Az év első 10 hónapjában 11 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
(tovább…) Continue Reading

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) megtámadja az alkotmánybíróságon a képviselőházi házbizottság összetételének módosításáról szóló határozatot, mert szerintük ezt a frakciók képviseletére vonatkozó alkotmányos és parlamenti szabályok megsértésével fogadták el a képviselők.
Az USR közleménye szerint a kedden, az őszi parlamenti ülésszak első napján elfogadott határozattal az USR és a PNL egy-egy képviselőjét eltávolították a házbizottságból, helyükre pedig a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és az SOS Románia képviselői kerültek. “A szavazás azt mutatja, hogy új politikai többség alakult ki a parlamentben a Szociáldemokrata Párt (PSD) körül, a szélsőséges pártok támogatásával. Ez ellentmond a Románia stabilitásáról és Európa-barát irányának megőrzéséről szóló nyilatkozatoknak” - olvasható a közleményben.
Cătălin Drulă USR-s képviselő, a képviselőház alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az új összetételű házbizottságot az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek képviselői is megszavazták. Szerinte a határozat elfogadása után az AUR és az SOS Románia nagyobb hatalmat kapott a képviselőház vezetésében: a két párt együtt négy szavazattal rendelkezik a testület tizenkét szavazatából.
A képviselőház a PNL és az USR képviselőinek távollétében választotta meg az új házbizottságot, ugyanis a két párt frakciói kivonultak az ülésteremből.
" ["post_title"]=> string(101) "Nem ért egyet az USR és a PNL a képviselőházi házbizottság összetételének módosításával" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "nem-ert-egyet-az-usr-es-a-pnl-a-kepviselohazi-hazbizottsag-osszetetelenek-modositasaval" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-02 11:01:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 08:01:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467481" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3667 (24) { ["ID"]=> int(467477) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-02 10:35:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 07:35:06" ["post_content"]=> string(1386) "Keddtől működik az e-Sănătatea mea (e-Egészségem) nevű digitális egészségügyi platform. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke, Horațiu Moldovan arról tájékoztatott, hogy a következő napokban kiállított beutalók már láthatók lesznek a portálon, és hozzájuk férhet az a szakorvos is, akihez a beteg a járóbeteg-szakellátásban fordul.
Az új elektronikus egészségügyi adatbázisban megtalálhatók többek között a betegek kórelőzményei, a receptek és az elszámolások előzményei, valamint az orvosi nyomtatványok. Az új rendszer egyik fontos változása, hogy az elavult egészségügyi kártyákat az elektronikus személyi igazolványok válthatják fel, így a jövőben a kártyaolvasók használatára sem lesz szükség. A CNAS elnöke szerint a portál lehetővé teszi a betegek számára az online időpontfoglalást is, bár ennek használata nem lesz kötelező, a betegek továbbra is a megszokott módon, közvetlenül az orvoshoz fordulva kérhetnek időpontot.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szerdától képzéseket tart a háziorvosoknak és a járóbeteg-szakellátásban dolgozó orvosoknak az új portál használatáról.
" ["post_title"]=> string(62) "Elindították az új elektronikus egészségügyi adatbázist" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "bevezettek-az-uj-elektronikus-egeszsegugyi-adatbazist" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-02 10:35:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 07:35:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467477" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#307 (24) { ["ID"]=> int(467471) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-02 09:37:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 06:37:31" ["post_content"]=> string(931) "Jövőre a nyári érettségi írásbeli vizsgáit június 14-18. között szervezik meg, míg a kompetenciavizsgákat április 12-23. között tartják - jelentette be az oktatási minisztérium.
A tárca által közölt írásbeli vizsgák menetrendje szerint június 14-én román nyelv és irodalomból, június 15-én a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, június 17-én a szaknak megfelelő választható tantárgyból és június 18-án anyanyelv és irodalomból érettségiznek a diákok. Az írásbeli vizsgák első eredményeit június 23-án, az óvások elbírálása utáni végleges eredményeket pedig július 1-jén teszik közzé.
A próbaérettségit a következő tanévben 2027. március 22-25. között tartják – közölte a szaktárca.
