Johhannis visszaküldte a parlamenthez az offshore-törvényt

Visszaküldte megfontolásra Klaus Johannis államfő a fekete-tengeri gáz kitermelését szabályozó törvényt, amelyet július elején fogadott el a parlament. Az államfő szerint olyan szabályozásra van szüksége az ágazatnak, amely hosszú távon méltányosan, stabil és kiszámítható módon osztja el a hasznot az állam és a beruházók között, és képes hosszú távú együttműködést teremteni a felek között, ez a tervezet pedig ezt nem teszi lehetővé. (tovább…)

Continue Reading

Elhunyt Egyed Péter

Hatvannégy éves korában elhunyt tegnap Egyed Péter kolozsvári filozófus, költő, író és kritikus, aki a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója és az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság lapjának felelős szerkesztője volt. Egyed Péter Kolozsváron született 1954-ben, szülővárosában érettségizett, majd a BBTE filozófia szakán szerzett diplomát.

(tovább…)

Continue Reading

Afrikai sertéspestis: Kártérítést kapnak a gazdák

Az állam megtéríti azt a kárt, amelyet az afrikai sertéspestis okozott a tenyésztőknek – jelentette be a mezőgazdasági miniszter tegnap este a Realitatea TV műsorában. Petre Daea hozzátette: az afrikai sertéspestis-gócok felszámolása és az érintett farmok fertőtlenítése után újratelepítik a sertésállományt, és addig is kártérítést kapnak az érintett gazdák – számol be az Agerpres hírügynökség. (tovább…)

Continue Reading

Vatikán: Elfogadhatatlan a halálbüntetés

A római katolikus egyház minden körülmények között elfogadhatatlannak nyilvánította a halálbüntetés alkalmazását, megváltoztatva ezzel eddigi tanítását a kérdésben – írja az MTI. A Vatikán szerint úgy változtattak a katekizmuson, hogy az tükrözze Ferenc pápa nézeteit, aki korábban már kijelentette, a halálbüntetést el kell törölni, ugyanis az, hogy ne ölj, nem csak az ártatlanokra, hanem a bűnösökre is vonatkozik. (tovább…)

Continue Reading

Foglyokat szabadítottak Afganisztánban

Hatvanegy embert szabadítottak ki a tálibok fogságából az afgán különleges erők az ország déli részén mára virradóra. Az összecsapásokban két tálib harcos életét vesztette – jelentette be az alakulat szóvivője. Dzsavíd Szalím közölte: a foglyokat egy hilmendi katonai létesítménybe szállították, és még a nap folyamán visszatérhetnek családjukhoz. (tovább…)

Continue Reading

Tankönyvíró tanárhiány

Nincs elég tankönyvíró – jelentette ki csütörtökön Valentin Popa oktatási miniszter, amikor bemutatta féléves tevékenységi jelentését és hozzátette: a minisztérium ősszel létrehoz egy bizottságot, amelynek az lesz a feladata, hogy minél több tanárt kiképezzen arra, hogy képesek legyenek tankönyvet írni. (tovább…)

Continue Reading

Tiltakozik a Natura2000 Koalíció

A Natura 2000 Koalíció elnevezésű, civil szervezeteket tömörítő szövetség a Nép Ügyvédjéhez és az Európai Unió Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságához fordul amiért a kormány sürgősségi rendeletben módosította a természetvédelmi területek gondnokságára vonatkozó törvényt. (tovább…)

