Mától megkezdődnek a gyógy- és fizioterápiás kezelések az állami nyugdíjasok és a nyugdíjrendszerben dolgozók számára.
(tovább…) Continue Reading

A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
" ["post_title"]=> string(54) "Hangsúlyosabb jelenlétre van szüksége Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hangsulyosabb-jelenletre-van-szuksege-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-05 14:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470037" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3756 (24) { ["ID"]=> int(470047) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-05 14:22:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:22:44" ["post_content"]=> string(1116) "A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.

Mától megkezdődnek a gyógy- és fizioterápiás kezelések az állami nyugdíjasok és a nyugdíjrendszerben dolgozók számára.
(tovább…) Continue Reading
Július 4-től kinyithatnak a vendéglők, templomok, múzeumok, mozik, fodrászatok és sörözők Nagy-Britanniában.
Continue ReadingTöbb mint ezer európai parlamenti képviselő írt alá egy nyílt levelet, amelyben elítélik a Ciszjordánia annektálását célzó izraeli tervet. Az aláírók egynegyede brit parlamenti képviselő – írja a BBC.
(tovább…) Continue Reading
A lakosság körében kiterjesztik a koronavírus tesztelését és a rendőrség feladata lesz, hogy biztosítsák a karantén betartását.
Continue ReadingAz egészségügyi miniszeter aláírta azt a rendeletet, amelynek értelmében a tünetmentes betegek kórházi beutalását 10 napra csökkentik.
Continue Reading
Eugen Adrian Ionel 760 ezer euró kenőpénzt követelt magának cserében azért, hogy az állami vállalat szerződést kössön egy egészségügyi védőfelszereléseket forgalmazó céggel.
Continue ReadingAz Európai Unió állampolgárainak több, mint fele gondolja úgy, hogy ők nem érdeklik a vezető politikusokat és pártokat – derül ki az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének felméréséből. A politikától való elidegenedés főként a gazdasági nehézségekkel küszködők körében tapasztalható – írja a DPA német hírügynökség.
(tovább…) Continue Reading
Tanulj szakmát címmel állásbörzét hirdet július 7-9-e között a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kovászna Megye Tanácsával együtt.
(tovább…) Continue Reading
A gyógyturizmussal foglalkozó cégek a szigorítások enyhítését kérik a hatóságoktól. Azt szeretnék, ha a turisták a szolgáltatások teljes skálájához hozzáférnének, hogy a vállalatok újraindíthassák üzleteiket.
(tovább…) Continue ReadingTöbb figyelmeztetést is kiadott ma a meteorológiai szolgálat valamint a hidrológiai intézet. A viharos időjárás és a nagy mennyiségű lezúduló eső az ország nagy részét érinti, már több mint 24 órája.
Continue ReadingEmail cím és posta irányítószám alapján iratkozhat fel bárki a SpaceX műholdak által biztosított internetes összeköttetés kipróbálására.
(tovább…) Continue ReadingMiközben a kormány aggódik, további enyhítő intézkedéseket vezet be, ugyanakkor pedig a tünetmentes betegeket is kötelező módon kórházba utaltatja. Az egymásnak ellentmondó információkról és intézkedésekről is szó lesz mai műsorunkban, akárcsak arról, hogy kell-e készülni és hogyan egy esetleges őszi fertőzéshullámra? Dr. Vass Levente urológus főorvossal, a képviselőház egészségügyi bizottságának titkárával beszélgettünk.
Continue ReadingMától megkezdődnek a gyógy- és fizioterápiás kezelések az állami nyugdíjasok és a nyugdíjrendszerben dolgozók számára.
A jeggyel rendelkezőknek 16 napra biztosítanak gyógykezelést, étkezést és elszállásolás. Violeta Alexandru munkaügyi és társadalomvédelmi miniszter ma Kovásznára látogat, ahol a Dacia szállodában ellenőrzi a tevékenység felújítására vonatkozó törvényes előírások betartását.