" ["post_title"]=> string(44) "Megvan a jövő évi érettségi menetrendje" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "megvan-a-jovo-evi-erettsegi-menetrendje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-02 09:37:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 06:37:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467471" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3672 (24) { ["ID"]=> int(467469) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-02 09:34:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 06:34:35" ["post_content"]=> string(1391) "Jogszabályi összehangolatlanság miatt több mint 12 ezer, duális képzésben tanuló diák maradhat technológiai ösztöndíj nélkül - hívta fel a figyelmet a Dualis munkáltatói szövetség. A szervezet emlékeztett arra, hogy az új tanévtől a korábban a szakoktatáshoz kapcsolódó hármas szintű szakképesítést beépítik a technológiai líceumok képzési rendszerébe, a hagyományos szakoktatást pedig fokozatosan megszüntetik. Az oktatási törvény ugyanakkor továbbra is kizárólag a szakiskolai tanulóknak biztosítja a technológiai ösztöndíjat. Ezért kérik a jogszabály sürgős módosítását úgy, hogy az állami támogatás már a 2026-2027-es tanévtől kiterjedjen a duális technológiai líceumok diákjaira - köztük a magán- és felekezeti intézmények tanulóira - is.
A Dualis munkáltatói szövetség elnöke, Dan Octavian azzal érvelt, hogy a támogatás sok hátrányos helyzetű család számára döntő szerepet játszik abban, hogy a gyermek iskolában maradjon. Ugyanakkor az állami ösztöndíj hiánya a vállalati támogatásokat is érintheti, ugyanis a gyakorlati képzést biztosító cégek az állami technológiai ösztöndíj összegéhez igazíthatják az általuk önkéntesen folyósított támogatást.
" ["post_title"]=> string(93) "Állami technológiai ösztöndíj nélkül maradhatnak a duális képzésben tanuló diákok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "allami-technologiai-osztondij-nelkul-maradhatnak-a-dualis-kepzesben-tanulo-diakok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-02 09:34:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 06:34:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467469" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3668 (24) { ["ID"]=> int(467481) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-02 11:01:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 08:01:06" ["post_content"]=> string(1772) "A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) megtámadja az alkotmánybíróságon a képviselőházi házbizottság összetételének módosításáról szóló határozatot, mert szerintük ezt a frakciók képviseletére vonatkozó alkotmányos és parlamenti szabályok megsértésével fogadták el a képviselők.
Az USR közleménye szerint a kedden, az őszi parlamenti ülésszak első napján elfogadott határozattal az USR és a PNL egy-egy képviselőjét eltávolították a házbizottságból, helyükre pedig a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és az SOS Románia képviselői kerültek. “A szavazás azt mutatja, hogy új politikai többség alakult ki a parlamentben a Szociáldemokrata Párt (PSD) körül, a szélsőséges pártok támogatásával. Ez ellentmond a Románia stabilitásáról és Európa-barát irányának megőrzéséről szóló nyilatkozatoknak” - olvasható a közleményben.
Cătălin Drulă USR-s képviselő, a képviselőház alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az új összetételű házbizottságot az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek képviselői is megszavazták. Szerinte a határozat elfogadása után az AUR és az SOS Románia nagyobb hatalmat kapott a képviselőház vezetésében: a két párt együtt négy szavazattal rendelkezik a testület tizenkét szavazatából.
A képviselőház a PNL és az USR képviselőinek távollétében választotta meg az új házbizottságot, ugyanis a két párt frakciói kivonultak az ülésteremből.
" ["post_title"]=> string(101) "Nem ért egyet az USR és a PNL a képviselőházi házbizottság összetételének módosításával" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "nem-ert-egyet-az-usr-es-a-pnl-a-kepviselohazi-hazbizottsag-osszetetelenek-modositasaval" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-02 11:01:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 08:01:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467481" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39728) ["max_num_pages"]=> int(9932) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "6524fa2557767a0ee4e0a6e3dfad1e5d" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:9a4808497e2834677aaf57e8d253da81" }
Az év első 10 hónapjában 11 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
(tovább…) Continue ReadingMűködésképtelen jelenleg a Daytoni Egyezményt és ezen változtatni kell. Christian Schwarz-Schilling, az Európai Unió korábbi magas rangú képviselője Bosznia-Hercegovinában csatlakozott nyilatkozatával azokhoz, akik a megállapodás módosítását szorgalmazzák.
