Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.
Legalább harmincegy ember életét vesztette, és csaknem ötvenen eltűntek Ukrajna délkeleti részén, miután az orosz erők bombatámadást intéztek egy frontvonalhoz közeli iskola ellen Zaporizzsja régióban, írja a Reuters.
Az épületet humanitárius segélyek elosztópontjaként és menedékként használták a civilek.
A helyi hatóságok közlése szerint az első csapást követően Oroszország egy újabb, úgynevezett „double-tap” támadást indított, amely a helyszínre siető mentőcsapatokat és rendőröket vette célba. Az áldozatok között két mentőmunkás és négy rendőr is van.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy az iskolában a frontvonal közelsége miatt rendes tanítás már régóta nem folyt.
Közben súlyos ukrán dróntámadás érte az éjszaka az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót a Moszkvától mintegy 250 kilométerre északkeletre fekvő Jaroszlavl városában. Mihail Jevrajev regionális kormányzó közlése szerint a csapás következtében hatalmas tűz ütött ki a Szlavneft finomítóban, és az üzem két dolgozója repeszsérüléseket szenvedett. A helyi védelmi erők állítása szerint a létesítményt célzó 124 drónt semmisítették meg, miközben az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy az ország felett összesen rekordmennyiségű, 856 ellenséges drónt lőttek le az éjszaka folyamán. Kijev korábban már legalább kétszer mért csapást erre a stratégiai fontosságú üzemre, amely az orosz védelmi ipar egyik kulcsfontosságú üzemanyag-ellátója.
Oroszország vörös vonalakat tesztel
A NATO drónok, radarok és tengeri járőrrepülőgépek bevetésével erősíti meg keleti szárnyát a Fekete-tengeren, miután az elmúlt időszakban megszaporodtak a teherhajók elleni támadások. Legutóbb Románia felségvizeinek határán, illetve Bulgária kizárólagos gazdasági övezetében értek támadások és süllyesztettek el kereskedelmi hajókat. Elemzők szerint Moszkva szándékosan teszteli a szövetség vörös vonalait, kihasználva a Nyugat eszkalációtól való félelmét. A NATO képviselői hangsúlyozták: a szövetség elkötelezettsége a tagállamok védelmére „acélkemény”, és a következő öt évben több mint negyvenmilliárd dollárt fektetnek be a drónellenes védelmi képességek fejlesztésébe.
Megkezdődtek az időközi választások az Egyesült Államokban. A tét nem kisebb, mint Donald Trump elnök második elnöki ciklusának első két éve feletti ítélet, írja a Reuters.
A felmérések és a független elemzők szerint a demokratáknak komoly esélyük van arra, hogy elhódítsák a képviselőházi többséget a republikánusoktól, míg a szenátus sorsa továbbra is kiszámíthatatlan.
A történelmi trendek és Trump elnök rekordalacsony népszerűségi mutatói a demokratáknak kedveznek, ráadásul a választókat mélyen frusztrálja az Iránnal vívott háború és az amiatt megugrott üzemanyagárak.
Donald Trump az utóbbi hetekben több mint két tucat kampánygyűlést tartott, ahol ellenfeleit radikálisnak és veszélyesnek nevezte, míg a demokrata vezetők szintén az elnök személyére hegyezték ki a kampányt.
A választások napján is pattanásig feszült a helyzet az Egyesült Államok és Irán között. Washington védelmi jellegű légicsapásokat hajtott végre az iráni Kesm-sziget ellen, miután az amerikai erők szerint onnan föld-levegő rakétákkal vették célba az amerikai katonai egységeket. Bár a csapások korlátozottak voltak, a diplomáciai tárgyalások megakadtak.
Teheráni források szerint messze még a megállapodás. Irán határozott válaszlépésekkel fenyegetőzik, és a globális energiaellátás szempontjából kritikus Hormuzi-szoros lezárását helyezte kilátásba, amennyiben az Egyesült Államok nem teljesíti a feltételeiket.
Katar eközben intenzív közvetítői erőfeszítéseket tesz Doha és Teherán között, hogy megakadályozza a háború újbóli fellángolását. A feszültség hatására az olajárak ismét emelkedni kezdtek a világpiacon.
Jelentősen csökkent a költségvetési hiány. A pénzügyminisztérium keddi jelentése szerint az év első kilenc hónapjában a deficit a GDP 3,81 százalékára mérséklődött a tavalyi 5,31 százékról.
Ezzel párhuzamosan az állami beruházások harminc százalékkal, csaknem 108 milliárd lejre emelkedtek, amit kétharmad részben uniós források fedeztek.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter közölte: az irány jó, de az év végi 6,2 százalékos hiánycél elérése az uniós helyreállítási alapokból várt, több mint négymilliárd eurós utalás időbeni beérkezésétől függ.
