A legfőbb ügyészség megkezdte a kihallgatásokat a Piatra-Neamţ-i megyei sürgősségi kórház intenzív osztályán történt szombat esti tűzeset kapcsán, amelyben eddig…
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3793 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3780 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3791 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

A legfőbb ügyészség megkezdte a kihallgatásokat a Piatra-Neamţ-i megyei sürgősségi kórház intenzív osztályán történt szombat esti tűzeset kapcsán, amelyben eddig…
Continue Reading
Boldizsár Ferenc erdőszentgyörgyi katolikus plébános hirdet igét.
Continue ReadingA vakcinák közül ez az egyik legígéretesebb, mely a magyar biokémikus, Karikó Katalin szabadalmán alapul – hangzott el a Kossuth Rádió A nap kérdése című műsorában pénteken.
Continue ReadingKoppándi Zoltán dévai unitárius lelkész hirdet igét.
Continue ReadingA régióban szükségállapotot hirdettek, a mentőszolgálatok és a hadsereg küzd a vészhelyzettel.
Continue Reading
A mai Észpresszóban folytatjuk a Fiatal irodalom Erdélyben a rendszerváltás utáni években – című sorozatot. Két héttel ezelőtt a Helikon…
Continue ReadingHétfőtől leírhatják a profitadójukból a duális oktatást támogató cégek a képzésben résztvevő diákok ösztöndíjára költött összegeket. Az erre vonatkozó törvényt október végén fogadta el a képviselőház, és pénteken hirdette ki az államfő.
Continue ReadingGCS Az elmúlt 24 órában 9 460 -al nőtt az igazolt esetek száma, és 129-cel a halottak száma. Az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 8 813-ra emelkedett.
Continue Reading
A sztráda a román-magyar határon fekvő települést, Óvárt (Vama Oar) köti majd össze Suceavával, érintve Szatmárnémetit, Nagybányát, Dést, Besztercét és Dornavátrát.
Continue Reading
A negatív PCR-tesztet maximum 72 órával a spanyol területre lépés előtt kell elvégezni.
Continue ReadingA romániai lakosság 1,8 százaléka fertőződött meg a koronavírussal a koronavírus-járvány kitörése óta eltelt kilenc hónapban – derül ki az Erdélystat elemzéséből.
Continue ReadingA nukleáris fegyverekkel rendelkező két dél-ázsiai szomszédos ország egymást vádolták azzal, hogy tüzet nyitottak, és szándékosan civilek lakta területeket vettek célba.
Continue ReadingA legfőbb ügyészség megkezdte a kihallgatásokat a Piatra-Neamţ-i megyei sürgősségi kórház intenzív osztályán történt szombat esti tűzeset kapcsán, amelyben eddig 11 páciens vesztette életét. A vizsgálatot Marius Iacob, a legfőbb ügyészség ügyésze vezeti, aki korábban a bukaresti Colectiv-klubban és a giuleşti-i szülészeten kiütött tűzesetben lezajlott vizsgálatokat is vezette. Marius Iacob szerint a helyszíni vizsgálatok akár két napig is tarthatnak, pontosan, minden részletre figyelve meg kell állapítani, hogy mi történt. A legfőbb ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított in rem, vagyis a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló eljárást a Piatra-Neamţ-i kórháztűz ügyében.
A Piatra Neamţ-i megyei kórház intenzív osztályán szombaton este fél 7-kor ütött ki tűz. Az osztály két kórtermében összesen 17 beteget kezeltek, mindannyian koronavírus-fertőzöttek voltak. Tizenegy páciens meghalt, az ügyeletes orvos, Ioan Cătălin Denciu súlyos égési sérüléseket szenvedett; őt egy brüsszeli katonai kórházba szállították. Hat beteget átszállítottak az éjszaka folyamán a leţcani-i, covidos pácienseket kezelő mobilkórházba. Közülük az egyik beteg ma belehalt az égési sérüléseibe.
