Libanon segítségére mozgósít a nemzetközi közösség, amelynek fővárosát, Bejrútot a hét elején két robbanás pusztította el. A kezdeményezéshez Románia is csatlakozik.
(tovább…) Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá.
Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
" ["post_title"]=> string(14) "Ügynökakták" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(11) "ugynokaktak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:35:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:35:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(53) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ugynokaktak/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3694 (24) { ["ID"]=> int(470082) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content"]=> string(780) "A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
" ["post_title"]=> string(90) "Újabb online csalási módszerre figyelmeztet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(125) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3767 (24) { ["ID"]=> int(470070) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 13:30:00" ["post_content"]=> string(1294) "A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Libanon segítségére mozgósít a nemzetközi közösség, amelynek fővárosát, Bejrútot a hét elején két robbanás pusztította el. A kezdeményezéshez Románia is csatlakozik.
(tovább…) Continue ReadingSzófiában és más bolgár városokban a rendőrség járőrözik az utcákon, miután a rendőrség lebontotta a korrupcióval vádolt kormány lemondását követelő tüntetők sátrait és felszámolta az útlezárásokat..
(tovább…) Continue Reading
Zárolták a bukaresti főpolgármesteri hivatal bankszámláit, miután a Costica Costanda üzletember letiltatta azokat. A vállalkozó több mint 20 éve perben áll a fővárosi önkormányzattal és a napokban jogerősen az ő javára döntött a törvényszék.
(tovább…) Continue Reading
Az idei második költségvetési kiegészítést fogadja el jövő héten a kormány. Ludovic Orban miniszterelnök legkésőbb máig várja az igénylések összeállítását.
(tovább…) Continue Reading
Annak ellenére, hogy napról napra nőnek az esetszámok, a hatóságok által bevezetett egészségvédelmi szabályokat sokan mellőzik a román tengerparton.
(tovább…) Continue ReadingFellebbezést nyújtott be az Alkotmánybírósághoz a Nép Ügyvédje a karanténról szóló törvény több rendelkezése kapcsán, többek között az „egészségügyi egységben való elszigetelésre”, illetve az orvosi személyzet áthelyezését szabályozó cikkelyek miatt.
(tovább…) Continue ReadingA müsor témái: Történelmi mélypontra jutott az amerikai gazdaság. Ingatlanokat vásárolnak a németországi szélsőjobboldali szervezetek. A titkosszolgálatok szerint ez nemzetbiztonsági…
Continue ReadingCsökkent az intenzív ápolásra szoruló koronavírusos betegek száma tegnaphoz képest, ugyanakkor az eddigi legnagyobb számú halálesetet regisztrálták egy nap alatt.
(tovább…) Continue ReadingA cégek több mint fele részben tér vissza az irodai munkához, az alkalmazottak váltásban vagy önkéntes alapon mennének vissza dolgozni – derül ki a Bookster, az első romániai modern nyilvános könyvtár által készített felmérés szerint.
(tovább…) Continue ReadingAz elmúlt hónapban több mint 20 százalékkal nőtt az álláskeresők száma júniushoz és 38 százalékkal tavaly júliushoz képest. Egyik online fejvadász cég elemzése szerint leginkább a számítástechnika területén dolgozók, a könyvelők és a mérnökök töltöttek ki álláskereső űrlapokat.
(tovább…) Continue ReadingVasárnap kezdődik a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó, a CSIT.
Continue ReadingFokozták a rendőri jelenlétet az utcákon Bulgáriában, miután a rendfenntartó erők az éjszaka leszerelték a tüntetők sátrait Szófiában és más nagyvárosokban, mint például Plovdivben, Várnában és Stara Zagorában. A bolgár fővárosban 12 személyt vettek őrizetbe.
(tovább…) Continue ReadingLibanon segítségére mozgósít a nemzetközi közösség, amelynek fővárosát, Bejrútot a hét elején két robbanás pusztította el. A kezdeményezéshez Románia is csatlakozik.