" ["post_title"]=> string(44) "Kovásznára látogat a munkaügyi miniszter" ["post_excerpt"]=> string(134) "Mától megkezdődnek a gyógy- és fizioterápiás kezelések az állami nyugdíjasok és a nyugdíjrendszerben dolgozók számára. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "kovasznara-latogat-a-munkaugyi-miniszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-24 10:55:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 07:55:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388891" ["menu_order"]=> int(25022) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3772 (24) { ["ID"]=> int(388889) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-24 10:53:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 07:53:41" ["post_content"]=> string(870) "Július 4-től kinyithatnak a vendéglők, templomok, múzeumok, mozik, fodrászatok és sörözők Nagy-Britanniában. A londoni kormány tegnapi döntését Boris Johnson miniszterelnök ismertette. Bejelentette, ahol lehetséges, be kell tartani a kétméteres távolságot, ahol nem, ott a legalább egy méternél nagyobb távolságot. Ezzel egyidőben érvényben maradnak a védőmaszk viselésére, a rendszeres szellőztetésre és a férőhelyek korlátozására vonatkozó előírások.
A brit kormányfő ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a járvány még nem múlt el, és lakosságnak továbbra is óvatosnak kell lennie. Amennyiben a fertőzések száma megemelkedik, ismét szigorító intézkedéseket vezethetnek be - tette hozzá Johnson.
" ["post_title"]=> string(51) "London is enyhít a járványügyi korlátozásokon" ["post_excerpt"]=> string(119) "Július 4-től kinyithatnak a vendéglők, templomok, múzeumok, mozik, fodrászatok és sörözők Nagy-Britanniában." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "london-is-enyhit-a-jarvanyugyi-korlatozasokon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-24 10:53:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 07:53:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388889" ["menu_order"]=> int(25023) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3709 (24) { ["ID"]=> int(388886) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-24 10:48:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 07:48:39" ["post_content"]=> string(991) "Több mint ezer európai parlamenti képviselő írt alá egy nyílt levelet, amelyben elítélik a Ciszjordánia annektálását célzó izraeli tervet. Az aláírók egynegyede brit parlamenti képviselő - írja a BBC.
A honatyák figyelmeztetnek, hogy a Ciszjordánia területe 30 százalékáig terjedő elcsatolási javaslat végső csapást mérhet az Izrael és a palesztinok közötti béketervekre. Az aláírók azt kérik az európai vezetőktől, hogy arányos következményeket vezessenek be bármely ilyen intézkedésre. Az izraeli kormány várhatóan július 1-én foglal állást Donald Trump amerikai elnök közel-keleti tervére, amely a Jordán völgyének, valamint a ciszjordániai zsidó telepeknek Izraelhez csatolását irányozza elő. Izrael 1967-ben a hatnapos háború során foglalta el Ciszjordániát.
" ["post_title"]=> string(40) "Európai honatyák Ciszjordánia mellett" ["post_excerpt"]=> string(221) "Több mint ezer európai parlamenti képviselő írt alá egy nyílt levelet, amelyben elítélik a Ciszjordánia annektálását célzó izraeli tervet. Az aláírók egynegyede brit parlamenti képviselő - írja a BBC." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "europai-honatyak-ciszjordania-mellett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-24 12:35:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 09:35:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388886" ["menu_order"]=> int(25024) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3715 (24) { ["ID"]=> int(388885) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-24 10:46:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 07:46:52" ["post_content"]=> string(722) "Karantén alá került a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartomány Gütersloh nevű település és annak környéke, miután egy vágóhídon elterjedt az új típusú koronavírus. Több mint 1500 alkalmazott fertőződött meg, köztük néhány száz román állampolgár is.
Az érintett településen június 30-ig mindenféle kulturális eseményt, illetve zárt térben rendezett sporteseményt felfüggesztettek, de zárva lesznek a fitnesz termek, mozik és kocsmák is. A lakosság körében kiterjesztik a tesztelést és a rendőrség feladata lesz, hogy biztosítsák a karantén betartását.
" ["post_title"]=> string(64) "Karantén alá került egy Észak-Rajna-Vesztfáliai település" ["post_excerpt"]=> string(141) "A lakosság körében kiterjesztik a koronavírus tesztelését és a rendőrség feladata lesz, hogy biztosítsák a karantén betartását." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "karanten-ala-kerult-egy-eszak-rajna-vesztfalia-telepules" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-25 13:50:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-25 10:50:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388885" ["menu_order"]=> int(25025) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3758 (24) { ["ID"]=> int(388883) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-24 10:36:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 07:36:20" ["post_content"]=> string(963) "Hogy enyhítsenek a kórházakra nehzedő nyomáson, Nelu Tătaru egészségügyi miniszeter aláírta azt a rendeletet, amelynek értelmében a tünetmentes betegek kórházi beutalását 10 napra csökkentik.
