Öt évvel ezelőtt, 2015. június 30-án hunyt el Bukarestben Bács Lajos zeneszerző, pedagógus és karmester.
Continue Reading

A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
" ["post_title"]=> string(54) "Hangsúlyosabb jelenlétre van szüksége Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hangsulyosabb-jelenletre-van-szuksege-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-05 14:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470037" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3735 (24) { ["ID"]=> int(470047) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-05 14:22:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:22:44" ["post_content"]=> string(1116) "A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.

Öt évvel ezelőtt, 2015. június 30-án hunyt el Bukarestben Bács Lajos zeneszerző, pedagógus és karmester.
Continue Reading
Sajtófotó kiállítás nyílt a bukaresti Balassi Intézetben, amely mától megszervezi a Magyar Zene Fesztivál 16. online kiadását is.
Continue ReadingFelfüggesztették a vonatközlekedést Nagyenyed térségében, ahol az éjszakai lezúdult nagy mennyiségű eső elmosta a vasúti töltést. Oana Brânzan, a Román…
Continue Reading
Újabb kilenc személy bíróság elé állítását kérik a francia ügyészek a 2016 júliusában Nizzában elkövetett terrorcselekmény miatt. Franciaország nemzeti ünnepén elkövetett kamionos merényletben 86 személy vesztette életét a nizzai sétálóutcán – emlékeztet a DPA német hírügynökség.
(tovább…) Continue ReadingHargita megyében hat település maradt áramellátás nélkül a felhőszakadások miatt – közölte a Sürgősségi Helyzetek Megyei Felügyelősége.
(tovább…) Continue ReadingSzünetel a vasúti forgalom Fehér megyében, miután Nagyenyeden a síneket és a peronokat is elöntötte a víz, Segesvár és Kőhalom között is nehezen járnak a vonatok.
Continue ReadingHágába várják ma Emmanuel Macron francia államfőt, ahol Mark Rutte holland miniszterelnökkel tárgyal az uniós gazdaság COVID-19 utáni fellendítési tervéről, amellyel még nem ért egyet minden tagállam.
(tovább…) Continue ReadingA versenyre 18. életévet betöltött fiatal művészek jelentkezhettek 20-25 perces műsorral, melynek legalább egyharmadában a magyar zeneirodalom remekei szólalnak meg.
Continue Reading
A most alakuló Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökségbe felvett minden ötödik jelölt román állampolgárságú. Az európai határőrök első csapata már megkezdte az edzést és a jövő év elején kaphatják meg első megbízatásukat – jelentette ki Fabrice Leggeri, a Frontex ügyvezető igazgatója a HotNews.ro portálnak adott interjúban, ahol az új európai határőrökről, az európai határok járvány esetén történő bezárásáról és a Frontex tevékenységének változásáról beszélt.
(tovább…) Continue ReadingAz Egészségügyi Minisztérium válaszának elmaradása miatt Románia elesett a plazmaforézist végző 32 berendezés ingyenes beszerzésétől.
(tovább…) Continue ReadingKi kell cserélni a csíkszeredai utcanévtáblákat úgy, hogy a román utcanév legyen felül, mondta ki jogerős ítéletében a Bukaresti Táblabíróság.
Continue Reading
Újabb, narancssárga színű, azaz másodfokú, viharos időjárásra vonatkozó figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. A riasztás holnap reggelig érvényes.
(tovább…) Continue ReadingÖt évvel ezelőtt, 2015. június 30-án hunyt el Bukarestben Bács Lajos zeneszerző, pedagógus és karmester. Rá emlékezünk a következőkben.

Bács Lajos 1930. január 19-én született Petrillán. A Kolozsvári Zeneakadémián készült karmesternek és tanult hegedűt, majd tanulmányi ösztöndíjjal a moszkvai Csajkovszkij Egyetemen képezte magát.
1957 és 1991 között a Román Rádió Kamarazenekarának állandó karmestere és mentora volt, tanított a Bukaresti Zeneegyetemen. Alapítása óta aktív támogatója volt a bukaresti Balassi Intézet által 2005 óta évente megrendezett Magyar Zene Fesztiválnak.
