A következő 14 nap rendkívül nehéz lehet az egészségügyi miniszter szerint.
Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Szász István Gergely zaláni református lelkipásztor igehirdetését hallják.

Dominic Fritz temesvári polgármester bejelentette, hogy miután Nicușor Dan államfő kihirdette a feddhetetlenségi törvényt, elöljárói mandátuma 30 napon belül megszűnik, és alpolgármesterei átveszik ügyvivő jelleggel a városháza vezetését szeptember végétől. Fritz hangsúlyozta, hogy az új jogszabályt a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által benyújtott és a parlament által elfogadott módosító javaslatával együtt hirdették ki, amely véleménye szerint kifejezetten ellene és Temesvár ellen irányult. Fritz szerint az eset jól mutatja a durva visszaélést, politikai bosszút és az alkotmány megsértését, ezért úgy látja, hogy Romániában már nem létezik jogállamiság.
" ["post_title"]=> string(62) "Dominic Fritz szerint Romániában nem létezik jogállamiság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "dominic-fritz-szerint-romaniaban-nem-letezik-jogallamisag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:37:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:37:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467304" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3487 (24) { ["ID"]=> int(467300) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-29 13:31:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:31:27" ["post_content"]=> string(317) "Augusztus 30-án, vasárnap délelőtt 10 órától a bukaresti Calvineum református egyházközségben kiköszönő-istentisztelet lesz. Ezen a nyugdíjba vonuló Zsold Béla lelkipásztor huszonnégy év szolgálat után búcsúzik a fővárosi gyülekezettől.
" ["post_title"]=> string(42) "Kiköszönő-istentisztelet a Calvineumban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "kikoszono-istentisztelet-a-calvineumban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:33:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:33:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467300" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3655 (24) { ["ID"]=> int(467298) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-29 13:29:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:29:10" ["post_content"]=> string(598) "Holnap nagyszabású kerékpár-versenyt szerveznek Bukarest utcáin, ezért jelentős útlezárásokra kell számítani reggel 6 óra és délután 4 óra között. A rendőrség arra a kéri a lakosságot, hogy személyi autójukat csak szükség esetén használják, vegyék igénybe a tömegközlekedést, főleg a metrót. Részleteket itt olvashatnak: https://www.bucurestifm.ro/2026/08/28/letape-bucharest-by-tour-de-france-in-bucuresti/
" ["post_title"]=> string(54) "Vasárnap jelentős útlezárások lesznek Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "vasarnap-jelentos-utlezarasok-lesznek-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:29:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:29:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467298" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3502 (24) { ["ID"]=> int(467076) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-30 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-30 04:00:00" ["post_content"]=> string(706) "Mai egyházi műsorunkban Szász István Gergely zaláni református lelkipásztor igehirdetését hallják.


A következő 14 nap rendkívül nehéz lehet az egészségügyi miniszter szerint.
Continue Reading
Hatszáz üveg Remdesivir érkezik Romániába a napokban. Csak azok a kórházak kapnak belőle, amelyek egy kísérleti projekt részesei.
Continue Reading
Már novemberre elkészülhet a Szászsebes-Torda autópálya egyes és kettes szakasza. Ezentúl minden elkészült szakaszt azonnal átadnak majd a forgalomnak.
Continue Reading
Az intézkedés egyelőre július 31-éig érvényes.
Continue Reading
Koronavírussal fertőződött meg egy berlini cég 12, s egy borken-i farm 11 román alkalmazottja.
Continue Reading
„A Nemzeti Együttműködés Rendszere ténykedése bennünket, romániai magyarokat is érint, a cinikus szervilizmus modelljeit sajnos hozzánk is importálják.”
Continue ReadingA műsor témái: A szociáldemokraták győztek az Észak Macedóniai parlamenti választásokon, de nem lesz könnyű kormányt alakítaniuk. A brit külügyminiszter…
Continue Reading
A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) közleménye szerint az elmúlt 24 órában 1119 új koronavírusos esetet regisztráltak a hatóságok, így az országban a fertőzöttek száma elérte a 42.394-et.
(tovább…) Continue Reading
Az Európai Parlament képviselői állásfoglalásban bírálták az uniós csúcson elért költségvetési alkut. Szerintük az túlzottan megvágja a kutatási és oktatási kereteket, a jogállamisági feltételrendszert pedig gyengének tartják.
