A kormány elfogadott egy sürgősségi rendeletet, amely megteremti a keretet a telemedicinai szolgáltatásokra – jelentette be tegnap késő este Ionel Dancă, a miniszterelnöki kabinet vezetője.
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3770 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3714 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3742 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

A kormány elfogadott egy sürgősségi rendeletet, amely megteremti a keretet a telemedicinai szolgáltatásokra – jelentette be tegnap késő este Ionel Dancă, a miniszterelnöki kabinet vezetője.
Continue ReadingA testület szerint az ország államháztartási hiánya várhatóan meghaladja a 10 százalékot. A helyzet azonban nem írható teljes mértékben a járvány számlájára.
Continue Reading
Áttekintette a pénzügyminiszter által javasolt, idei harmadik költségvetés kiegészítés tervezetét tegnap esti ülésén a kormány. Florin Cîțu elmondta, hogy az…
Continue ReadingAz elmúlt 24 órában 10 142 új fertőzéses esetet és 121 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 8 510-re emelkedett – közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Continue ReadingEurópai alapokat felhasználó finanszírozási programot készítenek elő kórházak egészségügyi gázellátó rendszerének és elektromos hálózatának korszerűsítésére – jelentette be Klaus Johannis.
Continue ReadingRadu Mihail, az USR szenátusi frakcióvezetője arról számolt be, hogy a gyűlésen csak a PSD-s Robert Cazanciuc, a szenátus ügyvivő elnöke, és a házbizottság titkára, George Dircă (USR) jelent meg.
Continue ReadingMűködőképes a ”Corona-Forms” elnevezésű informatikai platform, amely a Közegészségügyi Igazgatóságok és a teszteléseket végző laboratóriumok jelentéseinek felhasználásával lehetővé teszi a koronavírussal fertőzött személyek egészségi állapotának követését – jelentette be az Egészségügyi Minisztérium.
Continue Reading
A javaslat elfogadásához 90 szenátor szavazatára van szükség.
Continue ReadingA megyei hatóságok azért is tartották indokoltnak a karantén bevezetését, mert a nagykárolyi városi kórház, illetve a szatmárnémeti megyei sürgősségi kórház intenzív osztályán minden ágy foglalt már.
Continue Reading
Az örmény nemzetbiztonsági szolgálat ideiglenesen (72 órára) őrizetbe vette Eduard Sarmazanov volt parlamenti alelnököt hatósági engedéllyel nem rendelkező gyûlés szervezése miatt.
Continue Reading
A NAÜ ellenőreit 2009-ben utasították ki a kommunista országból. A szervezet szeptember elsején közzétett jelentésében közölte, hogy szakértõi készen állnak visszatérni Észak-Koreába, ha Kim Dzsong Un észak-koreai vezető ezt jóváhagyja.
Continue ReadingJövő héten 200 ággyal bővül az intenzív osztályok befogadóképessége – jelentette be tegnap Klaus Iohannis államfő.
Continue ReadingA kormány elfogadott egy sürgősségi rendeletet, amely megteremti a keretet a telemedicinai szolgáltatásokra - jelentette be tegnap késő este Ionel Dancă, a miniszterelnöki kabinet vezetője.
A rendelet a 2006/95-ös, az egészségügyi rendszer reformjára vonatkozó törvényt módosítja. A jogszabály a telemedicina általános keretét adja meg. A telemedicina a modern telekommunikációs technológiák segítségével történő orvosi tevékenységek összessége.
