A törvény értelmében az egyszerű indítvány elfogadása nem vonja automatikusan maga után a miniszter leváltását.
Continue Reading

A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
" ["post_title"]=> string(54) "Hangsúlyosabb jelenlétre van szüksége Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hangsulyosabb-jelenletre-van-szuksege-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-05 14:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470037" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3542 (24) { ["ID"]=> int(470047) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-05 14:22:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:22:44" ["post_content"]=> string(1116) "A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A törvény értelmében az egyszerű indítvány elfogadása nem vonja automatikusan maga után a miniszter leváltását.
Continue Reading
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tevékenységét ellenőrző bizottság elnökének Eugen Bejenariut választották az alelnök Cezar Preda.
Continue ReadingAz első eredményeket jövő kedden teszik közzé a vizsgaközpontokban és a bacalaureat.edu.ro honlapon, és ugyancsak aznap fogadják az óvásokat is.
Continue Reading
A Natura Stúdió mai adásában a Nőileg magazin és a Gyulafehérvári Caritas Újrakezdés elnevezésű programjáról Sebestyén Kinga és Vetési Nándor számol be.
Continue Reading
Romániában 24.291-re nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma, a hatóságok ma 321 új esetet jelentettek. A fertőzés következtében az elmúlt 24 órában 11-en hunytak el, így a halálesetek száma 1.523-ra emelkedett.
Continue Reading
A hét végére várható döntés a vendéglők megnyitásáról a Közegészségügyi Intézet és az Egészségügyi Minisztérium közös helyzetelemzése nyomán.
(tovább…) Continue Reading
Másodfokú esőriadó lépett érvénybe az ország keleti és középső részén, továbbá elsőfokú riadó az ország déli, délnyugati, nyugati és északnyugati megyéiben.
Continue ReadingÚj koronavírus gócpont alakult ki a Beszterce-Naszód megyei kórháznál, ahol az utóbbi napokban 10 orvosi asszisztensről derült ki, hogy COVID-19 fertőzöttek.
(tovább…) Continue Reading
A cégeknek csupán 12 százaléka gondolja úgy, hogy a világjárvány következtében gyökeresen átgondolják az alkalmazottak mobilitását – derül ki a PwC pénzügyi és jogi tanácsadó cég által készített felmérésből. A vállalatok 20 százaléka számít arra, hogy a jövőben csökken az alkalmazottak nemzetközi áthelyezésének száma a válság miatt.
(tovább…) Continue Reading
Huszonkilenc megye 161 településén okoztak károkat az áradások az elmúlt 24 órában, a katonai tűzoltóknak 387 lakásból, 578 udvarból és…
Continue Reading
A mai versenynapon Pethő Rebeka fuvolista, Constantin Doppler és Ioana Ionescu ének-zongora duója, valamint Sonia Vulturar és Teodora Buia hegedűduója lép fel.
Continue ReadingA szaknak megfelelő kötelező tantárgyból érettségiztek ma a 12. osztályt végzett diákok. Holnap, a vizsgaszesszió utolsó napján, a választott tantárgyból írnak a tanulók.
Continue ReadingMegszavazták tegnap a Ludovic Orban vezette kormány tagjai ellen benyújtott hatodik egyszerű indítványt, amely Az egészségügy nem temetkezési vállalkozás címet viseli. A Képviselőház plénuma ezúttal Nelu Tătaru egészségügy-miniszter tevékenységét minősítette negatívan. A Szociáldemokrata Párt kezdeményezése mellett 164 törvényhozó voksolt, ellene 85-en szavaztak, 48-an tartózkodtak. A törvény értelmében az egyszerű indítvány elfogadása nem vonja automatikusan maga után a miniszter leváltását.
" ["post_title"]=> string(65) "Megszavazták a kormány ellen benyújtott egyszerű indítványt" ["post_excerpt"]=> string(123) "A törvény értelmében az egyszerű indítvány elfogadása nem vonja automatikusan maga után a miniszter leváltását." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "megszavaztak-a-kormany-ellen-benyujtott-egyszeru-inditvanyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-25 10:40:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-25 07:40:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389011" ["menu_order"]=> int(25008) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3780 (24) { ["ID"]=> int(389007) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-25 10:32:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-25 07:32:03" ["post_content"]=> string(958) "A Parlament két házának együttes ülésén Mircea Mant választották az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) alelnökének. Mircea Mant a Nemzeti Liberális Párt (PNL), Valeriu Steriut pedig a Szociáldemokrata Párt (PSD) javasolta erre a pozícióra. Marian Neacşu a PSD volt főtitkára.
