Johannis kérte, hogy az alkotmánybíróság teljes egészében nyilvánítsa alkotmányellenesnek a jogszabályt.
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3770 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3772 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
Johannis kérte, hogy az alkotmánybíróság teljes egészében nyilvánítsa alkotmányellenesnek a jogszabályt.
Continue ReadingHetvenöt évvel ezelőtt, 1945. november 20-án kezdte meg Nürnbergben a Nemzetközi Katonai Törvényszék a náci Németország háborús bűnökkel vádolt 24 vezetőjének perét.
Continue Reading
Ugyancsak karantén alá kerül Nagytalmács (Tălmaciu), Nagydisznód (Cisnădie) és Sellenberk (Şelimbăr).
Continue ReadingHa jövő év elején lehetősége volna rá, Románia lakosságának csupán egyharmada oltatná be magát koronavírus ellen.
Continue Reading
A Román Nemzeti Bank lefele módosította tegnap az inflációs előrejelzését, így az idei év végére 2,1 százalékos fogyasztói árindexszel számol, ami 0,6 százalékponttal alacsonyabb a korábban közölt értéknél.
Continue ReadingA műsor témái: Egy a nagyközönség számára ismeretlen politikus lett az Egyesült Államok megválasztott alelnöke. Békeszerződéssel felérő tűzszüneti megállapodást írt…
Continue ReadingAz elmúlt 24 órában 10 108 új fertőzéses esetet és 167 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 9 596-ra emelkedett – közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Continue ReadingA legfrissebb adatok szerint eddig 231 808 személyt nyilvánítottak gyógyultnak a koronavírus fertőzésből. A Stratégiai Kommunikációs Csoport közlése szerint az elmúlt 24 órában 9489 új esetet regisztráltak, a halálos áldozatok száma pedig 174.
(tovább…) Continue Reading
Ez a lépés semmi másra nem jó – tette hozzá az államtitkár -, mint felesleges ellentétek szítására az ország területén élő nemzetiségek között.
Continue Reading
Elfogadta a Képviselőház azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely fizetett szabadnapot biztosít a szülőknek az oktatás felfüggesztése idején. A törvény a 12 éven aluli vagy 26 éven aluli fogyatékos gyerekek szüleire vonatkozik. Ezek a munkáltatónál kell kérjék a szabadnapokat az iskolák bezárásának teljes időtartamára, ezalatt a gazdaságbeli bruttó átlagbér 75 százalékának megfelelő támogatásban részesülnek.
(tovább…) Continue Reading
A programot Boris Johnson miniszterelnök ismerteti ma a londoni alsóház képviselőivel.
Continue Reading
Az év első kilenc hónapjában 5,1 százalékkal csökkent a villamosenergia-fogyasztás Romániában – közölte az Országos Statisztikai Intézet. A közvilágításban 8,1 százalékos volt a visszaesés, míg a lakossági fogyasztás 3,6 százalékkal emelkedett.
(tovább…) Continue ReadingAlkotmányossági kifogást emelt tegnap Klaus Johannis államfő az étrend-kiegészítő termékek törvénye ellen. Az államfő szerint az a mód, ahogyan a jogszabályt elfogadták, sérti a jogalkotásban elsőként szavazó kamara hatáskörének elvét.
A törvénytervezetet október 26-án küldte el a parlament Johannisnak kihirdetés végett. A jogszabály az étrend-kiegészítők forgalomba hozatalának általános feltételeit, valamint az étrend-kiegészítők címkézésének és reklámozásának módját is szabályozza. Az államfő kiemelte, hogy a szenátus 2012-ben elutasította a tervezetet. Idén viszont a Képviselőház 26 módosítással, több európai szabályozás átültetésével elfogadta azt. A szöveg eredeti formájában biztosította ezen a téren a hatóságok megosztott hatáskörét az Egészségügyi Minisztérium, a Mezőgazdasági Minisztérium és az országos doppingellenes ügynökség között, az étrend-kiegészítők alapvető összetételétől függően. Ezzel szemben a Képviselőház által jóváhagyott változatban már kizárólag az Egészségügyi Minisztérium szerepel egyedüli kompetens hatóságként az étrend-kiegészítők kérdésében. Iohannis elnök szerint a törvény elfogadásakor nem vették figyelembe azt az alkotmányos elvet, hogy egy törvényt mindkét háznak el kell fogadnia.
