Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.
Legalább harmincegy ember életét vesztette, és csaknem ötvenen eltűntek Ukrajna délkeleti részén, miután az orosz erők bombatámadást intéztek egy frontvonalhoz közeli iskola ellen Zaporizzsja régióban, írja a Reuters.
Az épületet humanitárius segélyek elosztópontjaként és menedékként használták a civilek.
A helyi hatóságok közlése szerint az első csapást követően Oroszország egy újabb, úgynevezett „double-tap” támadást indított, amely a helyszínre siető mentőcsapatokat és rendőröket vette célba. Az áldozatok között két mentőmunkás és négy rendőr is van.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy az iskolában a frontvonal közelsége miatt rendes tanítás már régóta nem folyt.
Közben súlyos ukrán dróntámadás érte az éjszaka az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót a Moszkvától mintegy 250 kilométerre északkeletre fekvő Jaroszlavl városában. Mihail Jevrajev regionális kormányzó közlése szerint a csapás következtében hatalmas tűz ütött ki a Szlavneft finomítóban, és az üzem két dolgozója repeszsérüléseket szenvedett. A helyi védelmi erők állítása szerint a létesítményt célzó 124 drónt semmisítették meg, miközben az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy az ország felett összesen rekordmennyiségű, 856 ellenséges drónt lőttek le az éjszaka folyamán. Kijev korábban már legalább kétszer mért csapást erre a stratégiai fontosságú üzemre, amely az orosz védelmi ipar egyik kulcsfontosságú üzemanyag-ellátója.
Oroszország vörös vonalakat tesztel
A NATO drónok, radarok és tengeri járőrrepülőgépek bevetésével erősíti meg keleti szárnyát a Fekete-tengeren, miután az elmúlt időszakban megszaporodtak a teherhajók elleni támadások. Legutóbb Románia felségvizeinek határán, illetve Bulgária kizárólagos gazdasági övezetében értek támadások és süllyesztettek el kereskedelmi hajókat. Elemzők szerint Moszkva szándékosan teszteli a szövetség vörös vonalait, kihasználva a Nyugat eszkalációtól való félelmét. A NATO képviselői hangsúlyozták: a szövetség elkötelezettsége a tagállamok védelmére „acélkemény”, és a következő öt évben több mint negyvenmilliárd dollárt fektetnek be a drónellenes védelmi képességek fejlesztésébe.
Megkezdődtek az időközi választások az Egyesült Államokban. A tét nem kisebb, mint Donald Trump elnök második elnöki ciklusának első két éve feletti ítélet, írja a Reuters.
A felmérések és a független elemzők szerint a demokratáknak komoly esélyük van arra, hogy elhódítsák a képviselőházi többséget a republikánusoktól, míg a szenátus sorsa továbbra is kiszámíthatatlan.
A történelmi trendek és Trump elnök rekordalacsony népszerűségi mutatói a demokratáknak kedveznek, ráadásul a választókat mélyen frusztrálja az Iránnal vívott háború és az amiatt megugrott üzemanyagárak.
Donald Trump az utóbbi hetekben több mint két tucat kampánygyűlést tartott, ahol ellenfeleit radikálisnak és veszélyesnek nevezte, míg a demokrata vezetők szintén az elnök személyére hegyezték ki a kampányt.
A választások napján is pattanásig feszült a helyzet az Egyesült Államok és Irán között. Washington védelmi jellegű légicsapásokat hajtott végre az iráni Kesm-sziget ellen, miután az amerikai erők szerint onnan föld-levegő rakétákkal vették célba az amerikai katonai egységeket. Bár a csapások korlátozottak voltak, a diplomáciai tárgyalások megakadtak.
Teheráni források szerint messze még a megállapodás. Irán határozott válaszlépésekkel fenyegetőzik, és a globális energiaellátás szempontjából kritikus Hormuzi-szoros lezárását helyezte kilátásba, amennyiben az Egyesült Államok nem teljesíti a feltételeiket.
Katar eközben intenzív közvetítői erőfeszítéseket tesz Doha és Teherán között, hogy megakadályozza a háború újbóli fellángolását. A feszültség hatására az olajárak ismét emelkedni kezdtek a világpiacon.
