A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá. Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
A következő két hétben ‘fokozatosan nőni fog’ a koronavírus-fertőzöttek száma. Ezért a kormány és az egészségügyi minisztérium a járvány által leginkább sújtott vidékek kórházainak, és az ezekkel szomszédos megyék egészségügyi intézményeinek a felkészítésén munkálkodik – jelentette ki Nelu Tătaru.
Klaus Johannis államfő a Szociáldemokrata Pártot tette felelőssé a kialakult egészségügyi válságért. Mint mondta, a szükségállapot alatt az ellenzéki alakulat nem a járvány megelőzésével foglalkozott, hanem az RMDSz-szel szövetkezett, hogy titokban átmehessen a parlamentben a Székelyföldi Autonómia-törvény.
Egyre több megyében teszik kötelezővé a védőmaszk viselését szabadtéren is. Konstanca megyében úgy döntöttek, hogy holnaptól minden zsúfoltabb szabadtéri nyilvános helyen kötelező a védőmaszk viselése, mint például piacokon, vásárokon, templomok udvarain, vasútállomásokon, autóbusz megállókban.
Mély recesszióba süllyedt Spanyolország a második negyedévben. a 18,5 százalékos visszaesés gyakorlatilag lenullázza a teljes növekedést, ami a 2008-as pénzügyi világválság után történt az országban – közli a Reuters a spanyol Országos Statisztikai Hivatalt idézve.
A 2015-ben alapított kézdivásárhelyi Strázsa Kulturális Egyesület alapítói kászonjakabfalvi illetőségű, származású, kötődésű ide- vagy visszatelepedettek, akik a kis falu lakóival együtt célul tűzték ki e falu élő néphagyományainak ápolását és megőrzését, a feledésbe merültek felelevenítését, tárgyi és szellemi örökségének átörökítését az ifjabb generációk számára.
Ma ülésezik az Országos Készenléti Bizottság, amely meghatározza azokat a területeket és időintervallumokat, amelyekben szigorító intézkedéseket vezetnek be.
Robert Cazanciuc szerint megtörténhet, hogy a parlament újból megszavazza a gyermeknevelési támogatás megduplázását, módosítva ezzel a kormány által szerdán elfogadott sürgősségi rendeletet.
A következő két hétben 'fokozatosan nőni fog' a koronavírus-fertőzöttek száma. Ezért a kormány és az egészségügyi minisztérium a járvány által leginkább sújtott vidékek kórházainak, és az ezekkel szomszédos megyék egészségügyi intézményeinek a felkészítésén munkálkodik – jelentette ki Nelu Tătaru.
Az egészségügyi miniszter szerint jelenleg azok körében dúl a betegség, akik a járványintézkedésekben bekövetkezett joghézag miatt elutasították a kórházi beutalást, vagy kérték, hogy hazamehessenek. Ha a lakosság betartja az óvintézkedéseket két-három hét múlva csökkenhet az esetek száma, mondta a miniszter, aki szerint ellenkező esetben további fokozatos növekedés várható. Ehhez az egészségügyi rendszer megpróbál majd alkalmazkodni - tette hozzá Tătaru.
"
["post_title"]=>
string(74) "A joghézag miatt kórházból hazamentek miatt nő a fertőzöttek száma"
["post_excerpt"]=>
string(339) "A következő két hétben 'fokozatosan nőni fog' a koronavírus-fertőzöttek száma. Ezért a kormány és az egészségügyi minisztérium a járvány által leginkább sújtott vidékek kórházainak, és az ezekkel szomszédos megyék egészségügyi intézményeinek a felkészítésén munkálkodik – jelentette ki Nelu Tătaru. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(66) "a-joghezag-miatt-korhazbol-hazamentek-miatt-no-a-fertozottek-szama"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-07-31 11:02:27"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-07-31 08:02:27"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390591"
["menu_order"]=>
int(24522)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3586 (24) {
["ID"]=>
int(390589)
["post_author"]=>
string(3) "232"
["post_date"]=>
string(19) "2020-07-31 11:01:23"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-07-31 08:01:23"
["post_content"]=>
string(1256) "
Klaus Johannis államfő a Szociáldemokrata Pártot tette felelőssé a kialakult egészségügyi válságért. Mint mondta, a szükségállapot alatt az ellenzéki alakulat nem a járvány megelőzésével foglalkozott, hanem az RMDSz-szel szövetkezett, hogy titokban átmehessen a parlamentben a Székelyföldi Autonómia-törvény.