Johannis kérte, hogy az alkotmánybíróság teljes egészében nyilvánítsa alkotmányellenesnek a jogszabályt.
Hetvenöt évvel ezelőtt, 1945. november 20-án kezdte meg Nürnbergben a Nemzetközi Katonai Törvényszék a náci Németország háborús bűnökkel vádolt 24 vezetőjének perét. A nürnbergi perben első ízben vontak felelősségre háború kirobbantásában és háború okozta szenvedésekben vétkes állami, katonai és pártvezetőket.
A per 1945. november 20-án kezdődött Nürnbergben, a viszonylag épen maradt Igazságügyi Palotában, majd 1946. október 1-én zárult az ítélethirdetéssel: 12 vádlottat köztük Hermann Göringet és Joachim von Ribbentropot kötél általi halálra ítéltek. Három bűnöst – Rudolf Hesset például – életfogytiglani, négyet – köztük Karl Dönitzet – 10 és 20 év közötti börtönbüntetéssel sújtottak; további hármat felmentettek. A kivégzéseket október 16-án a nürnbergi fegyházban hajtották végre tíz vádlotton – Bormannt távollétében ítélték el, Göring pedig a kivégzés előtti éjszaka cellájában öngyilkos lett.
" ["post_title"]=> string(44) "Hetvenöt éve kezdődtek a nürnbergi perek" ["post_excerpt"]=> string(187) "Hetvenöt évvel ezelőtt, 1945. november 20-án kezdte meg Nürnbergben a Nemzetközi Katonai Törvényszék a náci Németország háborús bűnökkel vádolt 24 vezetőjének perét. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "hetvenot-eve-kezdodtek-a-nurnbergi-perek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-20 09:02:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-20 07:02:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(82) "https://www.bukarestiradio.ro/2020/11/20/hetvenot-eve-kezdodtek-a-nurnbergi-perek/" ["menu_order"]=> int(23309) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3756 (24) { ["ID"]=> int(394619) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-14 10:54:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-14 08:54:28" ["post_content"]=> string(1398) "Hétfőtől, november 16-ától két hétre karantén alá vonják Nagyszebent - közölte tegnap Raed Arafat belügyi államtitkár, az országos katasztrófavédelem vezetője. Az erre vonatkozó döntést egy sürgősségi jelleggel összehívott gyűlésen hozták meg tegnap. Ugyancsak karantén alá kerül Nagytalmács (Tălmaciu), Nagydisznód (Cisnădie) és Sellenberk (Şelimbăr).
Arafat közölte: a hétvégi napokon a nagy bevásárlóközpontok is bezárnak, csak az élelmiszerüzletek, a gyógyszertárak és az állateledelt forgalmazó boltok maradhatnak nyitva. Az üzletek 21 óra helyett már 20 órakor bezárnak, a teraszokon is felfüggesztik a kiszolgálást a karantén idejére. Az üzletekben nyolc négyzetméteren maximum egy ember lehet. Délelőtt 10 és 13 óra között a 65 év fölöttiek mehetnek vásárolni. A vallási szertartásokat, istentiszteleteket, miséket csak szabad ég alatt lehet megtartani a következő két hétben az említett településeken – mutatott rá Arafat.
A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) adatai szerint az országban Szeben megyében a legmagasabb a fertőzöttségi arány: 7,78 ezer lakosra vetítve (egy nappal korábban ez az arány 7,4 ezrelék volt).