" ["post_title"]=> string(71) "Megkezdték a kihallgatásokat a Piatra-Neamţ-i kórháztűz ügyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "megkezdtek-a-kihallgatasokat-a-piatra-neamt-i-korhaztuz-ugyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-16 11:57:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-16 09:57:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394658" ["menu_order"]=> int(23282) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3817 (24) { ["ID"]=> int(394853) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-22 09:00:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-22 07:00:34" ["post_content"]=> string(654) "Hallgassa meg Boldizsár Ferenc erdőszentgyörgyi katolikus plébános igehirdetését!

Magyar szabadalmon alapul az egyik legígéretesebb koronavírus elleni vakcina. Az eddigi kutatások követték a hagyományos eljárást, például élő, gyengített vagy elölt vírust tartalmaztak, és vannak DNS-alapúak is. Megszületett azonban egy forradalmian új megoldás, a módosított, úgynevezett hírvivő RNS ( vagy mRNS)-alapú oltás. A vakcinák közül ez az egyik legígéretesebb, mely a magyar biokémikus, Karikó Katalin szabadalmán alapul – hangzott el a Kossuth Rádió A nap kérdése című műsorában pénteken.
A magyar biokémikus és csapata azt fedezte fel, hogy ha kicserélünk bizonyos építőköveket más típusú építőkövekkel, amitől az RNS jobban működik, akkor ezt tudjuk használni terápiára – mondta Pardi Norbert, a Pennsylvaniai Egyetem orvosi karának biológusa, aki januártól dolgozik a vakcinán.
Karikó Katalin alelnök annál a német BioNTech nevű cégnél, amely az amerikai Pfizerrel együtt kidolgozta az első hatásos és eredményes vakcinát az új típusú koronavírus ellen.
" ["post_title"]=> string(79) "Magyar szabadalmon alapul az egyik legígéretesebb koronavírus elleni vakcina" ["post_excerpt"]=> string(192) "A vakcinák közül ez az egyik legígéretesebb, mely a magyar biokémikus, Karikó Katalin szabadalmán alapul – hangzott el a Kossuth Rádió A nap kérdése című műsorában pénteken." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "magyar-szabadalmon-alapul-az-egyik-legigeretesebb-koronavirus-elleni-vakcina" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-21 12:03:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-21 10:03:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394886" ["menu_order"]=> int(23285) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3822 (24) { ["ID"]=> int(394638) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-15 09:02:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-15 07:02:51" ["post_content"]=> string(312) "Hallgassa meg Koppándi Zoltán dévai unitárius lelkész igehirdetését!
Káosz alakult ki a közszállításban és iskolákat zártak be az orosz Távol-Keleten, szünetel az áramszolgáltatás. A vihar csütörtökön érte el Primorszk vidékét, és Vlagyivosztok kikötővárosában jégréteggel borította a fákat és a villanydrótokat, írja a BBC. A régióban szükségállapotot hirdettek, a mentőszolgálatok és a hadsereg küzd a vészhelyzettel.
Legalább 150 ezer otthon maradt áram nélkül, és elképzelhető, hogy még napokig nem sikerül helyreállítani a kárt. A helyi kórházak – köztük olyan is, amelyik koronavírusos betegeket kezel – generátorokkal próbálják megoldani az áramellátást.
Ehhez hasonlót 30 éve nem láttak a környéken. Az előrejelzések szerint a következő napokban felmelegszik a levegő, így a több mint egy centis jégréteg remélhetőleg elolvad. A közösségi oldalakon terjedő felvételek között olyan is szerepel, amelyen látszik, hogy egy tömbházból levált hatalmas betondarab ráesett egy parkoló autóra.
