Mintegy 83 ezer román és külföldi állampolgár lépte át a román államhatárt az elmúlt 24 órában, csaknem 35 ezer gépkocsival,…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3711 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3723 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Mintegy 83 ezer román és külföldi állampolgár lépte át a román államhatárt az elmúlt 24 órában, csaknem 35 ezer gépkocsival,…
Continue ReadingKét további személy szervezetében mutatták ki a koronavírus omikron-variánsát – jelentette be szerdán az egészségügyi minisztérium. Egy 41 éves és…
Continue ReadingA Szállításügyi Minisztérium idei költségvetése nyolc milliárd lejt irányoz elő beruházásokra európai alapok segítségével.
(tovább…) Continue Reading
A Hargita megyei román közösségek ‘intézményesített diszkriminációjával’ vádolja a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma Hargita Megye Tanácsát.
(tovább…) Continue Reading
A Stratégiai Kommunikációs Csoport mai közlése szerint az utóbbi 24 órában 829 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel és 88 koronavírussal összefüggésbe hozható…
Continue ReadingMegérkezett Gyulafehérvárra a betlehemi békeláng, amely a Romániai Magyar Cserkészszövetségtől kérhető, hazavihető, továbbadható – tájékoztat a Krónika napilap. A betlehemi…
Continue Reading
Joe Biden amerikai elnök a világ hét gazdaságilag legfejlettebb országainak csúcstalálkozóján 2 milliárd dolláros azonnali segély folyósítását jelenti be az Egészségügyi Világszervezet szegény országokra érvényes koronavírus-oltási programjának.
(tovább…) Continue ReadingKözel ötszáz munkahelyből lehetett válogatni egy pénteki focşani-i állásbörzén, de csak alig száz érdeklődő volt. A rendezvényen jelenlévő cégek képviselői…
Continue Reading
Igénybe kell vennünk az ázsiai munkaerőt a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint. Mihai Dărăban tegnap egy konferencián úgy fogalmazott: Romániának…
Continue Reading
Az RMDSZ-nek nem lesz prefektusa sem Maros, sem Szatmár megyében – ahol a megyei tanácselnöki tisztséget is a szövetség jelöltje…
Continue ReadingMostanáig 719 693 személy gyógyult meg a koronavírusos fertőzésből az eddig regisztrált 774 555 betegből – közölte ma a Stratégiai…
Continue ReadingElhunyt pénteken 73 éves korában Mariana Nicolesco többszörösen díjazott szoprán énekesnő. Halálhírét a Kolozsvári Román Opera közölte a Facebook-oldalán.
(tovább…) Continue ReadingMintegy 83 ezer román és külföldi állampolgár lépte át a román államhatárt az elmúlt 24 órában, csaknem 35 ezer gépkocsival, ezek közül 11.100 teherszállító járművel - tájékoztatott ma az országos határrendészet. A belépőoldalon mintegy 45 ezer személy jelentkezett ellenőrzésre 17 ezer járművel, a kilépőoldalon pedig közel 38 ezer személyt és 17 ezer 500 járművet regisztráltak.
A Magyarországgal közös határszakasz átkelőinél körülbelül 31 ezer személyt és 18 ezernél több gépkocsit jegyeztek, repülővel mintegy 23 ezren lépték át a határt.
A közleményből az is kiderül, hogy az elmúlt 24 órában 49 illegális tettet észleltek a határátkelőknél és a zöldhatáron. A kirótt bírságok értéke több mint 27 ezer lej. Emellett mintegy 200 ezer lej értékű árut koboztak el a határrendészek.
" ["post_title"]=> string(62) "Csaknem ötven illegális tettet észleltek a határrendészek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "csaknem-otven-illegalis-tettet-eszleltek-a-hatarrendeszek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-15 12:34:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-15 10:34:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409848" ["menu_order"]=> int(21921) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(409846) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-15 12:29:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-15 10:29:55" ["post_content"]=> string(651) "Két további személy szervezetében mutatták ki a koronavírus omikron-variánsát - jelentette be szerdán az egészségügyi minisztérium. Egy 41 éves és egy 39 éves nőről van szó, mindketten bukarestiek. Egyikük Nagy-Britanniában járt, a másik pedig közvetlen kontaktja volt több, szintén Nagy-Britanniában járt személynek - tájékoztatott a tárca. Mindkét nő teljes védettséggel rendelkezik, egészségi állapotuk jó.