(tovább…) Continue Reading
A Hivatalos Közlönyben is megjelent a koronavírus-fertőzött személyek meghatározásának valamint kórházból való kiutálásának kritériumait tartalmazó egészségügyi miniszteri rendelet.
(tovább…) Continue Reading
Magyar állami kitüntetéseket adtak át két erdélyi közéleti személyiségnek, Geréd Péter pápai káplánnak és Szabó Zsolt egyetemi oktatónak csütörtökön délután Magyarország kolozsvári főkonzulátusán. Áder János magyar köztársasági elnök üzenetét Mile Lajos főkonzul és Kecskés Tibor vezető konzul közvetítette.
(tovább…) Continue Reading
Újabb kórházi helyeket próbálnak biztosítani a hatóságok a COVID-19-fertőzötteket kezelő kórházakban, és keresik a kezelő személyzetet is. Az ellenőrző szervek közben fokoznák a megelőzési tevékenységüket, mivel a fertőzöttek száma gyorsan emelkedik.
(tovább…) Continue ReadingRománia nem tér vissza a szükségállapothoz, de a következő 14 nap rendkívül nehéz lehet – nyilatkozta az egészségügyi miniszter. Nelu Tătaru kifejtette: a korábbi joghézagot kihasználva több fertőzött személy visszatért a közösségbe, így a betegség tovább terjedhetett. A tárcavezető ismételten felelősségteljes magatartásra szólította fel a lakosságot, ugyanis a betegség elleni védekezésként nagyon fontos az alapvető higiéniai szabályok betartása és a távolságtartás.
" ["post_title"]=> string(61) "Nelu Tătaru: Nem tér vissza Románia a szükségállapothoz" ["post_excerpt"]=> string(83) "A következő 14 nap rendkívül nehéz lehet az egészségügyi miniszter szerint." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "nelu-tataru-nem-ter-vissza-romania-a-szuksegallapothoz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-25 11:59:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-25 08:59:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390347" ["menu_order"]=> int(22423) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(390343) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-25 11:52:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-25 08:52:32" ["post_content"]=> string(729) "Hatszáz üveg Remdesivir érkezik Romániába a napokban. A koronavírusos-betegek kezelésénél használt készítmény egy kísérleti programhoz tartozik és csak azok között a kórházak között osztják szét, amelyek részesei a projektnek. Az amerikai gyártó csökkentett mennyiségű adagot szállított Romániának, ugyanis Donald Trump elnök úgy rendelkezett, hogy az amerikai készítmény jelentős része ezentúl az Egyesült Államokban marad.
Nelu Tătaru egészségügyi miniszter emlékeztetett: szintén a kísérleti program részeként Románia már korábban is kapott 640 üveg Remdesivirt.
" ["post_title"]=> string(53) "Ismét kap Románia amerikai koronavírus-gyógyszert" ["post_excerpt"]=> string(140) "Hatszáz üveg Remdesivir érkezik Romániába a napokban. Csak azok a kórházak kapnak belőle, amelyek egy kísérleti projekt részesei." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "ismet-kap-amerikai-koronavirus-gyogyszert-romania" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-25 11:52:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-25 08:52:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390343" ["menu_order"]=> int(22424) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(390340) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-25 11:21:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-25 08:21:09" ["post_content"]=> string(1199) "Már novemberre elkészülhet a Szászsebes-Torda autópálya egyes és kettes szakasza - nyilatkozta tegnap este a közlekedési miniszter. Lucian Bode bejelentette: az egyes szakaszon sikerült elköltöztetni az elektromos hálózat négy oszlopát, ami ellehetetlenítette a munkát, így most már nincs akadálya annak, hogy a szakaszt november végéig befejezzék. A tárcavezető szerint “példás mozgósítással” a kettes szakasz is be lehetne fejezni. Ehhez azonban még 40-50 erőgépet és 300 munkást kellene a helyszínre rendelni – vélekedett Ludovic Orban miniszterelnök, aki szintén jelen volt a Szászebes-Torda autópálya építőtelepen tett látogatáson.
Lucian Bode ugyanakkor emlékeztetett: jelenleg országszerte összesen 220 kilométer hosszú autópályán, gyorsforgalmi úton és terelőúton dolgoznak, és év végéig további 60 kilométeren kezdik el a munkát. Hozzátette: a korábbi gyakorlattól eltérően, “egyetlen méter sztráda-múzeumot sem hoznak létre”, vagyis minden elkészült szakaszt azonnal átadnak majd a forgalomnak.