Szociáldemokrata Párt szóvivője, Lucian Romaşcanu az államelnök nyilatkozatára reagálva kifejtette, kormány elvesztette az ellenőrzést a járvány fölött, Klaus Iohannis államfő pedig a Szociáldemokrata Pártot hibáztatja. Marcel Ciolacu pártelnök bejelentette, hogy a szociáldemokraták úgy döntöttek, augusztusban nyújtják be a bizalmatlansági indítványt az Orban-kormány ellen. Marcel Ciolacu felszólította az ellenzéket, hogy mind szavazzák meg a szociáldemokraták bizalmatlansági indítványát. A szociáldemokrata vezető szerint Ludovic Orban kormányfőnek a parlament elé kell állnia, hogy tisztázza, kormánya képes-e megszervezni a választásokat és meg tudja-e nyitni biztonságban az iskolákat szeptemberben.
"
["post_title"]=>
string(43) "Ismét az ellenzéket támadta az államfő"
["post_excerpt"]=>
string(211) "A szükségállapot alatt Szociáldemokrata Párt nem a járvány megelőzésével foglalkozott, hanem az RMDSz-szel szövetkezett, hogy titokban átmehessen a parlamentben a Székelyföldi Autonómia-törvény."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(38) "ismet-az-ellenzeket-tamadta-az-allamfo"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-07-31 11:01:24"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-07-31 08:01:24"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390589"
["menu_order"]=>
int(24523)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3684 (24) {
["ID"]=>
int(390586)
["post_author"]=>
string(3) "232"
["post_date"]=>
string(19) "2020-07-31 10:59:19"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-07-31 07:59:19"
["post_content"]=>
string(846) "
Egyre több megyében teszik kötelezővé a védőmaszk viselését szabadtéren is. Konstanca megyében úgy döntöttek, hogy holnaptól minden zsúfoltabb szabadtéri nyilvános helyen kötelező a védőmaszk viselése, mint például piacokon, vásárokon, templomok udvarain, vasútállomásokon, autóbusz megállókban.
A teraszok és klubok programja egyelőre nem változik, de a maszk viselése kötelező lesz este 6 és éjfél között a tengerparti sétányokon is - közölte George Niculescu prefektus. Eddig 8 romániai megyében döntöttek a szabadtéren való kötelező maszkviselésről. Brassó, Iasi, Arges, Dambovita, Prahova, Valcea és Galac megyékről van szó.
Mély recesszióba süllyedt Spanyolország a második negyedévben. a 18,5 százalékos visszaesés gyakorlatilag lenullázza a teljes növekedést, ami a 2008-as pénzügyi világválság után történt az országban - közli a Reuters a spanyol Országos Statisztikai Hivatalt idézve.
A zsugorodás több, mint két százalékkal nagyobb, mint amire az elemzők vártak, és az első negyedévben regisztrált 5,2 százalékos visszaeséssel a spanyol gazdaság történetének legnagyobb recesszióját eredményezi.
Olaszországban is példátlan a gazdasági visszaesés a második negyedévben a bruttó össztermék 12,4 százalékkal zsugorodott az első három hónaphoz képest és 17,3 százalékkal éves összevetésben. A Reuters és a DPA hírügynökségek szerint az elemzők negyedéves összevetésben 15, az előző év azonos időszakához képest pedig 18,7 százalékos GDP zsugorodásra számítottak.
"
["post_title"]=>
string(69) "[Frissítve]Történelmi mélyponton a spanyol és az olasz gazdaság"
["post_excerpt"]=>
string(172) "Az elemzők által vártnál két százalékkal jobban zsugorodott a spanyol gazdaság a második negyedévben, Olaszországban viszont nagyobb visszaesésre számítottak."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(40) "tortenelmi-melyponton-a-spanyol-gazdasag"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-07-31 12:17:33"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-07-31 09:17:33"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390584"
["menu_order"]=>
int(24525)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3708 (24) {
["ID"]=>
int(390535)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2020-07-30 15:40:00"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-07-30 12:40:00"
["post_content"]=>
string(1400) "
A 2015-ben alapított kézdivásárhelyi Strázsa Kulturális Egyesület alapítói kászonjakabfalvi illetőségű, származású, kötődésű ide- vagy visszatelepedettek, akik a kis falu lakóival együtt célul tűzték ki e falu élő néphagyományainak ápolását és megőrzését, a feledésbe merültek felelevenítését, tárgyi és szellemi örökségének átörökítését az ifjabb generációk számára.