(tovább…) Continue ReadingAz Egyesült Államokban ma ül össze az Elektorok Tanácsa, hogy hivatalosan eldöntse az államelnök-választások eredményét.
Continue Reading
Felújítják mától a tárgyalásokat a gazdaságbeli bruttó minimálbérről a Háromoldalú Országos Tanácsban. A Kis- és Közepes Vállalatok (KKV) Munkáltatói Szervezete 70 lejes emelést javasol 2021-re, de a romániai cégtulajdonosok 70 százaléka a jelenlegi összeg megőrzését szeretné, hogy elkerüljék a cégekre gyakorolt negatív hatást.
(tovább…) Continue Reading
Újabb megállapodások várhatók az arab-izraeli kapcsolatok normalizálása érdekében – jelentette ki Robert O’Brien amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, aki tegnap találkozott Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnökkel.
(tovább…) Continue ReadingMichel Barnier az Európai Unió Brexit-ügyi főtárgyalója ma tájékoztatja az EU 27 tagállamát a brit kilépés utáni kereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalások állapotáról.
(tovább…) Continue ReadingA karácsonyi ünnepek előtt több európai országban járványügyi szigorításokat vezetnek be. Az európai egészségügyi hatóságok azt szorgalmazzák, hogy idén családi és baráti összejövetelek nélkül ünnepeljünk.
(tovább…) Continue ReadingAz ünnepi időszakban megnő a vásárlások mennyisége, a Fogyasztóvédelmi Hatóság figyelmeztet, hogy a piacokon, illetve a mozgó eladási pontokon utángyártott, vagy az egészségre káros termékeket is forgalomba hozhatnak.
(tovább…) Continue Reading
A diákok mintegy egyharmada nem fér hozzá az oktatáshoz, miután a koronavírus-járvány miatt bezártak az iskolák, Románia pedig az utolsó helyen áll a digitális oktatás európai rangsorában – derül ki az Európai parlament digitális oktatáspolitikák kidolgozására vonatkozó jelentéséből.
(tovább…) Continue Reading
Ma hajnaltól feloldották a vesztegzárat Szeben megye valamennyi településén. Megszűnt a karantén a megyeközpont mellett Medgyesen, Nagydisznódon, Nagytalmácson, Feleken, Orláton és Sellenberken.
(tovább…) Continue Reading
Mától újabb 30 nappal hosszabbították meg a készenléti állapotot Romániában.
(tovább…) Continue Reading
A Hétköznapok szilveszteri különkiadását hallják. Adásunkban lesz kabaré, mese gyerekeknek és felnőtteknek, valamint sok-sok zene. Tartsanak velünk.
Continue ReadingAz év első 10 hónapjában 11 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában - közölte az Országos Statisztikai Intézet.
A legnagyobb hanyatlás a feldolgozó, a kitermelő, illetve a villamos- és hőenergiát, földgázt, meleg vizet és légkezelést biztosító iparban volt. Szeptemberhez képest, mintegy 3,2 százalékkal javult az ipari termelés októberben a feldolgozóipar növekedésének köszönhetően. A kitermelőipar viszont 9 százalékkal esett a tizedik hónapban.
" ["post_title"]=> string(17) "Hanyatlik az ipar" ["post_excerpt"]=> string(206) "Szeptemberhez képest, mintegy 3,2 százalékkal javult az ipari termelés októberben a feldolgozóipar növekedésének köszönhetően. A kitermelőipar viszont 9 százalékkal esett a tizedik hónapban." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(17) "hanyatlik-az-ipar" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-14 11:41:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-14 09:41:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395572" ["menu_order"]=> int(20855) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3643 (24) { ["ID"]=> int(395569) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-14 11:36:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-14 09:36:19" ["post_content"]=> string(769) "Működésképtelen jelenleg a Daytoni Egyezményt és ezen változtatni kell. Christian Schwarz-Schilling, az Európai Unió korábbi magas rangú képviselője Bosznia-Hercegovinában csatlakozott nyilatkozatával azokhoz, akik a megállapodás módosítását szorgalmazzák.