Continue Reading
object(WP_Query)#3069 (53) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(437928) [1]=> int(437923) [2]=> int(437784) [3]=> int(437782) [4]=> int(437779) } ["paged"]=> int(1716) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(437928) [1]=> int(437923) [2]=> int(437784) [3]=> int(437782) [4]=> int(437779) } ["paged"]=> int(1716) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(0) "" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3078 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3079 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (437928,437923,437784,437782,437779) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 20580, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3067 (24) { ["ID"]=> int(364811) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-08-03 13:05:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-08-03 10:05:01" ["post_content"]=> string(1887) "Románia teljes lakosságához képest több vonatkozásban is elégedettebbek helyzetükkel az erdélyi magyarok. Az ország jövőjét illetően azonban pesszimistábbak a többségnél - egyebek között ez derült ki abból az RMDSZ által rendelt közvélemény-kutatásból, amelynek az eredményeit tegnap ismertették Kolozsváron. Az erdélyi magyarok a többségi lakosságnál nagyobb arányban gondolják úgy, hogy csökkenni fog a demokrácia szintje, és az életszínvonal, nőni fog a korrupció és a kivándorlás mértéke. Az elvándorlás erősödését például a teljes lakosság 51 százaléka és a magyarok 75 százaléka valószínűsíti. Jelenlegi életszínvonala tekintetében azonban a magyar válaszadók 53 százaléka vallotta magát elégedettnek, miközben az országos átlag csak 41 százalék. Iskolázottságukkal, egészségi állapotukkal és munkahelyükkel is elégedettebben nyilatkoztak a többségnél a magyar válaszadók. A románoknál nagyobb arányban  utasítják el az erdélyi magyarok a nem európai bevándorlókat, és a többségnél kisebb arányban bíznak az Európai Unióban. A felmérés szerint hatalmas változás ment végbe az utóbbi másfél évtizedben az erdélyi magyarok médiafogyasztási szokásai terén: míg korábban a magyar nyelvű tévéműsorokat 25 százalékuk követte, ez az arány mára 75 százalékra emelkedett, a román nyelvű műsorok nézettsége pedig 50-ről 10 százalékra csökkent körükben. A kutatás kitért az erdélyi magyarok politikai opcióira is, amelyben nem sok változást mutatott ki 2010-hez képest: ha most rendeznének országos választást, az erdélyi magyarok 51 százaléka járulna az urnákhoz, 89 százalékuk az RMDSZ-re, 4 százalékuk az Erdélyi Magyar Néppártra, 3 százalékuk pedig a Magyar Polgári Pártra szavazna." ["post_title"]=> string(54) "Közvélemény-kutatás az erdélyi magyarok körében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "kozvelemeny-kutatas-az-erdelyi-magyarok-koreben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-08-03 13:05:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-08-03 10:05:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364811" ["menu_order"]=> int(19759) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3077 (24) { ["ID"]=> int(364801) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-08-03 12:50:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-08-03 09:50:36" ["post_content"]=> string(1043) "Visszaküldte megfontolásra Klaus Johannis államfő a fekete-tengeri gáz kitermelését szabályozó törvényt, amelyet július elején fogadott el a parlament. Az államfő szerint olyan szabályozásra van szüksége az ágazatnak, amely hosszú távon méltányosan, stabil és kiszámítható módon osztja el a hasznot az állam és a beruházók között, és képes hosszú távú együttműködést teremteni a felek között, ez a tervezet pedig ezt nem teszi lehetővé. A parlament a fekete-tengeri földgáz kitermelésében érdekelt befektetők számára szigorított formában fogadta el a jogszabályt, miután Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke kifogásolta, hogy a földgáz kitermeléséből Románia számára nem származik elég haszon. A Fekete-tengerben több talapzatban is jelentős földgázlelőhelyet találtak, amelyekből a hatóságok becslése szerint Románia évi 18–20 milliárd köbméterre növelheti a jelenlegi 11 milliárd köbméter éves földgázkitermelését." ["post_title"]=> string(61) "Johhannis visszaküldte a parlamenthez az offshore-törvényt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "johhannis-visszakuldte-a-parlamenthez-az-offshore-torvenyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-08-03 12:50:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-08-03 09:50:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364801" ["menu_order"]=> int(19760) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3017 (24) { ["ID"]=> int(364813) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-08-03 13:07:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-08-03 10:07:11" ["post_content"]=> string(1231) "Hatvannégy éves korában elhunyt tegnap Egyed Péter kolozsvári filozófus, költő, író és kritikus, aki a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója és az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság lapjának felelős szerkesztője volt. Egyed Péter Kolozsváron született 1954-ben, szülővárosában érettségizett, majd a BBTE filozófia