A német légierő három Eurofighter Typhoon vadászbombázó gépe érkezett meg csütörtökön a Mihail Kogălniceanu légi támaszpontra – közölte a védelmi minisztérium.
(tovább…) Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3735 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3786 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

A német légierő három Eurofighter Typhoon vadászbombázó gépe érkezett meg csütörtökön a Mihail Kogălniceanu légi támaszpontra – közölte a védelmi minisztérium.
(tovább…) Continue ReadingMajdnem 2,5 milliárd személy – a Föld lakosságának mintegy egynegyede – szenved majd hallási gondok miatt 2050-ig – derül ki az Egészségügyi világszervezet jelentéséből, amely az hallásvesztés megelőzését és kezelését célzó intézkedések gyors kiterjesztésének szükségességét hangsúlyozza.
(tovább…) Continue Reading
Az InfoCons Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület és az Energiaügyi Minisztérium közös szervezésében rövidesen megkezdődő kampány célja a felelős áramfogyasztás népszerűsítése. Sorin…
Continue Reading
Az országos feljegyzések 1910-es kezdete óta ez volt a 19. legmelegebb év, de 2012 óta a leghűvösebb. „A három évnyi, 2017-től 2019-ig tartó aszály után a tavalyi átlag feletti esőzés újratöltötte vízkészleteinket, de jelentős áradásokat is okozott Kelet-Ausztráliában főként márciusban, novemberben és decemberben” – mondta Simon Grainger, a BoM klimatológusa.
Continue ReadingKülönleges feltételek között folyik a népszámlálás, amelynek első szakasza február 1-én kezdődött. Az abszolút újdonság, hogy a lakosok saját kezűleg, az interneten tölthetik ki adataikat.
(tovább…) Continue ReadingAz incidensek hétfőn kezdődtek, Kászim Szulejmáni halálának második évfordulóján.
Continue Reading
A tavaly gépkocsi balesetet szenvedő sofőrök 70 százaléka a helyszínen töltötte ki a kárfelvételi jegyzőkönyvet és csak a válaszadók 10 százaléka kényszerült a hibás személy kötelező gépjármű-biztosításának felhasználására a kárrendezés során – derül ki az IRES felméréséből.
(tovább…) Continue ReadingAz idei költségvetés nagyobb összegeket fordít beruházásokra, és ezzel enyhíti az államháztartás egyik tartós egyensúlytalanságát – értékelte a 2021-es költségvetés tervezetét Rácz Béla Gergely, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának adjunktusa.
Continue Reading
A miniszterelnök ma az Európai Parlament elnökével, Roberta Metsolával és az Európai Bizottság elnökével, Ursula Von der Leyennel folytat megbeszélést…
Continue ReadingKatonai repülőgépekkel orosz légideszant csapatokat szállítanak Kazahsztánba a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (KBSZSZ) békefenntartó erőinek részeként – közölte ma a szervezet titkársága.
Continue ReadingIsmét elhalasztották a Maroskece és Aranyosgyéres közötti autópálya megépítési szerződésének aláírását, miután az egyik ajánlattevő megóvta a versenytárgyalás eredményét.
(tovább…) Continue Reading
A liberálisok arra kérik a szociáldemokratákat, hogy mielőbb nevesítsék jelöltjüket a honvédelmi tárca élére. Ezt Ionuţ Stroe, a Nemzeti Liberális…
Continue ReadingA német légierő három Eurofighter Typhoon vadászbombázó gépe érkezett meg csütörtökön a Mihail Kogălniceanu légi támaszpontra - közölte a védelmi minisztérium.
A következő három héten a mintegy 60 katonából - pilótákból és műszaki személyzetből -, valamint az Eurofighter Typhoon repülőgépekből álló német különítmény a román és az olasz légierővel közösen megerősített légirendészeti feladatokat fog ellátni a NATO parancsnoksága alatt. A német légierő tavaly nyáron már volt Romániában, akkor a brit királyi légierővel közösen hajtott végre légirendészeti küldetéseket.
" ["post_title"]=> string(30) "Német vadászgépek érkeztek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "nemet-vadaszgepek-erkeztek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-02-18 12:25:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-02-18 10:25:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411951" ["menu_order"]=> int(21454) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3772 (24) { ["ID"]=> int(398454) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-02 11:42:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-02 09:42:38" ["post_content"]=> string(1489) "Majdnem 2,5 milliárd személy - a Föld lakosságának mintegy egynegyede - szenved majd hallási gondok miatt 2050-ig - derül ki az Egészségügyi világszervezet jelentéséből, amely az hallásvesztés megelőzését és kezelését célzó intézkedések gyors kiterjesztésének szükségességét hangsúlyozza.