Kórusműveket, vokálszimfonikus műveket, szimfonikus és kamaraműveket írt. Teljes munkásságának szintézise a Márton Áron püspök emlékének szentelt Missa A. Martoni című mise szólóénekesekre, kórusra és zenekarra, amelyet 2006 és 2008 között alkotott. 2012-ben mutatták be Bács Lajos Reményik Sándor versére írt Mi mindig búcsúzunk című zeneművét a bukaresti Balassi Intézetben.
Az ACCUMM Alapítvány és a bukaresti Balassi Intézet 2017-ben megalapította a Bács Lajos emlékdíjat a Magyar Zene Fesztivál mentorának emlékére. A különdíj nyertesének jutalma és egyben megtisztelő feladata a következő év januárjában egészestés koncertet adni a bukaresti intézetben.
Bács Lajos 2015. június 30-án hunyt el 85 éves korában Bukarestben.
" ["post_title"]=> string(23) "In memoriam Bács Lajos" ["post_excerpt"]=> string(114) "Öt évvel ezelőtt, 2015. június 30-án hunyt el Bukarestben Bács Lajos zeneszerző, pedagógus és karmester. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "in-memoriam-bacs-lajos" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-30 15:46:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-30 12:46:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388830" ["menu_order"]=> int(25035) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3579 (24) { ["ID"]=> int(388662) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-23 15:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-23 12:00:00" ["post_content"]=> string(1541) "
Háromhónapos kulturális távszolgáltatás után sajtófotó kiállítás nyílt múlt csütörtökön a bukaresti Balassi Intézetben. A tárlatról és az évad további műsorrendjéről, köztük a mától péntekig tartó Magyar Zene Fesztiválról Forró László kérdezte Kósa András Lászlót, a Magyar Intézet igazgatóját.

Adásunk második felében a 95 évvel ezelőtt, 1925. június 20-án született Csávossy György borászra, költőre, számos szőlészet és borászat tárgyköréből vett ismeretterjesztő, illetve tudománynépszerűsítő írás szerzőjére emlékezünk egy csaknem 14 évvel ezelőtt, 2006. októberében készült interjúval.
Felfüggesztették a vonatközlekedést Nagyenyed térségében, ahol az éjszakai lezúdult nagy mennyiségű eső elmosta a vasúti töltést. Oana Brânzan, a Román Vasúttársaság (CFR) szóvivőjének délelőtti tájékoztatása szerint Nagyenyeden a peronok is vízben álltak. Emiatt a Tövis–Székelykocsárd útvonalon vonatpótló autóbuszok közlekednek.
A megáradt Enyed-patak több udvart és néhány házat is elöntött, helyszíni felvételek szerint a délelőtt a központban és a piac környékén az utcákon helyenként méter magasan állt a víz.
A hétfői felhőszakadások 19 megye 90 településén okoztak áradásokat, a víz 171 házat, több száz udvart, pincét és alagsort lepett el. Az országos katasztrófavédelem (IGSU) tájékoztatása szerint az ítéletidő Fehér, Bihar, Krassó-Szörény, Hargita, Maros, Neamţ és Suceava megyét sújtotta a leginkább.
" ["post_title"]=> string(66) "90 településén okoztak áradást az éjszakai felhőszakadások" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "90-telepulesen-okoztak-aradast-az-ejszakai-felhoszakadasok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-23 12:18:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-23 09:18:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388858" ["menu_order"]=> int(25037) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3712 (24) { ["ID"]=> int(388855) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-23 12:04:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-23 09:04:32" ["post_content"]=> string(984) "Újabb kilenc személy bíróság elé állítását kérik a francia ügyészek a 2016 júliusában Nizzában elkövetett terrorcselekmény miatt. Franciaország nemzeti ünnepén elkövetett kamionos merényletben 86 személy vesztette életét a nizzai sétálóutcán - emlékeztet a DPA német hírügynökség.