A három és fél éves háborút lezáró Daytoni Békeszerződés aláírásának 25. évfordulóján Schwarz-Schilling emlékeztetett, hogy a dokumentum célja a Bosznia-Hercegovinában élő három nagy etnikai csoport érdekeinek védelme volt, de véleménye szerint az ország kormányozhatatlanná vált és zsákutcában van.
" ["post_title"]=> string(39) "25 éve ért véget a boszniai háború" ["post_excerpt"]=> string(279) "Működésképtelen jelenleg a Daytoni Egyezményt és ezen változtatni kell. Christian Schwarz-Schilling, az Európai Unió korábbi magas rangú képviselője Bosznia-Hercegovinában csatlakozott nyilatkozatával azokhoz, akik a megállapodás módosítását szorgalmazzák." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "25-eve-ert-veget-a-boszniai-haboru" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-14 11:36:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-14 09:36:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395569" ["menu_order"]=> int(20856) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3644 (24) { ["ID"]=> int(395559) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-14 11:25:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-14 09:25:44" ["post_content"]=> string(467) "Az Egyesült Államokban ma ül össze az Elektorok Tanácsa, hogy hivatalosan eldöntse az államelnök-választások eredményét. Az 1789-es első elnökválasztás óta érvényben lévő eljárással válik hivatalosan az Egyesült Államok 46. megválasztott elnökévé Joe Biden. A szavazás konkrétan is véget vet Donald Trump erőfeszítéseinket, hogy megváltoztassa az elnökválasztás eredményét.
" ["post_title"]=> string(54) "Hivatalossá válik ma az elnökválasztás eredménye" ["post_excerpt"]=> string(132) "Az Egyesült Államokban ma ül össze az Elektorok Tanácsa, hogy hivatalosan eldöntse az államelnök-választások eredményét." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hivatalossa-valik-ma-az-elnokvalasztas-eredmenye" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-14 11:25:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-14 09:25:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395559" ["menu_order"]=> int(20857) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3649 (24) { ["ID"]=> int(395556) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-14 11:20:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-14 09:20:31" ["post_content"]=> string(1515) "Felújítják mától a tárgyalásokat a gazdaságbeli bruttó minimálbérről a Háromoldalú Országos Tanácsban. A Kis- és Közepes Vállalatok (KKV) Munkáltatói Szervezete 70 lejes emelést javasol 2021-re, de a romániai cégtulajdonosok 70 százaléka a jelenlegi összeg megőrzését szeretné, hogy elkerüljék a cégekre gyakorolt negatív hatást.
Florin Jianu, a Kis- és Közepes Vállalatok Munkáltatói Szervezetének elnöke szerint a javasolt emelés az inflációt fedezi. A Munkaügyi Minisztérium három forgatókönyvet javasolt a bruttó minimálbér emelésére január elseje után. Az üzletemberek 17 százaléka 150 lejes növekedést javasolt, a jelenlegi 2230-ról 2380 lejre. A második forgatókönyv szerint 105 lejes lenne az emelkedés, de ezzel csak a KKV-k képviselőinek 16,2 százaléka értett egyet. A harmadik forgatókönyv a minimálbér 194 lejes növelését irányozza elő, de ebbe csak a KKV-k 17,3 százaléka egyezne bele. A vállalatvezetők sorában végzett felmérésben résztvevők majdnem 50 százaléka nem értett egyet a szaktárca egyik javaslatával sem. Az üzletemberek szerint a gazdaságbeli bruttó minimálbér emelése káros lenne vállalatukra nézve, amelynek csökkenne a profitja, elbocsátásokhoz, a versenyképesség vagy kereskedelmi szerződések elvesztéséhez vezethet.