" ["post_title"]=> string(59) "Lucian Bode: Nem lesz több "sztráda-múzeum" Romániában" ["post_excerpt"]=> string(162) "Már novemberre elkészülhet a Szászsebes-Torda autópálya egyes és kettes szakasza. Ezentúl minden elkészült szakaszt azonnal átadnak majd a forgalomnak." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "lucian-bode-nem-lesz-tobb-sztrada-muzeum-romaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-25 11:21:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-25 08:21:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390340" ["menu_order"]=> int(22425) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(390337) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-25 10:44:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-25 07:44:57" ["post_content"]=> string(601) "Olaszország tegnaptól 14 napos karantént vezetett be a Romániából érkező utazókkal szemben - közölte a külügyminisztérium. Az intézkedés alól kivételt képeznek az áruszállítást végző személyzet tagjai. Az intézkedés egyelőre július 31-éig érvényes.
A karanténkötelezettség a Bulgáriából érkezőkre is vonatkozik. A határok júniusi megnyitása óta Olaszország először rendel el karanténkötelezettséget más EU-s országokból érkezőkkel szemben.
" ["post_title"]=> string(87) "Karanténkötelezettséget rendelt el Olaszország a Romániából érkezőkkel szemben" ["post_excerpt"]=> string(54) "Az intézkedés egyelőre július 31-éig érvényes. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "karantenkotelezettseget-rendelt-el-olaszorszag-a-romaniabol-erkezokkel-szemben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-25 10:48:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-25 07:48:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390337" ["menu_order"]=> int(22426) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3540 (24) { ["ID"]=> int(390335) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-25 10:41:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-25 07:41:40" ["post_content"]=> string(902) "Koronavírussal fertőződött meg egy berlini cég 12 román alkalmazottja. Az enyhe tüneteket mutató román állampolgárokat karanténba helyezték, de hárman közülük elhagyták a karantént - tájékoztat a román külügyminisztérium. A németországi törvények szerint a karanténszabályokat megszegőket megbírságolhatják, sőt, akár börtönbe is zárhatják.
A külügyminisztérium ugyanakkor tegnap késő este közölte: a Hessen tartományi Borken-ben egy farm 11 román alkalmazottja is megfertőződött koronavírussal. A németországi cég arról értesítette a román konzuli szolgálatot, hogy a farmon 120 román vendégmunkás dolgozik. A 11 fertőzött tünetmentes, elkülönítették a többi munkástól, és ellátásukról gondoskodnak.
" ["post_title"]=> string(62) "Újabb román alkalmazottak fertőződtek meg Németországban" ["post_excerpt"]=> string(100) "Koronavírussal fertőződött meg egy berlini cég 12, s egy borken-i farm 11 román alkalmazottja." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "ujabb-roman-alkalmazottak-fertozodtek-meg-nemetorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-25 10:41:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-25 07:41:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390335" ["menu_order"]=> int(22427) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3541 (24) { ["ID"]=> int(390328) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-25 10:15:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-25 07:15:44" ["post_content"]=> string(3490) "Távozik az Index szerkesztőségének vezetése – így a vezető szerkesztő és két főszerkesztő-helyette, továbbá kezdeményezte felmondását a szerkesztőség több mint nyolcvan munkatársa. Azok, akik a tegnapi nap folyamán nem adták be a felmondásukat, nem azért nem szerepelnek a listán, mert elfogadhatónak tartanák a kialakult helyzetet, hanem mert sokan szabadságon vannak – olvasható az index.hu hírportál szolgálati közleményében. A felmondások előzménye, hogy Bodolai László, a Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnöke, aki az Index.hu munkáltatói jogainak gyakorlója szerdán elbocsátotta Dull Szabolcs főszerkesztőt, majd elutasította a szerkesztőség azon kérését, hogy a szakmai függetlenség és az Index jövőjének megőrzése érdekében helyezze őt vissza a pozíciójába. A lap szerkesztősége egyhangú nyilatkozatban állt ki a menesztett főszerkesztő mellett, elfogadhatatlannak nevezve Bodolai döntését.
