Pozitívan véleményezte az Alkotmánybíróság a készenléti állapot bevezetéséről rendelkező 2004-es sürgősségi kormányrendeletet.
Continue Reading

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3753 (24) { ["ID"]=> int(469995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:11:59" ["post_content"]=> string(1287) "Magyarországon elérhetővé vált mától mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata. A dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon. A számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, vagyis a hálózati személy nyilvántartási lapja, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár. A szerdától megismerhető ügynökakták III/I-es, vagyis a hírszerzéssel kapcsolatos dokumentumait és adatait viszont nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a magyar nemzetbiztonságnak még most is vannak ezzel kapcsolatos érdekei, és nagyon nagy nemzetközi és egyéb problémákat tudna az ország részére okozni, ha ezek nyilvánosságra kerülnének. Magyar Péter egyébként a nyilvánosságra kerülő információk méltósággal és emberséggel történő kezelésére szólította fel az állampolgárokat a mai budapesti sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a napvilágra kerülő információkról inkább beszélni érdemes, nem pedig ítélkezni miattuk.
" ["post_title"]=> string(83) "Nyilvánosságra került 60 ezer hálózati személy neve és adata Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nyilvanossagra-kerult-60-ezer-halozati-szemely-neve-es-adata-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469995" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3752 (24) { ["ID"]=> int(469993) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:52" ["post_content"]=> string(645) "A kolozsvári születésű Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a magyarországi Válasz Online-nak adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy 1957 és 1966 között "Pál" fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában. A jövőre 90 éves fotográfus maga kezdeményezte múltjának feltárását, még azelőtt, hogy nyilvánossá váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeinek hatos kartonjai. Korniss Péter úgy fogalmazott: szégyelli egykori szerepét, ugyanakkor szeretné, ha történetét nem találgatások alapján ítélnék meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Korniss Péter beismerte, hogy jelentett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korniss-peter-beismerte-hogy-jelentett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3735 (24) { ["ID"]=> int(469991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:44" ["post_content"]=> string(344) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek a múlt héten egy frontvonalbeli városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében játszott szerepéért - derült ki a szerdán közzétett elnöki rendeletből.
" ["post_title"]=> string(38) "Zelenszkij kitüntette Melania Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "zelenszkij-kituntette-melania-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3754 (24) { ["ID"]=> int(469999) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:42" ["post_content"]=> string(984) "Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40434) ["max_num_pages"]=> int(10109) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99155b5223718da11827e7646cae5652" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa0b638184c91a4aa6d96bb55437e8be" }Pozitívan véleményezte az Alkotmánybíróság a készenléti állapot bevezetéséről rendelkező 2004-es sürgősségi kormányrendeletet.
Continue Reading
Romániában 17.036-ra nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma, a hatóságok ma 165 új esetet jelentettek. A fertőzés következtében az elmúlt 24 órában 10-en hunytak el, így a halálesetek száma 1107-re emelkedett.
Continue ReadingA világ országainak több mint 300 parlamenti képviselője kérte a Nemzetközi Valutaalaptól és a Világbanktól a világ legszegényebb országai adósságának eltörlését a koronavírus járvány miatt, akárcsak azt, hogy növeljék a finanszírozást a globális gazdasági összeomlás elkerülése végett.
(tovább…) Continue ReadingSpontán tüntetés volt ma délelőtt a marosnémeti hőerőműnél, mivel az alkalmazottak későn kapták meg áprilisi fizetésüket, az ebédjegyek, illetve az ingázási költségek elszámolása és a fűtési támogatás már márciusban sem történt meg.
(tovább…) Continue ReadingLegalább május végéig fenntartja Bulgária a külföldről az országba érkező személyek kötelező két hetes karanténba helyezését – jelentette ki a bolgár miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter.
(tovább…) Continue ReadingRománia kiesett a tudományos nagyberendezések létrehozását célzó uniós projektből. A magyar és a cseh partnerintézmények a măgurelei kutatóközpont, az ELI-NP nélkül nyújtották be a projektet a jövőben működtető nemzetközi konzorcium létrehozására vonatkozó kérelmet Brüsszelben.
Continue ReadingElfogadta kedden este a szenátus a vészhelyzetet szabályozó törvénytervezetet. Ez a törvény a szükségállapot május 14-i megszűnése után hozott korlátozó intézkedések jogi keretét teremti meg. A parlament sürgősségi eljárásban tárgyalja a tervezetet.