Az elkövető Lahouaiej Bouhlelt két rendőr halálosan megsebesített a merénylet után. A most bíróság elé állítandó kilenc személyt összeesküvéssel gyanúsítják, négyen közülük előzetes letartóztatásban vannak, négyet óvadék ellenében szabadlábra helyeztek, az utolsó ellen pedig elfogatási parancsot adtak ki. 2015-ben és 2016-ban több mint 230 személy vesztette életét Franciaországban elkövetett terrortámadásokban, amelyeket az Iszlám Állam csoport vállalt magára.
" ["post_title"]=> string(44) "Újabb merénylők kerülnek bíróság elé" ["post_excerpt"]=> string(147) "Újabb kilenc személy bíróság elé állítását kérik a francia ügyészek a 2016 júliusában Nizzában elkövetett terrorcselekmény miatt." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(6) "388855" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-23 12:22:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-23 09:22:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388855" ["menu_order"]=> int(25038) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3584 (24) { ["ID"]=> int(388853) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-23 11:48:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-23 08:48:41" ["post_content"]=> string(717) "Hargita megyében hat település maradt áramellátás nélkül a felhőszakadások miatt - közölte a Sürgősségi Helyzetek Megyei Felügyelősége.
A meghibásodásokat a mai nap folyamán kijavítják. A tűzoltók az éjszaka 60 parajdi és alsósófalvi lakásból szivattyúzták ki a vizet, jelenleg Maroshévízen és Gyergyószentmiklóson dolgoznak a tűzoltók. A felügyelőségek az egész országban készenlétben vannak, mert több jelentős esőzésre és áradásra vonatkozó figyelmeztetést adtak ki a meteorológusok és a hidrológusok.
" ["post_title"]=> string(60) "Hargita megyében is gondok vannak a felhőszakadások miatt" ["post_excerpt"]=> string(212) "Hargita megyében hat település maradt áramellátás nélkül a felhőszakadások miatt és mintegy 60 lakásból kellett kiszivattyúzni a vizet - közölte a Sürgősségi Helyzetek Megyei Felügyelősége. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "hargita-megyeben-es-gondok-vannak-a-felhoszakadasok-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-23 11:52:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-23 08:52:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388853" ["menu_order"]=> int(25039) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3585 (24) { ["ID"]=> int(388848) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-23 11:29:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-23 08:29:59" ["post_content"]=> string(600) "Szünetel a vasúti forgalom Fehér megyében, miután Nagyenyeden a síneket és a peronokat is elöntötte az áradás.
A Brassói Vasúti Kirendeltség buszokkal biztosítja az utasok átszállítását Tövisre és Székelykocsárdra. Ugyanakkor a sínekre esett fák miatt megszakadt az áramellátás és csak egy sínpáron folyik a forgalom a Maros megyei Szederjes és a Brassó megyei Homoródbene között - olvasható az Országos Vasúttársaság közleményében.(Rador, Agerpres)
" ["post_title"]=> string(50) "Az áradások okoznak gondot a vasúti forgalomban" ["post_excerpt"]=> string(178) "Szünetel a vasúti forgalom Fehér megyében, miután Nagyenyeden a síneket és a peronokat is elöntötte a víz, Segesvár és Kőhalom között is nehezen járnak a vonatok." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "az-aradasok-okoznak-gondot-a-vasuti-forgalomban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-23 11:29:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-23 08:29:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388848" ["menu_order"]=> int(25041) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3589 (24) { ["ID"]=> int(388840) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-23 11:16:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-23 08:16:57" ["post_content"]=> string(1593) "Hágába várják ma Emmanuel Macron francia államfőt, ahol Mark Rutte holland miniszterelnökkel tárgyal az uniós gazdaság COVID-19 utáni fellendítési tervéről, amellyel még nem ért egyet minden tagállam.