Romániában eddig tíz személyt diagnosztizáltak az omikron-variánssal való fertőzéssel.
" ["post_title"]=> string(61) "Újabb két fertőzöttnél mutatták ki az omikron-variánst" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "ujabb-ket-fertozottnel-mutattak-ki-az-omikron-varianst" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-15 12:30:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-15 10:30:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409846" ["menu_order"]=> int(21922) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(398062) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-19 14:38:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-19 12:38:04" ["post_content"]=> string(769) "A Szállításügyi Minisztérium idei költségvetése nyolc milliárd lejt irányoz elő beruházásokra európai alapok segítségével.
Ez rekordot jelent és az összeget növelni akarjuk a kiigazításkor, folyamatosan dolgozunk ennek érdekében - jelentette ki Cătălin Drulă, a szaktárca vezetője az Otopeni repülőtér második kifutó pályájának délelőtti átadásán. Hozzátette, a tárca költségvetése 10 százalékkal nagyobb, mint a tavaly és az összeg jelentős részét az autópályák és vasút építésére, a kikötői és reptéri infrastruktúra fejlesztésére fordítják.
" ["post_title"]=> string(48) "Autópályákat ígér a szállítási miniszter" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "autopalyakat-iger-a-szallitasi-miniszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-19 14:38:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-19 12:38:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398062" ["menu_order"]=> int(21923) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3575 (24) { ["ID"]=> int(420124) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-15 10:23:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-15 07:23:47" ["post_content"]=> string(951) "A Hargita megyei román közösségek 'intézményesített diszkriminációjával' vádolja a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma Hargita Megye Tanácsát.
A szervezet pénteki Facebook-bejegyzése szerint az önkormányzati testület 'egyenlőtlenül és igazságtalanul' osztaná szét a megye települései között a rendelkezésre álló forrásokat. A szervezet szerint a Hargita megye északi részén lévő román településeknek jóval kisebb összegeket folyósít a megyei tanács, mint a magyar településeknek, ami Hargita Megye Tanácsának csütörtöki ülésén derült ki, amikor a koalíciós pártok nem tudtak megegyezni abban, miként osszák szét az idei jövedelemadóból befolyt összeg hat százalékát a megye északi települései között.
" ["post_title"]=> string(44) "Tiltakozik a székelyföldi románok fóruma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "tiltakozik-a-szekelyfoldi-romanok-foruma" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-15 10:23:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-15 07:23:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420124" ["menu_order"]=> int(21924) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3766 (24) { ["ID"]=> int(409844) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-15 12:25:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-15 10:25:27" ["post_content"]=> string(376) "A Stratégiai Kommunikációs Csoport mai közlése szerint az utóbbi 24 órában 829 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel és 88 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak. A halálesetek közül 17 korábban következett be.
" ["post_title"]=> string(48) "Koronavírus: 829 új fertőzött, 88 haláleset" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "koronavirus-829-uj-fertozott-88-halaleset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-15 12:25:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-15 10:25:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409844" ["menu_order"]=> int(21925) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3682 (24) { ["ID"]=> int(409842) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-15 12:23:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-15 10:23:34" ["post_content"]=> string(1093) "Megérkezett Gyulafehérvárra a betlehemi békeláng, amely a Romániai Magyar Cserkészszövetségtől kérhető, hazavihető, továbbadható – tájékoztat a Krónika napilap. A betlehemi Születés templomában az adventi időszakban meggyújtott láng a békét szimbolizálja.
A cserkészek minden évben karácsony előtt elmennek Jézus születésének helyszínére, hogy a jászol helyén épült templomban található örökmécsesből lángot vegyenek. A lángot lámpásba zárva hozzák repülővel Bécsbe, ahol egy nagyszabású ünnepség keretében veszik át az egyes országok, nemzetek cserkészküldöttségei, majd szállítják otthonainkba, hogy ott karácsonyig folyamatosan égjen.