(tovább…) Continue ReadingKarol Józef Wojtyla 1920. május 18-án született a Krakkóhoz közeli Wadowicében.
Continue Reading
Hallgassa meg Adorjáni Anna történész-doktorandusz, író üzenetét a kialakult világhelyzet kapcsán!
Continue Reading
Az erdőgazdálkodók nem látják a rönkök Európai Unión kívüli exportját megtiltó törvény hasznát. Ciprian Muscă, a Romániai Erdőgazdálkodók Egyesületének elnöke szerint Romániából inkább deszkát exportálnak, mint rönköket. Ennek ellenére a törvény ösztönözheti a belföldi termelést – állítja az egyesület vezetője.
(tovább…) Continue Reading
Romániában az emberek 96 százaléka saját tulajdonú lakásban élt 2018-ban, ami a legmagasabb arány az egész Európában. Ugyanekkor Németországban csupán az állampolgárok 51 százalékának volt saját lakása – derül ki az Európai Statisztikai Hivatal adataiból.
(tovább…) Continue Reading
Hatályba lépett ma a vészhelyzetre (készenléti állapotra) vonatkozó törvény, ennek alapján pedig a kormány ismét határozatot hozott a vészhelyzet bevezetéséről.…
Continue ReadingPozitívan véleményezte az Alkotmánybíróság a készenléti állapot bevezetéséről rendelkező 2004-es sürgősségi kormányrendeletet. A taláros testület azonban hangsúlyozza, hogy az intézkedések nem korlátozhatják az állampolgárok szabadságjogait.
Az Alkotmánybírósághoz a Nép ügyvédje nyújtott be óvást, azt kifogásolva, hogy a szükségállapot lejártát követő készenléti állapotot nem lehet sürgősségi kormányrendelettel vagy kormányhatározattal bevezetni, csak a parlament által meghozott törvénnyel.
" ["post_title"]=> string(56) "Nem korlátozhatják az állampolgárok szabadságjogait" ["post_excerpt"]=> string(145) "Pozitívan véleményezte az Alkotmánybíróság a készenléti állapot bevezetéséről rendelkező 2004-es sürgősségi kormányrendeletet. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "nem-korlatozhatjak-az-allampolgarok-szabadsagjogait" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-13 12:28:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-13 10:28:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=386242" ["menu_order"]=> int(25656) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(386609) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-18 14:26:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-18 11:26:48" ["post_content"]=> string(1205) "Romániában 17.036-ra nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma, a hatóságok ma 165 új esetet jelentettek. A fertőzés következtében az elmúlt 24 órában 10-en hunytak el, így a halálesetek száma 1107-re emelkedett. Intenzív osztályon jelenleg 193 személyt kezelnek. Eddig 9.930-an gyógyultak meg, akiket már kiengedtek a kórházból. Így az aktív esetek száma 5999-re csökkent.

Jelenleg 12.351 személy van intézményes karanténban, és további 17.797 otthoni elszigetelésben.
Országszerte a mintavételek száma elérte a 313.621-et.
Külföldön összesen 2.920-ra rúg a bizonyítottan koronavírussal fertőzött román állampolgárok száma.
" ["post_title"]=> string(44) "Tíz halottat és 165 új esetet jelentettek" ["post_excerpt"]=> string(239) "Romániában 17.036-ra nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma, a hatóságok ma 165 új esetet jelentettek. A fertőzés következtében az elmúlt 24 órában 10-en hunytak el, így a halálesetek száma 1107-re emelkedett." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "tiz-halottat-es-165-uj-esetet-jelentettek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-18 14:27:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-18 11:27:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=386609" ["menu_order"]=> int(25657) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3723 (24) { ["ID"]=> int(386195) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-13 10:40:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-13 08:40:55" ["post_content"]=> string(1323) "A világ országainak több mint 300 parlamenti képviselője kérte a Nemzetközi Valutaalaptól és a Világbanktól a világ legszegényebb országai adósságának eltörlését a koronavírus járvány miatt, akárcsak azt, hogy növeljék a finanszírozást a globális gazdasági összeomlás elkerülése végett.
Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap igazgatója azt mondta, az intézmény nagy valószínűséggel ront korábbi előrejelzésein, mert a koronavírus világjárvány sokkal keményebben megviseli a gazdaságokat, mint amire számítottak. A kezdeményező Bernie Sanders amerikai szenátor szerint a legszegényebb országok adósságának eltörlése a legjelentéktelenebb intézkedés, amit a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és már nemzetközi pénzügyi intézmények tehetnek a szegénység, az éhínség elképzelhetetlen növekedésének és a betegségek terjedésének megelőzése érdekében. A politikusok üdvözölték, hogy a Nemzetközi Valutaalap ideiglenesen felfüggesztette az adósságok törlesztését a világ 25 legszegényebb államának, de ennél többre van szükség - állítják.(Agerpres)
" ["post_title"]=> string(58) "Politikusok az adósságok eltörlésére szólítanak fel" ["post_excerpt"]=> string(322) "A világ országainak több mint 300 parlamenti képviselője kérte a Nemzetközi Valutaalaptól és a Világbanktól a világ legszegényebb országai adósságának eltörlését a koronavírus járvány miatt, akárcsak azt, hogy növeljék a finanszírozást a globális gazdasági összeomlás elkerülése végett. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "politikusok-az-adossagok-eltorlesere-szolitanak-fel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-13 10:40:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-13 08:40:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=386195" ["menu_order"]=> int(25658) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3734 (24) { ["ID"]=> int(386530) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-18 10:45:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-18 07:45:21" ["post_content"]=> string(1052) "Spontán tüntetés volt ma délelőtt a marosnémeti hőerőműnél, mivel az alkalmazottak későn kapták meg áprilisi fizetésüket, az ebédjegyek, illetve az ingázási költségek elszámolása és a fűtési támogatás már márciusban sem történt meg.
Cristian Iştoc a Vajdahunyadi Szolidaritás Szakszervezet képviselője szerint a pénzhiány miatt keddre ígérték a bérek kifizetését. Az érdekképviselet szerint a marosnémeti hőerőmű igazgatója találkozott a tüntetőkkel, de csak a bérek kifizetését ígérte meg, a többi elmaradt pótlék folyósítását nem, az alkalmazottak pedig ezt kifogásolták, akárcsak azt, hogy a munkahelyeikre küldték őket tüntetni, a távolságtartás szabályainak betartásával. A marosnémeti hőerőmű a fizetésképtelenségben lévő Vajdahunyadi Energetikai Komplexumhoz tartozik és mintegy 700 alkalmazottja van.
" ["post_title"]=> string(50) "Elmaradt járandóságaik kifizetését követelik" ["post_excerpt"]=> string(265) "Spontán tüntetés volt ma délelőtt a marosnémeti hőerőműnél, mivel az alkalmazottak későn kapták meg áprilisi fizetésüket, az ebédjegyek, illetve az ingázási költségek elszámolása és a fűtési támogatás már márciusban sem történt meg. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "elmaradt-jarandosagaik-kifizeteset-kovetelik" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-18 10:45:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-18 07:45:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=386530" ["menu_order"]=> int(25659) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3646 (24) { ["ID"]=> int(386213) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-13 11:02:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-13 09:02:29" ["post_content"]=> string(793) "Legalább május végéig fenntartja Bulgária a külföldről az országba érkező személyek kötelező két hetes karanténba helyezését - jelentette ki a bolgár miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter.
Ekaterina Zaharieva szerint az Európai Bizottság a mai nap folyamán bejelenti a COVID-19 terjedése szempontjából kisebb kockázatot jelentő országok listáját, amelyek fokozatosan eltörlik a beutazási korlátozásokat és a karantént. A külügyminiszter elmondta, Szerbiával és Romániával is tárgyalnak a határmenti térségekről, hogy az alkalmazottak karanténba helyezés nélkül utazhassanak.(Rador)
" ["post_title"]=> string(61) "Bulgáriában karanténba kerülnek a külföldről érkezők" ["post_excerpt"]=> string(214) "Legalább május végéig fenntartja Bulgária a külföldről az országba érkező személyek kötelező két hetes karanténba helyezését - jelentette ki a bolgár miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "bulgariaban-karantenba-kerulnek-a-kulfoldrol-erkezok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-13 11:02:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-13 09:02:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=386213" ["menu_order"]=> int(25660) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3647 (24) { ["ID"]=> int(386582) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-18 13:09:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-18 10:09:14" ["post_content"]=> string(1420) "Románia kimaradt a tudományos nagyberendezések létrehozását célzó uniós projektből. A magyar és a cseh partnerintézmények a măgurelei kutatóközpont, az ELI-NP nélkül nyújtották be a projektet a jövőben működtető nemzetközi konzorcium létrehozására vonatkozó kérelmet Brüsszelben.