A látogatás lényegében előkészíti a júliusra Brüsszelbe tervezett uniós csúcsot, ahol az unió francia elnöksége reméli, hogy sikerül megállapodni a 2021-2027-re szóló költségvetésről és a gazdasági fellendítési tervről - közölte a francia államelnöki hivatal. Emmanuel Macron és Angela Merkel német kancellár múlt hónapban tettek javaslatot Európa gazdasági fellendítésére, amely egy 500 milliárd eurós segélyalapra épülne, ahonnan a járvány és a gazdasági válság által legérintettebb régióknak és gazdasági ágazatoknak nyújtanak támogatás. Az unió tagállamainak többsége csatlakozott a kezdeményezéshez, de meg kell győzni az ezt ellenző országok csoportját, amely Ausztriából, Hollandiából, Dániából és Svédországból áll. Ezek nem értenek egyet a túlzott mértékű támogatással, amelyeket a tagországoknak később nem kell visszafizetniük. Emmanuel Macron francia államfő és Mark Rutte holland miniszterelnök hágai megbeszélésükön tárgyalnak valószínűleg az Air France-KLM légiszállítási csoportnak talpraállásra és a tömeges elbocsátásokat feltételező átszervezésre nyújtott támogatásról is.
" ["post_title"]=> string(76) "Holland-francia tárgyalások az európai gazdasági fellendítési tervről" ["post_excerpt"]=> string(213) "Hágába várják ma Emmanuel Macron francia államfőt, ahol Mark Rutte holland miniszterelnökkel tárgyal az uniós gazdaság COVID-19 utáni fellendítési tervéről, amellyel még nem ért egyet Hollandia. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "holland-francia-targyalasok-az-europai-gazdasagi-fellenditesi-tervrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-23 11:16:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-23 08:16:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388840" ["menu_order"]=> int(25042) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3588 (24) { ["ID"]=> int(388823) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-23 10:31:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-23 07:31:30" ["post_content"]=> string(1249) "A 16. kiadásához érkezett rendezvény célja változatlan: klasszikus és kortárs magyar zenei értékek megismertetése Romániában, valamint olyan fiatal romániai tehetségek felfedezése és támogatása, akik magyar zeneművek előadását vállalják. A versenyre 18. életévet betöltött fiatal művészek jelentkezhettek 20-25 perces műsorral, melynek legalább egyharmadában a magyar zeneirodalom remekei szólalnak meg.
A járványhelyzetre való tekintettel idén a Balassi Intézet videofelvételeket kért a résztvevő fiatal romániai muzsikusoktól, amelyeket három egymást követő estén, június 23-25. között 18 órától osztanak meg az intézet és a Magyar Zene Fesztivál Facebook-odalán, ahol a közönség szavazhat arra, hogy a pályázók közül ki lépjen fel a Bukaresti Magyar Intézet hagyományos karácsonyi koncertjén. Szavazni június 26-án, pénteken déli 12.00 óráig lehet. Ugyancsak 26-án, 18 órakor adják át a díjakat, szintén a virtuális térben. Az első három helyezett jutalma koncertlehetőség valamely külföldi magyar intézetben és az ehhez tartozó fellépti díj.
" ["post_title"]=> string(92) "A világjárvány miatt idén a virtuális térben zajlik a bukaresti Magyar Zene Fesztivál" ["post_excerpt"]=> string(175) "A versenyre 18. életévet betöltött fiatal művészek jelentkezhettek 20-25 perces műsorral, melynek legalább egyharmadában a magyar zeneirodalom remekei szólalnak meg." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(86) "a-vilagjarvany-miatt-iden-a-virtualis-terben-zajlik-a-bukaresti-magyar-zenei-fesztival" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-23 11:18:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-23 08:18:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388823" ["menu_order"]=> int(25043) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3587 (24) { ["ID"]=> int(388821) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-23 09:38:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-23 06:38:42" ["post_content"]=> string(1149) "A most alakuló Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökségbe felvett minden ötödik jelölt román állampolgárságú. Az európai határőrök első csapata már megkezdte az edzést és a jövő év elején kaphatják meg első megbízatásukat - jelentette ki Fabrice Leggeri, a Frontex ügyvezető igazgatója a HotNews.ro portálnak adott interjúban, ahol az új európai határőrökről, az európai határok járvány esetén történő bezárásáról és a Frontex tevékenységének változásáról beszélt.