" ["post_title"]=> string(50) "Centinél vasatagabb jég borítja Vlagyivosztokot" ["post_excerpt"]=> string(104) "A régióban szükségállapotot hirdettek, a mentőszolgálatok és a hadsereg küzd a vészhelyzettel." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "centinel-vasatagabb-jeg-boritja-vlagyivosztokot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-21 12:00:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-21 10:00:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394883" ["menu_order"]=> int(23287) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3756 (24) { ["ID"]=> int(394646) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-14 15:10:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-14 13:10:40" ["post_content"]=> string(1312) "A mai Észpresszóban folytatjuk a Fiatal irodalom Erdélyben a rendszerváltás utáni években – című sorozatot. Két héttel ezelőtt a Helikon kétheti irodalmi és kulturális lap Serény Múmia nevű betétlapjáról Demeter Zsuzsa irodalomkritikus előadását hallották, valamint Mărcuțiu-Rácz Dóra a Helikon szerkesztője beszélt a kérészéletű, de a maga idejében nagy népszerűségnek örvendő Zabhegyező ifjúsági kiadványról. A mai műsorban Zsidó Ferenc, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője, kritikus előadását hallhatják az Előretolt Helyőrségről nevű kiadványról, valamint Codău Annamari, a Látó szerkesztője ismerteti az Árnyékhatár nevű antológiát és lapkezdeményezést, amelynek alapítói, szerkesztői Vida Gábor, Balássy Csaba, Jánk Károly, Vermesser Levente voltak – tartsanak velünk!
Hétfőtől leírhatják a profitadójukból a duális oktatást támogató cégek a képzésben résztvevő diákok ösztöndíjára költött összegeket. Az erre vonatkozó törvényt október végén fogadta el a képviselőház, és pénteken hirdette ki az államfő.
Az adótörvényt módosító és kiegészítő jogszabály célja arra ösztönözni a vállalatokat, hogy a szakiskolákkal együttműködve támogassák a duális képzést.
A jogszabály értelmében azok a mikrovállalatok, amelyek ösztöndíjat adnak a duális oktatásban résztvevő diákoknak, negyedévenként leírhatják ezeket az összegeket az adójukból. A kedvezmény nem korlátlan, a leírható összeg az adóalap legfeljebb 20 százaléka lehet.
" ["post_title"]=> string(57) "Adókedvezményt kapnak a szakoktatást támogató cégek" ["post_excerpt"]=> string(273) "Hétfőtől leírhatják a profitadójukból a duális oktatást támogató cégek a képzésben résztvevő diákok ösztöndíjára költött összegeket. Az erre vonatkozó törvényt október végén fogadta el a képviselőház, és pénteken hirdette ki az államfő." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "adokedvezmenyt-kapnak-a-szakoktatast-tamogato-cegek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-21 11:26:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-21 09:26:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394881" ["menu_order"]=> int(23289) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3751 (24) { ["ID"]=> int(394650) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-14 14:45:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-14 12:45:14" ["post_content"]=> string(711) "Mostanáig 239 051 koronavírusból meggyógyult személyt és 353 185 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván hazánkban 11 052 tünetmentes személy pedig 10 nap után hazaengedtek a kórházból - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Az elmúlt 24 órában 9 460 -al nőtt az igazolt esetek száma, és 129-cel a halottak száma. Az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 8 813-ra emelkedett. Jelenleg 1 172 személyt ápolnak az intenzív osztályokon. Eddig országszerte 3 667 896 tesztet végeztek, ebből 37 040-et az elmúlt 24 órában.
" ["post_title"]=> string(25) "A GCS szombati jelentése" ["post_excerpt"]=> string(199) "GCS Az elmúlt 24 órában 9 460 -al nőtt az igazolt esetek száma, és 129-cel a halottak száma. Az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 8 813-ra emelkedett. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "a-gcs-szombati-jelentese-4" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-14 14:45:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-14 12:45:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394650" ["menu_order"]=> int(23290) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3752 (24) { ["ID"]=> int(394879) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-21 11:25:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-21 09:25:07" ["post_content"]=> string(688) "Kihirdette Klaus Iohannis államelnök az Északi Autópálya megvalósítását jóváhagyó törvényt is. A sztráda a román-magyar határon fekvő települést, Óvárt (Vama Oar) köti majd össze Suceavával, érintve Szatmárnémetit, Nagybányát, Dést, Besztercét és Dornavátrát.