Nicu Marcut választották az Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) elnökének. Nicu Marcut a PNL javasolta.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tevékenységét ellenőrző bizottság elnökének Eugen Bejenariut választották az alelnök Cezar Preda lett. Bejenariu a PSD, Preda a PNL tagja.
Toni Greblát választották a Törvényhozási Tanács magánjogi szekciója, Mariana Moţot pedig közjogi szekciója elnökének.
" ["post_title"]=> string(60) "Tisztségek betöltéséről szavaztak tegnap a Parlamentben" ["post_excerpt"]=> string(147) "A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tevékenységét ellenőrző bizottság elnökének Eugen Bejenariut választották az alelnök Cezar Preda. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "tisztsegek-betolteserol-szavaztak-tegnap-a-parlamentben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-25 10:32:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-25 07:32:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389007" ["menu_order"]=> int(25009) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3730 (24) { ["ID"]=> int(389002) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-25 10:17:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-25 07:17:55" ["post_content"]=> string(682) "A választott tantárgyból vizsgáznak ma a 12. osztályt végzett diákok a hétfőn elkezdődött érettségi vizsga keretében. Az első eredményeket jövő kedden teszik közzé a vizsgaközpontokban és a bacalaureat.edu.ro honlapon, és ugyancsak aznap fogadják az óvásokat is. A jegyeket a nevek feltüntetése nélkül ismertetik.
A végleges eredményeket július 5-én teszik közzé. Azok a diákok akik egészségügyi okokból nem vehettek részt az érettségi ma záruló kiadásán, a július 6-án kezdődő vizsga sorozatban bizonyíthatják tudásukat.
" ["post_title"]=> string(62) "A választott tantárgyból vizsgáznak ma a tizenkettedikesek" ["post_excerpt"]=> string(157) "Az első eredményeket jövő kedden teszik közzé a vizsgaközpontokban és a bacalaureat.edu.ro honlapon, és ugyancsak aznap fogadják az óvásokat is. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "a-valasztott-tantargybol-vizsgaznak-ma-a-tizenkettedikesek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-25 10:17:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-25 07:17:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389002" ["menu_order"]=> int(25010) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3736 (24) { ["ID"]=> int(388939) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-24 14:22:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 11:22:01" ["post_content"]=> string(2350) "Az elmúlt hónapokban hozott intézkedések következtében nagyon sok család élete a szakadék szélére sodródott. Erdély egyetlen magyar nyelvű női magazinja, a Nőileg, és a Gyulafehérvári Caritas Újrakezdés elnevezésű programjának keretében június 12-éig jelentkezhettek azok a családok, akiknek a kialakult világhelyzetben támogatásra van szükségük, és azok is, akik még abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy segítséget tudnak nyújtani.
A program keretében azokra az erdélyi családokra irányul a fókusz, akiknek az utóbbi hónapok történései komoly megélhetési problémákat okoznak, akiknek sürgős, áthidaló megoldásokra van szükségük a túléléshez – derül ki a kezdeményezők felhívásából.


Adásunk első felében a Sebestyén Kinga, a Nőileg magazin főszerkesztője mondja el, hogy honnan ered az Úrjakezdés program ötlete, illetve hogyan kapcsolódik a magazin Mutass jó példát elnevezésű korábbi projektjéhez. Ezt követően Vetési Nándor regionális koordinátor számol be arról, hogy a Caritas milyen módon járul hozzá a program megvalósításához.
Hallgassa meg a műsort!

Romániában 24.826-ra nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma, a hatóságok ma 321 új esetet jelentettek. A fertőzés következtében az elmúlt 24 órában 16-an hunytak el, így a halálesetek száma 1.555-re emelkedett. Intenzív osztályon jelenleg 186 személyt kezelnek.
Eddig 17.391-en gyógyultak meg, akiket már kiengedtek a kórházból. Így az aktív esetek száma 5.880-ra nőtt a tegnapi 5.779-hez képest.