A Frontexbe eddig a tagországok küldték saját határőreiket küldetések teljesítésére, de 2021-től már 600 fős saját állománnyal fog rendelkezni a 2004-ben alapított Frontex, amelynek célja segíteni az EU tagállamait és a schengeni társult országokat az szabad mozgás uniós területének külső határai védelmében. A tervek szerint 2027-ig 10 ezer főre emelkedik a Frontex saját állományának létszáma - mondta az igazgató.(Hotnews)
" ["post_title"]=> string(44) "Minden ötödik európai határőr romániai" ["post_excerpt"]=> string(253) "A most alakuló Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökségbe felvett minden ötödik jelölt román állampolgárságú. Az európai határőrök első csapata már megkezdte az edzést és a jövő év elején kaphatják meg első megbízatásukat." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "minden-otodik-europai-hataror-romaniai" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-23 09:38:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-23 06:38:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388821" ["menu_order"]=> int(25044) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3595 (24) { ["ID"]=> int(388819) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-23 09:29:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-23 06:29:18" ["post_content"]=> string(826) "Az Egészségügyi Minisztérium válaszának elmaradása miatt Románia elesett a plazmaforézist végző 32 berendezés ingyenes beszerzésétől.
Az adományozó cég ugyanaz lett volna, amely áprilisban bocsátotta az állam rendelkezésére a jelenleg Romániában létező 18 plazmaforézist végző berendezést, amelyekkel vérplazmát lehet kivonni a koronavírus-fertőzésből felépült személyektől a koronavírusos betegek kezelésére. A cég két hónapot várt a kormány válaszára. Az Egészségügyi Minisztérium szerint nem utasították el az adományt, folyamatban van a berendezések felszerelési helyszíneinek feltérképezése.(hotnews.ro)
" ["post_title"]=> string(20) "Meghiúsult adomány" ["post_excerpt"]=> string(149) "Az Egészségügyi Minisztérium válaszának elmaradása miatt Románia elesett a plazmaforézist végző 32 berendezés ingyenes beszerzésétől. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(18) "meghiusult-adomany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-23 09:29:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-23 06:29:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388819" ["menu_order"]=> int(25045) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3723 (24) { ["ID"]=> int(388827) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-23 10:46:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-23 07:46:16" ["post_content"]=> string(1281) "Ki kell cserélni a csíkszeredai utcanévtáblákat úgy, hogy a román utcanév legyen felül, mondta ki jogerős ítéletében a Bukaresti Táblabíróság.
Csíkszereda polgármesterét a magyar szimbólum- és nyelvhasználat ellen pereskedő Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) perelte be 2018-ban azért, mert a 81,5 százalékban magyarok által lakott város utcanévtábláin egy sorban, előbb magyarul, majd románul szerepel az utca neve. A per a Hargita megyei törvényszéken kezdődött, de onnan a bukaresti törvényszékre helyezték át.
A törvényszék tavaly májusban arra kötelezte Ráduly Róbert polgármestert, hogy cserélje ki az utcanévtáblákat olyanokra, amelyeken felül szerepel az utca neve az állam hivatalos nyelvén, és ez alatt a magyar utcanév. A táblabíróság megalapozatlannak tartotta és elutasította a polgármester fellebbezését az elsőfokú ítélet ellen. Csíkszereda polgármesteri hivatalának egy korábbi ítélet következtében a város területén található forgalomirányító táblákat is hasonló okokból kellett kicserélnie.
" ["post_title"]=> string(74) "Utcanévtáblák: csak akkor szabályos, ha a román elnevezés van felül" ["post_excerpt"]=> string(159) "Ki kell cserélni a csíkszeredai utcanévtáblákat úgy, hogy a román utcanév legyen felül, mondta ki jogerős ítéletében a Bukaresti Táblabíróság." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "utcanevtablak-csak-akkor-szabalyos-ha-a-roman-elnevezes-van-felul" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-23 10:46:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-23 07:46:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388827" ["menu_order"]=> int(25047) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3553 (24) { ["ID"]=> int(388800) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-22 13:39:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-22 10:39:38" ["post_content"]=> string(1595) "Újabb, narancssárga színű, azaz másodfokú, viharos időjárásra vonatkozó figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. A riasztás holnap reggelig érvényes.
