Ma tartja jelenlegi összetételében a második ülését a vajdasági tartományi képviselőház. Az ülés napirendjén mindössze két pont szerepel: a tartományi kormány megválasztása és a parlament főtitkárhelyettesének kinevezése.
A tartományi kormányalakító Maja Gojković, aki korábban a szerb kormány művelődési minisztere volt, illetve 2004 és 2008 között Újvidék polgármestere. Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke bejelentette, hogy a tartományi kormányban Szakállas Zsolt helyett, aki mostantól a vajdasági képviselőház főtitkárhelyettese lesz, Ótott Róbert tölti be az oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkári, valamint a tartományi kormány alelnöki tisztségét. A tartományi képviselőház korábbi ülésén Juhász Bálintot, a Vajdasági Magyar Szövetség intézőbizottságának elnökét választották meg házelnökké.
Klaus Johannis államelnök munkalátogatáson tartózkodik Washingtonban, ahol ma veszi át az Atlanti Tanács nevű agytröszt vezetőjétől a Distinguished International Leadership Award kitüntetést, amit a kimagasló pályafutása, Románia példamutató vezetése, valamint transzatlanti és európai vezetői szerepe elismeréseként kap.
A román államfőt kedden fogadta Joe Biden amerikai elnök a Fehér Házban. A tárgyalások során többek között arra is kitértek, hogy Románia nyitott arra, hogy a közeljövőben átadjon egy Patriot légvédelmi rendszert Ukrajnának. Klaus Johannis kitért arra is, hogy a NATO-tagállamok hadiipari termelését növelni kell, Románia jelenleg bruttó hazai termékének 2,5 százalékát fordítja védelemre, ami „rendkívül jó” arány, tekintve, hogy sok szövetséges ország „még a 2 százaléktól is nagyon messze áll”. Johannis arról is beszélt, hogy a soron következő csúcstalálkozón a NATO-nak határozottabban el kell köteleznie magát a keleti szárny védelme és elrettentő pozíciójának megerősítése mellett. Mivel a háború a Fekete-tenger térségében zajlik, ezért jobban kell fókuszálni erre a régióra, konkrét tervekre és stratégiákra van szükség, amelyek segítenek megelőzni a konfliktus kiterjedését és hozzájárulnak a békéhez – mondta Klaus Johannis Washingtonban.
A Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat idei kiadásának felfüggesztésére szólította fel a kulturális intézményekben dolgozókat a Culturmedia és Alfa Cartel szakszervezet.
A múzeumokban és állami könyvtárakban dolgozókat tömörítő érdekvédelmi szervezetek bejelentették, hogy nem vesznek részt a május 18-ra tervezett Múzeumok Éjszakája programsorozatban, helyette aznap délután 17 órától a fővárosi Győzelem téren állnak sztrájkőrséget, addig japánsztrájkot tartanak.
A Culturmedia és Alfa Cartel szakszervezetek által képviselt tiltakozók azt nehezményezik, hogy a kormány nem tartotta be a kulturális intézményekben dolgozók méltányos bérezésére vonatkozó ígéreteit. Közleményükben tájékoztatnak, hogy a szakminisztérium és a kormány képviselőivel folytatott tárgyalásokon leszögeztek egy sor olyan intézkedést, amely a múzeumok és könyvtárak alkalmazottainak bérezését szabályozza, de az ezt tartalmazó sürgősségi rendeletet máig nem fogadták el.
Az érdekvédelemi szervezet arra kérte a Romániai Múzeumok Országos Hálózata és a Múzeumigazgatók Egyesületét, hogy csatlakozzon a megmozduláshoz, és függessze fel az Múzeumok Éjszakája idei kiadását.
Május 7-től lehet jelentkezni az érettségi vizsga rendkívüli szakaszára. Erre az olimpiai csapatokban szereplő középiskolások, illetve az országos vizsgával egy időben zajló nemzetközi sport- és művészeti versenyeken részt vevő diákok jelentkezhetnek. Az Egyesült Államokban működő katonai akadémiákra felvételi vizsgát tevő középiskolások szintén részt vehetnek a különleges ülésszakon. A regisztráció péntekig, azaz május 10-ig tart, a vizsgákat május 21-30. között tartják.
Ma tartja jelenlegi összetételében a második ülését a vajdasági tartományi képviselőház. Az ülés napirendjén mindössze két pont szerepel: a tartományi kormány megválasztása és a parlament főtitkárhelyettesének kinevezése.
