Matematikából vizsgáztak ma a nyolcadik osztályt végzett diákok.A járványhelyzet miatt fokozott közegészségügyi szabályok betartására kötelezték mind a diákokat, mind pedig a tanárokat.
(tovább…) Continue Reading

A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
" ["post_title"]=> string(54) "Hangsúlyosabb jelenlétre van szüksége Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hangsulyosabb-jelenletre-van-szuksege-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-05 14:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470037" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3752 (24) { ["ID"]=> int(470047) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-05 14:22:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:22:44" ["post_content"]=> string(1116) "A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
Matematikából vizsgáztak ma a nyolcadik osztályt végzett diákok.A járványhelyzet miatt fokozott közegészségügyi szabályok betartására kötelezték mind a diákokat, mind pedig a tanárokat.
(tovább…) Continue ReadingÚjabb 30 nappal meghosszabbította tegnap a kormány a készenléti állapotot, ami jogi alapot teremt bizonyos korlátozó intézkedések megtartására.
(tovább…) Continue Reading
Adásunkban Papp Annamária történésszel, a nemrégiben megjelent Megsebzett Kolozsvár című kötet társszerőjével beszélget László Tibor, majd Pataky Lehel Zsolt az…
Continue Reading
Az Európai Alapok Minisztériuma mintegy 33 milliárd eurós Romániának szánt támogatást jelentett be. Az Európai Bizottságnak az unió COVID-19 járvány utáni fellendítését célzó alapjáról van szó. Az Európai Bizottság intézkedéscsomagot javasolt a következő korszerűsített és felülvizsgált hosszú távú uniós költségvetésbe. A javaslatokról a hét végén tárgyalnak először az uniós országok vezetői. További részletek Carmen Gavrilától:
(tovább…) Continue Reading
Észak-Korea feltehetően felrobbantotta a Korea-közi összekötő irodát – jelentette be kedden a dél-koreai országegyesítési minisztérium.
Continue Reading
A szőlőtermesztők az IMM Invest programba történő bevonásának lehetőségéről és a munkaerővel kapcsolatos kiadások aktív intézkedésekkel történő fedezéséről tárgyalt a délelőtt Ludovic Orban miniszterelnök az ágazat képviselőivel a kormány székházában.
(tovább…) Continue Reading
Gyűlöletbeszédnek minősül Klaus Johannis államfő április végi magyarellenes kirohanása, ennek ellenére az ügyészség megszünteti az eljárást, arra hivatkozva, hogy az államfő megnyilvánulása nem minősíthető uszításnak, így nem számít bűncselekménynek.
Continue ReadingInterkulturális fesztivállal ünneplik szombaton Temesváron a menekültek világnapját. A Refugee Art Festival (TRAF – ItheMigrant2020) 2017-ben született és célja felhívni a nagyközönség figyelmét a romániai migráció jelenségére.
(tovább…) Continue Reading
Levelet küld az adóbevallás benyújtását elmulasztó személyeknek az Országos Adóhivatal. az intézkedéssel azt akarják elkerülni, hogy felfüggesztett tevékenységűvé nyilvánítsák ezeket.
(tovább…) Continue Reading
Moszkvában mától felfüggesztik a világjárvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések jelentős részét, habár az orosz főváros az ország leginkább érintett övezete. Az enyhítés azonban megfelel a politikai naptárnak, hiszen két hét múlva tartják az Alkotmány módosítását célzó népszavazást, amely Putyin elnök ellenzői szerint szabad utat adna a Kreml vezetőjének, hogy 2036-ig hatalmon maradjon.
(tovább…) Continue ReadingTöbb mint 600 ezerrel csökkent az alkalmazotti állomány Nagy-Britanniában a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások márciusi bevezetése óta, a betölthető állások…
Continue Reading
Ma vitatja meg a Szenátus a Szociáldemokrata Párt törvénytervezetét, amely havonta 5000 lejes állami támogatást biztosítana az orvosi rendelőknek és gyógyszertáraknak a pácienseknek és a beszállítóknak szükséges védőfelszerelések vásárlására.
(tovább…) Continue ReadingMatematikából vizsgáztak ma a nyolcadik osztályt végzett diákok.A járványhelyzet miatt fokozott közegészségügyi szabályok betartására kötelezték mind a diákokat, mind pedig a tanárokat.