" ["post_title"]=> string(57) "Sürgősségi rendelet telemedicinai szolgáltatásokért" ["post_excerpt"]=> string(201) "A kormány elfogadott egy sürgősségi rendeletet, amely megteremti a keretet a telemedicinai szolgáltatásokra - jelentette be tegnap késő este Ionel Dancă, a miniszterelnöki kabinet vezetője. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "surgossegi-rendelet-telemedicinai-szolgaltatasokert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-19 11:25:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-19 09:25:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394810" ["menu_order"]=> int(23345) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3716 (24) { ["ID"]=> int(394808) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-19 10:55:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-19 08:55:33" ["post_content"]=> string(856) "Részletes gazdasági ellenőrzést szorgalmaz az Európai Bizottság 12 tagországban, köztük Romániában is. A testület szerint az ország államháztartási hiánya várhatóan meghaladja a 10 százalékot. A helyzet azonban nem írható teljes mértékben a járvány számlájára. Az EB szerint 12 tagállamban súlyos makrogazdasági kibillenést tapasztaltak. Románia például most arra készül, hogy fedezet nélkül növelje a nyugdíjakat és gyermeknevelési pótlékokat - figyelmeztet a bizottság. A brüsszeli testület szerint a járvánnyal kapcsolatos kiadások csak részben magyarázzák a deficithiányt. Az EB hangsúlyozza, több olyan pénzügyi tétel is van, amelyek már léteztek a járvány kitörése előtt, de a kabinet nem módosította rendezte ezeket idejében.
" ["post_title"]=> string(71) "Aprólékos gazdasági ellenőrzést szorgalmaz az EB Romániában (is)" ["post_excerpt"]=> string(177) "A testület szerint az ország államháztartási hiánya várhatóan meghaladja a 10 százalékot. A helyzet azonban nem írható teljes mértékben a járvány számlájára. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "aprolekos-gazdasagi-ellenorzest-szorgalmaz-az-eb-romaniaban-is" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-19 10:55:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-19 08:55:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394808" ["menu_order"]=> int(23347) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3756 (24) { ["ID"]=> int(394806) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-19 10:46:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-19 08:46:15" ["post_content"]=> string(1094) "Áttekintette a pénzügyminiszter által javasolt, idei harmadik költségvetés kiegészítés tervezetét tegnap esti ülésén a kormány.
Florin Cîțu elmondta, hogy az államkassza bevételei csaknem 4 és fél milliárd lejjel csökkentek, ezért a rendelkezésre álló összegek újraosztását javasolta. Ezzel együtt Románia idén 9,1%-os (azaz 100 milliárd lejes) deficittel számol – tette hozzá a tárcavezető. Florin Cîţu közölte azoknak a minisztériumoknak a listáját amelyek további összegeket kapnak: a Munkaügyi Minisztérium 1,6 milliárd lejt, a mezőgazdasági tárca 1,1, az Egészségügyi, illetve a Fejlesztési Minisztérium 1-1 milliárd lejt kap a költségvetés kiegészítésekor. Az európai alapokat kezelő tárca 105 millió, az Igazságügyi Minisztérium 90 millió lejt kap. További szaktárcáknak kisebb összegeket utalnak majd. A költségvetés kiegészítésének tervezete megtalálható a Pénzügyminisztérium honlapján.
" ["post_title"]=> string(81) "Florin Cîțu: 4 és fél milliárd lejjel csökkentek az államkassza bevételei" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "florin-citu-4-es-fel-milliard-lejjel-csokkentek-az-allamkassza-bevetelei" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-19 10:46:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-19 08:46:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394806" ["menu_order"]=> int(23349) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3584 (24) { ["ID"]=> int(394573) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-12 14:24:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-12 12:24:25" ["post_content"]=> string(730) "Mostanáig 224 916 koronavírusból meggyógyultról és 334 236 fertőzöttről jelentettek a hatóságok hazánkban - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az elmúlt 24 órában 10 142 új fertőzéses esetet és 121 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 8 510-re emelkedett.
Az egészségügyi intézményekben jelenleg 12 852 személyt kezelnek, közülük 1 152-t ápolnak intenzív osztályokon. Eddig 3.593.720 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel hazánkban, ebből 35 762-t az elmúlt 24 órában készítettek.
" ["post_title"]=> string(56) "GCS: Az elmúlt 24 órában 35 762 tesztet dolgoztak fel" ["post_excerpt"]=> string(254) "Az elmúlt 24 órában 10 142 új fertőzéses esetet és 121 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 8 510-re emelkedett - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "gcs-az-elmult-24-oraban-35-762-tesztet-dolgoztak-fel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-12 14:24:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-12 12:24:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394573" ["menu_order"]=> int(23350) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3692 (24) { ["ID"]=> int(394804) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-19 10:37:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-19 08:37:56" ["post_content"]=> string(862) "Európai alapokat felhasználó finanszírozási programot készítenek elő kórházak egészségügyi gázellátó rendszerének és elektromos hálózatának korszerűsítésére – jelentette be Klaus Johannis.