A tartományi kormányalakító Maja Gojković, aki korábban a szerb kormány művelődési minisztere volt, illetve 2004 és 2008 között Újvidék polgármestere. Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke bejelentette, hogy a tartományi kormányban Szakállas Zsolt helyett, aki mostantól a vajdasági képviselőház főtitkárhelyettese lesz, Ótott Róbert tölti be az oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkári, valamint a tartományi kormány alelnöki tisztségét. A tartományi képviselőház korábbi ülésén Juhász Bálintot, a Vajdasági Magyar Szövetség intézőbizottságának elnökét választották meg házelnökké.
A parlamenti pártok többsége továbbra is támogatja az alkotmánymódosítást a döntő szenátusi szavazás előtt, amelyre a kormányzó szociáldemokraták elnöke, Liviu Dragnea szerint a következő hetekben sor kerülhet. (tovább…)
Visszaadja a Debreceni Egyetemnek a professor emeritusi címét Vajda Mihály, tiltakozásul amiatt, hogy a felsőoktatási intézmény egyetemi díszpolgári címet adományozott Vlagyimir Putyin orosz államfőnek. (tovább…)
Újabb dossziéban marasztalta el Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), azúttal azért, mert nem védte meg annak az alkalmazottnak az érdekeit, akit munkaadója menesztett állásából, mert magáncélra is használta a munkahelyi internetet. (tovább…)
Az oroszok csaknem fele (49 százalék) azt szeretné, ha véget érne az orosz katonai beavatkozás Szíriában, és 30 százalék alatt van azoknak az aránya, akik a folytatást támogatják – derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont felméréséből. (tovább…)
Megnyitották a Moszad, az izraeli titkosszolgálat Mengele-aktáját, amelyből kiderül, miként üldözte a hírszerző szervezet évtizedekig sikertelenül Josef Mengele náci háborús bűnöst. (tovább…)
Megkezdődött pénteken az őszi törvényhozási ülésszak, amelynek napirendjén az egyik fontos téma a kötelező oltásokról szóló törvénytervezet lesz, amelyet a parlamenti vakáció idején, augusztus elején fogadott el a kormány. A döntés reakció az egy éve kirobbant, és egyre több áldozatot szedő kanyarójárványra. De elég lesz-e elfogadni egy új törvényt ahhoz, hogy a helyzet lényegesen javuljon? Mit kellene tartalmaznia ehhez a készülő jogszabálynak? (tovább…)
Victor Ponta, Daniel Constantin és Sorin Cîmpeanu tegnap sajtótájékoztatón jelentette be közös politikai projektje, az #altfel (#másképp) elindítását. Itt az ideje, hogy véget vessenek a pálya széléről való kritizálásnak és kommentálásnak – belépnek a pályára, mert hosszú távú elképzelésekre van szükség ? idézzük – ebben a mocsárban, amely jelenleg vezeti az országot! (tovább…)
2020-ig negyven új nagy erejű elektromos gépkocsi töltőállmást hoznának létre Romániába a BMW, a Nissan, a MOL társaság és az E.ON segítségével. (tovább…)
object(WP_Query)#3065 (53) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(438086)
[1]=>
int(438089)
[2]=>
int(438088)
[3]=>
int(438087)
[4]=>
int(438085)
}
["paged"]=>
int(1954)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(438086)
[1]=>
int(438089)
[2]=>
int(438088)
[3]=>
int(438087)
[4]=>
int(438085)
}
["paged"]=>
int(1954)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(0) ""
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3018 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3043 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (438086,438089,438088,438087,438085) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 23436, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3010 (24) {
["ID"]=>
int(274056)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2017-09-05 21:27:49"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-09-05 18:27:49"
["post_content"]=>
string(1427) "A parlamenti pártok többsége továbbra is támogatja az alkotmánymódosítást a döntő szenátusi szavazás előtt, amelyre a kormányzó szociáldemokraták elnöke, Liviu Dragnea szerint a következő hetekben sor kerülhet.
Az egyetlen alakulat, amely egyértelműen ellenzi a család fogalmának szűkítését, a Mentsétek meg Romániát Szövetség. A formáció a képviselőházi szavazáson még a törvényhozóira bízta a döntést, a nyáron azonban a tagok belső referendumon döntöttek arról a párt álláspontjáról, amely a határozott nem.