Jelenleg 1.186 személy van intézményes karanténban, és további 72.377 otthoni elszigetelésben. Országszerte a mintavételek száma elérte a 651.003-at. Az elmúlt 24 órában 11.681 teszt eredményét dolgozták fel.
" ["post_title"]=> string(40) "Koronavírus: 321 új eset és 16 halott" ["post_excerpt"]=> string(240) "Romániában 24.291-re nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma, a hatóságok ma 321 új esetet jelentettek. A fertőzés következtében az elmúlt 24 órában 11-en hunytak el, így a halálesetek száma 1.523-ra emelkedett." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "koronavirus-321-uj-eset-es-11-halott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-24 13:28:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 10:28:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388925" ["menu_order"]=> int(25013) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3541 (24) { ["ID"]=> int(388920) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-24 12:32:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 09:32:14" ["post_content"]=> string(701) "A hét végére várható döntés a vendéglők megnyitásáról a Közegészségügyi Intézet és az Egészségügyi Minisztérium közös helyzetelemzése nyomán.
Virgil Popescu gazdasági miniszter az egyik televízióban azt mondta, megtörténhet, hogy nem engedélyezik a vendéglők megnyitását, ha magas marad az új fertőzöttek száma. Ismét felkérte az embereket, hogy tartsák tiszteletben a szabályokat, mert csak így lehet újabb lazításokra számítani, ellenkező esetben újabb két hét várakozási idő következik.
" ["post_title"]=> string(52) "Hétvégén döntenek a vendéglők megnyitásáról" ["post_excerpt"]=> string(140) "A hét végére várható döntés a vendéglők megnyitásáról, de ez nem biztos, hogy pozitív lesz- figyelmeztet a gazdasági miniszter" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "hetvegen-dontenek-a-vendeglok-megnyitasarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-24 12:32:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 09:32:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388920" ["menu_order"]=> int(25014) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3781 (24) { ["ID"]=> int(388915) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-24 12:30:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 09:30:09" ["post_content"]=> string(1701) "Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök éjszakáig meghosszabbította az ország keleti és középső felére kiadott másodfokú - narancssárga jelzésű – esőriadót. Az ország déli, délnyugati, nyugati és északnyugati részében elsőfokú - sárga jelzésű - esőriadó van érvényben csütörtök délelőtt 10 óráig.
A hegyvidéken, Moldvában, Dobrudzsában, valamint helyenként Erdélyben és Munténiában holnap hajnali 3 óráig felhőszakadásokra, viharos szélre, villámlásokra és jégesőre lehet számítani. A csapadék mennyisége meghaladhatja a 40 litert négyzetméterenként, kisebb kiterjedésű területeken pedig az 50-80 litert is.
Ugyanakkor csütörtök délelőtt 10 óráig sárga jelzésű, légköri instabilitásra vonatkozó riasztás van érvényben az ország keleti, délkeleti, északi és középső részében és a hegyvidéken. A csapadék mennyisége meghaladja a 20-25 litert négyzetméterenként, kisebb kiterjedésű területeken pedig a 40-50 litert is. Holnap délelőtt 10 órától este 11 óráig elsőfokú, időszakos légköri instabilitásra vonatkozó riasztás lesz érvényben az egész ország területén. Ez idő alatt gyakori villámlások által kísért felhőszakadások, szélviharok és jégesők várhatók.
A hétvégén főként az ország nyugati, középső és északi részében, illetve a hegyvidéken lesznek olyan időszakok, amelyeket fokozott légköri instabilitás jellemez.
" ["post_title"]=> string(33) "Országszerte marad az esős idő" ["post_excerpt"]=> string(182) "Másodfokú esőriadó lépett érvénybe az ország keleti és középső részén, továbbá elsőfokú riadó az ország déli, délnyugati, nyugati és északnyugati megyéiben." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(17) "marad-az-esos-ido" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-24 12:31:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 09:31:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388915" ["menu_order"]=> int(25015) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3783 (24) { ["ID"]=> int(388916) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-24 12:28:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 09:28:13" ["post_content"]=> string(813) "Új koronavírus gócpont alakult ki a Beszterce-Naszód megyei kórháznál, ahol az utóbbi napokban 10 orvosi asszisztensről derült ki, hogy COVID-19 fertőzöttek.