Jelentősen csökkent a költségvetési hiány. A pénzügyminisztérium keddi jelentése szerint az év első kilenc hónapjában a deficit a GDP 3,81 százalékára mérséklődött a tavalyi 5,31 százékról.
Ezzel párhuzamosan az állami beruházások harminc százalékkal, csaknem 108 milliárd lejre emelkedtek, amit kétharmad részben uniós források fedeztek.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter közölte: az irány jó, de az év végi 6,2 százalékos hiánycél elérése az uniós helyreállítási alapokból várt, több mint négymilliárd eurós utalás időbeni beérkezésétől függ.
A tárcavezető szerint az 5-ös és 6-os számú fizetési kérelméből származó keretből több, előre kifizetett projektet kell fedezni.
Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.
Lengyelország ideiglenesen visszaállítja a teljes határellenőrzést, nem engednek be külföldieket az országba – jelentette be Mateusz Morawiecki kormányfő a koronavírus-helyzet kezelésére létrehozott válságstáb tegnapi tanácskozása után.
Az új-zélandi miniszterelnök bejelentette ma, hogy mindenkinek, aki belép az országba, 14 napig el kell szigetelnie magát a helyiektől az új koronavírus terjedése elleni védekezésül. Jacinda Ardern sajtóértekezleten jelentette be az intézkedést több mással együtt, amelyek a járvány megelőzését célozzák.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta tegnap a középfokú oktatásról szóló, Budapest és a kárpátaljai magyar kisebbségi szervezetek által is kifogásolt törvényt – derült ki az államfői hivatal honlapján megjelent közleményből.
Egymilliárd eurós soron kívüli pénzügyi csomagot állított össze az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a tevékenységi területén működő vállalatok számára az új típusú koronavírus okozta járvány gazdasági hatásainak enyhítésére.
Házi karanténba kerül a kormány valamennyi minisztere és a kormányzó Nemzeti Liberális Párt vezető testületének minden tagja, miután pozitív lett a koronavírus-tesztje Vergil Chițac konstancai PNL-s szenátornak és feleségének. Ezt Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnök jelentette be pénteken rendkívüli sajtótájékoztatón.
Figyelembe véve a jelenlegi helyzetet, távkonferencia keretében konzultál ma Klaus Johannis államfő a pártokkal a kormányalakítás ügyében – tájékoztatott az Államelnöki Hivatal. Mint ismert a parlamentnek tegnap délután kellett volna szavaznia Florin Cîțu kormányjavaslatáról, a kijelölt miniszterelnök azonban visszaadta kormányalakítási megbízását.
Romániában 70-re emelkedett a koronavírussal fertőzött személyek száma. Az Országos Közegészségügyi Intézet adatai szerint a legtöbb esetet Bukarestben és Hunyad megyében mutatták ki. A fővárosban ma reggelig 25 koronavírusos esetet diagnosztizáltak. Többségük annak a belügyi alkalmazottnak a kontakszemélye, aki eltitkolta, hogy külföldön járt.
Lengyelország ideiglenesen visszaállítja a teljes határellenőrzést, nem engednek be külföldieket az országba - jelentette be Mateusz Morawiecki kormányfő a koronavírus-helyzet kezelésére létrehozott válságstáb tegnapi tanácskozása után.
Az intézkedés egyelőre tíz napra szól, de meghasszabbítható újabb húsz napra, majd szükség esetén további egy hónapra. A külföldről hazatérő lengyel állampolgárokat 14 napos karanténba helyezik - mondta Morawiecki. Közölte: mától korlátozzák az üzletközpontok működését, de továbra is nyitva lesznek az élelmiszerboltok és a patikák. Bezárják a vendéglátóhelyeket.
Emellett ötven személyre korlátozzák az egy helyen tartózkodók számát, ami az egyházi rendezvényekre is vonatkozik.
Újabb szigorú intézkedést vezetett be Csehország: ma reggeltől minden kiskereskedelmi egységet és vendéglátóhelyet zárva kell tartani.