" ["post_title"]=> string(44) "Hétfőtől karantén alá kerül Nagyszeben" ["post_excerpt"]=> string(112) "Ugyancsak karantén alá kerül Nagytalmács (Tălmaciu), Nagydisznód (Cisnădie) és Sellenberk (Şelimbăr). " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "hetfotol-karanten-ala-kerul-nagyszeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-14 10:54:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-14 08:54:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394619" ["menu_order"]=> int(23310) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3730 (24) { ["ID"]=> int(394861) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-20 08:38:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-20 06:38:22" ["post_content"]=> string(1114) "Ha jövő év elején lehetősége volna rá, Románia lakosságának csupán egyharmada oltatná be magát koronavírus ellen.
Az Avangarde Szociológiai Kutatócsoport felmérése szerint a megkérdezettek 30 %-a válaszolt igennel, további 36% kivárna, és csak akkor oltatná be magát, ha a vakcinának nincs mellékhatása. A válaszadók egy negyede nem oltatná be magát koronavírus ellen, 10% pedig nem válaszolt vagy még nem döntötte el, hogy mit tenne. A NEMmel válaszolók 36 %-ának nincs líceumi végzettsége, 40%-a leérettségizett, a többi alany felsőfokú végzettséggel rendelkezik. A felmérésben résztvevők és nemleges választ adók 35%-a jelenleg munkanélküli, 45%-a dolgozik, 16%-a nyugdíjas. A vírus létezésében a lakosság 76%-a hisz, 12% kitalációnak tartja azt. Noha a lakosság csaknem háromnegyede úgy véli, hogy a parlamenti választások után teljes lezárás következik az országban, ezen emberek fele nem ért egyet egy ilyen rendelkezéssel.
" ["post_title"]=> string(63) "A románok mindössze harmada oltatná be magát Covid-19 ellen" ["post_excerpt"]=> string(128) "Ha jövő év elején lehetősége volna rá, Románia lakosságának csupán egyharmada oltatná be magát koronavírus ellen. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "a-romanok-mindossze-harmada-oltatna-be-magat-covid-19-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-20 08:38:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-20 06:38:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(101) "https://www.bukarestiradio.ro/2020/11/20/a-romanok-mindossze-harmada-oltatna-be-magat-covid-19-ellen/" ["menu_order"]=> int(23311) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3700 (24) { ["ID"]=> int(394617) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-14 10:42:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-14 08:42:59" ["post_content"]=> string(1367) "A Román Nemzeti Bank lefele módosította tegnap az inflációs előrejelzését, így az idei év végére 2,1 százalékos fogyasztói árindexszel számol, ami 0,6 százalékponttal alacsonyabb a korábban közölt értéknél.
A jegybank legutóbb augusztusban közölte az inflációs előrejelzését, akkor az idei év végére 2,7 százalékos inflációt valószínűsített. A mostani döntés összefüggésben áll azzal, hogy szeptemberben és októberben folytatódott az éves inflációs ráta csökkenése, amely a tizedik hónapban 2,2 százalék volt. A jegybank arra számít, hogy 2021 első negyedévének végére 2 százalékra mérséklődik az infláció, majd az év végére 2,5 százalékra nő, ami megegyezik az augusztusban közölt prognózissal. A jegybank igazgatótanácsa csütörtöki monetáris politikai ülésén úgy döntött, hogy változatlanul 1,5 százalék marad az alapkamat, ami történelmi mélypont.
A Román Nemzeti Bank szintén tegnap közölte, hogy az idei első három negyedévben a külföldi közvetlen tőkeberuházások értéke 1,940 milliárd euró volt, ami 56,6 százalékos csökkenés a tavaly jegyzett 4,471 milliárd euróhoz mérten.