A măgurelei intézet közleményben ítélte el a lépést, „jogilag és etikailag” helytelennek nevezve azt. A dokumentum szerint a romániai társintézmény „mindig is készen állt, és jelenleg is elkötelezett” arra, hogy csatlakozzon az európai kutatási infrastruktúra konzorciumhoz (European Research Infrastructure Consortium - ERIC).
Ugyanakkor Dragoș Ciuparu kutatásért felelős oktatási államtitkár nyilatkozatából kiderül, hogy a helyzet kicsit másként áll. A tisztségviselő az Edupedu.ro portálnak nyilatkozva meggyőződését fejezte ki, hogy az Európai Bizottság visszautasítja „a Romániát faképnél hagyó” magyar és cseh kérelmet, egyúttal viszont elárulta, hogy a két tervezett romániai berendezés közül az egyiket nem sikerült üzembe helyezni, sőt egy kereskedelmi bírósági ügy miatt a kutatóintézet keze meg van kötve.
" ["post_title"]=> string(43) "Kisiklott a romániai szuperlézer-projekt?" ["post_excerpt"]=> string(310) "Románia kiesett a tudományos nagyberendezések létrehozását célzó uniós projektből. A magyar és a cseh partnerintézmények a măgurelei kutatóközpont, az ELI-NP nélkül nyújtották be a projektet a jövőben működtető nemzetközi konzorcium létrehozására vonatkozó kérelmet Brüsszelben." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "kisiklott-a-romaniai-szuperlezer" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-18 18:25:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-18 15:25:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=386582" ["menu_order"]=> int(25661) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3648 (24) { ["ID"]=> int(386247) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-13 13:15:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-13 11:15:16" ["post_content"]=> string(7443) "Elfogadta kedden este a szenátus a vészhelyzetet szabályozó törvénytervezetet. Ez a törvény a szükségállapot május 14-i megszűnése után hozott korlátozó intézkedések jogi keretét teremti meg. A parlament sürgősségi eljárásban tárgyalja a tervezetet.
A törvényt várhatóan már 15-én kihirdeti az államfő, de csak három nappal a Hivatalos Közlönybe való megjelenése után, 18-án lép hatályba. Ez azt jelenti, hogy három napig semmi nem korlátozza a polgárok életvitelét – emlékeztet a hazai sajtó, köztük a Maszol.ro portál.
A románok érettebbek és felelősebbek, mint ahogy azt az elemzők, politikusok és hatóságok gondolják - írja a Rebublicában Florin Negruțiu, aki úgy véli egy bármilyen társadalomban a polgárok vagy megértik, hogy érdekük a szabályok betartása, vagy erőszakkal fogadtatják el velük. Az államnak két eszköz áll rendelkezésére: az ostor és a cukorka. Megbírságolja, azaz ostorozza azokat, akik nem tartják be a törvényeket, és különféle bónuszokkal ösztönözheti azokat, akik törvénytisztelők – például adókedvezményeket kaphatank azok, akik idejében befizetik járulékaikat. Mindazok, akiket Klaus Johannis következetesen pészédésnek(szociáldemokrata párti) nevez, vagyis az Alkotmánybíróság, a Nép Ügyvédje és a Parlament kivették a kormány kezéből a korbácsot, és ők akarnak cukorkát osztogatni a népnek olyan intézkedések révén, amelyek kivezetik Romániát a válságból. Az említett elképzelt intézkedések olyannyira légből kapottak, hogy Marcel Ciolacu, a Képviselőház elnöke majdnem elájult, amikor felolvasta őket – jegyzi meg Florin Negruțiu. Jelen pillanatban a kormány nem írhatja elő a polgárok számára a társadalmi távolságtartást, nem tarthatja karanténban azokat a településeket, amelyek járványtani szempontból gócpontnak számítanak és nem korlátozhatja a polgárok mozgáshoz való jogát. Sem ma, sem május 15-e után. Hiányzik erre a Parlament által jóváhagyott jogszabály, az Alkotmánybíróság szerint az elmúlt két hónapban a kormány törvényen kívül járt el, de ebben közrejátszik az is, hogy a kormány ügyetlenkedett, a Parlament, amelyben a szociáldemokratk többségben vannak késlelteti egyes törvények vitáját, azért, hogy azt mondhassa, a kormány képtelen kezelni a járvány-helyzetet. Ám ez egy perverz politikai játék, amely az emberek egészségének róvására megy. Remélem, hogy az ördög nem ilyen fekete, és létezik harmadik út, a felelős állampolgároké, akik megértik, hogy bizonyos szabályokat a saját és embertársaik érdekében be kell hogy tartsanak, remélem, hogy vagyunk ennyire érettek és körültekintőek -írja Florin Negruțiu, a Republica online újság mai számában.