Az államfő rámutatott arra is, hogy a jogszabályok módosítására is szükség van annak érdekében, hogy a kórházi technológiák rendszerének megfelelő szervízelését és karbantartását hatékonyan lehessen biztosítani.
Johannis hangsúlyozta, a hazai egészségügyi rendszer 'rendkívül nehéz időszakon megy át, amely felszínre hozta az összes, évek hosszú során át elhanyagolt strukturális hiányosságot', és a rendszert alapjaiban kell megreformálni.
" ["post_title"]=> string(48) "Törvénycsomag az egészségügy reformjáért?" ["post_excerpt"]=> string(216) "Európai alapokat felhasználó finanszírozási programot készítenek elő kórházak egészségügyi gázellátó rendszerének és elektromos hálózatának korszerűsítésére – jelentette be Klaus Johannis. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "torvenycsomag-az-egeszsegugy-reformjaert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-19 10:37:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-19 08:37:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394804" ["menu_order"]=> int(23351) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(394571) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-12 13:33:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-12 11:33:12" ["post_content"]=> string(860) "Kvórumhiány miatt nem ült össze a Szenátus házbizottsága, amelynek összehívását csütörtök délre kérte a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR).
Radu Mihail, az USR szenátusi frakcióvezetője arról számolt be, hogy a gyűlésen csak a PSD-s Robert Cazanciuc, a szenátus ügyvivő elnöke, és a házbizottság titkára, George Dircă (USR) jelent meg.
'A PNL és a PSD bebizonyították, hogy nem támogatják a Büntetőügyesek nélküli közéletet indítványt. Egyértelmű, hogy új parlamentre van szükség, olyan emberekkel, akik valóban ki akarják iktatni a tolvajlást és a korrupciót a társadalomból' - nyilatkozta az AGERPRES hírügynökségnek Radu Mihail.
" ["post_title"]=> string(43) "Nem ült össze a Szenátus házbizottsága" ["post_excerpt"]=> string(211) "Radu Mihail, az USR szenátusi frakcióvezetője arról számolt be, hogy a gyűlésen csak a PSD-s Robert Cazanciuc, a szenátus ügyvivő elnöke, és a házbizottság titkára, George Dircă (USR) jelent meg." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "nem-ult-ossze-a-szenatus-hazbizottsaga" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-12 13:33:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-12 11:33:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394571" ["menu_order"]=> int(23352) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3690 (24) { ["ID"]=> int(394802) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-19 10:33:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-19 08:33:11" ["post_content"]=> string(1017) "Működőképes a ”Corona-Forms” elnevezésű informatikai platform, amely a Közegészségügyi Igazgatóságok és a teszteléseket végző laboratóriumok jelentéseinek felhasználásával lehetővé teszi a koronavírussal fertőzött személyek egészségi állapotának követését – jelentette be az Egészségügyi Minisztérium.
A tervek szerint a program használatával egyszerűsödik a Covid-19-cel kapcsolatos adatok feldolgozása és hatékonyabb lesz a Közegészségügyi Igazgatóságok kapcsolata a lakossággal. Például a tesztek eredményét egy, a program által generált elektronikus levélben vagy szöveges üzenetben kapják meg az érintettek. Ráadásul a betegszabadságok kibocsátására vonatkozó Igazgatósági döntéseket is továbbítja a számítógépes rendszer, így az érintettek nem kell, hogy személyesen felkeressék a közegészségügyi hatóságokat.
" ["post_title"]=> string(12) "Corona-Forms" ["post_excerpt"]=> string(346) "Működőképes a ”Corona-Forms” elnevezésű informatikai platform, amely a Közegészségügyi Igazgatóságok és a teszteléseket végző laboratóriumok jelentéseinek felhasználásával lehetővé teszi a koronavírussal fertőzött személyek egészségi állapotának követését – jelentette be az Egészségügyi Minisztérium. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(12) "corona-forms" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-19 10:33:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-19 08:33:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394802" ["menu_order"]=> int(23353) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3686 (24) { ["ID"]=> int(394569) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-12 12:47:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-12 10:47:15" ["post_content"]=> string(671) "A Mentsétek meg Romániát Szövetség kérésére ma délben összehívták a Szenátus házbizottságát. Az USR-nek az a kérése, hogy a tegnapi plénum után, amely kvórumhiány miatt nem volt alkalmas törvények megszavazására, újabb plénumot hívjanak össze, amelyen az egyetlen napirendi pont a Büntetőügyesek nélküli közéletet elnevezésű alkotmánymódosító civil kezdeményezés megvitatása és megszavazása legyen.