A vizsgázóknak megmérték a testhőmérsékletét, kötelező az arcot és az orrot eltakaró maszk használata és a távolságtartás. Hétfőn, a román nyelv és irodalom vizsganapján egyetlen tanulónál mértek 37 egész 3 tized fok fölötti lázat, neki gyomorrontása volt. A kisebbségi oktatásában részt vevő tanulók holnap vizsgáznak anyanyelvből. A képességvizsga eredményeit június 22-én délután 2 óráig teszik közzé. Idén először a diákok kódja jelenik meg az eredmények mellett, nevüket nem tüntethetik fel a Személyes Adatokat Felügyelő Országos Hatóság kérésére - erősítették meg az oktatási minisztérium forrásai a Bukarest FM rádiónak.
" ["post_title"]=> string(64) "Ma matematika, holnap az anyanyelv vizsga vár a nyolcadikosokra" ["post_excerpt"]=> string(248) "Idén először a diákok kódja jelenik meg az eredmények mellett, nevüket nem tüntethetik fel a Személyes Adatokat Felügyelő Országos Hatóság kérésére - erősítették meg az oktatási minisztérium forrásai a Bukarest FM rádiónak." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(6) "388490" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-17 08:57:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-17 05:57:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388490" ["menu_order"]=> int(25129) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3768 (24) { ["ID"]=> int(388488) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-17 08:51:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-17 05:51:18" ["post_content"]=> string(1348) "Újabb 30 nappal meghosszabbította tegnap a kormány a készenléti állapotot, ami jogi alapot teremt bizonyos korlátozó intézkedések megtartására.
A kabinet ugyanakkor több, korábban bevezett szigorításon enyhített. Kinyitnak a bölcsődék, óvodák és elindulhatnak az after-school típusú tevékenységek. A megfelelő óvintézkedések betartásával a fitnesztermek is újrakezdhetik tevékenységüket. A mozik, vendéglők és játszóházak kivételével kinyitnak a bevásárlóközpontok. Beltéri istentiszteleteket és miséket is lehet tartani, a hívők közötti megfelelő távolságtartás és a maszkviselési kötelezettség betartásával. Nelu Tătaru egészségügyi miniszter szerint a következő lazításokra július elseje után kerülhet sor, addig azonban szükség van az óvintézkedések és higiéniai szabályok betartására. Raed Arafat belügyi államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy az aktív esetek a tesztek arányaihoz képest elérték az 5%-ot, ezért továbbra is számolni kell a járványhelyzet romlásával, így az intézkedések feltétlenül szükségesek. A kormányhatározatot a parlamentnek is jóvá kell hagynia.
" ["post_title"]=> string(22) "Nyithatnak a templomok" ["post_excerpt"]=> string(156) "Újabb 30 nappal meghosszabbította tegnap a kormány a készenléti állapotot, ami jogi alapot teremt bizonyos korlátozó intézkedések megtartására. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "nyithatnak-a-templomok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-17 10:15:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-17 07:15:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388488" ["menu_order"]=> int(25130) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(388450) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-16 15:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-16 12:00:00" ["post_content"]=> string(637) "Adásunkban Papp Annamária történésszel, a nemrégiben megjelent Megsebzett Kolozsvár című kötet társszerőjével beszélget László Tibor, majd Pataky Lehel Zsolt az Aradi Kamaraszínház alapító-igazgatóját, Tapasztó Ernőt kérdezi arról, hogy miként vészelte át a társulat az elmúlt két és fél hónapos időszakot, illetve mit lehet „megmenteni” az idei évadból.
