Marcel Vela ügyvivő belügyminiszter belső ellenőrzést kért a rendőrségtől azzal kapcsolatban, hogy Sorina Pintea volt egészségügyi minisztert egy nappal ezelőtt megbilincselve szállították orvosi kivizsgálásra.

Sorina Pintea volt egészségügyi miniszter, a nagybányai sürgősségi kórház menedzsere ellen vesztegetés elfogadása miatt kezdett büntetőjogi eljárásba az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA).

A DNA ma közleményben leszögezte: sem az üggyel foglalkozó ügyésznek, sem az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) keretében dolgozó rendőröknek nincs felelősségük az előzetes letartóztatásba helyezett személyek szállítását és kíséretét illetően. Rámutat ugyanakkor, hogy az eljárásokért kizálólag az az intézmény felel, amelynél az előzetes letartóztatásban levő személyt, ebben az esetben Sorina Pinteát, elhelyezték.

A volt egészségügyi miniszter ügyében ma hivatalból vizsgálatot indított a Nép Ügyvédje – jelentette ki ma Renate Weber. Az ombudsman az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, az eddig rendelkezésére álló adatok alapján úgy véli, hogy Pintea ügyében sérültek a betegjogok, végleges határozatot azonban csak azután hoznak, hogy a fővárosi rendőrség válaszol az ügyben feltett kérdéseikre. (Agerpres)