" ["post_title"]=> string(49) "Lefele módosult a BNR inflációs előrejelzése" ["post_excerpt"]=> string(232) "A Román Nemzeti Bank lefele módosította tegnap az inflációs előrejelzését, így az idei év végére 2,1 százalékos fogyasztói árindexszel számol, ami 0,6 százalékponttal alacsonyabb a korábban közölt értéknél. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "lefele-modosult-a-bnr-inflacios-elorejelzese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-14 10:43:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-14 08:43:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394617" ["menu_order"]=> int(23312) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(394576) ["post_author"]=> string(3) "165" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-13 15:00:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-13 13:00:27" ["post_content"]=> string(711) "A műsor témái:
Egy a nagyközönség számára ismeretlen politikus lett az Egyesült Államok megválasztott alelnöke.
Békeszerződéssel felérő tűzszüneti megállapodást írt alá Azerbajdzsán, Örményország és Oroszország elnöke.
Elkészült az amerikai gyártmányú koronavírus elleni oltóanyag.
Mostanáig 269 590 koronavírusból meggyógyultról és 393 851 fertőzöttről jelentettek a hatóságok hazánkban - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az elmúlt 24 órában 10 108 új fertőzéses esetet és 167 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 9 596-ra emelkedett.
Az egészségügyi intézményekben jelenleg 13 447 személyt kezelnek, közülük 1 131-t ápolnak intenzív osztályokon. Eddig 3.808.279 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel hazánkban, ebből 36 963-at az elmúlt 24 órában készítettek.
" ["post_title"]=> string(56) "GCS: Az elmúlt 24 órában 36 963 tesztet dolgoztak fel" ["post_excerpt"]=> string(253) "Az elmúlt 24 órában 10 108 új fertőzéses esetet és 167 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 9 596-ra emelkedett - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS)." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "gcs-az-elmult-24-oraban-36-963-tesztet-dolgoztak-fel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-19 14:17:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-19 12:17:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394854" ["menu_order"]=> int(23315) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(394613) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-13 14:24:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-13 12:24:49" ["post_content"]=> string(863) "A legfrissebb adatok szerint eddig 231 808 személyt nyilvánítottak gyógyultnak a koronavírus fertőzésből. A Stratégiai Kommunikációs Csoport közlése szerint az elmúlt 24 órában 9489 új esetet regisztráltak, a halálos áldozatok száma pedig 174.
Az egészségügyi intézményekben jelenleg 12 892 személyt kezelnek, közülük 1 149-et intenzív osztályon. Az elmúlt 24 órában az országban 37 136 tesztet dolgoztak fel. A legtöbb új fertőzött, 1114 Bukarestben volt. A fertőzöttségi mutató a legmagasabb Szeben megyében, 7,78 ezrelék és Kolozs megyében 7,3 ezrelék. Bukarestben a mutató 5,07 ezrelékre emelkedett és már csak Vrancea megyében van 1,5 ezrelék alatt.
" ["post_title"]=> string(58) "GCS: Az elmúlt 24 órában 9489 új eset és 174 áldozat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "gcs-az-elmult-24-oraban-9489-uj-eset-es-174-aldozat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-13 14:25:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-13 12:25:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394613" ["menu_order"]=> int(23316) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3698 (24) { ["ID"]=> int(394851) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-19 13:36:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-19 11:36:52" ["post_content"]=> string(1173) "Megdöbbentőnek és a magyarság számára mélységesen sértőnek nevezte Trianon évfordulójának romániai ünnepnappá nyilvánítását Potápi Árpád János, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A nemzetpolitikai államtitkár úgy fogalmazott: elszomorító, hogy egy világjárvány kellős közepén egy EU-s tagállam azzal van elfoglalva, hogy olyan törvényt hozzon, amely "sárba tiporja a területén élő legnagyobb nemzeti közösség jogait" - tudatta Potápi Árpád János. Kiemelte: egy nemzeti közösség tagjait arra kényszeríteni, hogy megünnepeljék a saját történelmük leggyászosabb napját, nemcsak nem EU-konform, hanem egyben "óriási tiszteletlenség is" a közösség tagjaival szemben.