Csaknem 8 tonna orvosi eszközt, többek között 2 ezer üveg a sebesültek kezeléséhez szükséges antibiotikumot is szállítanak Libanonba ma a román légierő repülőgépei. Eddigi adatok szerint a libanoni fővárosban 154-en haltak meg a robbanásokban és több mint 5 ezerre tehető a sebesültek száma is. Előzetes becslések alapján több mint 250 ezer otthon ment tönkre és vált lakhatatlanná. A libanoni kormány hangsúlyozta, baleset történt a kikötőbe és nem terrorcselekmény. Holnap a francia elnök kezdeményezésére adománygyűjtési videó konferenciát tartanak. A beszélgetésen részt vesz Donald Trump amerikai elnök is.
" ["post_title"]=> string(21) "Segítség Libanonnak" ["post_excerpt"]=> string(186) "Libanon segítségére mozgósít a nemzetközi közösség, amelynek fővárosát, Bejrútot a hét elején két robbanás pusztította el. A kezdeményezéshez Románia is csatlakozik." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "segitseg-libanonnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-08 09:00:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-08 06:00:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390819" ["menu_order"]=> int(24430) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3578 (24) { ["ID"]=> int(390817) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-08 08:59:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-08 05:59:10" ["post_content"]=> string(931) "Szófiában és más bolgár városokban a rendőrség járőrözik az utcákon, miután a rendőrség lebontotta a korrupcióval vádolt kormány lemondását követelő tüntetők sátrait és felszámolta az útlezárásokat..
A tüntetők július 29.-e óta számos fontos kereszteződést foglaltak el Szófia központjában. 2013 óta ezek a legnagyobb hatalom elleni tüntetések Bulgáriában. Hristo Ivanov, a Demokratikus Bulgária Párt elnöke úgy nyilatkozott, hogy a rendőrség nem az alkotmányos rendet állította vissza, hanem a korrupt helyreállítást hajtotta végre. A bolgár belügyminisztérium tegnapi nyilatkozata szerint a forgalom helyreállt, ugyanakkor hangsúlyozta nem engedik meg, hogy a tüntetők esetleg ismét akadályozzák a forgalmat.
" ["post_title"]=> string(52) "Rendőrségi figyelmeztetés a bolgár tüntetőknek" ["post_excerpt"]=> string(228) "Szófiában és más bolgár városokban a rendőrség járőrözik az utcákon, miután a rendőrség lebontotta a korrupcióval vádolt kormány lemondását követelő tüntetők sátrait és felszámolta az útlezárásokat." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "rendorsegi-figyelmeztetes-a-bolgar-tuntetoknek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-08 08:59:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-08 05:59:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390817" ["menu_order"]=> int(24431) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3675 (24) { ["ID"]=> int(390815) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-08 08:57:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-08 05:57:15" ["post_content"]=> string(947) "Zárolták a bukaresti főpolgármesteri hivatal bankszámláit, miután a Costica Costanda üzletember letiltatta azokat. A vállalkozó több mint 20 éve perben áll a fővárosi önkormányzattal és a napokban jogerősen az ő javára döntött a törvényszék.
Így a polgármesteri hivatal, éves költségvetésének mintegy 20%-át kitevő összeget köteles fizetni a vállalkozónak. A pénz helyett cserébe egy, az önkormányzat tulajdonában lévő telket ajánlottak fel Costandanak, de a helyi tanács többszöri próbálkozás ellenére sem szavazta meg, hogy a vállalkozó a pénz helyett a telket kapja meg. Így – válaszul a késedelemre – Costanda letiltatta a bukaresti főpolgármesteri hivatal bankszámláit, amivel fizetésképtelenné tette az intézményt.
" ["post_title"]=> string(56) "Fizetési gondok lehetnek a bukaresti önkormányzatnál" ["post_excerpt"]=> string(268) "Zárolták a bukaresti főpolgármesteri hivatal bankszámláit, miután a Costica Costanda üzletember letiltatta azokat. A vállalkozó több mint 20 éve perben áll a fővárosi önkormányzattal és a napokban jogerősen az ő javára döntött a törvényszék. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "fizetesi-gondok-lehetnek-a-bukaresti-onkormanyzatnal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-08 08:57:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-08 05:57:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390815" ["menu_order"]=> int(24432) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3445 (24) { ["ID"]=> int(390812) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-08 08:54:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-08 05:54:46" ["post_content"]=> string(806) "Az idei második költségvetési kiegészítést fogadja el jövő héten a kormány. Ludovic Orban miniszterelnök legkésőbb máig várja az igénylések összeállítását.