A tárcavezető szerint az 5-ös és 6-os számú fizetési kérelméből származó keretből több, előre kifizetett projektet kell fedezni.
Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.
Klaus Johannis államfő arra intette a lakosságot tegnap este, hogy csak hivatalos forrásból tájékozódjon a koronavírus-járványról, és pánik helyett legyen körültekintő, felelősségteljes a hozzáállása. Az elnök arra kérte a lakosságot, hogy ne járuljon hozzá olyan információk terjesztéséhez, amelyek hisztériát, szorongást és irracionális viselkedést eredményeznek. Ne vegye ostrom alá az élelmiszerüzleteket és a gyógyszertárakat.
Lezárják a kevésbé forgalmas határátkelőket, hogy a határrendészeti munkaerőt azokhoz a határátkelőkhöz irányíthassák át, ahol sokan várakoznak – közölte Marcel Vela belügyminiszter az országos vészhelyzeti bizottság tegnap esti ülését követően. A román-magyar határon lezárják a határátkelőt Tornyán, Nagyszalontán, Székelyhídon és Érmihályfalván.
Az egészségügyi alkalmazottak a leginkább kitettek a fertőzésnek, főként akkor, ha felelőtlen emberek eltitkoljak, hogy fertőzött övezetből jöttek haza. Dr.…
Március 31-éig nem vesz át hosszú távú tartózkodási engedély kibocsátására vonatkozó kérelmeket az országos bevándorlási felügyelőség – tájékoztat az Agerpres hírügynökség. Az intézmény épületeibe csak az arra felhatalmazott, személyazonossági vagy határátkelési okmányok által azonosított személyek léphetnek be.
Érezhetően lassult tavaly Székelyföldön a népességfogyás tempója. Az Erdélystat.ro portál szakértői szerint mindez a születések számának növekedése és a halálozások jelentős csökkenésének együttes hatása következtében alakult ki.
Olaszországban tegnap majdnem kétszázzal, 1016-ra emelkedett a Covid-19 halálos áldozatainak száma. A polgári védelmi hatóság esti tájékoztatója szerint a diagnosztizált…
A koronavírus-járvány lassítása céljából bezárják az iskolákat és az óvodákat több német tartományban – jelentették be ma. Elsőként, ma délelőtt Bajorországban, Berlinben, Alsó-Szászországban és Saar-vidéken hoztak ilyen döntést.
Ausztriában a szövetségi kormány tegnap este látogatási tilalmat rendelt el a kórházakban és az idősotthonokban; ezzel egy időben az utazási figyelmeztetéseket is szigorították. A korlátozás alól kivételt jelentenek a kisgyerekek és a súlyos, életveszélyes betegségben szenvedők.
Szükségállapotot hirdetett Észtország a koronavírus terjedése miatt, egyelőre május elsejéig – jelentette be a kormány ma. Hivatalos rendkívüli állapotot azonban Észtországban – eltérően a szomszédos Lettországtól és Litvániától – egyelőre nem vezetnek be.
New York városban rendkívüli állapotot hirdettek ki csütörtökön, Kaliforniában pedig bejelentették, hogy átmeneti időre bezárták Disneylandet az új koronavírus terjedése elleni küzdelem keretében.
Koronavírussal fertőződött meg Justin Trudeau kanadai miniszterelnök felesége az Egyesült Királyságban tett utazása után – olvasható a The Guardian hírei…
Olyan drámai zuhanással zártak csütörtökön az amerikai tőzsdék, amilyenre 33 éve, az 1987-es Fekete Hétfőn bekövetkezett tőzsdekrach óta nem volt példa. A Transindex hírportál közlése szerint a Dow Jones 10%-ot, a Standard & Poor’s 500 Index 9,5%-ot, a Nasdaq 9,4%-ot esett. Főleg a legnagyobb légitársaságok papírjai zuhannak Amerikában: a United Airlines 25%-ot, a Delta 21%-ot, a Spirit 33%-ot vesztett az értékéből.
Klaus Johannis államfő arra intette a lakosságot tegnap este, hogy csak hivatalos forrásból tájékozódjon a koronavírus-járványról, és pánik helyett legyen körültekintő, felelősségteljes a hozzáállása. Az elnök arra kérte a lakosságot, hogy ne járuljon hozzá olyan információk terjesztéséhez, amelyek hisztériát, szorongást és irracionális viselkedést eredményeznek. Ne vegye ostrom alá az élelmiszerüzleteket és a gyógyszertárakat.
A higiéniai szabályok kivétel nélküli betartása a fő védelem a vírus terjedése ellen, és ebből a szempontból mindannyian hozzájárulhatunk a fertőzés kockázatának csökkentéséhez – mondta a Johannis, aki emlékeztetett: a társadalmi kapcsolat lehető legnagyobb mértékű korlátozása, a tömegek elkerülése, a rugalmas munkaidő szintén hozzájárulhat a fertőzés terjedéséhez.