Az RMDSZ ugyancsak a képviselőházi szavazás alkalmaával a honatyáinak a lelkiismeretére bízta, hogy az alkotmánymódosítás ellen szavaznak, vagy mellette. Kelemen Hunor szövetségi elnök most a parlamentben, újságíróknak nyilatkozva azt mondta: nem támogatja az alkotmány pontszerű módosítását, mert precedenst teremthet, holnap-holnapután felébred egy másik társadalmi csoport, hogy kérje az alatörvény módosítását.
A liberálisok az RMDSZ-hez hasonlóan nem alakítottak ki világos, minden törvényhozóra nézve kötelező álláspontot, viszont Ludovic Orban pártelnök fontosnak tartotta megjegyezni, hogy személyesen a ?hagyományos családot? támogatja.
A két kormánypárt egyértelműen támogatja az alkotmánymódosítás elfogadását, majd azt követően a referendum kiírását."
["post_title"]=>
string(46) "A pártok többsége támogatja a referendumot"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(42) "a-partok-tobbsege-tamogatja-a-referendumot"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-09-05 21:40:25"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-09-05 18:40:25"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=274056"
["menu_order"]=>
int(22856)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3016 (24) {
["ID"]=>
int(274036)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2017-09-05 21:21:33"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-09-05 18:21:33"
["post_content"]=>
string(1044) "Az orosz elnök szerint fölöslegesek és hatástalanok volnának az újabb szankciók Észak-Korea ellen. Oroszország elítéli az észak-koreai kísérleteket - tette hozzá Vlagyimir Putyin a BRICS-országok hsziameni csúcsértekezletén, utalva a vasárnapi nukleáris robbantási kísérletre, amelyről Phenjan azt állítja, hogy hidrogénbombát próbált ki.
A hatodik és eddigi legerősebb robbantási kísérlet hatására az Egyesült Államok és európai szövetségesei, valamint Japán hétfőn bejelentették, hogy újabb súlyos ENSZ-szankciók meghozásáról tárgyalnak, de a világszervezetben vétójoggal rendelkező Oroszország és Kína álláspontja bizonytalan. Mostani nyilatkozatával Putyin gyakorlatilag csatlakozott Kína álláspontjához. Úgy vélte, bármilyen új szankció fölösleges és hatástalan volna, a phenjani vezetés nem változna meg, csak a nép szenvedne jobban, és az egyre nagyobb katonai fenyegetésnek sincs semmi értelme, mert globális katasztrófa lehet belőle."
["post_title"]=>
string(50) "Moszkva Peking mellé állt Észak-Korea ügyében"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(45) "moszkva-peking-melle-allt-eszak-korea-ugyeben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-09-05 21:21:33"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-09-05 18:21:33"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=274036"
["menu_order"]=>
int(22857)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3015 (24) {
["ID"]=>
int(274016)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2017-09-05 21:19:00"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-09-05 18:19:00"
["post_content"]=>
string(434) "A 4-es erősségűre fokozódott Irma hurrikán most a karibi térségben pusztít, helyenként 220 kilométer/órás sebességgel süvítő szelekkel is.
Az amerikai hurrikánközpont előrejelzései szerint az Irma tovább erősödik majd, várhatóan óriási esővel érkezik Floridához a hét végén, és a tenger hullámait hat-hét méteresre korbácsolja fel. Florida államban szükségállapotot hirdetettek."
["post_title"]=>
string(57) "Újabb pusztító vihar fenyegeti az Egyesült Államokat"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(52) "ujabb-pusztito-vihar-fenyegeti-az-egyesult-allamokat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-09-05 21:19:00"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-09-05 18:19:00"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=274016"
["menu_order"]=>
int(22858)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3005 (24) {
["ID"]=>
int(273976)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2017-09-05 21:14:54"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-09-05 18:14:54"
["post_content"]=>
string(860) "Visszaadja a Debreceni Egyetemnek a professor emeritusi címét Vajda Mihály, tiltakozásul amiatt, hogy a felsőoktatási intézmény egyetemi díszpolgári címet adományozott Vlagyimir Putyin orosz államfőnek.
?Sajnálattal közlöm, hogy professor emeritus-i címemről kénytelen vagyok lemondani. Nem szeretnék fenntartani semmilyen kapcsolatot egy intézménnyel, melynek Vlagyimir Putyin a díszpolgára? ? írta a rektornak címzett levelében a Széchenyi-díjas filozófus.