A kormányfő szerint nem rózsás a gazdasági helyzet, a pénzt pedig nagyon figyelmesen kell elosztani, és főként beruházásokra fordítani, olyan projektekre, amelyek javítanak az emberek életkörülményein illetve alapot jelentenek a későbbi gazdasági fejlődésre. Ludovic Orban ugyanakkor üdvözölte a jegybank irányadó kamatcsökkentését és bejelentette az Ungheni-Kisinyov gázvezeték elkészültét, amelyet a Transgaz vállalat finanszírozott.
" ["post_title"]=> string(44) "Beruházásokra adna több pénzt a kormány" ["post_excerpt"]=> string(159) "Nem rózsás a gazdasági helyzet, a pénzt pedig nagyon figyelmesen kell elosztani, és főként beruházásokra fordítani - jelentette ki a miniszterelnök." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "beruhazasokra-adna-tobb-penzt-a-kormany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-08 08:54:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-08 05:54:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390812" ["menu_order"]=> int(24433) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(390810) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-08 08:53:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-08 05:53:20" ["post_content"]=> string(876) "Annak ellenére, hogy napról napra nőnek az esetszámok, a hatóságok által bevezetett egészségvédelmi szabályokat sokan mellőzik a román tengerparton.
A rendőrség naponta több ezer lejre bírságol. A tengerparti üdülőtelepek ezen a hétvégén is zsúfoltak, a fizikai távolságot sok helyen nem tartják be az ott nyaralók – mondta el a Román Rádió tudósítója. A tengerparton található napozók üzemeltetői közül többet megbírságoltak, mert – a nagyobb nyereség reményében – a nyugágyakat túl közel helyezték egymáshoz. A sétányokon sem tartják be a távolságot nem beszélve a kávézókról, bárokról, ahol – a 23 órai zárás miatt – nagy sorok alakulnak ki.
" ["post_title"]=> string(32) "Szabályszegések a tengerparton" ["post_excerpt"]=> string(162) "Annak ellenére, hogy napról napra nőnek az esetszámok, a hatóságok által bevezetett egészségvédelmi szabályokat sokan mellőzik a román tengerparton. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "szabalyszegesek-a-tengerparton" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-08 08:53:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-08 05:53:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390810" ["menu_order"]=> int(24434) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3754 (24) { ["ID"]=> int(390808) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-08 08:51:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-08 05:51:58" ["post_content"]=> string(887) "Fellebbezést nyújtott be az Alkotmánybírósághoz a Nép Ügyvédje a karanténról szóló törvény több rendelkezése kapcsán, többek között az "egészségügyi egységben való elszigetelésre", illetve az orvosi személyzet áthelyezését szabályozó cikkelyek miatt.
Ludovic Orban kormányfő bírálta a Népi Ügyvédjét, mert alapvető törvényeket támad meg. Mint fogalmazott, miután három hétig nem állt rendelkezésre olyan jogi intézkedés, amivel lehetett volna kezelni a pozitívan diagnosztizált betegek karanténba helyezését, ezek kontakt személyeinek otthoni elszigetelését, most a Nép Ügyvédje hirtelen elkezdi támadni azt a törvényt, amelynek a megszavazását ő maga is sürgette.
" ["post_title"]=> string(37) "Normakontroll a karantén törvényre" ["post_excerpt"]=> string(283) "Fellebbezést nyújtott be az Alkotmánybírósághoz a Nép Ügyvédje a karanténról szóló törvény több rendelkezése kapcsán, többek között az "egészségügyi egységben való elszigetelésre", illetve az orvosi személyzet áthelyezését szabályozó cikkelyek miatt." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "normakontroll-a-karanten-torvenyre" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-08 08:51:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-08 05:51:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390808" ["menu_order"]=> int(24435) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3753 (24) { ["ID"]=> int(390757) ["post_author"]=> string(3) "165" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-07 15:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-07 12:00:00" ["post_content"]=> string(821) "A müsor témái:
Történelmi mélypontra jutott az amerikai gazdaság.