Az 1999-ben alapított Index a magyarországi média megkerülhetetlen szereplője, amely sokak számára az első számú hírforrást jelenti. Tegnap este Budapesten több ezren vonultak utcára a sajtószabadságért tüntetni. A hvg.hu szerint a tüntetést eleinte a Momentum Mozgalom szervezte, később azonban becsatlakozott a Jobbik és a Demokratikus Koalíció is, így sok pártzászló tűnt fel a tömegben.
Kiállt az Index szerkesztősége mellett a Transindex erdélyi magyar internetes hírportál szerkesztősége is. A kolozsvári székhelyű hírportál szerkeszői közleményükben megjegyzik: “A magyarországi szabad sajtó egyik utolsó nagy, független műhelye voltatok, amely még képes volt elérni az olvasók tömegeihez. Meggyőződésünk, hogy a közmédia, a Népszabadság, az Origo, a Magyar Nemzet és most az Index bedarálásával nemcsak a magyarországi olvasók veszítettek, hanem a nem Magyarországon élő magyarok is. A NER (Nemzeti Együttműködés Rendszere) ténykedése bennünket, romániai magyarokat is érint, a cinikus szervilizmus modelljeit sajnos hozzánk is importálják. A szólásszabadság joga sokat csorbult a romániai magyar médiaszakmában is. Az Indexszel mi nemcsak egy hiteles tájékozódási forrást veszítettünk, hanem úgy érezzük, annak a médiatérnek az immunitása is gyengül, ahol magunkat, a Transindexet is látjuk. A sajtószabadság sérülése mindig maga után vonja a szólásszabadság, az emberi jogok, a demokratikus jogállam és a közérdek leépülését. Az indexes kollégáink munkájának ellehetetlenítése egy olyan határhelyzet, ami rá kell ébressze a tájékozódni vágyó embereket arra, hogy amennyiben nem zárjuk sorainkat, végképp elfelejthetjük azokat a mondatokat, amelyeknek a végén kérdőjel van. Büszkék vagyunk rátok, az emberi és szakmai tartásotokra, és bízunk abban, hogy lesz még Index, ha más néven is!" – olvasható a Transindex szerkesztősége által kiadott közleményben.
A szlovákiai magyar újságírók és értelmiségiek is kiállnak az Index szerkesztősége mellett. Eddig több mint kilencven szlovákiai magyar újságíró és értelmiségi vállalt szolidaritást a magyarországi lap munkatársaival.
" ["post_title"]=> string(95) "Kiáll az Index szerkesztősége mellett a Transindex erdélyi magyar internetes hírportál is" ["post_excerpt"]=> string(165) ""A Nemzeti Együttműködés Rendszere ténykedése bennünket, romániai magyarokat is érint, a cinikus szervilizmus modelljeit sajnos hozzánk is importálják." " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(104) "a-transindex-erdelyi-magyar-internetes-hirportal-szerkesztosege-is-kiall-az-index-szerkesztosege-mellett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-25 12:56:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-25 09:56:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390328" ["menu_order"]=> int(22428) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3542 (24) { ["ID"]=> int(390274) ["post_author"]=> string(3) "165" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-24 15:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-24 12:00:00" ["post_content"]=> string(840) "A műsor témái:
A szociáldemokraták győztek az Észak Macedóniai parlamenti választásokon, de nem lesz könnyű kormányt alakítaniuk.
A brit külügyminiszter szerint Oroszország megpróbálta befolyásolni a tavalyi parlamenti választásokat.
Taktikát váltott Donald Trump, aki most hazafias tettnek tartja a maszkviselést, holott a közelmúltig senki sem látta őt maszkban.
A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) közleménye szerint az elmúlt 24 órában 1119 új koronavírusos esetet regisztráltak a hatóságok, így az országban a fertőzöttek száma elérte a 42.394-et.
Az említett 1119 személynek korábban nem volt pozitív teszteredménye - nyomatékosít a GCS. A betegség miatt az elmúlt egy napban 24 ember vesztette életét, így az országban már 2.150 áldozata van a járványnak. 25.349 pácienst gyógyultnak nyilvánítottak, 2918-an tünetmentesek voltak, így ők tíz nap után elhagyhatták a kórházat.Ez idáig 1.053.656 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában. Ezek közül 22.532-t az elmúlt 24 órában hajtottak végre, 12.839-et az esetmeghatározás és orvosi protokoll alapján, 9693-at pedig kérésre.A GCS legutóbbi tájékoztatása óta 432 olyan vizsgálat eredményét is közölték, amelyet nem az utóbbi 24 órában végeztek el, hanem korábban. A legtöbb új, koronavírussal történt fertőzést az utóbbi 24 órában Bukarestből (105), illetve Argeş (101) és Dâmboviţa megyéből (70) jelentették - közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).A legkevesebb új esetszámot Szatmár (1), Călăraşi (2), Kolozs (3) és Szilágy (3) megyében regisztrálták az elmúlt 24 órában.