Az USR telefonos szavazás jóváhagyását kéri. A javaslat elfogadásához 90 szenátor szavazatára van szükség.
" ["post_title"]=> string(49) "Telefonos szavazás jóváhagyását kéri az USR" ["post_excerpt"]=> string(67) "A javaslat elfogadásához 90 szenátor szavazatára van szükség." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "telefonos-szavazas-jovahagyasat-keri-az-usr" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-12 12:47:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-12 10:47:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394569" ["menu_order"]=> int(23354) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(394800) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-19 09:44:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-19 07:44:11" ["post_content"]=> string(842) "Éjféltől tizennégy napra vesztegzár alá került Szatmárnémeti, ahol GCS jelentése szerint a koronavírus-fertőzöttek aránya elérte a 7,4 ezreléket.
A megyei hatóságok azért is tartották indokoltnak a karantén bevezetését, mert a nagykárolyi városi kórház, illetve a szatmárnémeti megyei sürgősségi kórház intenzív osztályán minden ágy foglalt már. Közben az egyik helyi politikus bejelentette, hogy karantén-ellenes demonstrációt hirdet szombatra.
Ma hajnaltól Beszterce város is vesztegzár alá került. Több erdélyi nagyvárosban már napok óta karantén érvényes: ilyen például Nagyszeben, Gyulafehérvár, Nagybánya és Zilah.
" ["post_title"]=> string(40) "Vesztegzár alá került Szatmárnémeti" ["post_excerpt"]=> string(223) "A megyei hatóságok azért is tartották indokoltnak a karantén bevezetését, mert a nagykárolyi városi kórház, illetve a szatmárnémeti megyei sürgősségi kórház intenzív osztályán minden ágy foglalt már. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "vesztegzar-ala-kerult-szatmarnemeti" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-19 09:44:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-19 07:44:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394800" ["menu_order"]=> int(23355) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(394567) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-12 12:22:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-12 10:22:39" ["post_content"]=> string(1135) "Az örmény ellenzék parlamenti válságként értékeli, hogy nem sikerült a parlamenti tanács ülését megtartani, amely a törvényhozás rendkívüli üléséről döntött volna – közölte tegnap Arman Abovján, a testület elnöke, a Virágzó Örményország ellenzéki párt titkára.
"Nem volt meg a határozatképességhez szükséges létszám, ezért nem tartották meg a parlamenti tanács ülését" - jelentette ki az ellenzéki politikus a jelen lévő tanácstagok nevében. Hozzátette, hogy ma is kísérletet tesznek a testület összehívására.
Az örmény parlament rendkívüli ülésén a Nikol Pasinján miniszterelnök lemondását sürgető felhívásokat vitatták volna meg.
Időközben az örmény nemzetbiztonsági szolgálat ideiglenesen (72 órára) őrizetbe vette Eduard Sarmazanov volt parlamenti alelnököt hatósági engedéllyel nem rendelkező gyûlés szervezése miatt.
" ["post_title"]=> string(64) "Örmény ellenzék: parlamenti válság alakult ki az országban" ["post_excerpt"]=> string(196) "Az örmény nemzetbiztonsági szolgálat ideiglenesen (72 órára) őrizetbe vette Eduard Sarmazanov volt parlamenti alelnököt hatósági engedéllyel nem rendelkező gyûlés szervezése miatt." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "ormeny-ellenzek-parlamenti-valsag-alakult-ki-az-orszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-12 12:22:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-12 10:22:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394567" ["menu_order"]=> int(23356) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(394565) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-12 12:17:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-12 10:17:19" ["post_content"]=> string(1405) "A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az ellenséges nyugati országok "muzsikájára táncoló báb" - jelentette ki tegnap Kim Szong, Észak-Korea ENSZ-nagykövete a világszervezet közgyűlésén. Kim Szong egyben elutasította a NAÜ információit a kommunista ország nukleáris programjáról.