szakán szerzett diplomát. Tanított Temesváron, a Kriterion Könyvkiadó szerkesztője volt. 1973 óta közölt verset, kritikát, tanulmányt, először többnyire az Echinoxban és a Korunkban. A parton lovashajnal című Forrás-kötetének tanúsága szerint líráját erős filozófiai hajlam, az emberi létkérdések és a konkrét ittlét problémáinak párhuzamos láttatása jellemzi. Bírálatai, tanulmányai a filozófia közösségi funkciója iránti érzékenységet és határozott kritikai magatartást tükröznek. Egyed Péter Arany János-jutalomban és Méhes György-díjban is részesült, 2015-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki. Búcsúztatása hétfőn 11 órakor lesz Kolozsváron, a Farkas utcai Egyetemiek Háza előcsarnokában, ezt követően a Házsongárdi temetőben helyezik örök nyugalomra." ["post_title"]=> string(20) "Elhunyt Egyed Péter" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "elhunyt-egyed-peter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-08-03 13:13:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-08-03 10:13:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364813" ["menu_order"]=> int(19761) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#2824 (24) { ["ID"]=> int(364799) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-08-03 12:48:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-08-03 09:48:07" ["post_content"]=> string(748) "Az állam megtéríti azt a kárt, amelyet az afrikai sertéspestis okozott a tenyésztőknek – jelentette be a mezőgazdasági miniszter tegnap este a Realitatea TV műsorában. Petre Daea hozzátette: az afrikai sertéspestis-gócok felszámolása és az érintett farmok fertőtlenítése után újratelepítik a sertésállományt, és addig is kártérítést kapnak az érintett gazdák – számol be az Agerpres hírügynökség. A kártérítés összegét úgy számolják ki, hogy az elpusztított állat súlyát beszorozzák 6,12 lejjel kilomgrammonként. Jelenleg húszezer ember dolgozik országszerte a gócok felszámolásán, egyetlen góc felszámolása 45 személyt igényel – mondta a szaktárca vezetője." ["post_title"]=> string(55) "Afrikai sertéspestis: Kártérítést kapnak a gazdák" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "afrikai-sertespestis-karteritest-kapnak-a-gazdak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-08-03 13:09:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-08-03 10:09:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364799" ["menu_order"]=> int(19762) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#2940 (24) { ["ID"]=> int(364797) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-08-03 12:46:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-08-03 09:46:33" ["post_content"]=> string(1103) "A római katolikus egyház minden körülmények között elfogadhatatlannak nyilvánította a halálbüntetés alkalmazását, megváltoztatva ezzel eddigi tanítását a kérdésben – írja az MTI. A Vatikán szerint úgy változtattak a katekizmuson, hogy az tükrözze Ferenc pápa nézeteit, aki korábban már kijelentette, a halálbüntetést el kell törölni, ugyanis az, hogy ne ölj, nem csak az ártatlanokra, hanem a bűnösökre is vonatkozik. Korábban a katolikus egyház tanítása évszázadokon keresztül megengedte a halálbüntetés alkalmazását bizonyos ritka, szélsőséges esetekben, amikor például ez volt az egyetlen módja annak, hogy megvédje az emberi életet egy kegyetlen agresszorral szemben. Az új tanítás értelmében a halálbüntetés megengedhetetlen, mert az az ember sérthetetlensége és méltósága elleni támadás. A katekizmus módosítása ugyanakkor várhatóan heves ellenállásba ütközik majd olyan országokban, ahol sok katolikus támogatja a halálbüntetés alkalmazását, mint például az Egyesült Államokban is." ["post_title"]=> string(44) "Vatikán: Elfogadhatatlan a halálbüntetés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "vatikan-elfogadhatatlan-a-halalbuntetes" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-08-03 12:46:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-08-03 09:46:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364797" ["menu_order"]=> int(19763) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#2941 (24) { ["ID"]=> int(364793) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-08-03 12:44:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-08-03 09:44:39" ["post_content"]=> string(670) "Egységre szólította fel Zimbabwe lakosságát Emmerson Mnangagwa, az elnökválasztás győztese, hivatalban lévő államfő ma, azt követően, hogy a választási bizottság nyilvánosságra hozta a voksolás eredményét. A tájékoztatás szerint Mnangagwa, a ZANU-PF jelöltje 50,8, Nelson Chamisa, az ellenzéki Mozgalom a Demokratikus Változásért pártszövetség jelöltje pedig 44,3 százalékot szerzett a július 30-án tartott választásokon. Emmerson Mnangagwa, a 75 éves egykori kémfőnök azután vette át az ország vezetését tavaly novemberben, hogy államcsínnyel elmozdították a hatalomból a 94 éves Robert Mugabét." ["post_title"]=> string(52) "Egységre szólította fel a zimbabweieket Mnangagwa" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "egysegre-szolit-fel-a-zimbabweieket-mnangagwa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-08-03 13:10:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-08-03 