" ["post_title"]=> string(53) "A Stratégiai Kommunikációs Csoport mai jelentése:" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "a-strategiai-kommunikacios-csoport-mai-jelentese-5" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-24 14:54:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-24 11:54:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390323" ["menu_order"]=> int(22430) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3544 (24) { ["ID"]=> int(390320) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-24 13:06:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-24 10:06:15" ["post_content"]=> string(1007) "Az Európai Parlament képviselői állásfoglalásban bírálták az uniós csúcson elért költségvetési alkut. Szerintük az túlzottan megvágja a kutatási és oktatási kereteket, a jogállamisági feltételrendszert pedig gyengének tartják.
A Fidesz-KDNP képviselőcsoportja nem szavazta meg az állásfoglalást.Az Európai Parlamentben 465 szavazattal, 150 ellenében fogadták el az uniós csúcsról szóló állásfoglalást. 67 képviselő tartózkodott. Az Európai Tanács vezetője szerint a lehető legtöbbet kihozták az uniós mentőcsomagból a brüsszeli csúcson.A képviselők leginkább az oktatási és a kutatási pénzek megvágása miatt tiltakoztak.Az Európai Bizottság elnöke is csalódott a költségvetési vágások miatt. De azt mondta, az eddigieknél több eszköz lesz a jogállami normák betartatására.
" ["post_title"]=> string(71) "Megszavazta az EP a költségvetési tervet bíráló állásfoglalást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "megszavazta-az-ep-a-koltsegvetesi-tervet-biralo-allasfoglalast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-24 13:06:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-24 10:06:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390320" ["menu_order"]=> int(22431) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3545 (24) { ["ID"]=> int(390317) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-24 13:01:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-24 10:01:01" ["post_content"]=> string(1602) "A Hivatalos Közlönyben is megjelent a koronavírus-fertőzött személyek meghatározásának valamint kórházból való kiutálásának kritériumait tartalmazó egészségügyi miniszteri rendelet.
A koronavírus-gyanús személyektől a közegészségügyi igazgatóság által meghatározott kórházakban vesznek biológiai mintát, a teszt eredményét pedig erre kialakított, elkülönítő kórtermekben kell megvárniuk. Hasonlóképpen járnak el a tünetmentes személyek esetében is, akiket a karanténtörvény értelmében legfeljebb 48 órát tarthatnak akaratuk ellenére orvosi megfigyelés alatt. Ezt követően kéthetes otthoni elkülönítésbe kell vonulniuk, annak lejárta után azonban nem tesztelik újra őket. Az otthoni elkülönítésben lévő személyek állapotát a családorvos vagy a helyi közegészségügyi igazgatóság köteles figyelemmel követi, de nem kell kiszálljon a helyszínre, elegendő hogyha telefonon konzultál a pácienssel. A veszélyeztetett csoportba tartozó, azaz idős vagy krónikus betegségben szenvedő, tünetmentes személyek, valamint azok, akik a fertőzés enyhe tüneteit mutatják, úgynevezett második vonalas vagy háttérkórházakban kell várják állapotuk javulását. Őket legtöbb 10 nap után utalják ki, amennyiben nincs lázuk és 72 órán keresztül nincsenek súlyos tüneteik. Esetükben a kontrolltesztet a beutálás utáni nyolcadik napon végzik.
" ["post_title"]=> string(101) "Aktualizálta az Országos Közegészségügyi Intézet a COVID-19-cel kapcsolatos esetdefiníciókat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(92) "aktualizalta-az-orszagos-kozegeszsegugyi-intezet-a-covid-19-cel-kapcsolatos-esetdefiniciokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-24 17:24:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-24 14:24:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390317" ["menu_order"]=> int(22432) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3546 (24) { ["ID"]=> int(390314) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-24 12:56:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-24 09:56:45" ["post_content"]=> string(1628) "Magyar állami kitüntetéseket adtak át két erdélyi közéleti személyiségnek, Geréd Péter pápai káplánnak és Szabó Zsolt egyetemi oktatónak csütörtökön délután Magyarország kolozsvári főkonzulátusán. Áder János magyar köztársasági elnök üzenetét Mile Lajos főkonzul és Kecskés Tibor vezető konzul közvetítette.