Mint mondta, ezek "durván eltorzított" értesülések, amelyek feltételezéseken, illetve kitalációkon alapulnak. Szong szerint a NAÜ-ből nemzetközi szervezetként hiányzik a függetlenség és a tárgyilagosság, és "nem több a nyugati államok politikai eszközénél". "Ez a jelenlegi értékelésünk a NAÜ-rõl, és ez volt több mint húsz éve is" - húzta alá az észak-koreai diplomata felidézve, hogy országa 1994-ben kilépett a szervezetből. Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója előzőleg nagyon sajnálatosnak nevezte Phenjan nukleáris tevékenységét, amely szerinte egyértelműen sérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) határozatait.
A NAÜ ellenőreit 2009-ben utasították ki a kommunista országból. A szervezet szeptember elsején közzétett jelentésében közölte, hogy szakértõi készen állnak visszatérni Észak-Koreába, ha Kim Dzsong Un észak-koreai vezető ezt jóváhagyja.
" ["post_title"]=> string(68) "Észak-Korea: a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség a Nyugat bábja" ["post_excerpt"]=> string(260) "A NAÜ ellenőreit 2009-ben utasították ki a kommunista országból. A szervezet szeptember elsején közzétett jelentésében közölte, hogy szakértõi készen állnak visszatérni Észak-Koreába, ha Kim Dzsong Un észak-koreai vezető ezt jóváhagyja." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "eszak-korea-a-nemzetkozi-atomenergia-ugynokseg-a-nyugat-babja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-12 12:17:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-12 10:17:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394565" ["menu_order"]=> int(23358) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3678 (24) { ["ID"]=> int(394792) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-18 15:00:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-18 13:00:42" ["post_content"]=> string(547) "Jövő héten 200 ággyal bővül az intenzív osztályok befogadóképessége – jelentette be tegnap Klaus Iohannis államfő. A hatóságok a korona-vírus elleni oltáskampány stratégiáját is előkészítik. Iohannis elmondta, az oltás több szakaszban jut majd el a lakossághoz. Először az egészségügyi személyzet kapja meg; őket más létfontosságú területek, mint az oktatás, nemzetbiztonság, szállítás, enegia- és vízel-látási vállalatok képviselői követik.
" ["post_title"]=> string(35) "Bővítik az intenzív osztályokat" ["post_excerpt"]=> string(130) "Jövő héten 200 ággyal bővül az intenzív osztályok befogadóképessége – jelentette be tegnap Klaus Iohannis államfő. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "bovitik-az-intenziv-osztalyokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-18 15:00:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-18 13:00:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394792" ["menu_order"]=> int(23359) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3743 (24) { ["ID"]=> int(394810) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-19 11:25:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-19 09:25:10" ["post_content"]=> string(590) "A kormány elfogadott egy sürgősségi rendeletet, amely megteremti a keretet a telemedicinai szolgáltatásokra - jelentette be tegnap késő este Ionel Dancă, a miniszterelnöki kabinet vezetője.
A rendelet a 2006/95-ös, az egészségügyi rendszer reformjára vonatkozó törvényt módosítja. A jogszabály a telemedicina általános keretét adja meg. A telemedicina a modern telekommunikációs technológiák segítségével történő orvosi tevékenységek összessége.
" ["post_title"]=> string(57) "Sürgősségi rendelet telemedicinai szolgáltatásokért" ["post_excerpt"]=> string(201) "A kormány elfogadott egy sürgősségi rendeletet, amely megteremti a keretet a telemedicinai szolgáltatásokra - jelentette be tegnap késő este Ionel Dancă, a miniszterelnöki kabinet vezetője. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "surgossegi-rendelet-telemedicinai-szolgaltatasokert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-19 11:25:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-19 09:25:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394810" ["menu_order"]=> int(23345) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "a5e83c334f5d3ce6b460a3d253e12057" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:8053a99c27d001b7ec94e25de3a4cba1" }