Nagy-Britannia eddig nyolcszor volt házigazdája az Eurovíziós Dalfesztiválnak, többször, mint bármely más ország, és háromszor más állam helyett.
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3834 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3584 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Nagy-Britannia eddig nyolcszor volt házigazdája az Eurovíziós Dalfesztiválnak, többször, mint bármely más ország, és háromszor más állam helyett.
Continue Reading
Erős szélre és hóviharokra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat. A tizenhárom megyére kiterjedő, sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetés szombat reggelig érvényes.
(tovább…) Continue Reading
A Román Nemzeti Bank december elsejétől helyezi forgalomba a 20 lejes címletű bankjegyet, amelyen Ecaterina Teodoroiu első világháborús román hős képe látható.
(tovább…) Continue ReadingLászló Rezső csíkcsicsói katolikus plébános hirdet igét.
Continue Reading
Iulian Bulai USR-képviselő szerint „abszurd és nevetséges”, hogy a digitalizáció korában korlátozzák az információkhoz való hozzáférést,
Continue Reading
Egyre több részlet derül ki annak a bűnszervezetnek a munkájáról, amely az első feltételezések szerint több mint kétezer oltási igazolványt adott ki a petei határátkelőnél létrehozott oltási központban.
(tovább…) Continue Reading
Sürgősségi rendelettel fogadja el a költségvetés-kiigazítást pénteki ülésén a kormány.
(tovább…) Continue Reading
A mai műsorban a rádió, rádiózás világnapja alkalmából készített összeállításunkat hallják, többek között Székedi Ferenc jegyzetét, amelyben a rádiózás lényegére, kezdeteire és jövőjére reflektál, illetve egy rövid rádiótörténeti összefoglalót – tartsanak velünk!
Nicolae Albu Fehér megyei prefektus tegnapi sajtótájékoztatóján közölte, a szakemberek legutóbbi mérései szerint a Tăul Mare vízszintje 4,8 méterrel csökkent a vasárnap mérthez képest.
Continue Reading
A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) péntek délelőtti közlése szerint az utóbbi 24 órában 1958 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel, ugyanakkor 160 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak, ezek közül 45 korábban következett be.
(tovább…) Continue ReadingAz elmúlt 24 órában 2 415-el nőtt az igazolt esetek száma, és 48-al a halottak száma – közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Continue Reading
2010 és 2022 második negyedéve között a bérleti díjak 18 százalékkal, a lakásárak pedig 48 százalékkal emelkedtek.
Continue ReadingMájus 13-án Liverpoolban rendezik a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivált - jelentette be tegnap Graham Norton színész és műsorvezető.
Korábban helyszínként a skóciai Glasgow is szóba került. Nagy-Britannia eddig nyolcszor volt házigazdája az Eurovíziós Dalfesztiválnak, többször, mint bármely más ország, és háromszor más állam helyett.
Liverpoolban ugyanakkor első ízben rendezik meg az eseményt. A BBC arra számít, hogy világszerte mintegy 160 millió néző fogja nyomon követni a neves zenei versenyt.
" ["post_title"]=> string(59) "Liverpoolban rendezik a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivált" ["post_excerpt"]=> string(160) "Nagy-Britannia eddig nyolcszor volt házigazdája az Eurovíziós Dalfesztiválnak, többször, mint bármely más ország, és háromszor más állam helyett. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "liverpoolban-rendezik-a-2023-as-eurovizios-dalfesztivalt-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-08 12:38:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-08 09:38:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(420005) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=419899" ["menu_order"]=> int(22232) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3811 (24) { ["ID"]=> int(409373) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-11-26 15:13:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-11-26 13:13:26" ["post_content"]=> string(1120) "Erős szélre és hóviharokra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat. A tizenhárom megyére kiterjedő, sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetés szombat reggelig érvényes.
A meteorológusok előrejelzése szerint péntek déltől szombat hajnali 2 óráig Temes és Krassó-Szörény megyében, illetve Mehedinţi, Gorj, Hunyad, Fehér, Brassó, Prahova, Buzău, Dâmboviţa, Argeş és Vâlcea megye bizonyos részein a szél sebessége a 60–80 kilométert is elérheti óránként. A Déli-Kárpátokban, 1700 méter fölött 90–100 kilométer/órás sebességű légmozgás és hóviharok várhatók. Péntek 10 órától szombat 8 óráig az ország keleti és nyugati régióiban szintén szeles idő várható, a légmozgás sebessége az 50–60, hegyvidéken a 70–80 kilométert is elérheti óránként, és helyenként havazni fog – figyelmeztet a meteorológiai szolgálat közleménye.
