nőnemű felnőtt személy értelemben – ősi, uráli eredetű.
A magyar szó a fő–feje tőtípushoz tartozik, azonban a neje és a nője alakok között jelentésbeli különbség van. Az első megnevezéssel egy férfi feleségére, a másodikkal pedig az illető szeretőjére, élettársára utalunk. Érdemes megemlíteni a nőtlen melléknevünket, amely az 1500-as évekből származik, míg a nőies és a nőietlen mellékneveink, illetve a nősül igénk a nyelvújítás korában alakult ki.
Nem hagyhatom ki a -nő utótagot,
valamint a -né képzőt. Bár közös eredetük van, másként módosítják a velük
ellátott szó jelentését. „A -né
főnévképző az alapszóval jelölt személy feleségére utal: a királyné például a
király hitvese, a tanárné a tanár felesége. A -nő utótag viszont az előtagbeli
foglalkozást űző embernek a nőnemű voltát jelzi” – olvasható a Nyelvművelő
kéziszótárban. A királynő tehát olyan király, aki nő, a tanárnő pedig nőnemű
tanárt jelent.
Most szeretnék egy rövid kitérőt tenni a
foglalkozásnevek női változatára, amelyek létjogosultságát sokan
megkérdőjelezik. Ezzel kapcsolatban újra a nyelvművelő szótárból idézek: „A nőknek foglalkozásnevükön való
megszólítása nem régi, s csak arra a néhány foglalkozási ágra terjed ki, ahol
régóta dolgoznak nők is.” Hogyan alakult ki ez a forma? A nő főnevet a
foglalkozásnév után csatolták, sőt a 19. században még a -né képző is ilyen
szerepet játszott. Így alakultak ki egyebek között a színésznő és a színészné,
illetve a mosónő és a mosóné szavaink. Ma a doktornő, a főorvosnő, az
igazgatónő, a tanítónő, a tanárnő és a művésznő tartozik a nőket érintő,
leggyakoribb foglalkozásnevek közé, egy részüket pedig nemcsak megnevezésre,
hanem megszólításra is használjuk. És mi történik akkor, ha magasabb beosztású
nőket szeretnénk szóban vagy írásban megszólítani? Ilyen esetben az asszony
főnevet illesztjük a foglalkozásnév után; például: miniszter asszony, főorvos
asszony, képviselő asszony.
Most pedig betartom a bevezetőben tett
ígéretemet. Valószínűleg már sejthető, hogy miért választottam ezt a témát… Március
8-án, azaz vasárnap lesz a nemzetközi nőnap, amely a nők iránti tisztelet és
megbecsülés kifejezésének napja. Magát a megnevezést kis kezdőbetűkkel írjuk,
még akkor is, ha a világhálón rengeteg példa van az ellenkezőjére.
Egy Gárdonyi Gézától származó idézettel búcsúzom mára:
„A nőnek épp az az értéke, hogy a
gondolkodása női. A szíve meg angyali.”
Florin Cîţu ügyvivő pénzügyminiszter és miniszterelnök-jelölt szerint Bukarestnek hiteles és fenntartható terve van az államháztartási hiány csökkentésére.
A tárcavezető ezt tegnap mondta egy közösségi oldalon közzétett videoüzenetben, miután az Európai Bizottság elindította Románia ellen a túlzottdeficit-eljárást. Az Európai Bizottság szeptember közepéig vár Romániától részletes tervet a költségvetés egyensúlyának visszaállítása érdekében. Az államháztartás a bruttó hazai össztermékhez (GDP) mérten 4,6 százalékos hiánnyal zárta a tavalyi évet. A kormány az idén 3,6 százalékos deficitre számít. Ugyanakkor a Költségvetési Tanács január végén figyelmeztette a kabinetet, hogy amennyiben nem kezdi el már az idén a fiskális konszolidációt, az év végén 4,6-4,8 százalékra nőhet a deficit, majd 2021-ben 6 százalék fölé, 2022-ben 7 százalék fölé emelkedhet.