10:10:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364793" ["menu_order"]=> int(19764) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#2942 (24) { ["ID"]=> int(364791) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-08-03 12:43:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-08-03 09:43:09" ["post_content"]=> string(516) "Hatvanegy embert szabadítottak ki a tálibok fogságából az afgán különleges erők az ország déli részén mára virradóra. Az összecsapásokban két tálib harcos életét vesztette - jelentette be az alakulat szóvivője. Dzsavíd Szalím közölte: a foglyokat egy hilmendi katonai létesítménybe szállították, és még a nap folyamán visszatérhetnek családjukhoz. Az elmúlt három hónapban több mint 350 embert szabadítottak ki a tálibok fogságából a déli tartományban." ["post_title"]=> string(40) "Foglyokat szabadítottak Afganisztánban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "foglyokat-szabaditottak-afganisztanban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-08-03 12:43:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-08-03 09:43:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364791" ["menu_order"]=> int(19765) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#2943 (24) { ["ID"]=> int(364789) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-08-02 14:21:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-08-02 11:21:02" ["post_content"]=> string(777) "Tudorel Toader  igazságügyi miniszter egy olyan sürgősségi rendelet elfogadását javasolja a kormánynak, amely lehetővé tenné, hogy a hírszerző szolgálat és a korrupcióellenes ügyészség titkos megállapodása, illetve törvénytelen lehallgatások alapján elítélt személyek rendkívüli jogorvoslatot kérhessenek. A szaktárcavezető eme tervéről tegnap este beszélt az Antena 3 televízióban. A jogerős ítélet felülvizsgálatát kérhetné az a személy, aki úgy érzi, hogy a SRI és a korrupcióellenes ügyészség vagy más intézmény közti titkos megállapodások vagy törvénytelen lehallgatások alapján igazságtalanul ítéltek el. Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke üdvözölte Tudorel Toader javaslatát." ["post_title"]=> string(53) "Rendkívüli jogorvoslat lehetőségét fontolgatják" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "rendkivuli-jogorvoslat-lehetoseget-fontolgatjak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-08-02 14:21:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-08-02 11:21:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364789" ["menu_order"]=> int(19766) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#2944 (24) { ["ID"]=> int(364786) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-08-02 14:19:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-08-02 11:19:39" ["post_content"]=> string(783) "Nincs elég tankönyvíró – jelentette ki csütörtökön Valentin Popa oktatási miniszter, amikor bemutatta féléves tevékenységi jelentését és hozzátette: a minisztérium ősszel létrehoz egy bizottságot, amelynek az lesz a feladata, hogy minél több tanárt kiképezzen arra, hogy képesek legyenek tankönyvet írni. A Didaktikai és Pedagógiai Könyvkiadónál 105 új könyvön dolgoznak, amelyből 40-nek elkészült a fordítása is a kisebbségi nyelvekre, összesen 2,6 millió példányról van szó.Ugyanakkor kis példányszámú tankönyvek is vannak, amelyekkel eddig senki sem foglalkozott, mert nyomtatásuk nem volt gazdaságos. Az újranyomtatott tankönyvek már a tanfelügyelőségek raktáraiban vannak – jegyezte meg Valentin Popa." ["post_title"]=> string(27) "Tankönyvíró tanárhiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "tankonyviro-tanarhiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-08-02 14:19:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-08-02 11:19:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364786" ["menu_order"]=> int(19767) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#2945 (24) { ["ID"]=> int(364784) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-08-02 14:18:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-08-02 11:18:38" ["post_content"]=> string(539) "Robbanásszerűen terjed az afrikai sertéspestis, már 524 gócot tartanak nyilván, ebből 521 magángazdaság - jelentette be szerdán Geronimo Răducu Brănescu, az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság elnöke.A sertéspestis jelenlétét egy éve fedezték fel, azóta a fertőzés erőszakosan terjed. Év elejétől 94 településen összesen 49.816 sertést pusztítottak el - összegezte Geronimo Răducu Brănescu, az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság elnöke." ["post_title"]=> string(31) "Terjed az afrikai sertéspestis" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "terjed-az-afrikai-sertespestis" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-08-02 14:18:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-08-02 11:18:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364784" ["menu_order"]=> int(19768) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#2946 (24) { ["ID"]=> int(364781) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-08-02 14:17:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-08-02 11:17:12" ["post_content"]=> string(1268) "A Natura 2000 Koalíció elnevezésű, civil