Nincs hely újabb fertőzött betegek befogadására Râmnicu Săraton, ahol orvosi védőfelszerelésekből is hiány van. A kórházban 143 új típusú koronavírussal fertőzött beteget kezelnek, amelyből négyet az intenzív osztályon. Nem tud több koronavírussal fertőzött személyt fogadni az Otopeniben felállított katonai kórház sem. Itt 14 súlyos állapotban lévő beteget kezelnek a katonai orvosok.
Az egészségügyi miniszter leszögezte: egyelőre nincs szó azon megyék vesztegzár alá helyezéséről, ahol az utóbbi napokban megugrott a fertőzöttek száma.
" ["post_title"]=> string(62) "Egyre zsúfoltabbá válnak az úgynevezett COVID19-kórházak" ["post_excerpt"]=> string(148) "Az egészségügyi miniszeter aláírta azt a rendeletet, amelynek értelmében a tünetmentes betegek kórházi beutalását 10 napra csökkentik. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "egyre-zsufoltabba-valnak-az-ugynevezett-covid19-korhazak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-24 10:36:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 07:36:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388883" ["menu_order"]=> int(25026) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3759 (24) { ["ID"]=> int(388880) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-24 10:29:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 07:29:32" ["post_content"]=> string(1102) "Hatvannapos hatósági felügyelet alá helyezték az Unifarm, egészségügyi felszereléseket és gyógyszereket forgalmazó állami vállalat vezérigazgatóját, Eugen Adrian Ionelt. A Korrupcióellenes Ügyészség állítása szerint a vezérigazgató 760 ezer euró kenőpénzt követelt magának cserében azért, hogy egy egészségügyi védőfelszereléseket forgalmazó céggel szerződést kössön az állami vállalat.
Az Unifarm vezérigazgatója március közepén aláírt egy szerződést, amelynek értelmében 250 ezer, a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges védőfelszerelést és 3 millió egészségügyi maszkot vásároltak volna egy forgalmazótól. Az első 1 millió maszk érkezése után derült ki, hogy ezek nem a követelményeknek megfelelőek.
Nelu Tătaru egészségügyi miniszter bejelentette: kész meneszteni az igazgatót, amennyiben nem váltja le a vállalat igazgatótanácsa.
" ["post_title"]=> string(57) "Hatósági felügyelet alatt az Unifarm vezérigazgatója" ["post_excerpt"]=> string(195) "Eugen Adrian Ionel 760 ezer euró kenőpénzt követelt magának cserében azért, hogy az állami vállalat szerződést kössön egy egészségügyi védőfelszereléseket forgalmazó céggel. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "hatosagi-felugyelet-alatt-az-unifarm-vezerigazgatoja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-24 10:29:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 07:29:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388880" ["menu_order"]=> int(25027) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3760 (24) { ["ID"]=> int(388876) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-24 10:14:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 07:14:15" ["post_content"]=> string(2118) "Az Európai Unió állampolgárainak több, mint fele gondolja úgy, hogy ők nem érdeklik a vezető politikusokat és pártokat - derül ki az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének felméréséből. A politikától való elidegenedés főként a gazdasági nehézségekkel küszködők körében tapasztalható - írja a DPA német hírügynökség.
Az anyagi gondban lévők 73 százaléka gondolja úgy, hogy nem foglalkozik velük a hagyományos politika. A felmérés tavaly január-október között készült az Európai Unió tagállamaiból származó 35 ezer személy részvételével. A válaszadók egyharmada szerint az emberi jogok csak azoknak szolgálnak, akik nem érdemlik meg, mint amilyenek a gyilkosok és a terroristák. A szociológiai felmérés fényt derített arra, hogy nagyon elterjedt a korrupció elfogadása. Habár csak a megkérdezettek 4 százaléka mondta azt, hogy kértek tőle pénzt vagy más ajándékot, a válaszadók több mint egyharmada tartja elfogadhatónak ilyen előnyök nyújtását egy szükséges szolgáltatás gyors elérése érdekében. Franciaországban és Horvátországban a megkérdezettek majdnem fele ismerte el, hogy a csúszópénz egy lehetőség a dolgok megoldására, míg ezek aránya 60 százalék körüli Szlovákiában és Csehországban. Az ügynökség honlapján megjelent jelentés szerint a válaszadók 27 százaléka vélekedik úgy, hogy a bírák kormányzati befolyás alatt állnak. A tanulmány rávilágít arra, hogy a kormányoknak javítaniuk kell az igazságszolgáltatás iránti bizalmat a bírák függetlenségének megőrzésével. Tekintettel arra, hogy jelentős különbségek vannak e téren az országok között, ezek egymástól tanulhatnak a helyzet javítása érdekében. A jelentésről ma és holnap tárgyalnak Az emberi jogok az új normalitásban témakörő videokonferencián több uniós statisztikai intézet képviselőinek részvételével.