Ez a lépés semmi másra nem jó - tette hozzá az államtitkár -, mint felesleges ellentétek szítására az ország területén élő nemzetiségek között.
" ["post_title"]=> string(137) "Potápi Árpád: Megdöbbentő és a magyarságnak mélységesen sértő Trianon évfordulójának romániai ünnepnappá nyilvánítása" ["post_excerpt"]=> string(162) "Ez a lépés semmi másra nem jó - tette hozzá az államtitkár -, mint felesleges ellentétek szítására az ország területén élő nemzetiségek között." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(116) "potapi-arpad-megdobbento-es-a-magyarsagnak-melysegesen-sertp-trianon-evfordulojanak-romaniai-unnepnappa-nyilvanitasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-20 12:46:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-20 10:46:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394851" ["menu_order"]=> int(23317) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3689 (24) { ["ID"]=> int(394611) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-13 12:47:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-13 10:47:04" ["post_content"]=> string(1522) "Elfogadta a Képviselőház azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely fizetett szabadnapot biztosít a szülőknek az oktatás felfüggesztése idején. A törvény a 12 éven aluli vagy 26 éven aluli fogyatékos gyerekek szüleire vonatkozik. Ezek a munkáltatónál kell kérjék a szabadnapokat az iskolák bezárásának teljes időtartamára, ezalatt a gazdaságbeli bruttó átlagbér 75 százalékának megfelelő támogatásban részesülnek.
Az intézkedést sok ilyen helyzetben lévő szülő üdvözölte, de vannak bizonyos gondok is - jelentette ki a Szülői Egyesületek Országos Szövetségének elnöke. Iulian Cristache elmondta, a magánszférában merülhetnek fel problémák, mert vannak olyan kis- és közepes vállalatok, amelyek 2-3 alkalmazottal rendelkeznek, akiket nem lehet helyettesíteni. Az államnál nem lesznek ilyen gondok. A másik probléma a távmunkában lévő szülőké, akik esetében törölték a törvényből az állami támogatás lehetőségét, ami nem normális, mert több gyermekes családok is lehetnek ilyen helyzetben. A fizetett szabadnapokra jogosultsághoz a szülők három feltételnek kell megfeleljenek, éspedig, a másik szülő ne kapjon szabadnapot, a munkahelyen ne legyen lehetőség otthoni vagy távmunkára, illetve a gyerekek legyenek beírva az iskolába vagy óvodába, bölcsődébe.
" ["post_title"]=> string(54) "Továbbra is támogatják az otthon maradó szülőket" ["post_excerpt"]=> string(283) "A fizetett szabadnapokra jogosultsághoz a szülők három feltételnek kell megfeleljenek, éspedig, a másik szülő ne kapjon szabadnapot, a munkahelyen ne legyen lehetőség otthoni vagy távmunkára, illetve a gyerekek legyenek beírva az iskolába vagy óvodába, bölcsődébe" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "tovabbra-is-tamogatjak-az-otthon-marado-szuloket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-13 12:47:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-13 10:47:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394611" ["menu_order"]=> int(23318) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(394847) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-19 13:16:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-19 11:16:47" ["post_content"]=> string(1009) "A hidegháború óta példátlan mértékben emeli a védelmi kiadásokat a brit kormány. A programot Boris Johnson miniszterelnök ismerteti ma a londoni alsóház képviselőivel.
A Downing Street által előzetesen közzétett részletek szerint a védelmi költségvetés a kormányzó Konzervatív Párt tavalyi választási programjában szereplő terveken felül 16,5 milliárd font pótlólagos forráshoz jut a következő négy évben. A brit védelmi tárca éves költségvetése jelenleg 40 milliárd font, így a védelmi kiadások évente mintegy 10 százalékkal emelkednek majd a négy évre szóló program idején.