Korábban a Debreceni Egyetem alkotmányjogi tanszéke ugyancsak a Facebookon határolódott el az intézmény szenátusának a döntésétől. Hétfőn pedig a Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék tudatta: munkatársaik nagy többsége támogatja az Alkotmányjogi Tanszék állásfoglalását Vlagyimir Putyin kitüntetésével kapcsolatban."
["post_title"]=>
string(36) "Putyin miatt mondott le a címéről"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(33) "putyin-miatt-mondott-le-a-cimerol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-09-05 21:14:54"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-09-05 18:14:54"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=273976"
["menu_order"]=>
int(22859)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#2844 (24) {
["ID"]=>
int(273996)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2017-09-05 21:17:42"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-09-05 18:17:42"
["post_content"]=>
string(890) "Újabb dossziéban marasztalta el Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), azúttal azért, mert nem védte meg annak az alkalmazottnak az érdekeit, akit munkaadója menesztett állásából, mert magáncélra is használta a munkahelyi internetet.
Bogdan Mihai Bărbulescut 2007-ben menesztették állásából, amiért a menyasszonyával és a testvérével való kommunikációra is használta munkahelyén a Yahoo Messengert.
A strasbourgi székhelyű bíróság szerint a romániai hatóságok nem védték meg megfelelően a munkavállaló magánlevelezését, a cég ugyanis, amelynél dolgozott, nem értesítette őt előzetesen arról, hogy megfigyeli levelezését. Ugyanakkor az illetékes hatóságoknak nem sikerült kideríteniük, milyen okokra hivatkozva kezdte el a munkáltató az alkalmazott elektronikus levelezésének monitorozását."
["post_title"]=>
string(67) "Újra elmarasztalták Romániát az emberi jogok megsértése miatt"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(61) "ujra-elmarasztaltak-romaniat-az-emberi-jogok-megsertese-miatt"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-09-05 21:17:42"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-09-05 18:17:42"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=273996"
["menu_order"]=>
int(22860)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3061 (24) {
["ID"]=>
int(273956)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2017-09-05 21:13:14"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-09-05 18:13:14"
["post_content"]=>
string(757) "Az oroszok csaknem fele (49 százalék) azt szeretné, ha véget érne az orosz katonai beavatkozás Szíriában, és 30 százalék alatt van azoknak az aránya, akik a folytatást támogatják - derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont felméréséből.
Az Interfax hírügynökség által ismertetett közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a megkérdezettek többségét érdekli, mi történik Szíriában. 56 százalék hallott a legfrissebb fejleményekről, 18 százalék pedig figyelemmel kíséri az eseményeket.
Áprilisban egy állami kutatóintézet még azt közölte, hogy az oroszok 53 százaléka támogatja a szíriai orosz "különleges művelet" folytatását, amit akkor csupán 34 százalék ellenzett."
["post_title"]=>
string(38) "A legtobb orosz kivonulna Szíriából"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(35) "a-legtobb-orosz-kivonulna-sziriabol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-09-05 21:13:14"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-09-05 18:13:14"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=273956"
["menu_order"]=>
int(22861)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#2886 (24) {
["ID"]=>
int(273936)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2017-09-05 21:11:22"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-09-05 18:11:22"
["post_content"]=>
string(1072) "Megnyitották a Moszad, az izraeli titkosszolgálat Mengele-aktáját, amelyből kiderül, miként üldözte a hírszerző szervezet évtizedekig sikertelenül Josef Mengele náci háborús bűnöst.
Mengelét 1943-ben nevezték ki Auschwitz-Birkenau vezető orvosának, ahol a haláltáborban a gázkamrákhoz vezető válogatást végezte, valamint rettenetes, orvosi szempontból értelmetlen ?kísérleteket? végzett a kiszolgáltatott foglyokon.
A háború után Dél-Amerikába menekült. Az iratokból kiderül, hogy Adolf Eichmann 1960-as argentínai elrablása után a Moszad első számú célpontja lett, Izrael megpróbált élve elfogni, ha pedig ez nem lett volna lehetséges, akkor megölni. A Moszad évtizedekig vadászott titokban a ?halál angyalának? nevezett náci orvosra, számos merész akciót, betörést, lehallgatást és bonyolult hírszerző műveletet hajtottak végre kézre kerítésére, de végül hiába. A Wolfgang Gerhard álnevet használó Mengele 1979-ben úszás közben agyvérzést kapott, és vízbe fulladt."