Az Európai Alapok Minisztériuma mintegy 33 milliárd eurós Romániának szánt támogatást jelentett be. Az Európai Bizottságnak az unió COVID-19 járvány utáni fellendítését célzó alapjáról van szó. Az Európai Bizottság intézkedéscsomagot javasolt a következő korszerűsített és felülvizsgált hosszú távú uniós költségvetésbe. A javaslatokról a hét végén tárgyalnak először az uniós országok vezetői. További részletek Carmen Gavrilától:
Az Európai Bizottság javaslata értelmében Románia a helyreállítási és reziliencia kedvezmény keretében mintegy 26 milliárd eurót támogatást kap beruházásokra és reformokra digitális téren. A kohéziós célú és az európai területeknek nyújtandó helyreállítási segítség keretében Románia mintegy 1,5 milliárd euró támogatásban részesül a kohéziós politika életbe ültetésére 2022-ig. Ezen kívül vidékfejlesztésre 1,3 milliárd eurót és további 4,4 milliárd eurót a méltányos átállás megvalósítása érdekében folyósítanak. Ezek az összegek nem véglegesek, mert a teljes fellendítési tervről a tagállamok vezetőinek tanácsa tágyal, majd jóvá kell hagynia az Európai Parlamentnek. A külügyminisztérium és az Európai Alapok Minisztériuma szerint az Unió továbbra is a kohéziós politikára kellene összpontosítson. Ugyanakkor Románia a lehető legrugalmasabb szabályokat akarja elérni az alapok átirányításához egyik programtól a másikhoz a tagállamok szükségleteinek megfelelően.(Rador)
" ["post_title"]=> string(48) "Uniós támogatás a gazdaság fellendítésére" ["post_excerpt"]=> string(445) "Az Európai Alapok Minisztériuma mintegy 33 milliárd eurós Romániának szánt támogatást jelentett be. Az Európai Bizottságnak az unió COVID-19 járvány utáni fellendítését célzó alapjáról van szó. Az Európai Bizottság intézkedéscsomagot javasolt a következő korszerűsített és felülvizsgált hosszú távú uniós költségvetésbe. A javaslatokról a hét végén tárgyalnak először az uniós országok vezetői." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "unios-tamogatas-a-gazdasag-fellenditesere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-16 13:02:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-16 10:02:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388484" ["menu_order"]=> int(25132) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3755 (24) { ["ID"]=> int(388482) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-16 12:41:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-16 09:41:57" ["post_content"]=> string(1161) "Észak-Korea feltehetően felrobbantotta a Korea-közi összekötő irodát – jelentette be kedden a dél-koreai országegyesítési minisztérium. Helyi idő szerint délután 2:49 órakor robbanás történt a Keszong határvárosban lévő iroda környékén, és füst gomolygott felette. Megpróbálnak utánajárni annak, hogy pontosan mi történt ott.
Röviddel a robbanás előtt az észak-koreai hadsereg vezérkara közleményében arról tájékoztatott, hogy fontolóra vette a hadsereg bevonulását a két Koreát elválasztó fegyvermentes övezetbe. Úgy fogalmaztak: vizsgálnak egy cselekvési tervet a katonák bevonulásáról a fegyvermentes övezetekbe, hogy „erődítménnyé” változtassák a határvonalat, és tovább fokozzák a hadrafoghatóságot a Déllel szemben.
A két országot elválasztó, négy kilométer széles fegyvermentes övezet létrehozásáról szóló megállapodást a hároméves koreai háború után, 1953-ban írta alá Észak- és Dél-Korea.
" ["post_title"]=> string(81) "Évtizedek óta nem tapasztalt szintre nőtt a feszültség a két Korea között" ["post_excerpt"]=> string(149) "Észak-Korea feltehetően felrobbantotta a Korea-közi összekötő irodát – jelentette be kedden a dél-koreai országegyesítési minisztérium." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "evtizedek-ota-nem-tapasztalt-szintre-nott-a-feszultseg-a-ket-korea-kozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-16 14:57:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-16 11:57:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388482" ["menu_order"]=> int(25133) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3756 (24) { ["ID"]=> int(388480) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-16 12:21:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-16 09:21:31" ["post_content"]=> string(1038) "A szőlőtermesztők az IMM Invest programba történő bevonásának lehetőségéről és a munkaerővel kapcsolatos kiadások aktív intézkedésekkel történő fedezéséről tárgyalt a délelőtt Ludovic Orban miniszterelnök az ágazat képviselőivel a kormány székházában.
A megbeszéléseken szó volt az európai finanszírozáshoz való hozzáférés biztosításáról is. Adrian Oros mezőgazdasági miniszter tájékoztatta a szőlőtermesztők képviselőit, hogy európai szinten tett lépéseket olyan megoldások felkutatásához, amelyek segítsenek az ágazatnak kilábalni a jelenlegi kritikus helyzetből. Ludovic Orban ugyanakkor késznek mutatkozott, hogy az egészségügyi válság érintette összes gazdasági ágazatnak nyújtsanak támogatást. A felek megállapodtak, hogy szükség van a román termékek jobb népszerűsítésére külföldön.