Egy Károly-díjas agitátor – ezzel a címmel jelent meg a Der Spiegelben Keno Verseck cikke, amely kritikával illeti Klaus Iohannis államfő magyarellenes, indulatos sajtónyilatkozatát.Az írás szerzője szabadúszó újságíró, aki alapos terepismeret révén egyike a legjobban képzett közép- és kelet-európai tematikában publikáló nyugati sajtómunkásoknak. Ő maga is keleti emberként határozza meg magát, és joggal: gyermekkorát az egykori NDK-ban töltötte, és mindössze egy bőrönddel lépett át annak idején a nyolcvanas évek közepén a szabad világba. Keno Verseck hétfőn este Rostás-Péter István vendége volt a Kolozsvári Rádió Tetőterasz című műsorában, amelyet a kolozsvariradio.ro honlapon hallgathatnak meg.
( www.mixcloud.com/kolozsvariradio/tetőterasz-tanácstalan-hatalom-vs-jól-értesült-média)
Az EndCoronavirus.org (ECV) elemzése a koronavírus által érintett országokat három kategóriába sorolja, attól függően, hogy az új koronavírus terjedése miként alakul ki mindegyikben.Az EndCoronavirus.org egy önkéntes nemzetközi koalíció, amely több mint 4000 tudósból, civil szakértőkből, üzletemberekből és önkéntesekből áll. Az EndCoronavirus vezetője Yaneer Bar-Yam, a New England Complex Systems Institute elnöke. Yaneer az MIT-n végzett fizikus és komplexitás-kutató, aki a világjárványokat tanulmányozza. A most közzétett elemzés szerint – amelyet a G4Media idéz a hazai sajtóból –az Amerikai Egyesül Államok, Nagy Britannia, Svédország és Románia még a piros zónában vannak, és a továbbiakban is be kellene tartsanak minden szigorú szabályt, a fizikai tábolságtartással kezdődően, annak érdekében, hogy kilábaljnak a járványból.
A Ziarul Financiar ismét felveti a kényes kérdést – amelyet a lap szerint mindenki kerülget – úgy értve hivatalos és kormányzati szinten is, de mégsem lép senki, pedig a helyzet akut: az állam az állami költségvetés 42 százalékát fordítja az 1, 25 millió állami hivatalnok fizetéseire minden hónapban.Egy állami hivatalnok Romániában 56 százalékkal keres többet, mint az átlagbér.
Ki fogja kifizetni az új koronavírus-járvány okozta válság számláját? – teszik fel a kérdést a külföldi lapok, miután a német alkotmánybírák megkérdőjelezték az adósságnak az Európai Központi Bank általi megvásárlását. A Deutsche Welle megjegyzi, Angela Merkel a jelenlegi jogi konfliktus miatt bonyolult helyzetben van: "Egyrészt köteles tiszteletben tartani a német alkotmánybíróság határozatát. Másrészt nem akarja, és nem kérdőjelezheti meg a közösségi jog prioritását”. Az Európai Központi Bank már kijelentette, hogy nem kap megbízást Karlsruhe-tól, és továbbra is kötvényeket vásárol. Ennélfogva a jogi dilemmában szereplő álláspontok egyértelműek - a politikai bombák felszámolására a szakértőknek dolgozni kell – írja a Deutsche Welle.