" ["post_title"]=> string(92) "Figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(84) "figyelmezteto-elorejelzest-bocsatott-ki-penteken-az-orszagos-meteorologiai-szolgalat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-11-26 15:13:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-11-26 13:13:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409373" ["menu_order"]=> int(22233) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3814 (24) { ["ID"]=> int(409369) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2021-11-26 15:07:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-11-26 13:07:50" ["post_content"]=> string(916) "A Román Nemzeti Bank december elsejétől helyezi forgalomba a 20 lejes címletű bankjegyet, amelyen Ecaterina Teodoroiu első világháborús román hős képe látható.
Ez az első olyan román bankó, amelynek előoldalára egy női történelmi személyiség képe került fel. Közleménye szerint a bankjegy kibocsátásával a Nemzeti Bank az esélyegyenlőség megszilárdításához kíván hozzájárulni, illetve hangsúlyozni szeretné „a női személyiségeknek a román történelemben és társadalomban betöltött szerepét”. A részben domborműves technikával készült, polimer alapú 20 lejes bankjegy domináns színe olívazöld. Több biztonsági elemet is tartalmaz, amelyek egy része csak különleges műszerekkel észlelhető.
" ["post_title"]=> string(46) "Szerdán kerül forgalomba a 20 lejes bankjegy" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "szerdan-kerul-forgalomba-a-20-lejes-bankjegy" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-11-26 15:07:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-11-26 13:07:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409369" ["menu_order"]=> int(22234) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3846 (24) { ["ID"]=> int(397801) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-14 10:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-14 08:00:00" ["post_content"]=> string(713) "Hallgassa meg László Rezső csíkcsicsói katolikus plébános igehirdetését!

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) törvényhozói és önkéntesek "szóról szóra" átmásolják Lucian Bode belügyminiszternek a Román Nemzeti Könyvtárban őrzött doktori dolgozatát, majd plágiumvizsgálatra küldik – közölte tegnap az alakulat.
A párt közleményéből kiderül, hogy a belügyminiszter doktori disszertációjához csak egy módon lehet hozzáférni: a fővárosi könyvtár két számítógépén keresztül. Ezek azonban nincsenek csatlakoztatva semmilyen hálózathoz, és a szkennelt oldalakat nem lehet sem lefotózni, sem lefilmezni, "csak szóról szóra átmásolni".
Iulian Bulai USR-képviselő szerint "abszurd és nevetséges", hogy a digitalizáció korában ily módon korlátozzák az információkhoz való hozzáférést, ezért meghallgatást fog kérni a téma kapcsán a nemzeti könyvtár igazgatójától, Adrian Cioroianutól. Lucian Bode belügyminiszter korábban cáfolta azokat az állításokat, miszerint "titkosították" a doktori dolgozatát, hangsúlyozva, hogy az megtalálható a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban és a bukaresti Román Nemzeti Könyvtárban is. Bode hozzátette, mindenkit beperel, akik ilyen vádakkal állnak elő.
" ["post_title"]=> string(73) "Plágiumvizsgálatra küldi az USR a belügyminiszter doktori dolgozatát" ["post_excerpt"]=> string(152) " Iulian Bulai USR-képviselő szerint "abszurd és nevetséges", hogy a digitalizáció korában korlátozzák az információkhoz való hozzáférést," ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "plagiumvizsgalatra-kuldi-az-usr-a-belugyminiszter-doktori-dolgozatat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-08 12:37:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-08 09:37:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=419897" ["menu_order"]=> int(22236) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3541 (24) { ["ID"]=> int(409365) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2021-11-26 14:55:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-11-26 12:55:23" ["post_content"]=> string(1097) "Egyre több részlet derül ki annak a bűnszervezetnek a munkájáról, amely az első feltételezések szerint több mint kétezer oltási igazolványt adott ki a petei határátkelőnél létrehozott oltási központban.
A legtöbb esetben az igazolványt olyan személyek nevére állították ki, akik be sem tértek az oltóközpontba, hanem 250–300 euró ellenében, közvetítőn keresztül vásárolták meg azt. A házkutatásokat követően több személyt is őrizetbe vettek, november 24-én pedig újabb személyek kerültek fel a gyanúsítottak listájára, többe között a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság egyik munkatársa. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vizsgálatai szerint szeptember 8. és november 2. között a petei határátkelőnél létrehozott oltási központban 5495 személyt oltottak be, közülük azonban közel 3500-an be sem tették a lábukat az oltási központba.
" ["post_title"]=> string(120) "Újabb csalásra derült fény – hamis zöldigazolványokat állítottak ki a petei határátkelő oltóközpontjában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(102) "ujabb-csalasra-derult-feny-hamis-zoldigazolvanyokat-allitottak-ki-a-petei-hataratkelo-oltokozpontjaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-11-26 14:55:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-11-26 12:55:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409365" ["menu_order"]=> int(22237) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3542 (24) { ["ID"]=> int(409362) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-11-26 14:49:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-11-26 12:49:22" ["post_content"]=> string(808) "Sürgősségi rendelettel fogadja el a költségvetés-kiigazítást pénteki ülésén a kormány.