A betlehemi békelángot idén Borka Botond cserkészvezető a Romániai Magyar Cserkészszövetség tagjainak jelenlétében adta át ünnepélyes keretek között dr. Kerekes László gyulafehérvári segédpüspöknek.
" ["post_title"]=> string(35) "Megérkezett a betlehemi békeláng" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "megerkezett-a-betlehemi-bekelang" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-15 12:23:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-15 10:23:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409842" ["menu_order"]=> int(21926) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(398060) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-19 14:36:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-19 12:36:43" ["post_content"]=> string(930) "Joe Biden amerikai elnök a világ hét gazdaságilag legfejlettebb országainak csúcstalálkozóján 2 milliárd dolláros azonnali segély folyósítását jelenti be az Egészségügyi Világszervezet szegény országokra érvényes koronavírus-oltási programjának.
A Fehér Ház közlése szerint további kétmilliárd dollárt fokozatosan folyósítanak idén és 2022-ben. Emmanuel Macron francia elnök ugyanakkor azt javasolta, hogy a G7 országai saját oltóanyag tartalékainak 3-5 százalékát adományozzák afrikai országoknak. Angela Merkel német kancellár is támogatja a javaslatot, amelynek célja leküzdeni az egyenetlenségeket és ellensúlyozni Oroszország és Kína stratégiáját, amelyek a befolyás eszközeként használják a vakcinát.
" ["post_title"]=> string(34) "Segítség a szegény országoknak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "segitseg-a-szegeny-orszagoknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-19 14:36:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-19 12:36:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398060" ["menu_order"]=> int(21927) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(420122) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-15 10:22:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-15 07:22:32" ["post_content"]=> string(413) "Közel ötszáz munkahelyből lehetett válogatni egy pénteki focşani-i állásbörzén, de csak alig száz érdeklődő volt. A rendezvényen jelenlévő cégek képviselői az AGERPRES-nek elmondták, hogy ilyen körülmények között egyre több vállalat kénytelen Európán kívüli, főként Sri Lanka-i, pakisztáni vagy indiai munkaerőt alkalmazni.
" ["post_title"]=> string(33) "Külföldieket kell alkalmazzanak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "kulfoldieket-kell-alkalmazzanak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-15 10:22:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-15 07:22:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420122" ["menu_order"]=> int(21928) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3677 (24) { ["ID"]=> int(409840) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-15 12:21:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-15 10:21:11" ["post_content"]=> string(699) "Igénybe kell vennünk az ázsiai munkaerőt a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint. Mihai Dărăban tegnap egy konferencián úgy fogalmazott: Romániának abba kell hagynia a külföldre távozott munkaerő “siratását” és pótolnia kell a hiányzó munkaerőt, még akkor is, ha az országban jelenleg kétmillió munkaképes állampolgár van, aki nem dolgozik.
Dărăban arról is beszámolt, hogy a vállalatok idei munkaerő-mérlege szerint 100 ezer ember hiányzik a munkaerőpiacról, ezt szerinte a főleg Ázsiából érkező szakképzett munkaerővel kell pótolnunk.
" ["post_title"]=> string(35) "Ázsiai munkaerőre szorul Románia" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "azsiai-munkaerore-szorul-romania" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-15 12:21:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-15 10:21:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409840" ["menu_order"]=> int(21929) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3678 (24) { ["ID"]=> int(409838) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-15 12:18:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-15 10:18:10" ["post_content"]=> string(933) "Az RMDSZ-nek nem lesz prefektusa sem Maros, sem Szatmár megyében – ahol a megyei tanácselnöki tisztséget is a szövetség jelöltje nyerte meg. A szövetség feladni kényszerül a Kolozs megyei tisztséget is, ellenben megszerzi a Hargita megyeit. A tegnap esti koalíciós tárgyalások következtében RMDSZ-es prefektusa lesz továbbá Kovászna, Szilágy és Arad megyéknek is.