Legtöbben az ideggyógyászaton dolgoznak, ahol kivizsgálást rendeltek el. Gabriel Lazany kórházigazgató online sajtótájékoztatóján elmondta az egészségügyi személyzet valószínűleg úgy fertőződött meg, hogy együtt étkeztek és nem védekeztek. Hozzátette, a kardiológián 25, az ideggyógyászaton 23, a szemészeten pedig két beteget kezelnek, akiken elvégzik a koronavírus-tesztet. A besztercei megyei kórházban jelenleg 83 koronavírusos beteget kezelnek.
" ["post_title"]=> string(26) "Fertőzésgóc Besztercén" ["post_excerpt"]=> string(170) "Új koronavírus gócpont alakult ki a Beszterce-Naszód megyei kórháznál, ahol az utóbbi napokban 10 orvosi asszisztensről derült ki, hogy COVID-19 fertőzöttek. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "fertozesgoc-besztercen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-24 12:28:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 09:28:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388916" ["menu_order"]=> int(25016) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3784 (24) { ["ID"]=> int(388909) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-24 12:06:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 09:06:18" ["post_content"]=> string(1169) "A cégeknek csupán 12 százaléka gondolja úgy, hogy a világjárvány következtében gyökeresen átgondolják az alkalmazottak mobilitását - derül ki a PwC pénzügyi és jogi tanácsadó cég által készített felmérésből. A vállalatok 20 százaléka számít arra, hogy a jövőben csökken az alkalmazottak nemzetközi áthelyezésének száma a válság miatt.
A PwC Global Mobility Pulse felmérésre válaszolók 44 százaléka állítja, hogy nem változtatott mobilitási tervein és a lehet leghamarabb visszatér a szokott tevékenységére. Habár az áthelyezések többségét elhalasztották a világjárvány idejére, a megkérdezettek 58 százaléka adott lehetőséget alkalmazottainak, hogy saját országából, távmunkában dolgozzon. A cégek kétharmada rendelkezett áthelyezett alkalmazottakkal, akiknek felajánlották, hogy menjenek haza. A felmérés 350 cég bevonásával készült a világ 37 országában és a COVID-19 hatását mérte fel a nemzetközi mobilitásra.
" ["post_title"]=> string(60) "Nem változik az alkalmazottak mobilitása a járvány után" ["post_excerpt"]=> string(378) "A cégeknek csupán 12 százaléka gondolja úgy, hogy a világjárvány következtében gyökeresen átgondolják az alkalmazottak mobilitását - derül ki a PwC pénzügyi és jogi tanácsadó cég által készített felmérésből. A vállalatok 20 százaléka számít arra, hogy a jövőben csökken az alkalmazottak nemzetközi áthelyezésének száma a válság miatt. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "nem-valtozik-az-alkalmazottak-mobilitasa-a-jarvany-utan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-24 12:47:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 09:47:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388909" ["menu_order"]=> int(25017) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3790 (24) { ["ID"]=> int(388910) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-24 11:59:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 08:59:26" ["post_content"]=> string(903) "Huszonkilenc megye 161 településén okoztak károkat az áradások az elmúlt 24 órában, a katonai tűzoltóknak 387 lakásból, 578 udvarból és 219 pincéből/alagsorból kellett kiszivattyúzniuk a vizet. Az országos katasztrófavédelem közleménye szerint ugyanakkor az erős szél 78 villanyoszlopot és 5 fát döntött ki. Összesen 71 személyt kellett otthonukból evakuálni az áradás miatt Fehér, Beszterce-Naszód, Krassó-Szörény és Máramaros megyében.
Az elmúlt két napban három, ár által elragadott személy halt meg Bihar, Suceava és Vaslui megyében.
A hatóságok a RO-ALERT rendszeren keresztül figyelmeztették a lakosságot a várható veszélyekre a rossz idő és az áradás sújtotta megyékben.
" ["post_title"]=> string(53) "Huszonkilenc megyében okoztak károkat az áradások" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "huszonkilenc-megyeben-okoztak-karokat-az-aradasok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-24 12:20:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 09:20:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388910" ["menu_order"]=> int(25018) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3789 (24) { ["ID"]=> int(388896) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-24 11:20:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 08:20:45" ["post_content"]=> string(918) "A bukaresti Balassi Intézet márkanevévé vált Magyar Zene Fesztiválra idén a világjárvány miatt rendhagyó módon, online kerül sor. Ez azt jelenti, hogy a fesztivál három versenynapja alatt, június 23-25. között, délutánonként 6 órától megosztják az intézet és a Magyar Zene Fesztivál facebook-odalán a fiatal romániai muzsikusok által beküldött videofelvételeket.