A karantén vagy az önelszigetelés szintén kötelező, bármennyire is kényelmetlen és átmeneti kellemetlenséget okoz. Az elnök figyelmeztetett: felelősségteljes és bölcs viselkedéssel közvetlenül támogatjuk mind az orvosokat, mind azokat a betegeket, akiknek valóban speciális ellátásra van szükségük.
A világ minden táján, ahol járvány van, óriási nyomás nehezedik az egészségügyi ellátórendszerre. Mindannyiunkon múlik, hogy enyhítsük ezt a nyomást - mondta Johannis.
Lezárják a kevésbé forgalmas határátkelőket, hogy a határrendészeti munkaerőt azokhoz a határátkelőkhöz irányíthassák át, ahol sokan várakoznak - közölte Marcel Vela belügyminiszter az országos vészhelyzeti bizottság tegnap esti ülését követően. A román-magyar határon lezárják a határátkelőt Tornyán, Nagyszalontán, Székelyhídon és Érmihályfalván.
A román-ukrán határon a máramarosszigeti határátkelő nem üzemel.
A román-bolgár határon a következő pontokon nem lehet átmenni a másik országba egy ideig: Negru Vodă, Lipniţa, Dobromir, Zimnicea, Turnu Măgurele, Bechet.
A román-szerb határon Porţile de Fier 2, Moldova Nouă, Foieni, Lunga, Vâlcan, Drobeta Turnu Severin és Naideş határátkelője zárul be.
Az egészségügyi alkalmazottak a leginkább kitettek a fertőzésnek, főként akkor, ha felelőtlen emberek eltitkoljak, hogy fertőzött övezetből jöttek haza. Dr. Györfi András, a margittai kórház belgyógyász főorvosa kollégánk, Forró László kérdésére arról tájékoztatta híradónkat, hogy mit tehetnek a fertőzés megelőzése érdekében az egészségügyi alkalmazottak?
Március 31-éig nem vesz át hosszú távú tartózkodási engedély kibocsátására vonatkozó kérelmeket az országos bevándorlási felügyelőség – tájékoztat az Agerpres hírügynökség. Az intézmény épületeibe csak az arra felhatalmazott, személyazonossági vagy határátkelési okmányok által azonosított személyek léphetnek be.
A portaligi.mai.gov.ro címre beérkezett kérelmeket elbírálják, a be nem ütemezett kérelmeket viszont csak akkor veszik át, ha azok alaposan megindokolt, sürgősségi esetek.
Az érdekházasságokat kiszűrő interjúkat átütemezik, az érintetteket írásban értesítik majd az új időpontról. A tartózkodási engedély ellopását, megrongálódását vagy megsemmisülését csak e-mailen lehet bejelenteni. A tartózkodási engedélyek lecserélésére a későbbiekben fogják átvenni a kérelmeket.
Az intézkedés március 31-éig érvényes, de szükség esetén meghosszabbíthatják azok hatályának időtartamát.
Érezhetően lassult tavaly Székelyföldön a népességfogyás tempója. Az Erdélystat.ro portál szakértői szerint mindez a születések számának növekedése és a halálozások jelentős csökkenésének együttes hatása következtében alakult ki.
A magyar többségű Hargita és Kovászna megyékben 2019-ben 5314 gyermek jött a világra, ami 126 gyermekkel több, mint a 2018-as év hasonló adata. A többletet lényegében Hargita megye adta, ahol 111-gyel nőtt a születésszám. Ugyanebben az időszakban a két megyében 6322 ember halt meg. Ez az érték mintegy háromszázalékos csökkenést jelent az előző évhez viszonyítva.
A két megyében a lakosság 2019-es természetes fogyása mintegy 1008 főre becsülhető, ami 24,2 százalékkal alacsonyabb, mint a 2018-ban számolt érték.
Az Erdélystat arra is kitér, hogy Erdély más régióitól eltérően Székelyföldön növekedett a házasodási kedv. Tavaly 2729 házasságot kötöttek a két megyében, ami 0,8 százalékos növekedést jelent.
Olaszországban tegnap majdnem kétszázzal, 1016-ra emelkedett a Covid-19 halálos áldozatainak száma. A polgári védelmi hatóság esti tájékoztatója szerint a diagnosztizált fertőzöttek száma több mint kétezerrel 15 113-ra nőtt. Holnaptól lezárják Róma második legnagyobb légikikötőjét Ciampinóban, hétfőtől pedig a római Leonardo Da Vinci repülőtér belföldi terminálját és további öt olaszországi repülőteret.
A koronavírus-járvány lassítása céljából bezárják az iskolákat és az óvodákat több német tartományban – jelentették be ma. Elsőként, ma délelőtt Bajorországban, Berlinben, Alsó-Szászországban és Saar-vidéken hoztak ilyen döntést.