Az államfő a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta Geréd Péter pápai káplánnak, főesperesnek a szórványmagyarság megmaradása, valamint nemzeti és vallási önazonosságának megőrzése iránt elkötelezett, több évtizedes szolgálata elismeréseként. A besztercei római katolikus plébánia plébánosát, a Gyulafehérvári Főegyházmegye papi szenátusának tagját Antal Attila, a besztercei Andrei Mureșanu Főgimnázium aligazgatója méltatta. Az erdélyi magyar kulturális örökség ápolása, különösen Ady Endre, Páskándi Géza, Jakabffy Elemér és Dsida Jenő életművének megismertetése érdekében végzett munkája, valamint a helyi közösségi életben betöltött aktív szerepe elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesítette a köztársasági elnök Szabó Zsolt Lászlót. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kara újságírás szakának nyugalmazott egyetemi docensét Széman Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke méltatta.
" ["post_title"]=> string(84) "Állami kitüntetés az erdélyi kulturális örökség és anyanyelv ápolásáért" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "allami-kituntetes-az-erdelyi-kulturalis-orokseg-es-anyanyelv-apolasaert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-24 12:56:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-24 09:56:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390314" ["menu_order"]=> int(22433) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3547 (24) { ["ID"]=> int(390311) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-24 12:39:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-24 09:39:12" ["post_content"]=> string(1236) "Újabb kórházi helyeket próbálnak biztosítani a hatóságok a COVID-19-fertőzötteket kezelő kórházakban, és keresik a kezelő személyzetet is. Az ellenőrző szervek közben fokoznák a megelőzési tevékenységüket, mivel a fertőzöttek száma gyorsan emelkedik.
Egyre több kórház jelenti be, hogy COVID-osztályain megteltek a helyek. Bukarestben több betegellátót átalakítottak COVID-háttér-kórházzá, és készítik a moduláris egységeket is, összesen mintegy 1200 ággyal. A személyzeti gondokat azonban nem sikerül megoldani sem a fővárosban, sem az ország érintettebb megyéiben. Nelu Tătaru egészségügyi miniszter azt nyilatkozta: keresik a megoldást, és van törvényes eszközük arra az esetre is, ha nincsenek önként jelentkezők. Egyelőre várják a azoknak az orvosoknak vagy rezidenseknek a jelentkezését, akik járványügyre, fertőző betegségekre vagy intenzív terápiára szakosodtak. Az összesítés után lehet szó majd áthelyezésekről, nem csak az önként jelentkezők esetében - mondta a tárcavezető.
" ["post_title"]=> string(36) "Kórház lesz, személyzet kevésbé" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "korhaz-lesz-szemelyzet-kevesbe" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-24 12:39:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-24 09:39:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390311" ["menu_order"]=> int(22434) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3380 (24) { ["ID"]=> int(390347) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-25 11:59:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-25 08:59:22" ["post_content"]=> string(573) "Románia nem tér vissza a szükségállapothoz, de a következő 14 nap rendkívül nehéz lehet – nyilatkozta az egészségügyi miniszter. Nelu Tătaru kifejtette: a korábbi joghézagot kihasználva több fertőzött személy visszatért a közösségbe, így a betegség tovább terjedhetett. A tárcavezető ismételten felelősségteljes magatartásra szólította fel a lakosságot, ugyanis a betegség elleni védekezésként nagyon fontos az alapvető higiéniai szabályok betartása és a távolságtartás.
" ["post_title"]=> string(61) "Nelu Tătaru: Nem tér vissza Románia a szükségállapothoz" ["post_excerpt"]=> string(83) "A következő 14 nap rendkívül nehéz lehet az egészségügyi miniszter szerint." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "nelu-tataru-nem-ter-vissza-romania-a-szuksegallapothoz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-25 11:59:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-25 08:59:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390347" ["menu_order"]=> int(22423) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39688) ["max_num_pages"]=> int(3308) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "4a16f60799c9b23fe8c93d33f7e9d734" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:73d4634baec498e15c4dd1a6fb4bbb23" }