Ez az idei év második költségvetés-kiigazítása. Adrian Câciu pénzügyminiszter egy Facebook-bejegyzésben biztosította a közvéleményt, hogy ezzel az intézkedéssel biztosítani tudják a nyugdíjak, a közalkalmazotti bérek és más juttatások kifizetését, működésben tartják a Covid-járvány ellen küzdő egészségügyi rendszert és a közszolgáltatásokat. Nicolae Ciucă miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány mai ülésén elfogadja azt a határozattervezetet is, amelynek értelmében 2021. november 29-e szabadnap.
" ["post_title"]=> string(69) "Ma fogadják el a költségvetés-kiigazításról szóló rendeletet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "ma-fogadjak-el-a-koltsegvetes-kiigazitasrol-szolo-rendeletet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-11-26 14:49:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-11-26 12:49:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409362" ["menu_order"]=> int(22238) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3543 (24) { ["ID"]=> int(397795) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-13 14:54:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-13 12:54:50" ["post_content"]=> string(1770) "A mai műsorban a rádió, rádiózás világnapja alkalmából készített összeállításunkat hallják, többek között Székedi Ferenc jegyzetét, amelyben a rádiózás lényegére, kezdeteire és jövőjére reflektál, illetve egy rövid rádiótörténeti összefoglalót – tartsanak velünk!
2021. február 13-án tizedik alkalommal ünnepeljük világszerte a Rádió világnapját, annak emlékére, hogy 1946-ban az ENSZ ezen a napon hozott határozatot saját rádiójának létrehozásáról. Az idei esztendő témája: Új világ, új rádió. A világnap alkalmából az UNESCO arra bíztatja a rádióállomásokat szerte a világban, hogy csatlakozzanak e különleges naphoz. 2021-ben a világnap tizedik alkalommal történő megszervezése mellett a rádió 110 éves történetét is ünnepeljük. Több, mint száz esztendeje a rádió visszatükrözi a társadalmi átalakulásokat és folyamatosan alkalmazkodik a nyilvánosság új igényeihez. A COVID-19 világjárvány alatt megkönnyítette a félretájékoztatás elleni küzdelmet, hozzájárult a társadalmi távolságtartással kapcsolatos intézkedések és a tanulás folyamatosságának népszerűsítéséhez. Az idei esztendő tematikája tisztelettel adózik a folyamatos alkalmazkodás képessége előtt és mindazon szolgáltatások előtt, amelyeket a rádió nyújt a társadalmak számára.
" ["post_title"]=> string(24) "A Rádió Világnapjára" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "a-radio-vilagnapjara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-13 17:39:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-13 15:39:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397795" ["menu_order"]=> int(22239) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3544 (24) { ["ID"]=> int(419895) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-08 12:35:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-08 09:35:18" ["post_content"]=> string(832) "Biztonságban visszatérhetnek otthonukba azok a verespataki lakosok, akiknek a Tăul Mare halastó gátján keletkezett repedés miatt kellett elhagyniuk házaikat, ugyanis fennállt a gátszakadás veszélye.
Nicolae Albu Fehér megyei prefektus tegnapi sajtótájékoztatóján közölte, a szakemberek legutóbbi mérései szerint a Tăul Mare vízszintje 4,8 méterrel csökkent a vasárnap mérthez képest.
A prefektus szerint legfeljebb két héten belül ismertetni fogják az ilyen munkákra szakosodott és a helyzetet ismerő tervező és kivitelező cégek által összeállított középtávú intézkedési javaslatokat, ezek pénzügyi vonzataival együtt.
" ["post_title"]=> string(48) "Visszatérhetnek házaikba a verespataki lakosok" ["post_excerpt"]=> string(203) "Nicolae Albu Fehér megyei prefektus tegnapi sajtótájékoztatóján közölte, a szakemberek legutóbbi mérései szerint a Tăul Mare vízszintje 4,8 méterrel csökkent a vasárnap mérthez képest. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "visszaterhetnek-hazaikba-a-verespataki-lakosok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-08 12:35:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-08 09:35:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=419895" ["menu_order"]=> int(22240) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3806 (24) { ["ID"]=> int(409358) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-11-26 14:43:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-11-26 12:43:45" ["post_content"]=> string(904) "A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) péntek délelőtti közlése szerint az utóbbi 24 órában 1958 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel, ugyanakkor 160 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak, ezek közül 45 korábban következett be.