["post_title"]=>
string(69) "Megnyitották a Moszad, az izraeli titkosszolgálat Mengele-aktáját"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(64) "megnyitottak-a-moszad-az-izraeli-titkosszolgalat-mengele-aktajat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-09-05 21:11:22"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-09-05 18:11:22"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=273936"
["menu_order"]=>
int(22862)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#2885 (24) {
["ID"]=>
int(273826)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2017-09-04 21:20:59"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-09-04 18:20:59"
["post_content"]=>
string(801) "Megkezdődött pénteken az őszi törvényhozási ülésszak, amelynek napirendjén az egyik fontos téma a kötelező oltásokról szóló törvénytervezet lesz, amelyet a parlamenti vakáció idején, augusztus elején fogadott el a kormány. A döntés reakció az egy éve kirobbant, és egyre több áldozatot szedő kanyarójárványra. De elég lesz-e elfogadni egy új törvényt ahhoz, hogy a helyzet lényegesen javuljon? Mit kellene tartalmaznia ehhez a készülő jogszabálynak?
Erről beszélgettünk Molnár Géza járványügyi szakértővel, az egészségügyi minisztérium volt tanácsosával.
[audio ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/09/2017-09-04-Molnar-Geza.ogg" mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/09/2017-09-04-Molnar-Geza.mp3"][/audio]"
["post_title"]=>
string(62) "Szakértővel beszélgettünk a készülő oltástörvényről"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(51) "szakertovel-beszelgettunk-a-keszulo-oltastorvenyrol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-09-04 21:21:14"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-09-04 18:21:14"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=273826"
["menu_order"]=>
int(22865)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#2887 (24) {
["ID"]=>
int(273786)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2017-09-04 14:53:02"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-09-04 11:53:02"
["post_content"]=>
string(1192) "Victor Ponta, Daniel Constantin és Sorin Cîmpeanu tegnap sajtótájékoztatón jelentette be közös politikai projektje, az #altfel (#másképp) elindítását. Itt az ideje, hogy véget vessenek a pálya széléről való kritizálásnak és kommentálásnak - belépnek a pályára, mert hosszú távú elképzelésekre van szükség ? idézzük - ebben a mocsárban, amely jelenleg vezeti az országot! A ?másképp? politikai terv kivitelezője elvben a május 29-én alakult, Pro Románia part. Victor Ponta szerint a Pro Románia nevű formáció politikai alternatívát kínál. A volt miniszterelnök azt is elmondta: az új formáció szociál-liberális színezetű. Ponta kifejtette: a Szociáldemokrata Pártot (PSD) egy személy és a köré csoportosuló emberek sajátították ki, hogy alantas érdekekre használják fel azt. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) gazdasági elképzelései 'még a jelenlegi PSD-nél is baloldalibbak', a PSD pedig olyan elképzeléseket tűzött a zászlajára, amelyek csak azokban az országokban léteznek napjainkban, amelyek most élik a szocializmus gyerekkorát, mint például Venezuela ? mondta a volt miniszterelnök."
["post_title"]=>
string(25) "#altfel, azaz #másképp"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(19) "altfel-azaz-maskepp"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-09-04 14:53:02"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-09-04 11:53:02"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=273786"
["menu_order"]=>
int(22866)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3075 (24) {
["ID"]=>
int(273686)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2017-09-04 14:47:43"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-09-04 11:47:43"
["post_content"]=>
string(796) "Hetedik alkalommal szervezte meg A jövő a kezünkben van című ifjúsági konferenciáját az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet a múlt hétvégén. Ez rendszerint amolyan továbbtanulási és pályaválasztási tanácsadó programsorozat. A mintegy 30-40 érdeklődőnek a civil szervezeti életről, vállalkozási lehetőségekről és önmegvalósítási formákról tartanak előadásokat a meghívottak három napon át. Az idei konferencia az AMISZ 25 éves fennállásának jegyében telt, a pénteki délutáni megnyitón a volt elnököket jutalmazták hűségdíjjal. Pataky Lehel Zsolt aradi munkatársunk vett részt az eseményen:
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/09/amisz_arad.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/09/amisz_arad.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(45) "25 éves az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(42) "25-eves-az-aradi-magyar-ifjusagi-szervezet"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-09-04 14:49:33"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-09-04 11:49:33"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=273686"
["menu_order"]=>
int(22868)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3076 (24) {
["ID"]=>
int(273736)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2017-09-04 14:51:10"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-09-04 11:51:10"
["post_content"]=>
string(1058) "2020-ig negyven új nagy erejű elektromos gépkocsi töltőállmást hoznának létre Romániába a BMW, a Nissan, a MOL társaság és az E.ON segítségével. Jelenleg az országban 130 töltőállomás létezik, ezek közül azonban mindössze 16 nagy erejű, azaz 50 kW-os, a többi csupán 22 kW-os, ám folyamatosan fejleszteni próbálják ezeket, hiszen a cél az, hogy minél többen áttérjenek az elektromos, illetve hibrid gépkocsik használatára. Az ilyen típusú autók kolozsvári tulajdonosai rövidesen a városközpontban is újratölthetik járművük akkumulátorait.A városi tanács erre a hétre ütemezett ülésén várhatóan 3 ilyen töltőállomás létesítéséről szavaznak. Ezek a Főtéren illetve a Városháza parkolójában lennének kialakítva. Kolozsváron jelenleg 7 elektromos autóknak létesített töltőállomás van, mindegyik magánkézben. Arról nincs hivatalos statisztika, hány elektromos illetve hibrid járművet üzemeltetnek a városban, de számukat egyelőre néhány tucatra teszik."