" ["post_title"]=> string(45) "A szőlőtermelőkkel tárgyalt a kormányfő" ["post_excerpt"]=> string(287) "A szőlőtermesztők az IMM Invest programba történő bevonásának lehetőségéről és a munkaerővel kapcsolatos kiadások aktív intézkedésekkel történő fedezéséről tárgyalt a délelőtt Ludovic Orban miniszterelnök az ágazat képviselőivel a kormány székházában. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "a-szolotermelokkel-targyalt-a-kormanyfo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-16 14:53:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-16 11:53:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388480" ["menu_order"]=> int(25134) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3757 (24) { ["ID"]=> int(388478) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-16 12:15:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-16 09:15:47" ["post_content"]=> string(1722) "Gyűlöletbeszédnek minősül Klaus Johannis államfő április végi magyarellenes kirohanása, ennek ellenére az ügyészség megszünteti az eljárást, arra hivatkozva, hogy az államfő megnyilvánulása nem minősíthető uszításnak, így nem számít bűncselekménynek.
Az államfő ellen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) háttéregyesületei, valamint a Székely Figyelő Alapítvány tett feljelentést. Az ügyészség megállapította, hogy a vizsgált beszéd egyes elemei túllépik a szabad véleménynyilvánítás kereteit, és egészében gyűlöletbeszédnek tekinthető, azonban egyetlen eleme sem éri el a bűncselekmény szintjét, hiszen csak a beszélő viszonyult ellenségesen a személyek egy csoportjához, nem kérte, hogy mások is viszonyuljanak hasonlóan.
Az EMNT és az SZNT feljelentését megfogalmazó Kincses Előd ügyvéd az MTI-nek elmondta: nem fogadják el az eljárás megszüntetését elrendelő határozatot.
Mint ismert, április 29-i televíziós beszédében Klaus Johannis meglebegtette Erdély elcsatolásának veszélyét, azzal vádolva a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy "azért harcol, hogy Erdélyt odaadja a magyaroknak".
Klaus Johannis megfellebbezte az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) által kirótt 5000 lejes pénzbírságot, amelyet a testület a korábban is említett magyarellenes kirohanása miatt rótt ki az elnökre.
" ["post_title"]=> string(85) "Gyűlöletbeszélt, de nem szított gyűlöletet az államfő az ügyészség szerint" ["post_excerpt"]=> string(281) "Gyűlöletbeszédnek minősül Klaus Johannis államfő április végi magyarellenes kirohanása, ennek ellenére az ügyészség megszünteti az eljárást, arra hivatkozva, hogy az államfő megnyilvánulása nem minősíthető uszításnak, így nem számít bűncselekménynek." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "gyuloletbeszelt-de-nem-szitott-gyuloletet-az-allamfo-az-ugyeszseg-szerint" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-16 14:53:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-16 11:53:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388478" ["menu_order"]=> int(25135) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(388475) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-16 12:13:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-16 09:13:38" ["post_content"]=> string(1426) "Interkulturális fesztivállal ünneplik szombaton Temesváron a menekültek világnapját. A Refugee Art Festival (TRAF - ItheMigrant2020) 2017-ben született és célja felhívni a nagyközönség figyelmét a romániai migráció jelenségére.
A TRAF vezetője szerint az integráció működéséhez a menekülteknek és a migránsoknak a közösség támogatására és elfogadására van szükségük és ezek nem valósítható meg a közösség nyitása nélkül, amely megértse milyen szükségleteik vannak és befogadja sorába.. Flavius Ilioni Loga szerint az idei fesztivált online szervezik meg és a toleranciáról, elfogadásról, valamint a kultúrák közötti párbeszédről szól. A Bevándorlási Főfelügyelőség szerint tavaly Romániában 3880 menekültet tartottak nyilván. Ugyancsak 2019-ben 137.500 migráns szerepelt a hatósági nyilvántartásban, 61 százalékuk Moldova Köztársaságból, Törökországból és Kínából és 39 százalékuk az Európai Unió más országaiból, legtöbben Olaszországból, Németországból és Franciaországból érkezett. A TRAF vezetője szerint a külföldiek többsége munkavállalás, családegyesítés, tanulmányok folytatása, illetve letelepedés céljából érkezett Romániába.