" ["post_title"]=> string(30) "Kormányzati bértárgyalások" ["post_excerpt"]=> string(366) "Felújítják mától a tárgyalásokat a gazdaságbeli bruttó minimálbérről a Háromoldalú Országos Tanácsban. A Kis- és Közepes Vállalatok (KKV) Munkáltatói Szervezete 70 lejes emelést javasol 2021-re, de a romániai cégtulajdonosok 70 százaléka a jelenlegi összeg megőrzését szeretné, hogy elkerüljék a cégekre gyakorolt negatív hatást. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "kormanyzati-bertargyalasok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-14 11:20:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-14 09:20:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395556" ["menu_order"]=> int(20858) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3625 (24) { ["ID"]=> int(395554) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-14 11:18:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-14 09:18:43" ["post_content"]=> string(768) "Újabb megállapodások várhatók az arab-izraeli kapcsolatok normalizálása érdekében - jelentette ki Robert O’Brien amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, aki tegnap találkozott Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnökkel.
Mint ismeretes, Izrael eddig négy megállapodást kötött az Egyesült Államok közvetítésével, legutóbb Marokkóval, az Egyesült Arab Emirátusokkal, illetve Bahrainnal kötött egyezményt már az izraeli paralmenti is ratifikálta. Elemzők szerint a kapcsolatok normalizálásáról várhatóan Ománnal és Indonéziával köt újabb megállapodást a zsidó állam.
" ["post_title"]=> string(42) "Folytatódik az arab-izraeli megbékélés" ["post_excerpt"]=> string(235) "Újabb megállapodások várhatók az arab-izraeli kapcsolatok normalizálása érdekében - jelentette ki Robert O’Brien amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, aki tegnap találkozott Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnökkel. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "folytatodik-az-arab-izraeli-megbekeles" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-14 11:18:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-14 09:18:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395554" ["menu_order"]=> int(20859) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3620 (24) { ["ID"]=> int(395552) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-14 11:17:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-14 09:17:34" ["post_content"]=> string(872) "Michel Barnier az Európai Unió Brexit-ügyi főtárgyalója ma tájékoztatja az EU 27 tagállamát a brit kilépés utáni kereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalások állapotáról.
Hétvégén folytatódtak a tárgyalások, de nem sikerült megoldani a nézeteltéréseket. A megbeszélések részleteit nem közölték, mert amennyiben ezek a sajtó vagy az ellenzéki politikusok tudomására jutnak, megtorpedózhatják őket valóra válásuk előtt. A helyzet azonban nem változott. Az Európai Unió megállapodásra akar jutni, de védi egységes piacát, Nagy Britannia pedig szeretné megkötni az egyezményt, de számára az ország Brexit utáni szuverenitásának megvédése a prioritás.
" ["post_title"]=> string(45) "Még mindig nincs megállapodás a Brexitről" ["post_excerpt"]=> string(196) "Michel Barnier az Európai Unió Brexit-ügyi főtárgyalója ma tájékoztatja az EU 27 tagállamát a brit kilépés utáni kereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalások állapotáról. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "meg-mindig-nincs-megallapodas-a-brexitrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-14 11:17:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-14 09:17:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395552" ["menu_order"]=> int(20860) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3621 (24) { ["ID"]=> int(395550) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-14 11:12:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-14 09:12:47" ["post_content"]=> string(1428) "A karácsonyi ünnepek előtt több európai országban járványügyi szigorításokat vezetnek be. Az európai egészségügyi hatóságok azt szorgalmazzák, hogy idén családi és baráti összejövetelek nélkül ünnepeljünk.
Franciaországban holnaptól januárig éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be este 10 órától, Karácsonykor legfennebb hat fős összejövetelek engedélyezettek, illetve zárva maradnak a vendéglők és a kulturális intézmények. Olaszországban szintén éjszakai kijárási tilalom van érvényben, és a városok között sem lehet utazni, a vendéglők pedig csak napközben működhetnek. Belgiumban éjféltől hajnal 5-ig van kijárási tilalom, és karácsonykor csupán egyetlen vendéget fogadhatnak. A legszigorúbb intézkedéseket azonban Németországban jelentették be, ahol Angela Merkel kancellár elmondta, hogy az eddigi óvintézkedések nem voltak elég hatékonyak, és szerdától január 10-ig részleges vesztegzárat hirdetnek meg az országban, és megtiltják a hagyományos forralt bor árusítást is. Az üzletek zömét, iskolákat és bölcsődéket bezárják, és az ünnepi összejöveteleket is korlátozzák, legfennebb két különböző háztartás 5 felnőtt taggal ünnepelhet közösen.
