Klaus Iohannis államfő ma délben részt vett Bákó terelőútjának hivatalos átadásán, amely az A7-es Moldva autópálya része.
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3747 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3717 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3749 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

Klaus Iohannis államfő ma délben részt vett Bákó terelőútjának hivatalos átadásán, amely az A7-es Moldva autópálya része.
Continue ReadingNéhány tucatnyian tiltakoztak ma reggel a Cotroceni-palota előtt amiatt, hogy a kormány nem fordít elég figyelmet a Moldvát átszelő autópálya megépítésére.
(tovább…) Continue ReadingAz Európai Gyógyszerügynökség legkésőbb december 29-ig megszervezi azt a tanácskozást, melyen eldöntik, hogy engedélyezik vagy sem a német BionTech és az amerikai Pfizer által kifejlesztett COVID-19 elleni védőoltás forgalmazását
Continue ReadingAz izraeli egészségügyi hatóságok aggódnak a COVID 19 betegség egyre gyorsabb terjedése miatt, és további szigorítások bevezetését fontolgatják.
(tovább…) Continue ReadingŐrizetbe vette a szlovák rendőrség Jaroslav Hascak üzletembert, az ország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb személyiségét, akinek a tulajdonában van Romániában a Sensiblu gyógyszertár-lánc is.
(tovább…) Continue Reading
Legkevesebb 5 személy, köztük egy 9 hónapos gyermek halt meg és további 15-en megsérültek tegnap a németországi Trier városban, miután egy terepjáró nagy sebességgel a járókelők közé hajtott egy sétálóutcában.
Continue Reading
November utolsó napja, Szent András apostol ünnepe 2012 óta hivatalos munkaszüneti nap Romániában, ahol az ortodox egyház a kereszténység felvételét…
Continue ReadingMoisza Arnold magyarhermányi református lelkész hirdet igét.
Continue ReadingA műsor témái: Donald Trump hozzájárult ahhoz, hogy megkezdődjék az átadás-átvétel folyamata közte és Joe Biden megválasztott elnök között. A…
Continue ReadingVáltozatlanul 1226 koronavírusos beteget ápolnak intenzív osztályon Romániában a Stratégiai Kommunikációs Csoport pénteki közlése szerint.
(tovább…) Continue Reading
A szabályok be nem tartása miatt a koronavírusos fertőzések újabb hullámára figyelmeztetnek az orvosok az Egyesült Állmokban.
Continue Reading
Hatodik alkalommal hirdeti meg a MOL Románia és a Közösségért Alapítvány a Jogosítvány a jövőhöz programot, mely a hajtási engedély megszerzésének költségeit fedezi hátrányos helyzetű fiataloknak.
(tovább…) Continue ReadingKlaus Iohannis államfő ma délben részt vett Bákó terelőútjának hivatalos átadásán, amely az A7-es Moldva autópálya része. A sztráda összeköti Havasalföldet a moldvai megyékkel. Bákó terelőútja 16 kilométer hosszú és határidő előtt 14 hónappal adták át. A munkálatok nem értek véget teljesen, ezért kezdetben az óránkénti sebességet 90 kilométerre korlátozzák, és lesznek még munkálatok az útszakaszon.
" ["post_title"]=> string(33) "Átadták a terelőutat Bákóban" ["post_excerpt"]=> string(137) "Klaus Iohannis államfő ma délben részt vett Bákó terelőútjának hivatalos átadásán, amely az A7-es Moldva autópálya része. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "atadtak-a-tereloutat-bakoban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-02 14:46:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-02 12:46:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395076" ["menu_order"]=> int(23183) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3719 (24) { ["ID"]=> int(395074) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-02 14:44:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-02 12:44:46" ["post_content"]=> string(785) "Néhány tucatnyian tiltakoztak ma reggel a Cotroceni-palota előtt amiatt, hogy a kormány nem fordít elég figyelmet a Moldvát átszelő autópálya megépítésére.