Az elmúlt egy napban több mint 42 ezer tesztet végeztek el. Az új esetekkel 1 773 845-re nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma. Közülük 10 234-en újrafertőződtek, nekik az első megfertőződéstől számított 180. nap után lett ismét pozitív a tesztjük. Eddig 1 670 101 személyt gyógyultnak nyilvánítottak. Az igazolt új esetek mellett 431 fertőzött személynek ismét pozitív lett a koronavírus-tesztje.
" ["post_title"]=> string(49) "A Stratégiai Kommunikációs Csoport jelentése:" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "a-strategiai-kommunikacios-csoport-jelentese-29" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-11-26 14:43:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-11-26 12:43:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409358" ["menu_order"]=> int(22241) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3807 (24) { ["ID"]=> int(397793) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-13 13:30:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-13 11:30:36" ["post_content"]=> string(630) "Mostanáig 706 394 koronavírusból meggyógyult személyt és 760 091 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván hazánkban - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Az elmúlt 24 órában 2 415-el nőtt az igazolt esetek száma, és 48-al a halottak száma. Az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 19 325-re emelkedett. Jelenleg 969 személyt ápolnak az intenzív osztályokon. Eddig országszerte 5 907 425 tesztet végeztek, ebből 28 572-t az elmúlt 24 órában.
" ["post_title"]=> string(25) "A GCS szombati jelentése" ["post_excerpt"]=> string(152) "Az elmúlt 24 órában 2 415-el nőtt az igazolt esetek száma, és 48-al a halottak száma - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "a-gcs-szombati-jelentese-8" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-13 13:30:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-13 11:30:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397793" ["menu_order"]=> int(22243) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3847 (24) { ["ID"]=> int(419893) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-08 12:33:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-08 09:33:23" ["post_content"]=> string(1377) "Tovább emelkedtek a lakásárak és a bérleti díjak az Európai Unió (EU) 27 tagállamában. 2022 második negyedévében 9,9, illetve 1,7 százalékkal nőttek 2021 azonos időszakához képest - közölte tegnap az EU statisztikai hivatala (Eurostat). 2010 és 2022 második negyedéve között a bérleti díjak 18 százalékkal, a lakásárak pedig 48 százalékkal emelkedtek.
Észtországban, Magyarországon, Luxemburgban, a Cseh Köztársaságban, Lettországban, Litvániában és Ausztriában 2010-től több mint kétszeresére nőttek a lakásárak. A lakásárak 24 uniós tagállamban emelkedtek, háromban pedig csökkentek. A legnagyobb mértékű növekedést Észtországban (196%), Magyarországon (168%), Luxemburgban (135%) jegyezték. Csökkenést Görögországban (23%), Olaszországban (8%) és Cipruson (6%) regisztráltak. Hazánkban több mint 10 százalékos volt a növekedés. A bérleti díjak 2010-hez képest 2022 második negyedévében 25 uniós tagállamban nőttek, kettőben csökkentek. A legnagyobb növekedés Észtországban (214%), Litvániában (139%) és Írországban (82%) figyelhető meg, csökkenést csak Görögországban (24%) és Cipruson (0,2%) jegyeztek. Romániában a növekedés meghaladta a 20 százalékot.
" ["post_title"]=> string(64) "Tovább emelkedtek a lakásárak és a bérleti díjak az EU-ban" ["post_excerpt"]=> string(127) "2010 és 2022 második negyedéve között a bérleti díjak 18 százalékkal, a lakásárak pedig 48 százalékkal emelkedtek." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "tovabb-emelkedtek-a-lakasarak-es-a-berleti-dijak-az-eu-ban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-08 12:43:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-08 09:43:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=419893" ["menu_order"]=> int(22244) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3816 (24) { ["ID"]=> int(420006) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-08 12:38:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-08 09:38:56" ["post_content"]=> string(700) "Május 13-án Liverpoolban rendezik a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivált - jelentette be tegnap Graham Norton színész és műsorvezető.
Korábban helyszínként a skóciai Glasgow is szóba került. Nagy-Britannia eddig nyolcszor volt házigazdája az Eurovíziós Dalfesztiválnak, többször, mint bármely más ország, és háromszor más állam helyett.
Liverpoolban ugyanakkor első ízben rendezik meg az eseményt. A BBC arra számít, hogy világszerte mintegy 160 millió néző fogja nyomon követni a neves zenei versenyt.
" ["post_title"]=> string(59) "Liverpoolban rendezik a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivált" ["post_excerpt"]=> string(160) "Nagy-Britannia eddig nyolcszor volt házigazdája az Eurovíziós Dalfesztiválnak, többször, mint bármely más ország, és háromszor más állam helyett. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "liverpoolban-rendezik-a-2023-as-eurovizios-dalfesztivalt-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-08 12:38:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-08 09:38:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(420005) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=419899" ["menu_order"]=> int(22232) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40463) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "aab11150db23ef32f94aed22f92f2b54" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:5c19a69c4f8894877798c21b83386092" }