A hallással kapcsolatos első jelentésében a világszervezet úgy értékeli, hogy a gyerekeknél a hallásvesztés majdnem 60 százaléka megelőzhető a himlő és agyhártyagyulladás elleni oltással, az anyák és a születés utáni gondozás javításával, illetve a középfülgyulladás korai felfedezésével és kezelésével - közli a DPA és az AFP hírügynökség. A felnőttek esetében a szervezet a zajjal szembeni védelmet, a fület károsító gyógyszerfogyasztás megfigyelését, illetve a megfelelő higiéniai szabályok betartását javasolja a halláskárosodás megelőzésének eszközeként. Az Egészségügyi Világszervezet emlékeztet, hogy a fülbetegségek többsége kezelhető orvosi vagy sebészeti kezeléssel. A visszafordíthatatlan hallásveszteségre hatékony eszközök a hallókészülékek és a cohleáris implantátumok. Az Egészségügyi Világszervezet a március 3-án ünnepelt hallás világnapja alkalmából adta ki első ilyen jellegű jelentését
" ["post_title"]=> string(24) "Veszélyben a hallásunk" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "veszelyben-a-hallasunk" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-02 11:42:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-02 09:42:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398454" ["menu_order"]=> int(21455) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3777 (24) { ["ID"]=> int(420543) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-27 14:12:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-27 11:12:52" ["post_content"]=> string(1751) "
Az InfoCons Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület és az Energiaügyi Minisztérium közös szervezésében rövidesen megkezdődő kampány célja a felelős áramfogyasztás népszerűsítése. Sorin Mirela, a civil szervezet elnöke a Marosvásárhelyi Rádiónak elmondott néhány olyan módszert, amellyel csökkenthető a villanyszámla összege: "A nagyobb energiahatékonyság kisebb számlákat jelent. Például ha a villanyégőinket kisebb fogyasztásúra cseréljük, odafigyelünk arra, hogy ne hagyjuk bekapcsolva a háztartási gépeket, elektronikus eszközöket – mindez jelentős megtakarítást eredményez.
Az InfoCons természetesen ennél több információt is tartalmaz, az alkalmazás ingyenesen letölthető. Cornel Cincă energetikai szakértő azt javasolja azoknak, akik gázüzemű hőközpontokat használnak, hogy szereljenek készülékeikre automata hőszabályozót. Az úgynevezett „okos hőszabályozó” felszerelésével, amely bizonyos időintervallumokban automatikusan csökkenti, vagy növeli a hőmérsékletet 20%-al is csökkenthetik a fogyasztást. A szakember ajánlja továbbá a hőközpontokkal rendelkezőknek a hálózat tagosítását, így azokban a helységekben, amelyeket nem használnak ki lehet kapcsolni a fűtést. (RRA)

Ausztrália elmúlt évtizedének leghűvösebb, legcsapadékosabb éve volt 2021, miután a La Nina jelenség nedves és hűvös körülményeket teremtett az országban.
Az országos feljegyzések 1910-es kezdete óta ez volt a 19. legmelegebb év, de 2012 óta a leghűvösebb. "A három évnyi, 2017-től 2019-ig tartó aszály után a tavalyi átlag feletti esőzés újratöltötte vízkészleteinket, de jelentős áradásokat is okozott Kelet-Ausztráliában főként márciusban, novemberben és decemberben" - mondta Simon Grainger, a BoM klimatológusa.
Különleges feltételek között folyik a népszámlálás, amelynek első szakasza február 1-én kezdődött. Az abszolút újdonság, hogy a lakosok saját kezűleg, az interneten tölthetik ki adataikat.
A tényleges népszámlálás március 14-én kezdődik. Az összeírás kizárólag online történik, akik nem értenek a számítógéphez azoknak a számlálóbiztosok segítenek. A saját adatokat feltöltő személyeknek egy szabadnap jár, függetlenül attól, hogy hány lakos adatát töltötték ki online. A július 17-ig tartó online összeírással megpróbálják a külföldön élő román állampolgárokat is nyilvántartásba venni. Ezek saját maguk regisztrálhatnak a www.recensământromânia.ro oldalra. A legutóbbi népszámláláskor, 2011-ben Románia lakossága valamivel több, mint 20 millió volt, a szakértők szerint ez mintegy 1 millióval csökkent mostanra.
" ["post_title"]=> string(21) "Népszámlálás 2022" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "nepszamlalas-2022-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-02-18 12:23:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-02-18 10:23:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411949" ["menu_order"]=> int(21458) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3698 (24) { ["ID"]=> int(410458) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-06 12:10:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-06 10:10:16" ["post_content"]=> string(801) "Rakétatámadások értek tegnap amerikai csapatok által használt támaszpontokat Irakban és Szíriában. Az amerikai és az iraki hadsereg közlése szerint a nyugat-iraki Anbár kormányzóságban és Bagdadban található bázisokat rakéta-sorozatvetőkből lőtték. Szíriában pedig nyolc rakéta talált el egy amerikai csapatok által használt bázist. A három támadásnak, eddigi jelentések szerint, nem voltak áldozatai.
Az incidensek hétfőn kezdődtek, Kászim Szulejmáni halálának második évfordulóján. Az Egyesült Államok 2020. január 3-án dróntámadással likvidálta Szulejmánit, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz elitegységének vezetőjét Bagdadban.
" ["post_title"]=> string(68) "Rakétákat lőttek ki amerikai célpontokra Irakban és Szíriában" ["post_excerpt"]=> string(93) "Az incidensek hétfőn kezdődtek, Kászim Szulejmáni halálának második évfordulóján. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "raketakat-lottek-ki-amerikai-celpontokra-irakban-es-sziriaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-06 12:10:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-06 10:10:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410458" ["menu_order"]=> int(21461) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3699 (24) { ["ID"]=> int(411947) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-02-18 12:22:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-02-18 10:22:27" ["post_content"]=> string(1588) "A tavaly gépkocsi balesetet szenvedő sofőrök 70 százaléka a helyszínen töltötte ki a kárfelvételi jegyzőkönyvet és csak a válaszadók 10 százaléka kényszerült a hibás személy kötelező gépjármű-biztosításának felhasználására a kárrendezés során - derül ki az IRES felméréséből.
A Romániai Biztosítók és Viszontbiztosítók Egyesületének kérésére készült felmérés megerősíti, hogy rendkívül magas a kiállított biztosítások és a káresetek közötti arány, tehát a közúti balesetek jelentik továbbra is a legnagyobb kockázatot Romániában. A válaszadók 29 százaléka fordult a rendőrséghez a kár megállapítása érdekében. A gépkocsivezetők háromnegyede tudatában van annak, hogy a jelentős számú baleset és a kifizetett kártérítések befolyásolják a kötelező gépjármű biztosítás árát. A megkérdezettek 64 százaléka szerint tájékozottak a kötelező gépjármű biztosítások tekintetében, de csak 42 százaléka tudja azt, hogy ezek a biztosított családtagjait is védik, amennyiben nem ők okozták a balesetet. Az IRES telefonos felmérése januárban készült 1178 gépkocsit vezető felnőtt bevonásával, a hibaküszöb +/-3,16 százalék. A Romániai Biztosítók és Viszontbiztosítók Egyesülete 1994-ben alakult, 20 biztosító társaságot képvisel, amelyek a romániai piac több mint 80 százalékát fedik le.
" ["post_title"]=> string(40) "Felmérés a biztosítási szokásokról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "felmeres-a-biztositasi-szokasokrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-02-18 12:22:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-02-18 10:22:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411947" ["menu_order"]=> int(21462) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3700 (24) { ["ID"]=> int(398408) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-01 16:00:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-01 14:00:17" ["post_content"]=> string(2111) "Módosítások nélkül fogadták el a két ház szakbizottságai a 2021-es államháztartási és a társadalombiztosítási költségvetés tervezetét. A szenátus és a képviselőház együttes plénuma ma adásunk után kezdi meg a két törvény vitáját, a végszavazást várhatóan már holnap megtartják.
Az idei költségvetés nagyobb összegeket fordít beruházásokra, és ezzel enyhíti az államháztartás egyik tartós egyensúlytalanságát. Az irány jó, de további lépésekre lesz szükség ahhoz, hogy a büdzsé strukturális problémáit megoldjuk, és ne történjen meg az, hogy a hiány eladósodottsággá válik – emelte ki Rácz Béla Gergely a Bukaresti Rádiónak adott interjúban. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának adjunktusát először az államháztartás krónikus problémáiról kérdeztük.
Az idei büdzsé 87,3 milliárd lejes államháztartási hiánnyal számol, ami a bruttó hazai termék 7,16 százalékának felel meg. A bevételek a GDP 32,67 százalékát teszik ki (364,907 milliárd lej), a kiadások pedig 39,84 százalékot (444,907 milliárd lej). A költségvetés tervezete 4,31 százalékos gazdasági növekedéssel számol.
A több mint hétszázalékos hiánycélhoz is – a tavalyi közel tíz százalék után – a kiadási előirányzatok jelentős csökkentésére volt szükség, ami ellen lázonganak a szakszervezetek. A Cîţu-kormány viszont minden korábbinál több pénzt — 61 milliárd lejt – irányoz elő beruházásokra, amitől a tartós gazdasági növekedés megalapozását reméli.