A Der Tagesspiegel egyetért Ursula von der Leyen érvelésével: "A német alkotmánybíróság döntése hamarosan arra vezetheti a lengyel vagy magyar bíróságokat, hogy a német precedenst felhasználják az Európai Bíróság határozatainak megkérdőjelezésére. Ez nem lenne jó az EU fennmaradása szempontjból, amely máris kritikus állapotban van. De ha végül egyértelművé válik, hogy az Európai Központi Bank kizárólag az Európai Bíróságnak tartozik felelősséggel, nem lenne nagyon rossz – idézi a Tagesspiegel Ursula von der Leyent.
II. János Pál pápa 1978 és 2005 között a 264. római pápaként ült Szent Péter trónján. Karol Józef Wojtyla 1920. május 18-án született a Krakkóhoz közeli Wadowicében. 1946-os pappá szentelése után Rómában, a pápai egyetemen szerzett teológiai doktorátust. 1958. július 4-én XII. Pius pápa krakkói segédpüspöknek nevezte ki, püspökszentelése szeptember 28-án volt a krakkói Wawel-székesegyházban. 1964 januárjában VI. Pál pápa kinevezte Krakkó érsekévé, majd 1967. június 26-án bíborossá kreálta.
58 éves korában, 1978. október 16-án választották meg meg a katolikus egyház fejének. Ő volt az első nem olasz, egyben az első kelet-európai pápa. Nevének a II. János Pált választotta, ezzel is jelezve, hogy folytatni kívánja elődje politikáját. Arra törekedett, hogy helyreállítsa a tanbeli egységet, visszatérésre bírja a hivatalos egyházi tanításokhoz a túlzókat, a tanítóhivataltól eltérőket. A katolikus egyház kormányzásában is új rendszert vezetett be.
2011. május elsején avatták boldoggá, majd 2017. április 27-én szentté.
" ["post_title"]=> string(41) "100 éve született II. János Pál pápa" ["post_excerpt"]=> string(87) "Karol Józef Wojtyla 1920. május 18-án született a Krakkóhoz közeli Wadowicében. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "100-eve-szuletett-ii-janos-pal-papa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-18 13:38:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-18 10:38:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=386591" ["menu_order"]=> int(25663) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3650 (24) { ["ID"]=> int(386246) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-13 13:24:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-13 11:24:07" ["post_content"]=> string(1290) "
Mentális egészséget támogató kezdeményezésünk bátorítást, bizalmat, reményt ad. Megszólaltatunk olyan embereket, kiknek szavaiból erő meríthető. A cél megláttatni a jelenlegi világhelyzet lehetőségeit, fenntartva a mindennapi derűt, nyugalmat és józan optimizmust.
Nagy bizonytalanságok közepette különösen fontos a jó szó. Táplál, kiemel, lelkesít. Billenjünk helyre!
Hallgassa meg Adorjáni Anna történész-doktorandusz, író üzenetét a kialakult világhelyzet kapcsán!
Az erdőgazdálkodók nem látják a rönkök Európai Unión kívüli exportját megtiltó törvény hasznát. Ciprian Muscă, a Romániai Erdőgazdálkodók Egyesületének elnöke szerint Romániából inkább deszkát exportálnak, mint rönköket. Ennek ellenére a törvény ösztönözheti a belföldi termelést - állítja az egyesület vezetője.
Ciprian Muscă elmondta, idézem: Románia 90 ezer köbméter deszkát exportált, a maximum valahol 300 ezer köbméternél volt. Az utóbbi években Románia importálja a farönköt, folyamatosan 1,5-3 millió köbméter közötti mennyiséget, amit belföldön dolgozunk fel. A törvény a helyi feldolgozást ösztönző intézkedés. Jó, ha Románia az országban dolgozza fel forrásait és hozzáadott értékű késztermékeket exportál - mondja a Romániai Erdőgazdálkodók Egyesületének elnöke.Az erdőgazdálkodók jónak tartják viszont az Erdőtulajdonok Számítógépes Nyilvántartásának létrehozását 2021-től a központi közigazgatási hatóságnál. A jogszabály értelmében a farönkök exportjára vonatkozó tilalom megszegését 1-től 3 évig terjedő börtönnel vagy 100 ezer lej pénzbírsággal büntetik.