Az A8-as, Egyesülés nevű 300 kilométeres autópálya Erdélyt és Jászvárost kötné össze. A megépítésére vonatkozó törvényt két éve fogadta el a parlament, az építkezés azonban azóta sem kezdődött el. Jelenleg felülvizsgálják a Marosvásárhely és Németvásár közötti 200 kilométeres szakasz megvalósíthatósági tanulmányát. A Moldvát Európával is összekötő autópályára Románia nem kért uniós finanszírozást.
" ["post_title"]=> string(34) "Követelik a sztráda építését" ["post_excerpt"]=> string(171) "Néhány tucatnyian tiltakoztak ma reggel a Cotroceni-palota előtt amiatt, hogy a kormány nem fordít elég figyelmet a Moldvát átszelő autópálya megépítésére. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "kovetelik-a-sztrada-epiteset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-02 14:44:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-02 12:44:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395074" ["menu_order"]=> int(23184) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3759 (24) { ["ID"]=> int(395072) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-02 14:43:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-02 12:43:33" ["post_content"]=> string(547) "Az Európai Gyógyszerügynökség legkésőbb december 29-ig megszervezi azt a tanácskozást, melyen eldöntik, hogy engedélyezik vagy sem a német BionTech és az amerikai Pfizer által kifejlesztett COVID-19 elleni védőoltás forgalmazását, amennyiben az oltás minőségét, biztonságát és hatékonyságát illető információk eléggé megalapozottak. Az Európai Unió piacain a két említett gyártón kívül egyetlen vállalat igényelte a forgalmazást, az amerikai Moderna.
" ["post_title"]=> string(46) "Újabb oltás kerülhet forgalomba Európában" ["post_excerpt"]=> string(248) "Az Európai Gyógyszerügynökség legkésőbb december 29-ig megszervezi azt a tanácskozást, melyen eldöntik, hogy engedélyezik vagy sem a német BionTech és az amerikai Pfizer által kifejlesztett COVID-19 elleni védőoltás forgalmazását" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "ujabb-oltas-kerulhet-forgalomba-europaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-02 14:43:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-02 12:43:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395072" ["menu_order"]=> int(23185) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3585 (24) { ["ID"]=> int(395070) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-02 14:42:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-02 12:42:25" ["post_content"]=> string(875) "Az izraeli egészségügyi hatóságok aggódnak a COVID 19 betegség egyre gyorsabb terjedése miatt, és további szigorítások bevezetését fontolgatják.
A közegészségügyi hatóság szerint sürgős intézkedésekre van szükség, mert a nemrég bevezetett enyhítések következtében újabb fertőzési gócok alakulhatnak ki a nagyvárosokban, ahol eddig 15 nagy bevásárló központot nyitottak meg. Az izraeli szabályok értelmében az üzletekben 15 négyzetméterenként egyetlen vásárló tartózkodhat. Jelenleg 16 izraeli város vörös, 26 pedig narancssárga jelzés alatt áll. Amennyiben a napi új esetszám meghaladja a kétezret, országos szinten ismét elrendelhetik a szükségállapotot.
" ["post_title"]=> string(37) "Újabb szükségállapot következhet" ["post_excerpt"]=> string(160) "Az izraeli egészségügyi hatóságok aggódnak a COVID 19 betegség egyre gyorsabb terjedése miatt, és további szigorítások bevezetését fontolgatják. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "ujabb-szuksegallapot-kovetkezhet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-02 14:42:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-02 12:42:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395070" ["menu_order"]=> int(23186) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(395066) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-02 14:41:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-02 12:41:25" ["post_content"]=> string(1063) "Őrizetbe vette a szlovák rendőrség Jaroslav Hascak üzletembert, az ország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb személyiségét, akinek a tulajdonában van Romániában a Sensiblu gyógyszertár-lánc is.