" ["post_title"]=> string(35) "Menekültek világnapja Temesváron" ["post_excerpt"]=> string(248) "Interkulturális fesztivállal ünneplik szombaton Temesváron a menekültek világnapját. A Refugee Art Festival (TRAF - ItheMigrant2020) 2017-ben született és célja felhívni a nagyközönség figyelmét a romániai migráció jelenségére. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "menekultek-vilagnapja-temesvaron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-16 12:13:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-16 09:13:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388475" ["menu_order"]=> int(25136) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3760 (24) { ["ID"]=> int(388472) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-16 11:58:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-16 08:58:43" ["post_content"]=> string(666) "Levelet küld az adóbevallás benyújtását elmulasztó személyeknek az Országos Adóhivatal. az intézkedéssel azt akarják elkerülni, hogy felfüggesztett tevékenységűvé nyilvánítsák ezeket.
A törvény értelmében az inaktívnak nyilvánított adófizetőket törlik a jövedéki adót fizetők nyilvántartásából és ezt a tényt bevezetik az adóigazolásba. Ahhoz, hogy ismét aktívvá váljanak az adófizetőknek ki kell fizetniük hátralékaikat - közölte az Országos Adóhivatal.
" ["post_title"]=> string(97) "A tevékenység beszüntetésének elkerüléséért kapnak levelet a cégek az adóhatóságtól" ["post_excerpt"]=> string(175) "A törvény értelmében az inaktívnak nyilvánított adófizetőket törlik a jövedéki adót fizetők nyilvántartásából és ezt a tényt bevezetik az adóigazolásba. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "a-tevekenyseg-beszuntetesenek-elkeruleseert-kapnak-levelet-a-cegek-az-adohatosagtol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-16 11:58:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-16 08:58:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388472" ["menu_order"]=> int(25137) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3759 (24) { ["ID"]=> int(388468) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-16 11:52:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-16 08:52:50" ["post_content"]=> string(1918) "Moszkvában mától felfüggesztik a világjárvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések jelentős részét, habár az orosz főváros az ország leginkább érintett övezete. Az enyhítés azonban megfelel a politikai naptárnak, hiszen két hét múlva tartják az Alkotmány módosítását célzó népszavazást, amely Putyin elnök ellenzői szerint szabad utat adna a Kreml vezetőjének, hogy 2036-ig hatalmon maradjon.
Habár naponta több ezer új megbetegedést jelentenek Oroszországban, a hatóságok biztosítják az embereket, hogy a július 1-i népszavazást egészségügyi szempontból biztonságos körülmények között szervezik meg. A választási reklám egy része ezeket a szabályokat ismerteti, próbálva meggyőzni az oroszokat, hogy a szavazáson való részvételnek nincs orvosi kockázata. Vlagyimir Putyin elnöke azt mondta, az eddigi intézkedések a járvány terjedésének csökkentését és negatív szociális hatásának minimálisra korlátozását célozták. Az Orosz államfő videokonferencián tárgyalt a kormánnyal a munkapiaci helyzetről. Az orosz Munkaügyi Minisztérium szerint a hivatalos munkanélküliek száma 2,4 millióra emelkedett, de a Szövetségi Statisztikai Hivatal becslése szerint a valós szám meghaladta a 4,5 milliót, egy millióval több, mint két hónappal ezelőtt. Az adatokkal kapcsolatosan Putyin azt mondta, a jelenlegi 6 százalékos munkanélküliségi ráta alacsonyabb, mint más országokban, ahol a járvány idején az álláskeresők aránya meghaladta a 15 százalékot is. A Superjob.ru fejvadász portál szerint több cég csak a tevékenység felújítása után jelenti be a munkanélkülieket, ezért az álláskeresők valós száma 10 millió lehet.
" ["post_title"]=> string(34) "Referendumra készül Oroszország" ["post_excerpt"]=> string(190) "A július 1-re tervezett alkotmánymódosító népszavazásra készülve Moszkvában mától felfüggesztik a világjárvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések jelentős részét." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "referendumra-keszul-oroszorszag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-16 11:52:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-16 08:52:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388468" ["menu_order"]=> int(25138) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3722 (24) { ["ID"]=> int(388465) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-16 11:48:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-16 08:48:52" ["post_content"]=> string(1436) "Több mint 600 ezerrel csökkent az alkalmazotti állomány Nagy-Britanniában a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások márciusi bevezetése óta, a betölthető állások száma pedig rekordütemben esett – közölte keddi összesítésében a brit statisztikai hivatal (ONS). A román munkaügyi minisztérium által közölt legfrissebb adatok szerint március elejétől május 28-ig csaknem 430 ezer munkaszerződést szüntettek meg, további közel 600 ezret pedig felfüggesztettek.