A hagyományőrző tevékenységgel párhuzamosan közösségépítő tevékenységet is folytató egyesület gondot fordít a faluban fellelhető hagyományos mesterségek (mezőgazdaság, famegmunkálás, szövés-fonás, tejfeldolgozás) felélesztésére, visszatanítására. A Strázsa Kulturális Egyesület harmadik éve tartja hazajáró kézműves táborát Kászonjakabfalván, idén az eredeti júniusi időpontról a világjárvány miatt szeptember első napjaira halasztották az összejövetelt – mondta el adásunknak Ferencz Attila, a Strázsa Kulturális Egyesület vezetője.
Ferencz Attila
"
["post_title"]=>
string(59) "Az élő néphagyományok és mesterségek átörökítése"
["post_excerpt"]=>
string(125) "Szeptember első napjaiban szervei meg Kászonjakabfalván a harmadik kézműves táborát a Strázsa Kulturális Egyesület."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(48) "az-elo-nephagyomanyok-es-mestersegek-atorokitese"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-07-30 09:49:49"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-07-30 06:49:49"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390535"
["menu_order"]=>
int(24527)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3707 (24) {
["ID"]=>
int(390529)
["post_author"]=>
string(3) "229"
["post_date"]=>
string(19) "2020-07-30 15:30:00"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-07-30 12:30:00"
["post_content"]=>
string(687) "
Július 11-e és 19-e között szervezték a 40. Csíkszeredai Régizene Fesztivált. A rendezvénysorozat részeként többek között régizenei élményt biztosító gyalogos túrákat, online koncerteket és hangszerbemutatókat tartottak, illetve a Mikó-vár udvarában szervezett programokba élőben is be lehetett kapcsolódni. Ferencz Angéla szervezővel, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatójával Biró István beszélgetett.
Romániában 49.591-re nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma, a hatóságok ma 1.356 új esetet jelentettek. 526 újratesztelt személy esetében bizonyult újra pozitívnak a teszt eredménye. A fertőzés következtében az elmúlt 24 órában 35-en hunytak el, így a halálesetek száma 2.304-re emelkedett.
Az egészségügyi intézményekben jelenleg 7.265 személyt kezelnek, közülük 402-őt intenzív osztályon. Eddig 26.609-en gyógyultak meg. 4.005 fertőzöttet engedtek ki 10 nap után a kórházból. Országszerte a mintavételek száma elérte az 1.177.630-at, ebből 23.346 tesztet az elmúlt 24 órában készítettek.
A szükségállapot újbóli bevezetése csak a legutolsó forgatókönyv – nyilatkozta tegnap este Klaus Johannis. Az államfő ugyanakkor figyelmeztetett: Romániában rendkívül súlyos a járványhelyzet. Mint mondta: “Kritikus ponton vagyunk, és tekintve, hogy a napi új fertőzések száma Romániában majdnem elérte az 1200-at, a lakosság védelmét szolgáló intézkedések rendkívül fontosak.” Az elnök arra kérte az állampolgárokat, hogy a saját és a szeretteik érdekében viselkedjenek felelősen, tartsák be a hatósági előírásokat.
"
["post_title"]=>
string(83) "Johannis: A szükségállapot újbóli bevezetése csak a legutolsó forgatókönyv"
["post_excerpt"]=>
string(153) "Az elnök arra kérte az állampolgárokat, hogy a saját és a szeretteik érdekében viselkedjenek felelősen, tartsák be a hatósági előírásokat."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(73) "johannis-a-szuksegallapot-ujboli-bevezetese-csak-a-legutolso-forgatokonyv"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-07-30 14:50:28"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-07-30 11:50:28"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390571"
["menu_order"]=>
int(24530)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3704 (24) {
["ID"]=>
int(390569)
["post_author"]=>
string(3) "231"
["post_date"]=>
string(19) "2020-07-30 14:48:07"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-07-30 11:48:07"
["post_content"]=>
string(1017) "
Ma ülésezik az Országos Készenléti Bizottság, amely meghatározza azokat a területeket és időintervallumokat, amelyekben szigorító intézkedéseket vezetnek be. Argeș és Dâmbovița megyében az emberek mától maszkot kell viseljenek úgy nyitott mind zárt nyilvános tereken. Emellett változik a gyorséttermek, teraszok, játéktermek nyitvatartási programja is, így hétköznap mindössze 22 óráig, hétvégén 23 óráig tarthatnak nyitva ezek a helyiségek. A keresztelők és esküvők továbbra is megtarthatók, de nem szabad táncolni, mivel a hatóságok szerint így nem lehet betartani a szükséges másfél méteres távolságot.
Hasonló intézkedések lépnek életbe augusztus 1-től Brassó, Vâlcea és Galac megyében is. Bukarestben jövő héten tárgyalnak a hatóságok arról, hogy az óvárosban mikortól kell maszkot használniuk az ott tartózkodó turistáknak.