Románia egymillió lej értékű tábori felszereléssel segíti a görög hatóságokat a migrációs válság kezelésében - jelentette be tegnap Marcel Vela ügyvezető belügyminiszter.
Románia száz sátrat, négyszáz ágyat, matracot, hálózsákot, valamint négyszáz pár csizmát és esőköpenyt ajánlott fel állami tartalékaiból, válaszképpen az uniós polgári védelmi mechanizmus keretében érkezett görög segélykérésre. A 25 tonnányi segély szállítási költségeinek 75 százalékát az EU fedezi - tette hozzá a belügyminiszter.
Marcel Vela ügyvivő belügyminiszter belső ellenőrzést kért a rendőrségtől azzal kapcsolatban, hogy Sorina Pintea volt egészségügyi minisztert egy nappal ezelőtt megbilincselve szállították orvosi kivizsgálásra.
Sorina Pintea volt egészségügyi miniszter, a nagybányai sürgősségi kórház menedzsere ellen vesztegetés elfogadása miatt kezdett büntetőjogi eljárásba az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA).
A DNA ma közleményben leszögezte: sem az üggyel foglalkozó ügyésznek, sem az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) keretében dolgozó rendőröknek nincs felelősségük az előzetes letartóztatásba helyezett személyek szállítását és kíséretét illetően. Rámutat ugyanakkor, hogy az eljárásokért kizálólag az az intézmény felel, amelynél az előzetes letartóztatásban levő személyt, ebben az esetben Sorina Pinteát, elhelyezték.
A volt egészségügyi miniszter ügyében ma hivatalból vizsgálatot indított a Nép Ügyvédje - jelentette ki ma Renate Weber. Az ombudsman az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, az eddig rendelkezésére álló adatok alapján úgy véli, hogy Pintea ügyében sérültek a betegjogok, végleges határozatot azonban csak azután hoznak, hogy a fővárosi rendőrség válaszol az ügyben feltett kérdéseikre. (Agerpres)
Pozitívan véleményezték ma a parlamenti szakbizottságok Bogdan Aurescu jelölését a külügyminisztérium élére, akárcsak Ioan Marcel Boloş jelölését az európai alapokért felelős minisztérium élére, valamint a gazdasági, energiaügyi és üzleti környezetért felelős tárca élére javasolt Virgil Popescu jelölését.
A képviselőház és a szenátus illetékes bizottságainak tagjai közül 23-an támogatták a külügyi tárca élére nevesített jelöltet, heten ellene voksoltak, hárman pedig tartózkodtak. A képviselőház és a szenátus illetékes bizottságainak tagjai közül 12-en támogatták az európai alapokért felelős minisztérium élére nevesített jelöltet, öten ellene voksoltak, öten pedig tartózkodtak. Popescu 24 támogató és 4 ellenszavazatot kapott a szakbizottságok tagjaitól, hárman tartózkodtak.
A Stratégiai Kommunikációs Csoport mai jelentése szerint harmincnyolc személy van jelenleg karanténban az országban koronavírus-veszély miatt, 11.311-et pedig otthonukban különítettek el és tartanak megfigyelés alatt.
A csoport szerint jelenleg országos szinten 6 koronavírussal fertőzött személy van, de az elsőként diagnosztizált páciens már meggyógyult és kiengedték a kórházból. A másik 5 pácienst a kolozsvári, temesvári és iaşi-i járványkórházban kezelik, egészségi állapotuk jó. A közlemény rámutat ugyanakkor, hogy ki fogják engedni a japán kórházból azt a két román állampolgárt, akiknél korábban koronavírus-fertőzést mutattak ki, és időközben meggyógyultak. A két személy visszatér Romániába. A Stratégiai Kommunikációs Csoport ismételten felhívja a lakosság figyelmét, hogy kizárólag hivatalos forrásokból tájékozódjanak a témáról, információkért az erre a célra létesített zöld számot hívják.
A külföldön élő román állampolgárok a +4021.320.20.20-as telefonszámon érdeklődhetnek a megbetegedés megelőzésének módjáról.