" ["post_title"]=> string(44) "Románia farönköt importál, nem exportál" ["post_excerpt"]=> string(164) "Az utóbbi években Románia inkább deszkát exportál, mint farönköt, de a hazai ipar fellendítéséhez vezethet a farönkök exportját megtiltó törvény." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "romania-faronkot-importal-nem-exportal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-18 13:19:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-18 10:19:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=386583" ["menu_order"]=> int(25665) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3652 (24) { ["ID"]=> int(386219) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-13 11:27:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-13 09:27:26" ["post_content"]=> string(995) "Romániában az emberek 96 százaléka saját tulajdonú lakásban élt 2018-ban, ami a legmagasabb arány az egész Európában. Ugyanekkor Németországban csupán az állampolgárok 51 százalékának volt saját lakása - derül ki az Európai Statisztikai Hivatal adataiból.
Európai viszonylatban két évvel ezelőtt az emberek 70 százaléka rendelkezett saját tulajdonú házzal vagy lakással. A lakástulajdonosok aránya szempontjából Románia vezet az Európai Unióban, majd Szlovákia, Horvátország és Litvánia következik, ahol az arány 90 százalék feletti. A legkevesebb lakástulajdonos Németországban és Ausztriában él. 2018-ban az Európai Unió lakosságának 46 százaléka lakásban és mintegy 53,3 százaléka házakban élt - derül ki az Európai Statisztikai Hivatal 2018-ra vonatkozó adataiból.
" ["post_title"]=> string(44) "Romániában él a legtöbb lakástulajdonos" ["post_excerpt"]=> string(177) "Az Európai Unió lakosságának 46 százaléka lakásban és mintegy 53,3 százaléka házakban élt - derül ki az Európai Statisztikai Hivatal 2018-ra vonatkozó adataiból." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "romaniaban-el-a-legtobb-lakastulajdonos" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-13 11:27:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-13 09:27:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=386219" ["menu_order"]=> int(25666) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3653 (24) { ["ID"]=> int(386603) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-18 14:04:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-18 11:04:14" ["post_content"]=> string(5843) "Hatályba lépett ma a vészhelyzetre (készenléti állapotra) vonatkozó törvény, ennek alapján pedig a kormány ismét határozatot hozott a vészhelyzet bevezetéséről. Ludovic Orban miniszterelnök bejelentése szerint mától a vészhelyzetről áttérünk a ”maximális vészhelyzetre”, utalva arra, hogy ezentúl tényleg bírságolnak majd, a legalacsonyabb 500 lej, a legmagasabb bírság 15 ezer új lej lehet. A ma meghozott kormányhatározatot a parlamentnek is jóvá kell hagynia tudósít a Transindex.ro és a Libertatea napilap. A hétvégén elszabadult az anarchia az országban – írják a román lapok, köztük az Adevarul, amely Lazulás és meggondolatlanság című cikkében arról ír, hogy az ország nyugati részén több ezer ember torlódott fel a határátkelőknél figyelmen kívül hagyva a fizikai távolságtartás minden szabályát, a fővárosi Herastrau parkban egy vendéglő előtt, amely italt és étel szolgált fel az embereknek- igaz csomagolva - spontán buli alakult több tucatnyi fiatal mulatott több órán át, a rendőrség pedig tehetetlen volt, a joghézag miatt. A Victoriei téren oltás-ellenes személyek tüntetettek pénteken és szombat este is, ők azt követelték a kormánytól, hogy bizonyítékokkal támassza alá az új koronavírus létezését, amely szerintük nincs. Európa-szerte tüntetések voltak egyébként a hétvégén, Németországban és Lengyelországban is, a németországi eseményekről, ahol a jobb és baloldal, illetve az összeesküvés elméletek hívei is utcára vonultak a Süddeutsche Zeitung ír Bizonytalan időkben történő demonstrációk címmel. A Londonban megjelenő The Observer vasárnapi számában áttekintette a kormány által bevezetett karantén kiváltotta haragot, illetve azt is megjegyzi, hogy Boris Johnson miniszterelnök népszerűsége gyorsan romlik. A szintén brit The Times arról ír, hogy az angol milliárdosok sok pénzt veszítenek a világjárvány miatt, ezért közülük sokan az államtól követelik azt, hogy fizessen munkanélküli-járadékot az alkalmazottaknak.A német Der Spiegel az egészségügyi korlátozások elleni tiltakozásokról ír, és abbéli félelméről, hogy mindezt a populisták majd saját céljaikra kihasználják.Valójában az van – állítja a lap – hogy egy kisebbség ellenzi a korlátozásokat, például a jobboldali radikálisok.