Ingatlanokat vásárolnak a németországi szélsőjobboldali szervezetek. A titkosszolgálatok szerint ez nemzetbiztonsági kockázatot rejt magában.
Kevesebb mint három hónap múlva lesznek az elnökválasztások az Egyesült Államokban. Nem hivatalosan már rég folyik a választási kampány.
Csökkent az intenzív ápolásra szoruló koronavírusos betegek száma tegnaphoz képest, ugyanakkor az eddigi legnagyobb számú halálesetet regisztrálták egy nap alatt.
Országszerte 446 páciens van intenzív osztályon, az elmúlt 24 órában 50 beteg hunyt el. Összesen 7.801 koronavírusos pácienst ápolnak kórházban közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). A péntek déli közleményben 1.378 új esetet jelentettek. 23.946 teszt eredményét dolgozták fel tegnap óta. Az új eseteken kívül 605 személynek lett pozitív a megismételt tesztje. A COVID-19 betegségből országszerte 29.289 személy gyógyult meg eddig.
" ["post_title"]=> string(43) "GCS: 1378 új eset és 50 halálos áldozat" ["post_excerpt"]=> string(176) "Csökkent az intenzív ápolásra szoruló koronavírusos betegek száma tegnaphoz képest, ugyanakkor az eddigi legnagyobb számú halálesetet regisztrálták egy nap alatt. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "gcs-1378-uj-eset-es-50-halalos-aldozat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-07 13:23:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-07 10:23:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390804" ["menu_order"]=> int(24437) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3725 (24) { ["ID"]=> int(390800) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-07 12:13:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-07 09:13:25" ["post_content"]=> string(753) "A cégek több mint fele részben tér vissza az irodai munkához, az alkalmazottak váltásban vagy önkéntes alapon mennének vissza dolgozni - derül ki a Bookster, az első romániai modern nyilvános könyvtár által készített felmérés szerint.
A résztvevő 800 vállalat mintegy egyötöde nagyvállalat, 36 százalékuk közepes és 43 százalékuk kisvállalat. A tanulmány szerint a 300-nál több alkalmazottat foglalkoztató bukaresti cégek és a számítástechnikában dolgozó vállalatok inkább megtartanák az otthonról dolgozást - derül ki a Bookster közelményéből.
" ["post_title"]=> string(23) "Otthoni munka előnyben" ["post_excerpt"]=> string(256) "A cégek több mint fele részben tér vissza az irodai munkához, az alkalmazottak váltásban vagy önkéntes alapon mennének vissza dolgozni - derül ki a Bookster, az első romániai modern nyilvános könyvtár által készített felmérés szerint. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "otthoni-munka-elonyben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-07 12:13:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-07 09:13:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390800" ["menu_order"]=> int(24438) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3666 (24) { ["ID"]=> int(390798) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-07 11:58:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-07 08:58:54" ["post_content"]=> string(1238) "Az elmúlt hónapban több mint 20 százalékkal nőtt az álláskeresők száma júniushoz és 38 százalékkal tavaly júliushoz képest. Egyik online fejvadász cég elemzése szerint leginkább a számítástechnika területén dolgozók, a könyvelők és a mérnökök töltöttek ki álláskereső űrlapokat.
A BestJobs szerint az utóbbi hónapokban megváltozott a munkapiac, az alkalmazottak egyre inkább keresték a munkahelyet, beleértve a szakembereket is, akik eddig kevésbé voltak aktívak ezen a téren. A számítástechnikában dolgozók több mint 20 ezer keresést generáltak, ami kétszerese az előző hónapokhoz képest. A könyvelők és mérnökök 50 ezer alkalommal kerestek munkahelyet a fejvadász cég honlapján. Csökkent viszont az orvosi és gyógyszerészeti ágazatban lévő állások keresése 25 százalékkal az előző hónapokhoz képest. A legtöbb álláskereső a kiskereskedelemben helyezkedett el, több mint 12 ezer. A BestJobs az egyik legfontosabb fejvadász cég Romániában és több mint 18 év tapasztalattal rendelkezik.