szervezeteket tömörítő szövetség a Nép Ügyvédjéhez és az Európai Unió Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságához fordul amiért a kormány sürgősségi rendeletben módosította a természetvédelmi területek gondnokságára vonatkozó törvényt. Ezt a feladatot többek közt az erre a célra létrehozott civil szervezetek látták el eddig, a sürgősségi kormányrendelet érvénybe lépésétől kezdve ez a hatáskör teljes egészében a Természetvédelmi Területek Országos Hatóságához  állami intézményhez tartozik majd. A civil szervezet aktivistái nehezményezik, hogy sem a kormány, sem a döntésről tárgyaló parlamenti bizottságok nem konzultáltak előzetesen velük a sürgősségi rendeletről. Véleményük szerint azzal, hogy a Természetvédelmi Területek Országos Hatóságához került a természetvédelmi területek gondnoksága, ezentúl az állami intézmény 11 alkalmazottja fog felelni több mint 900 természetvédelmi területért. A szervezet által kiadott közlemény megjegyzi, hogy mindezt a feladatot eddig a különböző természetvédelmi civil szervezetek több mint 700 szakértője látta el." ["post_title"]=> string(34) "Tiltakozik a Natura2000 Koalíció" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "tiltakozik-a-natura2000-koalicio" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-08-02 14:17:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-08-02 11:17:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364781" ["menu_order"]=> int(19769) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#2947 (24) { ["ID"]=> int(364778) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-08-02 14:13:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-08-02 11:13:33" ["post_content"]=> string(598) "Az első világháborúból származó lőszerraktárra csatornahálózat-bővítési munkálat során bukkantak a munkások. A  tűzszerészek három napot igénybe vevő művelete alatt 12 személynek el kellett hagynia otthonát.  Hargita megyében gyakran találnak az első, de főként a második világháborúból maradt fegyvereket, lőszereket, de eddig még nem volt példa arra, hogy ekkora mennyiségre bukkantak volna egy helyen. Ez volt az utóbbi 20 év legnagyobb pirotechnikai művelete a megyében. A robbanószerkezeteket ma semmisítik meg egy Maroshévízhez közeli helyen." ["post_title"]=> string(65) "1053 gyújtógránátot találtak a tűzszerészek Maroshévízen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "1053-gyujtogranatot-talaltak-a-tuzszereszek-maroshevizen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-08-02 14:13:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-08-02 11:13:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364778" ["menu_order"]=> int(19770) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3067 (24) { ["ID"]=> int(364811) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-08-03 13:05:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-08-03 10:05:01" ["post_content"]=> string(1887) "Románia teljes lakosságához képest több vonatkozásban is elégedettebbek helyzetükkel az erdélyi magyarok. Az ország jövőjét illetően azonban pesszimistábbak a többségnél - egyebek között ez derült ki abból az RMDSZ által rendelt közvélemény-kutatásból, amelynek az eredményeit tegnap ismertették Kolozsváron. Az erdélyi magyarok a többségi lakosságnál nagyobb arányban gondolják úgy, hogy csökkenni fog a demokrácia szintje, és az életszínvonal, nőni fog a korrupció és a kivándorlás mértéke. Az elvándorlás erősödését például a teljes lakosság 51 százaléka és a magyarok 75 százaléka valószínűsíti. Jelenlegi életszínvonala tekintetében azonban a magyar válaszadók 53 százaléka vallotta magát elégedettnek, miközben az országos átlag csak 41 százalék. Iskolázottságukkal, egészségi állapotukkal és munkahelyükkel is elégedettebben nyilatkoztak a többségnél a magyar válaszadók. A románoknál nagyobb arányban  utasítják el az erdélyi magyarok a nem európai bevándorlókat, és a többségnél kisebb arányban bíznak az Európai Unióban. A felmérés szerint hatalmas változás ment végbe az utóbbi másfél évtizedben az erdélyi magyarok médiafogyasztási szokásai terén: míg korábban a magyar nyelvű tévéműsorokat 25 százalékuk követte, ez az arány mára 75 százalékra emelkedett, a román nyelvű műsorok nézettsége pedig 50-ről 10 százalékra csökkent körükben. A kutatás kitért az erdélyi magyarok politikai opcióira is, amelyben nem sok változást mutatott ki 2010-hez képest: ha most rendeznének országos választást, az erdélyi magyarok 51 százaléka járulna az urnákhoz, 89 százalékuk az RMDSZ-re, 4 százalékuk az Erdélyi Magyar Néppártra, 3 százalékuk pedig a Magyar Polgári Pártra szavazna." ["post_title"]=> string(54) "Közvélemény-kutatás az erdélyi magyarok körében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "kozvelemeny-kutatas-az-erdelyi-magyarok-koreben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-08-03 13:05:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-08-03 10:05:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364811" ["menu_order"]=> int(19759) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(31288) ["max_num_pages"]=> int(2608) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "2aea451caf14aa38d653a831ed96a006" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }