Egyhangúlag megszavazta szerdán a szenátus oktatási bizottsága annak a rendelkezésnek az eltörlését, amely lehetővé teszi a középiskolák számára, hogy külön felvételi vizsgát szervezzenek. A törvénytervezetet a szenátus plénumának is meg kell még vitatnia.
A jogszbály szeptember 1-jén hatályba lépett előírása szerint a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezhetnek a kilencedik osztályos helyek legfeljebb felére az országos képességfelmérő vizsgát követően. A rendelkezés hatályon kívül helyezését Daniel Funeriu és Mircea Miclea volt oktatási miniszterek, valamint a diáktanács és a szülői szervezet képviselői is támogatták.
A szenátus oktatási bizottsága tagjai abban is megállapodtak, hogy az oktatási minisztérium és a parlamenti pártok részvételével munkacsoportot hoznak létre a nyolcadik osztály végi országos képességfelmérő vizsga átalakítására.
A Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordult a Romsilva átszervezése miatt a Silva szakszervezeti szövetség. Szerintük az állami erdészeti igazgatóság átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont.
A szakszervezeti szövetség képviselői közleményükben hangsúlyozzák: a kormány határozata 41-ről 19-re csökkenti a Romsilva erdészeti igazgatóságainak számát, és regionális szervezeti modellt vezet be, azonban a környezetvédelmi minisztérium nem mutatott be olyan szakmai elemzést vagy hatástanulmányt, amely igazolná, hogy a választott szervezeti struktúra a legmegfelelőbb. A szakszervezet úgy véli, hogy a túlméretezett regionális egységek létrehozása megszakíthatja az évtizedek alatt kialakult működési kapcsolatokat, ezért az átszervezést le kellene állítani, és a független audit következtetéseinek figyelembevételével újra kellene értékelni.
A Silva közlése szerint korábban az audit hét lehetséges modellt vizsgált 14 gazdasági, területi, irányítási és környezetvédelmi szempont alapján, és a 26 regionális igazgatóságból álló szerkezetet találta a legmegfelelőbbnek.
A szakszervezet szerint azért fordultak az ügyben a CSAT-hoz, mert a nemzetbiztonsági törvény a természeti erőforrások és az erdőállomány veszélyeztetéséhez, károsításához vagy pusztulásához vezető cselekedeteket és mulasztásokat is nemzetbiztonsági fenyegetésként határozza meg.
Frissített belső szabályzat alapján működnek a hazai közoktatási intézmények a hétfőn, szeptember 7-én kezdődő új tanévben. A változások többek között a fegyelmi szabályokat, az öltözködést és a mobiltelefonok használatát érintik.
A hiányzások igazolására továbbra is legfeljebb 40 alkalommal van lehetőség, de ez nem haladhatja meg a tanórák számának 20 százalékát. A mobiltelefonok használatát az általános iskolákban az intézmény akár a teljes tanítási napra is megtilthatja, középiskolákban viszont a jogszabály csak a tanórák idején korlátozza a használatot. Az öltözködésre vonatkozó szabály szerint a diákoknak megfelelő és tisztességes öltözéket kell viselniük. Az Országos Diáktanács arra biztatja a diákokat, hogy ha jogaik sérelmét vagy visszaélést tapasztalnak, forduljanak az iskola diáktanácsának képviselőihez, akik az ügyet az intézmény vezetőségével is megvitathatják. A szülőknek továbbra is kötelességük biztosítani, hogy gyermekük rendszeresen részt vegyen a kötelező oktatásban.
Oroszország nem a konfliktus befagyasztására törekszik, hanem a háború lezárására, valamint egy tartós béke megteremtésére mind Ukrajnában, mind Európában – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Sanghaji Együttműködési Szervezet biskeki csúcstalálkozója után.
Moszkva kész konkrét és érdemi tárgyalásokra az ukrajnai háború lezárásáról, ha valaki új lendületet tud adni a jelenleg megrekedt folyamatnak – mondta Putyin, aki ugyanakkor azt is közölte, hogy az orosz hadsereg folytatja és fokozza offenzíváját Ukrajnában, és továbbra is támadja az ukrán katonai, logisztikai és energetikai célpontokat. Az orosz elnök élesen bírálta Volodimir Zelenszkijt is, és az ukrán dróntámadásokat „állami terrorizmusnak” nevezte.
Egyhangúlag megszavazta szerdán a szenátus oktatási bizottsága annak a rendelkezésnek az eltörlését, amely lehetővé teszi a középiskolák számára, hogy külön felvételi vizsgát szervezzenek. A törvénytervezetet a szenátus plénumának is meg kell még vitatnia.
A jogszbály szeptember 1-jén hatályba lépett előírása szerint a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezhetnek a kilencedik osztályos helyek legfeljebb felére az országos képességfelmérő vizsgát követően. A rendelkezés hatályon kívül helyezését Daniel Funeriu és Mircea Miclea volt oktatási miniszterek, valamint a diáktanács és a szülői szervezet képviselői is támogatták.
A szenátus oktatási bizottsága tagjai abban is megállapodtak, hogy az oktatási minisztérium és a parlamenti pártok részvételével munkacsoportot hoznak létre a nyolcadik osztály végi országos képességfelmérő vizsga átalakítására.
A nevezett produkciók között szerepel a Még egy kört mindenkinek című dán film, Thomas Winterberg rendezésében, a román Alexander Nanau Colectiv című dokumentumfilmje, Agnieszka Holland Sarlatán című cseh filmje, az orosz Dorogije továriscsi, Andrej Koncsalovszkij filmje, és a Magyarország által a versenybe küldött Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című alkotás, amelyet Horvát Lili rendezett.
Egy évvel ezelőtt, 2020. január 11-én jelentették az első koronavírus által okozott halálesetet Kínában. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a vuhani egészségügyi bizottság aznap közölte, hogy két nappal korábban, 2020. január 9-én egy 61 éves páciens koronavírus miatt vesztette életét. A világszervezet által közölt grafikonokban éppen ezért a január 11-e referenciaidőpontnak számít.
A legutóbbi tájékoztatás óta 1987 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában 7005 teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az új esetekkel 673.271-re nőtt a járvány eleje óta igazolt fertőzöttek száma, 600.710 fertőzöttet gyógyultnak nyilvánítottak.
A 2020-2021-es tanév első feléből még három hét maradt hátra, majd következik a félévközi vakáció. A pedagógusok, a diákok és szüleik reményei szerint az egy hetes vakációt követően, azaz február 8-tól, elkezdődik a jelenléti oktatás.
A meteorológusok szerint ma délután 2 óráig sűrű havazásra és jelentős hóréteg képződésére kell számítani az ország 20 megyéjében és Bukarestben: helyenként 10-20 centiméteres, elszigetelten akár 30-40 centiméteres hótakaró is lerakódhat. A széljárás is megélénkül.
Az Oltással Kapcsolatos Tevékenységeket Koordináló Országos Bizottság közleménye szerint a Pfizer BioNTech által előállított oltások a bukaresti, kolozsvári és temesvári repülőtérre érkeztek, hűtőládákban.
7182 tonnányi csúszásgátló anyagot szórtak ki országszerte a közutakra vasárnap délután 5 és hétfő reggel 5 óra 30 perc között a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Vállalat (CNAIR) alkalmazottai. A vállalat ma kiadott közleménye arra kéri a gépkocsivezetőket, hogy vezessenek elővigyázatosan, tartsák be a különböző útszakaszokra vonatkozó korlátozásokat, ne lépjék át a sebességkorlátot, csak téli időszakra felszerelt járművekkel induljanak útra és indulás előtt tájékozódjanak az útviszonyokról.
Ma este hét órakor a bukaresti Magyar Kulturális Intézetben Bikfalvi Zsolt fotóművész jelenlétében Marchut Réka történész és Eugen Negrea, a Romániai Fotóművészek Szövetségének elnöke megnyitja a művész Face to face (Szemtől szembe) című fotókiállítását.
A bukaresti Matei Bals járványkórház orvosai megerősítették, hogy Romániában is megjelent a decemberben Nagy-Britanniában felbukkant különösen fertőző vírustörzs.
A nevezett produkciók között szerepel a Még egy kört mindenkinek című dán film, Thomas Winterberg rendezésében, a román Alexander Nanau Colectiv című dokumentumfilmje, Agnieszka Holland Sarlatán című cseh filmje, az orosz Dorogije továriscsi, Andrej Koncsalovszkij filmje, és a Magyarország által a versenybe küldött Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című alkotás, amelyet Horvát Lili rendezett.
Az Oscar-jelöléseket március 15-én hozzák nyilvánosságra, a 93. Oscar-díjátadó gálát pedig április 25-ére tervezik a Los Angeles-i szervezők.
Egy évvel ezelőtt, 2020. január 11-én jelentették az első koronavírus által okozott halálesetet Kínában. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a vuhani egészségügyi bizottság aznap közölte, hogy két nappal korábban, 2020. január 9-én egy 61 éves páciens koronavírus miatt vesztette életét. A világszervezet által közölt grafikonokban éppen ezért a január 11-e referenciaidőpontnak számít.
A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfőn reggel közzétett adatai szerint mára meghaladta a 90 milliót a koronavírus-fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké pedig a 2 millióhoz közelít. Szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A közzétett statisztikák szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta, Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol már 22 404 484-en fertőződtek meg, és 374 322-en haltak meg a kórban. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust.
A legutóbbi tájékoztatás óta 1987 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában 7005 teszt eredményének feldolgozása nyomán - közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az új esetekkel 673.271-re nőtt a járvány eleje óta igazolt fertőzöttek száma, 600.710 fertőzöttet gyógyultnak nyilvánítottak.
Ez idáig 5024.629 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában. Ezek közül 7005-öt az elmúlt 24 órában végeztek el, 4812 -t az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 2193-at pedig kérésre. 1083 személy szorul intenzív terápiás kezelésre. Az elmúlt 24 órában 71, koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés, ezzel 16 725 emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma.
A 2020-2021-es tanév első feléből még három hét maradt hátra, majd következik a félévközi vakáció. A pedagógusok, a diákok és szüleik reményei szerint az egy hetes vakációt követően, azaz február 8-tól, elkezdődik a jelenléti oktatás.
Ha nem is minden diáknak, de várhatóan a záróvizsgák előtt álló 8.-os és a 12.-es tanulóknak, igen. Egy másik lehetséges forgatókönyv szerint csak az elemisták térnek vissza az iskolapadokba. A Diákok Országos Szövetsége azt kéri az illetékes hatóságoktól, hogy az alacsony fertőzöttségi régiókban minden tanuló előtt nyissák meg a tanintézményeket. Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter szerint előfordulhat, hogy a második félévben szombatonként is lesznek tanórák, mert az elmaradt tananyagot másként nem lehet bepótolni. A szaktárca vezetője elmondta, hogy az esetleges hétvégi órákat külön megfizetik a pedagógusoknak a rendelkezésre álló 30 millió eurós keretből. A miniszter szerint az országban jelenleg működő 7203 tanintézmény közül egyetlen iskolában sem állíthatják a tanárok és a diákok, hogy napirenden vannak a tananyaggal, illetve hogy nem kell jobban elmélyíteniük a távoktatás során elsajátítottakat. Hozzátette: az órapótlás mikéntjéről a későbbiekben határoznak és a döntés meghozatalakor figyelembe veszik majd az iskolák álláspontját is.
A meteorológusok szerint ma délután 2 óráig sűrű havazásra és jelentős hóréteg képződésére kell számítani az ország 20 megyéjében és Bukarestben: helyenként 10-20 centiméteres, elszigetelten akár 30-40 centiméteres hótakaró is lerakódhat. A széljárás is megélénkül.
A meteorológusok ugyanakkor csapadékra, főként havazásra, vonatkozó figyelmeztetést adtak ki az ország túlnyomó részére amely január 13-án délelőtt 10 óráig lesz érvényben. Az említett időszakban új hóréteg képződik a havazás miatt főként a Déli-Kárpátokban valamint Olténia, Munténia és Moldova déli részén. A Bărăganban és Dobrogeaban főként havas eső és eső, fagy várható, a Fekete-tenger partvidékén a szél viharossá válhat. A hét második felétől az ebben az időszakban megszokottnál hidegebbé válik az idő, és további havazásra számíthatunk.
Az Oltással Kapcsolatos Tevékenységeket Koordináló Országos Bizottság közleménye szerint a Pfizer BioNTech által előállított oltások a bukaresti, kolozsvári és temesvári repülőtérre érkeztek, hűtőládákban.
A 150.150 dózis oltást a következőképpen osztják szét: a bukaresti központba 39.975 - , a brassói regionális központba 24.375 - , a kolozsvári központba 21.450-, a konstancai központba 18.525-, a craiovaiba 13.650 -, a iaşi-i központba 20.475-, a temesváriba pedig 11.700 dózis vakcinát szállítanak. A korábbi három szállítmánnyal összesen 300.300 dózis oltóanyag érkezett Romániába, ebből 131.370 adagot osztottak szét a megyei közegészségügyi igazgatóságoknak. Országszerte folytatódik az oltási kampány, jelenleg még az egészségügyi és a szociális rendszerben dolgozók beoltása zajlik.
Január 10-ig 108.294 személy kapta meg Romániában a Pfizer BioNTech koronavírus elleni vakcináját - derül ki az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) által vasárnap közzétett adatokból.
7182 tonnányi csúszásgátló anyagot szórtak ki országszerte a közutakra vasárnap délután 5 és hétfő reggel 5 óra 30 perc között a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Vállalat (CNAIR) alkalmazottai. A vállalat ma kiadott közleménye arra kéri a gépkocsivezetőket, hogy vezessenek elővigyázatosan, tartsák be a különböző útszakaszokra vonatkozó korlátozásokat, ne lépjék át a sebességkorlátot, csak téli időszakra felszerelt járművekkel induljanak útra és indulás előtt tájékozódjanak az útviszonyokról.
Az útviszonyokról a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Vállalat diszpécser szolgálatánál lehet érdeklődni a 021 264 33 33 vagy 021 9360 telefonszámokon, illetve a www.cnadnr.ro honlapon és a vállalat közösségi oldalán: https://www.facebook.com/cnadnr/. Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap, január 10-én elsőfokú, sűrű havazásra vonatkozó, hétfőn délutánig érvényes riasztást adott ki az ország 20 megyéjére és a fővárosra.
Ma este hét órakor a bukaresti Magyar Kulturális Intézetben Bikfalvi Zsolt fotóművész jelenlétében Marchut Réka történész és Eugen Negrea, a Romániai Fotóművészek Szövetségének elnöke megnyitja a művész Face to face (Szemtől szembe) című fotókiállítását.
A bukaresti Intézet évek óta fotókiállítással indítja az új esztendőt, Szathmári Pap Károly fotográfus előtt tisztelegve. A fotográfus, festőművész, háborús fotóriporter Szathmári Pap Károly Kolozsváron született 1812. január 11-én. Szülővárosában, Bécsben és Olaszországban tanult. 1842–43-ban jelent meg Erdély képekben című kőnyomatos sorozata. 1843-ban Bukarestbe költözött, hol a havasalföldi fejedelmi udvar festője és fényképésze lett, s ezzel a román fotóművészet pionírja. 2019 óta születésnapja a Román Fotóművészet Napja. Bikfalvi Zsolt FACE to FACE című tárlatán kiállított kép mindegyike Erdélyben készült. Bikfalvi Zsolt Nagykárolyban született és él. Ifjú korától érdekelte a fotográfia, de csupán 10-12 éve kezdett el elmélyültebben foglalkozni fotózással, ám azóta számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el művészetét itthon és külföldön egyaránt. Fotóit a világ 5 kontinensén közel hatvan országban láthatták több száz alkalommal különböző nemzetközi fotográfia szalonokon, kiállítótermekben.
Február 7-ig meghosszabbította az iskolák bezárását az Országos Vészhelyzeti Bizottság. A koronavírus-járvány miatt már hónapok óta zárva vannak az iskolák, az oktatás kizárólag online zajlik. Noha korábban felmerült, hogy a téli szünet után, hétfőtől ismét megnyissák az iskolákat, a hatóságok végül az online oktatás folytatásáról döntöttek.
Szakemberek többször is aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az online oktatásból sokan kimaradnak és a vidéken élő, hátrányos helyzetű diákok még jobban lemaradnak a tananyag elsajátításában társaikhoz képest.
A bukaresti Matei Bals járványkórház orvosai megerősítették, hogy Romániában is megjelent a decemberben Nagy-Britanniában felbukkant különösen fertőző vírustörzs. Az első ilyen fertőzést egy Giurgiu megyei 27 éves nőnél mutatták ki. A beteg otthon részesül kezelésben, mivel a vírus enyhe tüneteket okozott nála, állapota jó.
A hatóságok egyelőre nem tudják, hogy hol fertőződhetett meg az új vírustörzzsel, mivel a nő azt állítja, hogy nem utazott külföldre. A hatóságok vizsgálatot indítottak annak érdekében, hogy feltérképezzék a nő kontaktszemélyeit, és elrendeljék a szükséges óvintézkedéseket.
Jelenleg Bukarest, valamint a főváros környékén elterülő Ilfov megye, illetve Kolozs és Temes megye tartozott a piros besorolású járványövezetbe, ezekben a közigazgatási egységekben mutatták ki a legtöbb fertőzést.
"
["post_title"]=>
string(45) "Romániában is megjelent az új vírustörzs"
["post_excerpt"]=>
string(179) "A bukaresti Matei Bals járványkórház orvosai megerősítették, hogy Romániában is megjelent a decemberben Nagy-Britanniában felbukkant különösen fertőző vírustörzs."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(40) "romaniaban-is-megjelent-az-uj-virustorzs"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-01-09 11:35:48"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-01-09 09:35:48"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396402"
["menu_order"]=>
int(20610)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3434 (24) {
["ID"]=>
int(396399)
["post_author"]=>
string(3) "231"
["post_date"]=>
string(19) "2021-01-09 11:34:51"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2021-01-09 09:34:51"
["post_content"]=>
string(946) "
Az EU országai közül Románia a második a leányanyák számát illetően – állapítja meg az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) friss tanulmányában. A dokumentum rámutat: a serdülőkori terhesség számos negatív következménnyel jár a kismamákra nézve, és magas társadalmi és gazdasági költségekkel jár.
A jelenség ciklikus, ugyanazon családokban nemzedékről nemzedékre ismétlődik, és gazdasági, társadalmi és egészségügyi bizonytalansággal jár együtt.
Az UNICEF szerint 2019-ben 16 639 serdülő szült, ami 9 százalékos csökkenést jelent 2018-hoz képest. A 15 év alatti serdülők esetében a terhességek száma minden régióban csökkent, kivéve az északnyugati és északkeleti régiókat, ahol 11 százalékos növekedést regisztráltak.
"
["post_title"]=>
string(53) "Románia élen jár a tinédzser szülőket illetően"
["post_excerpt"]=>
string(152) "Az EU országai közül Románia a második a leányanyák számát illetően – állapítja meg az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) friss tanulmányában. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(46) "romania-elen-jar-a-tinedzser-szuloket-illetoen"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-01-09 11:34:51"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-01-09 09:34:51"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396399"
["menu_order"]=>
int(20611)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3767 (24) {
["ID"]=>
int(396440)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2021-01-11 15:02:29"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2021-01-11 13:02:29"
["post_content"]=>
string(757) "