" ["post_title"]=> string(43) "Egyre többen változtatnák munkahelyüket" ["post_excerpt"]=> string(317) "Az elmúlt hónapban több mint 20 százalékkal nőtt az álláskeresők száma júniushoz és 38 százalékkal tavaly júliushoz képest. Egyik online fejvadász cég elemzése szerint leginkább a számítástechnika területén dolgozók, a könyvelők és a mérnökök töltöttek ki álláskereső űrlapokat. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "egyre-tobben-valtoztatnak-munkahelyuket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-07 11:58:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-07 08:58:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390798" ["menu_order"]=> int(24439) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3665 (24) { ["ID"]=> int(390794) ["post_author"]=> string(3) "229" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-07 11:43:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-07 08:43:38" ["post_content"]=> string(568) "Vasárnap kezdődik a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó, a CSIT. A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye legnagyobb ifjúsági rendezvénye ezúttal az online térben lesz, de a szervezők így is színes, változatos programot kínálnak szerdáig a 14 és 30 év közötti fiataloknak. Biró István tudósítása.
Fokozták a rendőri jelenlétet az utcákon Bulgáriában, miután a rendfenntartó erők az éjszaka leszerelték a tüntetők sátrait Szófiában és más nagyvárosokban, mint például Plovdivben, Várnában és Stara Zagorában. A bolgár fővárosban 12 személyt vettek őrizetbe.
Szófiában három nagy útkereszteződésben szereltek fel sátrakat a tüntetők és akadályozták a forgalmat több napon át, sőt az egyetlen görög határátkelőhely felé vezető úton is fennakadások voltak. Bulgária városaiban lassan egy hónapja tartanak a kormányellenes tüntetések. Július 9-én kezdődtek, a politikai porond több szereplője fogott össze, hogy kikényszerítse Bojko Boriszov miniszterelnök és jobbközép koalíciós kormányának távozását, és az előrehozott választások megrendezését. A demonstrálók oligarchákkal való összefonódással és maffiaszerű működéssel vádolják a kormányt.
" ["post_title"]=> string(52) "Rendőri fellépés a tüntetők ellen Bulgáriában" ["post_excerpt"]=> string(290) "Fokozták a rendőri jelenlétet az utcákon Bulgáriában, miután a rendfenntartó erők az éjszaka leszerelték a tüntetők sátrait Szófiában és más nagyvárosokban, mint például Plovdivben, Várnában és Stara Zagorában. A bolgár fővárosban 12 személyt vettek őrizetbe. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "rendori-fellepes-a-tuntetok-ellen-bulgariaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-07 11:40:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-07 08:40:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390792" ["menu_order"]=> int(24441) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3745 (24) { ["ID"]=> int(390819) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-08 09:00:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-08 06:00:05" ["post_content"]=> string(1006) "Libanon segítségére mozgósít a nemzetközi közösség, amelynek fővárosát, Bejrútot a hét elején két robbanás pusztította el. A kezdeményezéshez Románia is csatlakozik.
Csaknem 8 tonna orvosi eszközt, többek között 2 ezer üveg a sebesültek kezeléséhez szükséges antibiotikumot is szállítanak Libanonba ma a román légierő repülőgépei. Eddigi adatok szerint a libanoni fővárosban 154-en haltak meg a robbanásokban és több mint 5 ezerre tehető a sebesültek száma is. Előzetes becslések alapján több mint 250 ezer otthon ment tönkre és vált lakhatatlanná. A libanoni kormány hangsúlyozta, baleset történt a kikötőbe és nem terrorcselekmény. Holnap a francia elnök kezdeményezésére adománygyűjtési videó konferenciát tartanak. A beszélgetésen részt vesz Donald Trump amerikai elnök is.
" ["post_title"]=> string(21) "Segítség Libanonnak" ["post_excerpt"]=> string(186) "Libanon segítségére mozgósít a nemzetközi közösség, amelynek fővárosát, Bejrútot a hét elején két robbanás pusztította el. A kezdeményezéshez Románia is csatlakozik." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "segitseg-libanonnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-08 09:00:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-08 06:00:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390819" ["menu_order"]=> int(24430) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40452) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "4d9c948e0cb4b4d956e06a15ab7c7c17" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:2712c9c50018f474c563f0d67104d267" }