A mai versenynapon Pethő Rebeka fuvolista, Constantin Doppler és Ioana Ionescu ének-zongora duója, valamint Sonia Vulturar és Teodora Buia hegedűduója lép fel. A közönséget arra kérik, hogy a 20-25 perces videóműsor alatt szavazzon kedvencére.
A díjak átadására pénteken, június 26-án 18 órától kerül sor, ugyancsak virtuális térben.
" ["post_title"]=> string(63) "Második napjához érkezett a bukaresti Magyar Zene Fesztivál" ["post_excerpt"]=> string(168) "A mai versenynapon Pethő Rebeka fuvolista, Constantin Doppler és Ioana Ionescu ének-zongora duója, valamint Sonia Vulturar és Teodora Buia hegedűduója lép fel. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "masodik-napjahoz-erkezett-a-bukaresti-magyar-zene-fesztival" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-24 11:22:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 08:22:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388896" ["menu_order"]=> int(25020) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3788 (24) { ["ID"]=> int(388893) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-24 11:02:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 08:02:05" ["post_content"]=> string(1121) "A szaknak megfelelő kötelező tantárgyból érettségiztek ma a 12. osztályt végzett diákok. Holnap, a vizsgaszesszió utolsó napján, a választott tantárgyból írnak a tanulók. Az eredményeket június 30-án 12 óráig teszik közzé a vizsgaközpontokban és a bacalaureat.edu.ro honlapon. A jegyeket a nevek feltüntetése nélkül ismertetik. Az óvásokat ugyanaznap 16 és 20 óra között, illetve másnap, július elsején 8 és 12 óra között lehet benyújtani, elektronikus úton is. Az óvások utáni végleges eredményeket július 5-én teszik közzé.
A sikeres vizsga feltétele a 6-os átlag, illetve a legalább 5-ös jegy megszerzése minden vizsgatárgyból.
Azok a tanulók, akik otthoni elkülönítésben vagy karanténban lesznek az érettségi időszakában, vagy más egészségi problémák miatt nem vehetnek részt a vizsgákon, a július 6-án kezdődő soron kívüli vizsgán pótolhatják az elmaradt felmérőket.
" ["post_title"]=> string(27) "Folytatódik az érettségi" ["post_excerpt"]=> string(188) "A szaknak megfelelő kötelező tantárgyból érettségiztek ma a 12. osztályt végzett diákok. Holnap, a vizsgaszesszió utolsó napján, a választott tantárgyból írnak a tanulók." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "folytatodik-az-erettsegi" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-24 11:02:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-24 08:02:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=388893" ["menu_order"]=> int(25021) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3729 (24) { ["ID"]=> int(389011) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-25 10:40:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-25 07:40:02" ["post_content"]=> string(606) "Megszavazták tegnap a Ludovic Orban vezette kormány tagjai ellen benyújtott hatodik egyszerű indítványt, amely Az egészségügy nem temetkezési vállalkozás címet viseli. A Képviselőház plénuma ezúttal Nelu Tătaru egészségügy-miniszter tevékenységét minősítette negatívan. A Szociáldemokrata Párt kezdeményezése mellett 164 törvényhozó voksolt, ellene 85-en szavaztak, 48-an tartózkodtak. A törvény értelmében az egyszerű indítvány elfogadása nem vonja automatikusan maga után a miniszter leváltását.
" ["post_title"]=> string(65) "Megszavazták a kormány ellen benyújtott egyszerű indítványt" ["post_excerpt"]=> string(123) "A törvény értelmében az egyszerű indítvány elfogadása nem vonja automatikusan maga után a miniszter leváltását." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "megszavaztak-a-kormany-ellen-benyujtott-egyszeru-inditvanyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-25 10:40:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-25 07:40:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389011" ["menu_order"]=> int(25008) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40445) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "8adc34ba499003222d95d9925e4f012a" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:9d076525c4f2cd58494f46ef1601940c" }