A Reuters által idézett helyi sajtó úgy véli, hogy az üzletember letartóztatása az eddigi legfontosabb döntés a Jan Kuciak oknyomozó újságíró két évvel ezelőtti meggyilkolása miatti letartóztatások között. Az igazságügyi hatóságok Hascakot korrupcióval és pénzmosással vádolják. A cégét az egyik legnagyobb játékosnak tartják az ingatlanpiacon Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban. Ugyancsak Hascak tulajdonában van több bank és pénzügyi vállalat Csehországban és Szlovákiában, illetve kulcsfontosságú részvényese az ezekben az országokban megjelenő sajtónak, illetve a szlovákiai magán egészségügyi szolgáltatóknak.
" ["post_title"]=> string(40) "Letartóztattak egy szlovák oligarchát" ["post_excerpt"]=> string(215) "Őrizetbe vette a szlovák rendőrség Jaroslav Hascak üzletembert, az ország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb személyiségét, akinek a tulajdonában van Romániában a Sensiblu gyógyszertár-lánc is. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "letartoztattak-egy-szlovak-oligarchat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-02 14:41:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-02 12:41:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395066" ["menu_order"]=> int(23187) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(395064) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-02 14:30:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-02 12:30:29" ["post_content"]=> string(717) "Legkevesebb 5 személy, köztük egy 9 hónapos gyermek halt meg és további 15-en megsérültek tegnap a németországi Trier városban, miután egy terepjáró nagy sebességgel a járókelők közé hajtott egy sétálóutcában.
A helyi rendőrség szerint a gépjárművezető, egy 51 éves férfi ittas volt, és pszichés problémái lehetnek. Eddig semmi jel nem utal arra, hogy politikai vagy vallási indíttatásból elkövetett tettről lenne szó. A román külügyminisztérium közölte, román állampolgár nincs az áldozatok között, és senki sem igényelt konzuli segítséget ez ügyben.
" ["post_title"]=> string(44) "Tömegbe hajtott egy férfi Németországban" ["post_excerpt"]=> string(234) "Legkevesebb 5 személy, köztük egy 9 hónapos gyermek halt meg és további 15-en megsérültek tegnap a németországi Trier városban, miután egy terepjáró nagy sebességgel a járókelők közé hajtott egy sétálóutcában. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "tomegbe-hajtott-egy-ferfi-nemetorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-02 14:30:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-02 12:30:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395064" ["menu_order"]=> int(23188) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(394741) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-30 14:50:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-30 12:50:00" ["post_content"]=> string(2020) "November utolsó napja, Szent András apostol ünnepe 2012 óta hivatalos munkaszüneti nap Romániában, ahol az ortodox egyház a kereszténység felvételét ünnepli. Magyar nyelvterületen számtalan néphagyomány kötődik a mai naphoz. Ezekről Forró László számol be hangképes összeállításban.

A következőkben Ferencz Imre nyugalmazott római-katolikus plébános elmélkedik Szent András apostolról.

Adásunk végén Mărcuţiu-Rácz Dóra a Helikon irodalmi folyóirat novemberi lapszámainak tartalmát ismerteti.
Hallgassa meg Moisza Arnold, magyarhermányi református lelkész igehirdetését!

A műsor témái:
Donald Trump hozzájárult ahhoz, hogy megkezdődjék az átadás-átvétel folyamata közte és Joe Biden megválasztott elnök között.
A német külügyminiszter szerint napokon belül létrejöhet a megegyezés az uniós költségvetésről és a helyreállítási alapról.
Az uniós költségvetéssel és helyreállítási alappal kapcsolatos magyar, lengyel és később szlovák vétóhoz nem csatlakozott Románia.
Változatlanul 1226 koronavírusos beteget ápolnak intenzív osztályon Romániában a Stratégiai Kommunikációs Csoport pénteki közlése szerint.
Az elmúlt 24 órában 172 páciens hunyt el. A tegnap óta 8499 új esetet azonosítottak valamivel több, mint 35 ezer teszt eredményének feldolgozása után. A betegségből a járvány kezdete óta több mint 326 ezren meggyógyultak.