" ["post_title"]=> string(38) "Karácsonyi szigorítások Európában" ["post_excerpt"]=> string(233) "A karácsonyi ünnepek előtt több európai országban járványügyi szigorításokat vezetnek be. Az európai egészségügyi hatóságok azt szorgalmazzák, hogy idén családi és baráti összejövetelek nélkül ünnepeljünk." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "karacsonyi-szigoritasok-europaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-14 11:12:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-14 09:12:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395550" ["menu_order"]=> int(20861) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3622 (24) { ["ID"]=> int(395548) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-14 11:11:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-14 09:11:22" ["post_content"]=> string(1018) "Az ünnepi időszakban megnő a vásárlások mennyisége, a Fogyasztóvédelmi Hatóság figyelmeztet, hogy a piacokon, illetve a mozgó eladási pontokon utángyártott, vagy az egészségre káros termékeket is forgalomba hozhatnak.
Paul Anghel, a Hatóság vezetője Facebook bejegyzésében figyelmeztet, hogy az eredeti árukat nem bódékban, vagy táskából árulják, és arra biztatja a fogyasztókat, hogy piperecikkeket kizárólag erre szakosodott üzletekből, vagy a boltokból vásároljanak. Paul Anghel szerint hasonló a helyzet az ékszerek esetén is. Ruházati cikkeknél és lábbeliknél is oda kell figyelni, főleg, ha a termékek világhírű márkák nevét viselik, azonban az áruk, a szaküzletekben tapasztaltakhoz képest, gyanúsan alacsony. Ebben az esetben fennáll annak a veszélye, hogy utángyártott termékről van szó.
" ["post_title"]=> string(40) "Figyeljünk oda mit és hol vásárolunk" ["post_excerpt"]=> string(236) "Az ünnepi időszakban megnő a vásárlások mennyisége, a Fogyasztóvédelmi Hatóság figyelmeztet, hogy a piacokon, illetve a mozgó eladási pontokon utángyártott, vagy az egészségre káros termékeket is forgalomba hozhatnak." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "figyeljunk-oda-mit-es-hol-vasarolunk" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-14 11:11:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-14 09:11:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395548" ["menu_order"]=> int(20862) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3623 (24) { ["ID"]=> int(395546) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-14 11:09:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-14 09:09:52" ["post_content"]=> string(1099) "A diákok mintegy egyharmada nem fér hozzá az oktatáshoz, miután a koronavírus-járvány miatt bezártak az iskolák, Románia pedig az utolsó helyen áll a digitális oktatás európai rangsorában - derül ki az Európai parlament digitális oktatáspolitikák kidolgozására vonatkozó jelentéséből.
Itthon közel egymillió diáknak nem volt lehetősége bekapcsolódni az online oktatásba, ezzel szemben a fejlett országokban a tanulók kilencven százaléka rendelkezett olyan eszközökkel, amelyek lehetővé tették, hogy részt vehessenek a távoktatásban. Ioan Dumitrache, akadémikus azonban arra figyelmeztet, hogy ezeknek az eszközöknek a rendszeres használata káros hatással van az óvodások és kisiskolások pszicho-szociális fejlődésére. A jelentésből kiderül, hogy a lakosság egyötöde soha nem használta az internetet, és kevesebb, mint egyharmada rendelkezik alapvető digitális készségekkel.