Az RMDSZ sajtóirodája közölte: a magyar érdekképviseletnek politikai súlyán felül sikerült a tárgyalások során a tisztségeket megszereznie, hiszen a négy kormánymegbízott mellé csak hét alprefektus járt volna, de az új megállapodás értelmében további tíz megyében állíthat alprefektust, így Bukarestben, valamint Fehér, Brassó, Hunyad, Bihar, Máramaros, Kolozs, Maros, Beszterce és Szatmár megyében.
" ["post_title"]=> string(56) "Négy prefektusa és tíz alprefektusa lesz az RMDSZ-nek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "negy-prefektusa-es-tiz-alprefektusa-lesz-az-rmdsz-nek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-15 12:18:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-15 10:18:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409838" ["menu_order"]=> int(21930) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(398057) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-19 14:35:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-19 12:35:36" ["post_content"]=> string(545) "Mostanáig 719 693 személy gyógyult meg a koronavírusos fertőzésből az eddig regisztrált 774 555 betegből – közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az elmúlt 24 órában 2712 új fertőzés és 79 haláleset volt. A legtöbb új fertőzött, 402 továbbra is Bukarestben van. Az egészségügyi intézményekben jelenleg 6 982 személyt kezelnek, közülük 949-et intenzív osztályon. Az elmúlt 24 órában 33 116 tesztet dolgoztak fel, ebből 7 669 gyorsteszt.
" ["post_title"]=> string(42) "GCS: 2712 új fertőzés és 79 haláleset" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "gcs-2712-uj-fertozes-es-79-halaleset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-19 14:35:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-19 12:35:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398057" ["menu_order"]=> int(21931) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3668 (24) { ["ID"]=> int(420117) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-15 10:21:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-15 07:21:39" ["post_content"]=> string(846) "Elhunyt pénteken 73 éves korában Mariana Nicolesco többszörösen díjazott szoprán énekesnő. Halálhírét a Kolozsvári Román Opera közölte a Facebook-oldalán.
Mariana Nicolesco a Román Akadémia tiszteletbeli tagja, díszdoktora és több egyetem tiszteletbeli professzora volt. Az előadóművészt a Románia Csillaga érdemrenddel is kitüntették a rendkívüli pályafutásáért. Bejegyzésében a Kolozsvári Román Opera emlékeztett arra, hogy Mariana Nicolesco volt a milánói Scala történetében a legtöbb ősbemutatón szereplő szoprán, az első vatikáni karácsonyi koncerten elénekelt román kolindáit pedig világszerte egymilliárd ember csodálta meg.
" ["post_title"]=> string(25) "Gyászol az opera világa" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "gyaszol-az-opera-vilaga" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-15 10:21:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-15 07:21:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420117" ["menu_order"]=> int(21932) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(409848) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-15 12:34:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-15 10:34:20" ["post_content"]=> string(1035) "Mintegy 83 ezer román és külföldi állampolgár lépte át a román államhatárt az elmúlt 24 órában, csaknem 35 ezer gépkocsival, ezek közül 11.100 teherszállító járművel - tájékoztatott ma az országos határrendészet. A belépőoldalon mintegy 45 ezer személy jelentkezett ellenőrzésre 17 ezer járművel, a kilépőoldalon pedig közel 38 ezer személyt és 17 ezer 500 járművet regisztráltak.
A Magyarországgal közös határszakasz átkelőinél körülbelül 31 ezer személyt és 18 ezernél több gépkocsit jegyeztek, repülővel mintegy 23 ezren lépték át a határt.
A közleményből az is kiderül, hogy az elmúlt 24 órában 49 illegális tettet észleltek a határátkelőknél és a zöldhatáron. A kirótt bírságok értéke több mint 27 ezer lej. Emellett mintegy 200 ezer lej értékű árut koboztak el a határrendészek.
" ["post_title"]=> string(62) "Csaknem ötven illegális tettet észleltek a határrendészek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "csaknem-otven-illegalis-tettet-eszleltek-a-hatarrendeszek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-15 12:34:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-15 10:34:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409848" ["menu_order"]=> int(21921) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40463) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "68ea2c894dc52a1252d2016ca8eb7a19" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:e6a7909f040b2f93e35bb4eaa0195cd1" }