Ez alól csak a szupermarketek, a benzinkutak, a gyógyszertárak, az elektronikai cikkeket, valamint az állateledelt árusító boltok és az újságárusok a kivételek. Ezek az intézkedések legalább tíz napig érvényesek a kormány döntése szerint. A cseh kormány bejelentette: külföldi állampolgárok vasárnaptól nem léphetnek be Csehországba, a cseh állampolgárok pedig nem utazhatnak külföldre az új típusú koronavírus terjedése miatt. Kivételt ez alól csak azok az idegen állampolgárok képeznek, akiknek tartós lakhelyük van Csehországban, vagy kilencven napnál hosszabb tartózkodásra feljogosító vízummal rendelkeznek.
A korlátozások nem érintik a kamionos teherszállítást, a kamionsofőröket, a pilótákat a szolgálatban lévő vasutasokat, valamint az egészségügyi dolgozókat.
Az új-zélandi miniszterelnök bejelentette ma, hogy mindenkinek, aki belép az országba, 14 napig el kell szigetelnie magát a helyiektől az új koronavírus terjedése elleni védekezésül. Jacinda Ardern sajtóértekezleten jelentette be az intézkedést több mással együtt, amelyek a járvány megelőzését célozzák.
A 14 napos karantén alól csak a csendes-óceáni szigetekről érkezők a kivételek. Külföldi kirándulóhajók nem köthetnek ki az ország kikötőiben június 30-áig - tette hozzá.
Videokapcsolaton keresztül tárgyal kedden Recep Tayyip Erdogan török és Emmanuel Macron francia elnök, valamint Angela Merkel német kancellár az új koronavírus okozta járvány miatt, nem pedig személyesen Isztambulban, amint korábban tervezték - jelentette tegnap este az Anadolu hivatalos török hírügynökség.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta tegnap a középfokú oktatásról szóló, Budapest és a kárpátaljai magyar kisebbségi szervezetek által is kifogásolt törvényt - derült ki az államfői hivatal honlapján megjelent közleményből.
A törvényt az ukrán parlament január 16-án fogadta el. A közlemény szerint a törvény részletezi a 2017-ben elfogadott oktatási kerettörvény rendelkezéseit, figyelembe véve a Velencei Bizottság vonatkozó ajánlásait. A törvény az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségeket három csoportba sorolja, különböző modellek bevezetését kínálva fel számukra a középfokú oktatás megszervezésére.
A magániskoláknak ugyanakkor - a Velencei Bizottság ajánlásának megfelelően - biztosítja az oktatás nyelvének szabad megválasztását.
Egymilliárd eurós soron kívüli pénzügyi csomagot állított össze az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a tevékenységi területén működő vállalatok számára az új típusú koronavírus okozta járvány gazdasági hatásainak enyhítésére.
A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának támogatására 1991-ben életre hívott londoni pénzintézet tegnap este közölte, hogy ez csak előzetes válaszlépés a koronavírus okozta válságra, a bank készen áll további segítségnyújtásra szükség esetén. A tájékoztatás szerint a most összeállított sürgősségi pénzügyi programból olyan, az EBRD-vel már kapcsolatban álló vállalatok kaphatnak finanszírozást, amelyek üzleti alapmutatói erőteljesek, de átmeneti hitelellátási nehézségeik támadnak.
Az EBRD közölte: a tervezett lépések között van a kereskedelemfinanszírozás bővítése, és rövid távú, két évig terjedő finanszírozások folyósítása kis- és középvállalatoknak.
Magyarországon csökkent a negyedik legnagyobb arányban a csecsemőhalálozás 2010 óta – derül ki az Eurostat friss adataiból.
Míg Magyarországon 37 százalékkal, addig az uniós országokban átlagosan 15 százalékkal lett kisebb a csecsemőhalálozás. Az Eurostat felmérése alapján 2010-ben ezer élveszülöttre 5,3 csecsemőhalálozás jutott, míg 2018-ben ez az arány már csak 3,3 volt. A csökkenés üteme az uniós országok tekintetében a negyedik legnagyobb. Mindez azt jelenti, hogy ezer élveszületést nézve kettővel több gyermek marad életében Magyarországon, mint 2010-ben. 2010-ben a 23. helyen állt a rangsorban Magyarország.