A projektet az állami költségvetésből és európai alapokból finanszírozzák.
A törvény 2021. január elsejével lép hatályba. A projekt megvalósításának határideje négy év a törvény hatályba lépését követően.
" ["post_title"]=> string(51) "Négy év alatt épülne meg az Északi Autópálya" ["post_excerpt"]=> string(186) " A sztráda a román-magyar határon fekvő települést, Óvárt (Vama Oar) köti majd össze Suceavával, érintve Szatmárnémetit, Nagybányát, Dést, Besztercét és Dornavátrát." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "negy-ev-alatt-epulne-meg-az-eszaki-autopalya" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-21 11:25:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-21 09:25:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394879" ["menu_order"]=> int(23291) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3753 (24) { ["ID"]=> int(394642) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-14 13:09:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-14 11:09:23" ["post_content"]=> string(1216) "November 23-ától negatív koronavírustesztet kell felmutatniuk azoknak, akik magas kockázatú országból érkeznek Spanyolországba légi vagy vízi úton - közölte ma a Külügyminisztérium.
A negatív PCR-tesztet maximum 72 órával a spanyol területre lépés előtt kell elvégezni.
A román állampolgárok Romániai Madridi Nagykövetségén (0034 669.362.202), Románia Barcelonai Főkonzulátusán (+34 661 547 853), Románia Sevillai Főkonzulátusán (+34 648 212 169), Románia Bilbaói Főkonzulátusán (+34 608 956 278), Románia Castellon de la Plana-i Konzulátusán (+34 677 842 467), Románia Ciudad Real-i Konzulátusán (+34 609 513 790), Románia Zaragozai Konzulátusán (+34 663 814 474) és Románia Almerai Konzulátusán (+34 682 733 408) kérhetnek tájékoztatást, segítséget.
Spanyolországba utazás előtt az interneten is tanácsos tájékozódni, a következő felületeken: http://www.mae.ro/node/51930,
http://madrid.mae.ro
http://www.mae.ro/
A romániai lakosság 1,8 százaléka fertőződött meg a koronavírussal a koronavírus-járvány kitörése óta eltelt kilenc hónapban – derül ki az Erdélystat elemzéséből. Eszerint a főváros után a leginkább érintett megyék többsége erdélyi.

A halálozási mutatók nincsenek összefüggésben a fertőzöttségi mutatókkal. Például a fővárosban a magas fertőzöttségi szint ellenére az elhalálozások száma alacsony. Aránytalanul sokan a dél-erdélyi régió – Szeben, Brassó és Hunyad megyében – hunytak el, ebben a térségben az elhalálozási ráta csaknem kétszerese a bukarestinek.
Az elemzés megállapítja: a Covid-19 betegségnek tulajdonított halálozások csak három-négy százalékát teszik ki az április és augusztus közötti összes halálozásnak. Így feltehetően az egyéb egészségügyi problémák elhanyagolása vezethetett a népesség egészségi állapotának rosszabbodásához és a halálesetek növekedéséhez –állapítja meg az Erdélystat elemzése.