A meteorológusok szerint hétfő délelőtt 10 óra és kedd délelőtt 10 óra között Erdélyben, Bánságban, a Körösök-vidékén, Máramarosban, Moldvában, illetve Olténia és Munténia hegyvidékén időszakosan felhőszakadások, szélviharok, gyakori villámlások és jégesők várhatók. A lehulló csapadék mennyisége meghaladja a 40 litert négyzetméterenként, kisebb kiterjedésű területeken pedig akár az 50-80 litert is. A meteorológusok figyelmeztetnek még, hogy kedd délelőtt 10 órától csütörtök délelőtt 10 óráig időnként fokozottá válik a légköri instabilitás az egész ország területén: felhőszakadások, viharok várhatók. A csapadék mennyisége meghaladja a 25-30 litert négyzetméterenként, elszigetelten - főként az ország északi, középső és északkeleti térségében, illetve a hegyvidéken - pedig a 40-60 litert is. A meteorológusok szerint a légköri instabilitás csütörtökig tart. Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet holnap este 6 óráig érvényes másodfokú árvízriasztást adott ki az ország nagy részére. Máramaros, Erdély, Bukovina és Moldova 7 megyéjében este 6 órától szerda délelőttig vörös riasztás lép érvénybe.
" ["post_title"]=> string(67) "Viharriadó majdnem az egész országban, árvízriadó 7 megyében" ["post_excerpt"]=> string(188) "Újabb, narancssárga színű, azaz másodfokú, viharos időjárásra vonatkozó figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. A riasztás holnap reggelig érvényes. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "viharriado-majdnem-az-egesz-orszagban-arvizriado-7-megyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-22 13:39:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-22 10:39:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388800" ["menu_order"]=> int(25048) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(388830) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-30 14:08:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-30 11:08:00" ["post_content"]=> string(2327) "Öt évvel ezelőtt, 2015. június 30-án hunyt el Bukarestben Bács Lajos zeneszerző, pedagógus és karmester. Rá emlékezünk a következőkben.

Bács Lajos 1930. január 19-én született Petrillán. A Kolozsvári Zeneakadémián készült karmesternek és tanult hegedűt, majd tanulmányi ösztöndíjjal a moszkvai Csajkovszkij Egyetemen képezte magát.
1957 és 1991 között a Román Rádió Kamarazenekarának állandó karmestere és mentora volt, tanított a Bukaresti Zeneegyetemen. Alapítása óta aktív támogatója volt a bukaresti Balassi Intézet által 2005 óta évente megrendezett Magyar Zene Fesztiválnak.
Kórusműveket, vokálszimfonikus műveket, szimfonikus és kamaraműveket írt. Teljes munkásságának szintézise a Márton Áron püspök emlékének szentelt Missa A. Martoni című mise szólóénekesekre, kórusra és zenekarra, amelyet 2006 és 2008 között alkotott. 2012-ben mutatták be Bács Lajos Reményik Sándor versére írt Mi mindig búcsúzunk című zeneművét a bukaresti Balassi Intézetben.
Az ACCUMM Alapítvány és a bukaresti Balassi Intézet 2017-ben megalapította a Bács Lajos emlékdíjat a Magyar Zene Fesztivál mentorának emlékére. A különdíj nyertesének jutalma és egyben megtisztelő feladata a következő év januárjában egészestés koncertet adni a bukaresti intézetben.
Bács Lajos 2015. június 30-án hunyt el 85 éves korában Bukarestben.
" ["post_title"]=> string(23) "In memoriam Bács Lajos" ["post_excerpt"]=> string(114) "Öt évvel ezelőtt, 2015. június 30-án hunyt el Bukarestben Bács Lajos zeneszerző, pedagógus és karmester. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "in-memoriam-bacs-lajos" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-30 15:46:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-30 12:46:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388830" ["menu_order"]=> int(25035) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40445) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "bea7744dd5d4bdcae232878e20e93a96" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:bc2d707c8756d26343c0b57eadbff57d" }