" ["post_title"]=> string(56) "Egyre többen idegenednek el a politikától Európában" ["post_excerpt"]=> string(356) "Az Európai Unió állampolgárainak több, mint fele gondolja úgy, hogy ők nem érdeklik a vezető politikusokat és pártokat - derül ki az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének felméréséből. A politikától való elidegenedés főként a gazdasági nehézségekkel küszködők körében tapasztalható - írja a DPA német hírügynökség. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "egyre-tobben-idegenednek-el-a-politikatol-europaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-24 10:14:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 07:14:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388876" ["menu_order"]=> int(25028) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3765 (24) { ["ID"]=> int(388871) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-24 09:57:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 06:57:03" ["post_content"]=> string(774) "Tanulj szakmát címmel állásbörzét hirdet július 7-9-e között a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kovászna Megye Tanácsával együtt.
A két éves uniós projekt célja, hogy a szakközépiskolát elvégző Kovászna megyei diákok munkahelyet, a vállalkozások pedig szakképzett munkaerőt találjanak – mondta el híradónknak Mihálcz Szende-Beáta, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara projektmenedzsere.
A gyógyturizmussal foglalkozó cégek a szigorítások enyhítését kérik a hatóságoktól. Azt szeretnék, ha a turisták a szolgáltatások teljes skálájához hozzáférnének, hogy a vállalatok újraindíthassák üzleteiket.
Herkulesfürdőn a szálloda és panzió tulajdonosoknak semmilyen bevétele nem volt az év első felében. Egyes szállodáknak felére csökkent a jövedelme tavalyhoz képest és csak a szigorítások enyhítése után kezdtek érdeklődni az emberek a vakációzási lehetőségekről. Az érdeklődők teljes hozzáférést akarnak a gyógykezeléshez és az ezt biztosító SPA központokhoz. A jelenlegi korlátozások július 1-e utáni fenntartása újabb jelentős veszteséget okoz az ágazatban tevékenykedőknek.
" ["post_title"]=> string(59) "Elengedhetetlen a gyógyturizmus teljes körű beindítása" ["post_excerpt"]=> string(236) "A gyógyturizmussal foglalkozó cégek a szigorítások enyhítését kérik a hatóságoktól. Azt szeretnék, ha a turisták a szolgáltatások teljes skálájához hozzáférnének, hogy a vállalatok újraindíthassák üzleteiket. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "elengedhetetlen-a-gyogyturizmus-teljes-koru-beinditasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-24 09:06:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 06:06:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388869" ["menu_order"]=> int(25030) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3763 (24) { ["ID"]=> int(388864) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-23 13:13:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-23 10:13:49" ["post_content"]=> string(1022) "Több figyelmeztetést is kiadott ma a meteorológiai szolgálat valamint a hidrológiai intézet. A viharos időjárás és a nagy mennyiségű lezúduló eső az ország nagy részét érinti, már több mint 24 órája.
A Sürgősségi Esetek Országos Felügyelősége által összesített adatok szerint a kár Fehér, Bihar, Krassó-Szörény, Hargita, Maros, Neamţ és Suceava megyékben a legnagyobb. 19 megye 90 településén több száz házat, udvart és pincét árasztott el a víz, de a közúti infrastruktúra is megrongálódott. A Bihar megyei Vaskohszelestén egy 56 éves férfit sodort el az ár, holttestét ma reggel találták meg. 160 katonát és tűzoltó 10 személyt kellett kitelepítsen. A Fekete-Körös és a Köves-Körös vízszintje jelentősen megemelkedett, a megáradt folyók tönkretettek egy hidat és több háztartást és mezőgazdasági területet elárasztottak.