Az egyik legnagyobb német tartományában, a 13 milliós Bajorországban hétfőtől bezárják a közoktatási és a napközbeni gyermekellátó intézményeket, egyelőre a tavaszi szünet végéig, április 20-ig – jelentette be Markus Söder tartományi miniszterelnök Münchenben.
A 3,6 millió lakosú Berlin vezetése is közölte, hogy hétfőtől bezárják az iskolákat. Fokozatosan járnak el; elsőként az általános iskolák felső tagozatában szüneteltetik az oktatást.
A nyolcmillió lakosú Alsó-Szászország kormánya ugyancsak elrendelte az óvodák és az iskolák bezárását hétfőtől, egyelőre a tavaszi szünet végéig, április 14-ig.
Ausztriában a szövetségi kormány tegnap este látogatási tilalmat rendelt el a kórházakban és az idősotthonokban; ezzel egy időben az utazási figyelmeztetéseket is szigorították. A korlátozás alól kivételt jelentenek a kisgyerekek és a súlyos, életveszélyes betegségben szenvedők.
Sebastian Kurz osztrák kancellár azt jelentette be, hogy a 14 év alatti gyermeket nevelő szülők akár három hét rendkívüli szabadságot is kaphatnak. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a munkáltató dönthet arról, engedélyezi-e a rendkívüli szabadságot. Arról is beszélt: a szabadság engedélyezése esetén az osztrák állam a következő hetekben egészen húsvétig átvállalja a bérköltségek egyharmadát.
Az osztrák külügyminiszter az utazási figyelmeztetéseket szigorította, és arra kérte az osztrákokat, hogy a lehetőség szerint ne tervezzenek utazást a közeljövőben.
Szükségállapotot hirdetett Észtország a koronavírus terjedése miatt, egyelőre május elsejéig – jelentette be a kormány ma. Hivatalos rendkívüli állapotot azonban Észtországban – eltérően a szomszédos Lettországtól és Litvániától – egyelőre nem vezetnek be.
Hétfőtől bezárják az iskolákat és egyéb oktatási létesítményeket, amelyek távoktatásra térnek át, és a nyilvános rendezvényeket is törlik. A határokon, repülőtereken és kikötőkben egészségügyi ellenőrzést vezetnek be, a beutazóknak kérdőíven kell nyilatkozniuk arról, mely országokban jártak korábban.
A balti országban csütörtökön tíz új fertőzöttet diagnosztizáltak koronavírussal. Velük együtt 27-re emelkedett a megerősített esetek száma. Az első fertőzést február 27-én regisztrálták Észtországban.
New York városban rendkívüli állapotot hirdettek ki csütörtökön, Kaliforniában pedig bejelentették, hogy átmeneti időre bezárták Disneylandet az új koronavírus terjedése elleni küzdelem keretében.
Lapértesülések szerint Donald Trump amerikai elnök munkatársai tanulmányozzák a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után, valamint a 2008-2009-es pénzügyi válság idején hozott gazdasági intézkedéseket.
A Politico című lap úgy tudja, hogy a pénzügyminisztériumban külön csoport dolgozik azon, hogy a járvány hatásait leginkább megszenvedő ágazatokat hogyan mentsék meg a gyors összeomlástól. Elsősorban a légi- és hajótársaságokat, és a szolgáltatóipar szereplőit érintő átmeneti adócsökkentésekről tárgyalnak.
Koronavírussal fertőződött meg Justin Trudeau kanadai miniszterelnök felesége az Egyesült Királyságban tett utazása után – olvasható a The Guardian hírei közt. Sophie Grégoire csütörtökön jelentette be a vizsgálat eredményét, és beszámolt róla, hogy két hétre karanténba vonul, bár tünetei egyelőre enyhék.
Olyan drámai zuhanással zártak csütörtökön az amerikai tőzsdék, amilyenre 33 éve, az 1987-es Fekete Hétfőn bekövetkezett tőzsdekrach óta nem volt példa. A Transindex hírportál közlése szerint a Dow Jones 10%-ot, a Standard & Poor's 500 Index 9,5%-ot, a Nasdaq 9,4%-ot esett. Főleg a legnagyobb légitársaságok papírjai zuhannak Amerikában: a United Airlines 25%-ot, a Delta 21%-ot, a Spirit 33%-ot vesztett az értékéből.
Nemcsak az amerikai, az európai részvények is meredek esésben vannak. Az európai részvényekből álló Stoxx Europe 600 fennállásának legnagyobb napi veszteségét hozta össze, 11,5%-ot zuhant. De a főbb európai tőzsdéken is rendkívüli volt a zuhanás tegnap.
A mai kereskedési napot kisebb felpattanással kezdték az európai indexek, de a nap végére még sokat változhat a helyzet.