A kimutatás szerint május végén 2,1 százalékkal, 612 ezerrel kevesebb bejegyzett alkalmazott volt a vállalati szektor bérezési listáján, mint márciusban.
A brit gazdaság aktivitásának rohamos csökkenésére utal az is, hogy a hetente ledolgozott munkaórák száma az áprilissal zárult három hónapban 959,9 millió volt, 94,2 millióval, 8,9 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi azonos időszakban, a betöltetlen állások száma pedig a márciustól májusig terjedő három hónapban 342 ezerrel 476 ezerre csökkent.
A statisztikai hivatal hangsúlyozza, hogy a ledolgozott heti munkaórák és az üres állások száma egyaránt rekordütemben csökkent a vizsgált időszakokban.
" ["post_title"]=> string(95) "Nagyjából ugyanannyi embert bocsátottak el Angliában, mint a háromszor kisebb Romániában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "nagyjabol-ugyanannyi-embert-bocsatottak-el-angliaban-mint-a-haromszor-kisebb-romaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-16 11:48:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-16 08:48:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388465" ["menu_order"]=> int(25139) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3723 (24) { ["ID"]=> int(388464) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-16 11:41:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-16 08:41:35" ["post_content"]=> string(768) "Ma vitatja meg a Szenátus a Szociáldemokrata Párt törvénytervezetét, amely havonta 5000 lejes állami támogatást biztosítana az orvosi rendelőknek és gyógyszertáraknak a pácienseknek és a beszállítóknak szükséges védőfelszerelések vásárlására.
A szociáldemokrata kezdeményezés szerint a támogatást csak a biztosító házzal szerződésben lévő rendelőknek és gyógyszertáraknak folyósítanák. Ugyancsak ma tárgyal a szenátus arról a törvénytervezetről, amely a szükségállapot miatt kényszerszabadságra küldött alkalmazottaknak is biztosítaná az ebédjegyeket.
" ["post_title"]=> string(53) "Egészségügyi támogatásról szavaz ma a Szenátus" ["post_excerpt"]=> string(259) "Havonta 5000 lejes állami támogatást biztosítana az orvosi rendelőknek és gyógyszertáraknak védőfelszerelésekre a PSD törvénytervezete, egy másik jogszabály szerint ebédjegyeket kaphatnának a kényszerszabadságra küldött alkalmazottak is. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "egeszsegugyi-tamogatasrol-szavaz-ma-a-szenatus" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-16 11:41:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-16 08:41:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388464" ["menu_order"]=> int(25140) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3704 (24) { ["ID"]=> int(388490) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-17 08:56:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-17 05:56:20" ["post_content"]=> string(1061) "Matematikából vizsgáztak ma a nyolcadik osztályt végzett diákok.A járványhelyzet miatt fokozott közegészségügyi szabályok betartására kötelezték mind a diákokat, mind pedig a tanárokat.
A vizsgázóknak megmérték a testhőmérsékletét, kötelező az arcot és az orrot eltakaró maszk használata és a távolságtartás. Hétfőn, a román nyelv és irodalom vizsganapján egyetlen tanulónál mértek 37 egész 3 tized fok fölötti lázat, neki gyomorrontása volt. A kisebbségi oktatásában részt vevő tanulók holnap vizsgáznak anyanyelvből. A képességvizsga eredményeit június 22-én délután 2 óráig teszik közzé. Idén először a diákok kódja jelenik meg az eredmények mellett, nevüket nem tüntethetik fel a Személyes Adatokat Felügyelő Országos Hatóság kérésére - erősítették meg az oktatási minisztérium forrásai a Bukarest FM rádiónak.
" ["post_title"]=> string(64) "Ma matematika, holnap az anyanyelv vizsga vár a nyolcadikosokra" ["post_excerpt"]=> string(248) "Idén először a diákok kódja jelenik meg az eredmények mellett, nevüket nem tüntethetik fel a Személyes Adatokat Felügyelő Országos Hatóság kérésére - erősítették meg az oktatási minisztérium forrásai a Bukarest FM rádiónak." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(6) "388490" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-17 08:57:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-17 05:57:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388490" ["menu_order"]=> int(25129) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40445) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "b62f0d71bcae9361102fa56b55042b00" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:00ac9fa7a119df55ba5648f7c3b758d1" }