A londoni miniszterelnöki hivatal ismertetése szerint a program alapján Nagy-Britannia védelmi költségvetése lesz a legnagyobb Európában, és az Egyesült Államoké után a második legnagyobb a NATO-ban.
" ["post_title"]=> string(89) "A hidegháború óta példátlan mértékben emeli a védelmi kiadásokat a brit kormány" ["post_excerpt"]=> string(91) "A programot Boris Johnson miniszterelnök ismerteti ma a londoni alsóház képviselőivel." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "a-hideghaboru-ota-peldatlan-mertekben-emeli-a-vedelmi-kiadasokat-a-brit-kormany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-19 13:16:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-19 11:16:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394847" ["menu_order"]=> int(23319) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(394609) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-13 12:23:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-13 10:23:57" ["post_content"]=> string(873) "Az év első kilenc hónapjában 5,1 százalékkal csökkent a villamosenergia-fogyasztás Romániában - közölte az Országos Statisztikai Intézet. A közvilágításban 8,1 százalékos volt a visszaesés, míg a lakossági fogyasztás 3,6 százalékkal emelkedett.
Az előző évhez képest 10,2 százalékkal kevesebb energiát termeltek a vízierőművek, az atomerőmű pedig 1,7 százalékkal több villamos energiát adott az országos hálózatnak. Az alternatív energiaforrások tekintetében a szélenergiából előállított áram 7,8, a napelemekből nyert villamosenergia pedig 1,5 százalékkal volt több, mint a tavalyi év első kilenc hónapjában - közölte az Országos Statisztikai Intézet.
" ["post_title"]=> string(33) "Csökkenőben az áramfogyasztás" ["post_excerpt"]=> string(271) "Az év első kilenc hónapjában 5,1 százalékkal csökkent a villamosenergia-fogyasztás Romániában - közölte az Országos Statisztikai Intézet. A közvilágításban 8,1 százalékos volt a visszaesés, míg a lakossági fogyasztás 3,6 százalékkal emelkedett. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "csokkenoben-az-aramfogyasztas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-13 12:23:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-13 10:23:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394609" ["menu_order"]=> int(23320) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3754 (24) { ["ID"]=> int(394621) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-14 11:04:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-14 09:04:13" ["post_content"]=> string(1666) "Alkotmányossági kifogást emelt tegnap Klaus Johannis államfő az étrend-kiegészítő termékek törvénye ellen. Az államfő szerint az a mód, ahogyan a jogszabályt elfogadták, sérti a jogalkotásban elsőként szavazó kamara hatáskörének elvét.
A törvénytervezetet október 26-án küldte el a parlament Johannisnak kihirdetés végett. A jogszabály az étrend-kiegészítők forgalomba hozatalának általános feltételeit, valamint az étrend-kiegészítők címkézésének és reklámozásának módját is szabályozza. Az államfő kiemelte, hogy a szenátus 2012-ben elutasította a tervezetet. Idén viszont a Képviselőház 26 módosítással, több európai szabályozás átültetésével elfogadta azt. A szöveg eredeti formájában biztosította ezen a téren a hatóságok megosztott hatáskörét az Egészségügyi Minisztérium, a Mezőgazdasági Minisztérium és az országos doppingellenes ügynökség között, az étrend-kiegészítők alapvető összetételétől függően. Ezzel szemben a Képviselőház által jóváhagyott változatban már kizárólag az Egészségügyi Minisztérium szerepel egyedüli kompetens hatóságként az étrend-kiegészítők kérdésében. Iohannis elnök szerint a törvény elfogadásakor nem vették figyelembe azt az alkotmányos elvet, hogy egy törvényt mindkét háznak el kell fogadnia.
Johannis kérte, hogy az alkotmánybíróság teljes egészében nyilvánítsa alkotmányellenesnek a jogszabályt.