["post_title"]=>
string(39) "Sokasodó elektromos töltőállomások"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(34) "sokasodo-elektromos-toltoallomasok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-09-04 14:51:10"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-09-04 11:51:10"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=273736"
["menu_order"]=>
int(22869)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3077 (24) {
["ID"]=>
int(273666)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2017-09-04 14:44:09"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-09-04 11:44:09"
["post_content"]=>
string(520) "
Szeptemberben, októberben és novemberben a sokéves átlagnál magasabb hőmérsékleti értékekre kell számítani főleg a déli, a délkeleti és a nyugati országrészben; csapadék tekintetében szeptember szegényesebb lesz - a központi és északi országrész kivételével -, októberben a sokéves átlagnak megfelelő mennyiségű, novemberben pedig ennél több csapadék várható - derül ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság következő három hónapra szóló előrejelzéséből."
["post_title"]=>
string(23) "Kellemes ősz várható"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(20) "kellemes-osz-varhato"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-09-04 14:44:09"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-09-04 11:44:09"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=273666"
["menu_order"]=>
int(22870)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3010 (24) {
["ID"]=>
int(274056)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2017-09-05 21:27:49"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-09-05 18:27:49"
["post_content"]=>
string(1427) "A parlamenti pártok többsége továbbra is támogatja az alkotmánymódosítást a döntő szenátusi szavazás előtt, amelyre a kormányzó szociáldemokraták elnöke, Liviu Dragnea szerint a következő hetekben sor kerülhet.
Az egyetlen alakulat, amely egyértelműen ellenzi a család fogalmának szűkítését, a Mentsétek meg Romániát Szövetség. A formáció a képviselőházi szavazáson még a törvényhozóira bízta a döntést, a nyáron azonban a tagok belső referendumon döntöttek arról a párt álláspontjáról, amely a határozott nem.
Az RMDSZ ugyancsak a képviselőházi szavazás alkalmaával a honatyáinak a lelkiismeretére bízta, hogy az alkotmánymódosítás ellen szavaznak, vagy mellette. Kelemen Hunor szövetségi elnök most a parlamentben, újságíróknak nyilatkozva azt mondta: nem támogatja az alkotmány pontszerű módosítását, mert precedenst teremthet, holnap-holnapután felébred egy másik társadalmi csoport, hogy kérje az alatörvény módosítását.
A liberálisok az RMDSZ-hez hasonlóan nem alakítottak ki világos, minden törvényhozóra nézve kötelező álláspontot, viszont Ludovic Orban pártelnök fontosnak tartotta megjegyezni, hogy személyesen a ?hagyományos családot? támogatja.
A két kormánypárt egyértelműen támogatja az alkotmánymódosítás elfogadását, majd azt követően a referendum kiírását."
["post_title"]=>
string(46) "A pártok többsége támogatja a referendumot"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(42) "a-partok-tobbsege-tamogatja-a-referendumot"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-09-05 21:40:25"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-09-05 18:40:25"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=274056"
["menu_order"]=>
int(22856)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(31318)
["max_num_pages"]=>
int(2610)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "78ff319bfc668ec1bd2ada4545e30ef7"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
}