Egész oldalas összeállításban bírálja tegnapi számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung a román államfőt az Erdélyi „kiárusításával” kapcsolatos kirohanása miatt. A lap következtetése az, hogy Klaus Johannis nem érdemli meg az európai értékek védelméért járó, rangos Nagy Károly-díjat – írja a maszol.ro portál a g4media.ro nyomán. A g4media összeállítást közöl mindazokból a cikkekből, amelyekben elítélik Klaus Johannis kisebbségeket lenéző, a magyarok ellen uszító és sértő beszédét, amelyek a Der Spiegel, a Neue Zurcher Zeitung – svájci német nyelvű lap és a Deutsche Welle hasábjain jelentek meg. A Frankfurter Allgemaine Zeitung (FAZ) arra a következtetésre jut, hogy a román államelnök nem érdemli meg az európai értékek védelméért és az európai egységért járó, rangos Nagy Károly-díjat, amellyel korábban François Mitterrand, Helmut Kohl, Winston Churchill, Konrad Adenauer, Angela Merkel, Emmanuel Macron, II. János Pál pápa és Bill Clinton is kitüntették.Csütörtökön Johannis be kellett volna kerüljön a díjjal kitüntetettek szűk körébe, ám a járványhelyzet miatt a ceremóniát későbbi, egyelőre nem ismert időpontra halasztották. Ám a Johannist kritizálók pontosan tudják mikor lenne alkalmas ez az ünnepség: soha – mivel szerintük az államelnök nem érdemli meg ezt a kitüntetést, annál is inkább mert kijelentésével konfliktust szított a romániai románok és magyarok között, átlátszó és olcsó politikai csatározásokat, amelyek során évtizedek óta elsüllyesztett autonómia-statútumokat végeztek ki, és Johannis mindezt csak azért teszi, hogy politikai ellenfelét, a Szociáldemokrata Pártot sarokba szorítsa, és a soron követező parlamenti választások előtt legyengítse. A FAZ arról is beszámol, hogy Johannist többen is feljelentették a Diszkriminációellenes Tanácsnál, például Ionuț Câmpeanu az Active Watch szervezet részéről, vagy Eckstein-Kovács Péter.
Hiába nőtt az online rendelések száma, drasztikusan visszaesett a könyveladás a kijárási tilalom bevezetése óta. Ideális időszak lett volna az elmúlt közel két hónap az olvasásra, ám úgy tűnik, hogy a többség más időtöltési lehetőségeket részesített előnyben, míg a négy fal között ült, vagy legalábbis nem új könyveket forgatott. A szakma képviselői egyöntetűen a kereslet drasztikus csökkenéséről számolnak be, s nem csak idehaza –olvasható a Maszol.ro portál mai összeállításában, amelyben könyvesbolt-tulajdonosok és könyvkiadók egyaránt beszámolnak arról, hogyan érintette forgalmukat, szakterületüket az új koronavírus járvány.
Pozitívan véleményezte az Alkotmánybíróság a készenléti állapot bevezetéséről rendelkező 2004-es sürgősségi kormányrendeletet. A taláros testület azonban hangsúlyozza, hogy az intézkedések nem korlátozhatják az állampolgárok szabadságjogait.
Az Alkotmánybírósághoz a Nép ügyvédje nyújtott be óvást, azt kifogásolva, hogy a szükségállapot lejártát követő készenléti állapotot nem lehet sürgősségi kormányrendelettel vagy kormányhatározattal bevezetni, csak a parlament által meghozott törvénnyel.
" ["post_title"]=> string(56) "Nem korlátozhatják az állampolgárok szabadságjogait" ["post_excerpt"]=> string(145) "Pozitívan véleményezte az Alkotmánybíróság a készenléti állapot bevezetéséről rendelkező 2004-es sürgősségi kormányrendeletet. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "nem-korlatozhatjak-az-allampolgarok-szabadsagjogait" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-13 12:28:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-13 10:28:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=386242" ["menu_order"]=> int(25656) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40430) ["max_num_pages"]=> int(3370) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "d51f639c85287e9ad1c2ba0a9950f577" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:d76f006219af84bf4866549a5745944f" }