" ["post_title"]=> string(63) "Káros az online oktatás az óvodásoknak és kisiskolásoknak" ["post_excerpt"]=> string(312) "A diákok mintegy egyharmada nem fér hozzá az oktatáshoz, miután a koronavírus-járvány miatt bezártak az iskolák, Románia pedig az utolsó helyen áll a digitális oktatás európai rangsorában - derül ki az Európai parlament digitális oktatáspolitikák kidolgozására vonatkozó jelentéséből." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "karos-az-online-oktatas-az-ovodasoknak-es-kisiskolasoknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-14 11:09:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-14 09:09:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395546" ["menu_order"]=> int(20863) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3614 (24) { ["ID"]=> int(395544) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-14 11:08:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-14 09:08:15" ["post_content"]=> string(734) "Ma hajnaltól feloldották a vesztegzárat Szeben megye valamennyi településén. Megszűnt a karantén a megyeközpont mellett Medgyesen, Nagydisznódon, Nagytalmácson, Feleken, Orláton és Sellenberken.
Szeben megyében 3,65 ezrelékes a fertőzöttségi ráta a prefektúra legfrissebb adatai szerint. A vesztegzárat november 16-án, illetve 24-én vezették be. A fertőzési ráta robbanásszerű növekedése november első felében az alprefektus, a megyei Közegészségügyi Igazgatóság, valamint a megyei klinikai kórház vezetőjének elbocsátásához vezetett.
" ["post_title"]=> string(20) "Vége a karanténnak" ["post_excerpt"]=> string(208) "Ma hajnaltól feloldották a vesztegzárat Szeben megye valamennyi településén. Megszűnt a karantén a megyeközpont mellett Medgyesen, Nagydisznódon, Nagytalmácson, Feleken, Orláton és Sellenberken. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(18) "vege-a-karantennak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-14 11:08:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-14 09:08:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395544" ["menu_order"]=> int(20864) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3613 (24) { ["ID"]=> int(395542) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-14 11:07:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-14 09:07:08" ["post_content"]=> string(656) "Mától újabb 30 nappal hosszabbították meg a készenléti állapotot Romániában.
E szerint továbbra is érvényben maradnak az eddigi korlátozások, kiegészülve a sífelvonók működését szabályozó intézkedésekkel. A hatóságok közölték: megnyitják ugyan a sípályákat, de mindent megtesznek annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a zsúfoltság. Az erre vonatkozó intézkedések részleteit az egészségügyi és a gazdasági miniszter közös rendeletében rögzítik.
" ["post_title"]=> string(57) "Legalább január közepéig tart a készenléti állapot" ["post_excerpt"]=> string(144) "E szerint továbbra is érvényben maradnak az eddigi korlátozások, kiegészülve a sífelvonók működését szabályozó intézkedésekkel." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "legalabb-januar-kozepeig-tart-a-keszenleti-allapot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-14 11:07:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-14 09:07:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395542" ["menu_order"]=> int(20865) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3630 (24) { ["ID"]=> int(395283) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-31 15:00:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-31 13:00:08" ["post_content"]=> string(450) "A Hétköznapok szilveszteri különkiadását hallják. Adásunkban lesz kabaré, mese gyerekeknek és felnőtteknek, valamint sok-sok zene. Tartsanak velünk.
Az év első 10 hónapjában 11 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában - közölte az Országos Statisztikai Intézet.
A legnagyobb hanyatlás a feldolgozó, a kitermelő, illetve a villamos- és hőenergiát, földgázt, meleg vizet és légkezelést biztosító iparban volt. Szeptemberhez képest, mintegy 3,2 százalékkal javult az ipari termelés októberben a feldolgozóipar növekedésének köszönhetően. A kitermelőipar viszont 9 százalékkal esett a tizedik hónapban.
" ["post_title"]=> string(17) "Hanyatlik az ipar" ["post_excerpt"]=> string(206) "Szeptemberhez képest, mintegy 3,2 százalékkal javult az ipari termelés októberben a feldolgozóipar növekedésének köszönhetően. A kitermelőipar viszont 9 százalékkal esett a tizedik hónapban." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(17) "hanyatlik-az-ipar" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-14 11:41:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-14 09:41:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395572" ["menu_order"]=> int(20855) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39724) ["max_num_pages"]=> int(3311) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "fe64bfeb4c5448c7922014db6ddb71dd" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:cef84444c2934c33c66029651c15e7e1" }