" ["post_title"]=> string(71) "Dél-Erdélyben kétszer nagyobb a halálozási ráta, mint Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(186) "A romániai lakosság 1,8 százaléka fertőződött meg a koronavírussal a koronavírus-járvány kitörése óta eltelt kilenc hónapban – derül ki az Erdélystat elemzéséből. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "del-erdelyben-ketszer-nagyobb-a-halalozasi-rata-mint-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-21 12:10:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-21 10:10:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(106) "https://www.bukarestiradio.ro/2020/11/20/del-erdelyben-ketszer-nagyobb-a-halalozasi-rata-mint-bukarestben/" ["menu_order"]=> int(23293) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3743 (24) { ["ID"]=> int(394635) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-14 12:09:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-14 10:09:11" ["post_content"]=> string(1119) "Tűzpárbaj alakult ki tegnap indiai és pakisztáni határőrök között a vitatott hovatartozású Kasmír térségében, katonák és civilek haltak meg, sokan megsebesültek a határ mindkét oldalán az elmúlt hónapok legvéresebb incidense során.
A nukleáris fegyverekkel rendelkező két dél-ázsiai szomszédos ország egymást vádolták azzal, hogy tüzet nyitottak, és szándékosan civilek lakta területeket vettek célba. Három indiai katona vesztette életét, további ugyanennyi sebesült meg azután, hogy aknagránátokkal és nehéztüzérséggel támadást hajtottak végre a de facto határ pakisztáni oldaláról - erről számolt be az indiai hadsereg egy közleményben.
A dpa német hírügynökség szerint kevés részlet derült ki, de a közösségi médiában megjelent videófelvételeken rakéták által eltalált, égő házakat és üzletek voltak láthatóak a pakisztáni Kasmírban található Nílam-völgyben.
" ["post_title"]=> string(73) "Többen meghaltak az indiai és pakisztáni határőrök tűzpárbajában" ["post_excerpt"]=> string(185) "A nukleáris fegyverekkel rendelkező két dél-ázsiai szomszédos ország egymást vádolták azzal, hogy tüzet nyitottak, és szándékosan civilek lakta területeket vettek célba." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "tobben-meghaltak-az-indiai-es-pakisztani-hatarorok-tuzparbajaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-14 12:09:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-14 10:09:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394635" ["menu_order"]=> int(23294) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3782 (24) { ["ID"]=> int(394658) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-16 10:07:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-16 08:07:45" ["post_content"]=> string(1466) "A legfőbb ügyészség megkezdte a kihallgatásokat a Piatra-Neamţ-i megyei sürgősségi kórház intenzív osztályán történt szombat esti tűzeset kapcsán, amelyben eddig 11 páciens vesztette életét. A vizsgálatot Marius Iacob, a legfőbb ügyészség ügyésze vezeti, aki korábban a bukaresti Colectiv-klubban és a giuleşti-i szülészeten kiütött tűzesetben lezajlott vizsgálatokat is vezette. Marius Iacob szerint a helyszíni vizsgálatok akár két napig is tarthatnak, pontosan, minden részletre figyelve meg kell állapítani, hogy mi történt. A legfőbb ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított in rem, vagyis a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló eljárást a Piatra-Neamţ-i kórháztűz ügyében.
A Piatra Neamţ-i megyei kórház intenzív osztályán szombaton este fél 7-kor ütött ki tűz. Az osztály két kórtermében összesen 17 beteget kezeltek, mindannyian koronavírus-fertőzöttek voltak. Tizenegy páciens meghalt, az ügyeletes orvos, Ioan Cătălin Denciu súlyos égési sérüléseket szenvedett; őt egy brüsszeli katonai kórházba szállították. Hat beteget átszállítottak az éjszaka folyamán a leţcani-i, covidos pácienseket kezelő mobilkórházba. Közülük az egyik beteg ma belehalt az égési sérüléseibe.
" ["post_title"]=> string(71) "Megkezdték a kihallgatásokat a Piatra-Neamţ-i kórháztűz ügyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "megkezdtek-a-kihallgatasokat-a-piatra-neamt-i-korhaztuz-ugyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-16 11:57:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-16 09:57:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394658" ["menu_order"]=> int(23282) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "7abe5d8b4ae863a833576ffce356f76f" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:c1a107230f8b6c6c76b3360b207b4080" }