Rétvári Bence kormánypárti politikus az MTI-nek elmondta, mindez jól mutatja azt, hogy az elmúlt évek során a kormányzati döntések következtében a gyermeket tervező és nevelő családok számára biztonságosabb és egészségesebb környezet áll rendelkezésre. Ezt segíti elő többek között a családbarát szülészetek kialakítása is.
A családbarát szülészetek célja, hogy a születés élményét a család közösen élje át, anya- és bababarát környezetben.
Házi karanténba kerül a kormány valamennyi minisztere és a kormányzó Nemzeti Liberális Párt vezető testületének minden tagja, miután pozitív lett a koronavírus-tesztje Vergil Chițac konstancai PNL-s szenátornak és feleségének. Ezt Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnök jelentette be pénteken rendkívüli sajtótájékoztatón.
A liberális honatya az elmúlt napokban részt vett a párt politikai döntéshozatalában. Ludovic Orban bejelentette: a kormány egyik protokollvillájába vonul házi karanténba, ott minden lehetősége meglesz, hogy továbbvigye hivatalát. Arra kérte a kabinet tagjait, hogy szigeteljék el magukat, és csakis telefonon, elektronikus úton lépjenek kapcsolatba egymással, munkatársaikkal.
Azt is közölte, hogy a kormány minden tagjától és a PNL azon politikusaitól, akik kapcsolatba kerültek fertőzött kollégájukkal, mintát vesznek, amelyen elvégzik a koronavírus-tesztet, és a vizsgálat eredményeit nyilvánosságra hozzák.
Figyelembe véve a jelenlegi helyzetet, távkonferencia keretében konzultál ma Klaus Johannis államfő a pártokkal a kormányalakítás ügyében - tájékoztatott az Államelnöki Hivatal. Mint ismert a parlamentnek tegnap délután kellett volna szavaznia Florin Cîțu kormányjavaslatáról, a kijelölt miniszterelnök azonban visszaadta kormányalakítási megbízását.
Cîțu döntése a koronavírus-járvánnyal és az alkotmánybíróság tegnapi döntésével van összefüggésben. A taláros testület teljes egészében összeegyeztethetetlennek ítélte az alkotmánnyal a február elején elfogadott 26-os számú sürgősségi kormányrendeletet, amely a parlamenti választások megszervezését módosította volna.
Ezzel gyakorlatilag meghiúsult a Nemzeti Liberális Párt és a Klaus Johannis által szorgalmazott előre hozott parlamenti választások megszervezésének az esélye a helyhatósági választásokkal egy időben.
Romániában 70-re emelkedett a koronavírussal fertőzött személyek száma. Az Országos Közegészségügyi Intézet adatai szerint a legtöbb esetet Bukarestben és Hunyad megyében mutatták ki. A fővárosban ma reggelig 25 koronavírusos esetet diagnosztizáltak. Többségük annak a belügyi alkalmazottnak a kontakszemélye, aki eltitkolta, hogy külföldön járt.
Hasonló eset van Hunyad megyében is, ahol tegnap hat személyt diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel. Valemennyien kapcsolatba kerültek azzal a 26 éves nővel, aki nem tartotta be az otthoni elkülönítés szabályait, és aki ellen bűnügyi kivizsgálás indult.
Lakhelyi elszigetelésben 13.745, intézményes karanténban 2067 személy van Románia területén. A pácienseket az arra megfelelő egészségügyi intézményekben kezelik Bukarestben, Iaşi-ban, Kolozsváron, Temesváron, Craiován és Konstancán.
Lengyelország ideiglenesen visszaállítja a teljes határellenőrzést, nem engednek be külföldieket az országba - jelentette be Mateusz Morawiecki kormányfő a koronavírus-helyzet kezelésére létrehozott válságstáb tegnapi tanácskozása után.
Az intézkedés egyelőre tíz napra szól, de meghasszabbítható újabb húsz napra, majd szükség esetén további egy hónapra. A külföldről hazatérő lengyel állampolgárokat 14 napos karanténba helyezik - mondta Morawiecki. Közölte: mától korlátozzák az üzletközpontok működését, de továbra is nyitva lesznek az élelmiszerboltok és a patikák. Bezárják a vendéglátóhelyeket.
Emellett ötven személyre korlátozzák az egy helyen tartózkodók számát, ami az egyházi rendezvényekre is vonatkozik.