" ["post_title"]=> string(40) "Tovább esik az eső, áradnak a folyók" ["post_excerpt"]=> string(222) "Több figyelmeztetést is kiadott ma a meteorológiai szolgálat valamint a hidrológiai intézet. A viharos időjárás és a nagy mennyiségű lezúduló eső az ország nagy részét érinti, már több mint 24 órája." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "tovabb-esik-az-eso-aradnak-a-folyok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-23 13:13:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-23 10:13:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388864" ["menu_order"]=> int(25032) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3762 (24) { ["ID"]=> int(388862) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-23 12:42:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-23 09:42:12" ["post_content"]=> string(1235) "Email cím és posta irányítószám alapján iratkozhat fel bárki a SpaceX műholdak által biztosított internetes összeköttetés kipróbálására.
Az alacsony földkörüli pályára helyezett műholdakkal megvalósuló kapcsolat tulajdonosa Elon Musk szerint a nyáron kezdődő tesztelés először Seattle amerikai városban és Németországban kezdődik. A gyors internetkapcsolat elszigetelt helyeken történő biztosítását célzó projekt keretében Elon Musk több ezer Starlink műholdat szándékszik földkörüli pályára juttatni 2021-ig. A gyenge internet kapcsolattal rendelkező övezetek lefedésén kívül szupergyors, másodpercenként 1 gigabit adatátvitelt biztosító rendszert ígér a Starlink. Eddig több mint 480 SpaceX műholdat lőttek fel a tervezett 12 ezer közül. Elon Musk tervét bírálatok is érték, a csillagászok arra panaszkodnak, hogy a műholdak megakadályozzák őket a világűr tanulmányozásában. A SpaceX megígérte, hogy ezentúl olyan műholdakat tervez, amelyek nem verik vissza a napfényt. (wall-street.ro)
" ["post_title"]=> string(46) "Kezdődik az új internetkapcsolat tesztelése" ["post_excerpt"]=> string(155) "Email cím és posta irányítószám alapján iratkozhat fel bárki a SpaceX műholdak által biztosított internetes összeköttetés kipróbálására. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "kezdodik-az-uj-internetkapcsolat-tesztelese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-23 12:42:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-23 09:42:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388862" ["menu_order"]=> int(25033) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3727 (24) { ["ID"]=> int(388774) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-22 16:00:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-22 13:00:16" ["post_content"]=> string(1196) "Lassan egy hete 300 fölött van a naponta diagnosztizált új koronavírus-fertőzöttek száma. Az államfő és a kormány képviselői aggodalmuknak adtak hangot a helyzettel kapcsolatban, különösen hogy az emberek tűrőképességének fogyásával párhuzamosan egyre népszerűbbek a különböző összeesküvés elméletek, amelyek közül a legmerészebbek egyenesen tagadják a koronavírus létezését.
És miközben a kormány aggódik, további enyhítő intézkedéseket vezet be, ugyanakkor pedig a tünetmentes betegeket is kötelező módon kórházba utaltatja. Az egymásnak ellentmondó információkról és intézkedésekről is szó lesz mai műsorunkban, akárcsak arról, hogy kell-e készülni és hogyan egy esetleges őszi fertőzéshullámra? Dr. Vass Levente urológus főorvossal, a képviselőház egészségügyi bizottságának titkárával beszélgettünk.
Mától megkezdődnek a gyógy- és fizioterápiás kezelések az állami nyugdíjasok és a nyugdíjrendszerben dolgozók számára.
A jeggyel rendelkezőknek 16 napra biztosítanak gyógykezelést, étkezést és elszállásolás. Violeta Alexandru munkaügyi és társadalomvédelmi miniszter ma Kovásznára látogat, ahol a Dacia szállodában ellenőrzi a tevékenység felújítására vonatkozó törvényes előírások betartását.
" ["post_title"]=> string(44) "Kovásznára látogat a munkaügyi miniszter" ["post_excerpt"]=> string(134) "Mától megkezdődnek a gyógy- és fizioterápiás kezelések az állami nyugdíjasok és a nyugdíjrendszerben dolgozók számára. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "kovasznara-latogat-a-munkaugyi-miniszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-24 10:55:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 07:55:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388891" ["menu_order"]=> int(25022) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40445) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "441755f46ddf728d18cedcb5345de2bf" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:e0bc17de908bc855d9806e35d8b99561" }