A kormány felhatalmazta a megyei vészhelyzeti bizottságokat annak eldöntésére, hogy bevezetik-e a kötelező maszkviselést nyílt tereken is, ha sok ember gyűl össze egy helyen. Ludovic Orban miniszterelnök a tegnapi kormányülésen példaként említette a piacokat, rakpartokat, vásárokat, szabadtéri ünnepségeket, vasúti peronokat, buszmegállókat, de a választási kampányokkor megszokott gyülekezéseket is, amelyek alkalmával az emberek az előírt másfél méternél közelebb állnak egymáshoz.
A szabadtéri maszkviselésről a közegészségügyi igazgatóságok javaslatára a megyei vészhelyzeti bizottságok döntenek majd, és a nap bizonyos óráiban lesz érvényes a zsúfolt helyeken.
Ismét módosíthatnak a gyermeknevelési támogatásra vonatkozó, tegnap elfogadott sürgősségi rendeleten. A szenátus ideiglenes elnöke, Robert Cazanciuc szerint megtörténhet, hogy a parlament újból megszavazza a gyermeknevelési támogatás megduplázását, módosítva ezzel a kormány által tegnap elfogadott sürgősségi rendeletet, amely 2022 júliusáig fokozatosan a mostani összeg kétszeresére emelné a gyermeknevelési támogatást.
"
["post_title"]=>
string(91) "Ismét módosíthatnak a gyermeknevelési támogatásra vonatkozó sürgősségi rendeleten"
["post_excerpt"]=>
string(208) "Robert Cazanciuc szerint megtörténhet, hogy a parlament újból megszavazza a gyermeknevelési támogatás megduplázását, módosítva ezzel a kormány által szerdán elfogadott sürgősségi rendeletet."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(81) "ismet-modosithatnak-a-gyermeknevelesi-tamogatasra-vonatkozo-surgossegi-rendeleten"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-07-30 14:35:57"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-07-30 11:35:57"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390564"
["menu_order"]=>
int(24533)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3736 (24) {
["ID"]=>
int(390562)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2020-07-30 14:33:57"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-07-30 11:33:57"
["post_content"]=>
string(525) "
Romániában 875 ezer munkaszerződés szűnt meg március 16-a és július 15-e között - tájékoztat a Ziarul Financiar a munkaügyi minisztérium adataira hivatkozva. Legtöbb munkahely június elsejétől szűnt meg, ugyanis a kormány már nem biztosítja minden cégnek a kényszerszabadsággal járó támogatást. A szaktárca adatai szerint legtöbb munkaszerződést a kereskedelemben, a gépjárművek javítása terén és a feldolgozóiparban bontották fel.
A következő két hétben 'fokozatosan nőni fog' a koronavírus-fertőzöttek száma. Ezért a kormány és az egészségügyi minisztérium a járvány által leginkább sújtott vidékek kórházainak, és az ezekkel szomszédos megyék egészségügyi intézményeinek a felkészítésén munkálkodik – jelentette ki Nelu Tătaru.
Az egészségügyi miniszter szerint jelenleg azok körében dúl a betegség, akik a járványintézkedésekben bekövetkezett joghézag miatt elutasították a kórházi beutalást, vagy kérték, hogy hazamehessenek. Ha a lakosság betartja az óvintézkedéseket két-három hét múlva csökkenhet az esetek száma, mondta a miniszter, aki szerint ellenkező esetben további fokozatos növekedés várható. Ehhez az egészségügyi rendszer megpróbál majd alkalmazkodni - tette hozzá Tătaru.
"
["post_title"]=>
string(74) "A joghézag miatt kórházból hazamentek miatt nő a fertőzöttek száma"
["post_excerpt"]=>
string(339) "A következő két hétben 'fokozatosan nőni fog' a koronavírus-fertőzöttek száma. Ezért a kormány és az egészségügyi minisztérium a járvány által leginkább sújtott vidékek kórházainak, és az ezekkel szomszédos megyék egészségügyi intézményeinek a felkészítésén munkálkodik – jelentette ki Nelu Tătaru. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(66) "a-joghezag-miatt-korhazbol-hazamentek-miatt-no-a-fertozottek-szama"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-07-31 11:02:27"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-07-31 08:02:27"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390591"
["menu_order"]=>
int(24522)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(40452)
["max_num_pages"]=>
int(3371)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_sitemap"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "031f5f69018c76810fbb7db1bbcbc25d"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:96780b308229deabeaa249d2de4d3627"
}