" ["post_title"]=> string(52) "GCS: 8499 új fertőzött és 172 halálos áldozat." ["post_excerpt"]=> string(151) "Változatlanul 1226 koronavírusos beteget ápolnak intenzív osztályon Romániában a Stratégiai Kommunikációs Csoport pénteki közlése szerint." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "gcs-8499-uj-fertozott-es-172-halalos-aldozat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-27 14:34:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-27 12:34:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395053" ["menu_order"]=> int(23194) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(395045) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-27 10:26:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-27 08:26:03" ["post_content"]=> string(398) "Katasztrofális következményei lehetnek a Hálaadás napjának az Amerikai Egyesült Államokban - figyelmeztetnek az orvosok, miután több millió amerikai nem vette figyelembe az egészségügyi előírásokat és tömegek vonultak a repülőterekre, vonat és autóbusz állomásokra, hogy elutazzanak családjukhoz a hagyományos ünnepre.
" ["post_title"]=> string(62) "Újabb fertőzéshullám következhet az Egyesült Államokban" ["post_excerpt"]=> string(135) "A szabályok be nem tartása miatt a koronavírusos fertőzések újabb hullámára figyelmeztetnek az orvosok az Egyesült Állmokban." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "ujabb-fertozeshullam-kovetkezhet-az-egyesult-allamokban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-27 10:26:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-27 08:26:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395045" ["menu_order"]=> int(23196) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(395043) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-27 10:23:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-27 08:23:21" ["post_content"]=> string(887) "Hatodik alkalommal hirdeti meg a MOL Románia és a Közösségért Alapítvány a Jogosítvány a jövőhöz programot, mely a hajtási engedély megszerzésének költségeit fedezi hátrányos helyzetű fiataloknak.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2021. január 23. A Jogosítvány a jövőhöz programban 17-25 év közötti, hátrányos körülmények között élő fiatalok vehetnek részt, akik B, C vagy D kategóriájú gépjárművezetői engedélyt szeretnének szerezni, beleértve a traktorra, trolibuszra és villamosra érvényes hajtási engedélyt is. A program öt kiírásában eddig 80 fiatalnak sikerült megszerezni a hajtási engedélyt, 71 fiatal tanulmányait folytatja vagy vizsgára készül.
" ["post_title"]=> string(49) "Támogatás a vezetői engedély megszerzéséhez" ["post_excerpt"]=> string(219) "Hatodik alkalommal hirdeti meg a MOL Románia és a Közösségért Alapítvány a Jogosítvány a jövőhöz programot, mely a hajtási engedély megszerzésének költségeit fedezi hátrányos helyzetű fiataloknak. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "tamogatas-a-vezetoi-engedely-megszerzesehez" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-27 10:23:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-27 08:23:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395043" ["menu_order"]=> int(23197) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3750 (24) { ["ID"]=> int(395076) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-02 14:45:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-02 12:45:59" ["post_content"]=> string(501) "Klaus Iohannis államfő ma délben részt vett Bákó terelőútjának hivatalos átadásán, amely az A7-es Moldva autópálya része. A sztráda összeköti Havasalföldet a moldvai megyékkel. Bákó terelőútja 16 kilométer hosszú és határidő előtt 14 hónappal adták át. A munkálatok nem értek véget teljesen, ezért kezdetben az óránkénti sebességet 90 kilométerre korlátozzák, és lesznek még munkálatok az útszakaszon.
" ["post_title"]=> string(33) "Átadták a terelőutat Bákóban" ["post_excerpt"]=> string(137) "Klaus Iohannis államfő ma délben részt vett Bákó terelőútjának hivatalos átadásán, amely az A7-es Moldva autópálya része. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "atadtak-a-tereloutat-bakoban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-02 14:46:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-02 12:46:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395076" ["menu_order"]=> int(23183) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "c213a3f51e5b20872bdb75e556843e88" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:599713bb01f839a1e92c49701eea8ce2" }