" ["post_title"]=> string(42) "Javul a költségvetés fenntarthatósága" ["post_excerpt"]=> string(317) "Az idei költségvetés nagyobb összegeket fordít beruházásokra, és ezzel enyhíti az államháztartás egyik tartós egyensúlytalanságát – értékelte a 2021-es költségvetés tervezetét Rácz Béla Gergely, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának adjunktusa." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "javul-a-koltsegvetes-fenntarthatosaga" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-02 07:26:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-02 05:26:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398408" ["menu_order"]=> int(21463) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(420528) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-26 13:42:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-26 10:42:52" ["post_content"]=> string(1111) "A miniszterelnök ma az Európai Parlament elnökével, Roberta Metsolával és az Európai Bizottság elnökével, Ursula Von der Leyennel folytat megbeszélést többek között Románia schengeni csatlakozásáról is. Az Európai Bizottság és a tagállamok szakértői ma mutatják be Brüsszelben a schengeni kérdésekkel foglalkozó munkacsoportnak a Romániáról és Bulgáriáról készített jelentésüket és annak következtetéseit.
A román kormányfőt ugyancsak ma fogadja Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is, a találkozó végén pedig közös sajtótájékoztatót tartanak. Ezt követően a bukaresti politikus találkozik belga kollégájával, Alexander de Croo-val, majd részt vesz egy sor kétoldalú – a nukleáris együttműködésre vonatkozó – egyezmény aláírásán.
A Nicolae Ciucă miniszterelnök vezette küldöttség tagja Bogdan Aurescu külügyminiszter és Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter is.
" ["post_title"]=> string(74) "Kétnapos hivatalos látogatáson tartózkodik Brüsszelben Nicolae Ciucă" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "ketnapos-hivatalos-latogatason-tartozkodik-brusszelben-nicolae-ciuca" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-26 13:42:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-26 10:42:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420528" ["menu_order"]=> int(21464) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(410456) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-06 12:00:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-06 10:00:29" ["post_content"]=> string(270) "Katonai repülőgépekkel orosz légideszant csapatokat szállítanak Kazahsztánba a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (KBSZSZ) békefenntartó erőinek részeként - közölte ma a szervezet titkársága.
" ["post_title"]=> string(50) "Orosz ejtőernyősöket telepítenek Kazahsztánba" ["post_excerpt"]=> string(218) "Katonai repülőgépekkel orosz légideszant csapatokat szállítanak Kazahsztánba a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (KBSZSZ) békefenntartó erőinek részeként - közölte ma a szervezet titkársága." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "orosz-ejtoernyosoket-telepitenek-kazahsztanba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-06 12:00:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-06 10:00:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410456" ["menu_order"]=> int(21465) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(411945) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-02-18 12:20:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-02-18 10:20:58" ["post_content"]=> string(703) "Ismét elhalasztották a Maroskece és Aranyosgyéres közötti autópálya megépítési szerződésének aláírását, miután az egyik ajánlattevő megóvta a versenytárgyalás eredményét.
Az Észak-Erdélyi Autópálya ennek a szakaszának a kivitelezésére aláírt szerződést egy évvel ezelőtt mondta fel az Országos Útügyi Igazgatóság és írt ki újabb versenytárgyalást a 34 százalékban elkészült 17 kilométeres útszakaszra. Ennek megépítésével teljes lesz az autópálya Marosvásárhely és Kolozsvár között.
" ["post_title"]=> string(25) "Mikorra lesz autópálya?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "mikorra-lesz-autopalya" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-02-18 13:48:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-02-18 11:48:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411945" ["menu_order"]=> int(21466) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3690 (24) { ["ID"]=> int(420526) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-26 13:41:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-26 10:41:37" ["post_content"]=> string(1175) "A liberálisok arra kérik a szociáldemokratákat, hogy mielőbb nevesítsék jelöltjüket a honvédelmi tárca élére. Ezt Ionuţ Stroe, a Nemzeti Liberális Párt szóvivője nyilatkozta tegnap, hozzátéve, hogy Vasile Dîncu lemondása nem nyitja meg olyan politikai tárgyalásoknak a lehetőségét, amelyeknek célja a kormányátalakítás, vagy a miniszteri tárcák cseréje lenne a koalíciós pártok között.
Radu Oprea, a Szociáldemokrata Párt szóvivője a párt hétfői ülése után azt mondta, hogy egyelőre nem tárgyaltak a honvédelmi minisztérium következő vezetőjének személyéről és az sem került szóba, hogy a liberálisokkal elcserélnének valamilyen tárcát. A politikus szerint a koalíciós tárgyalásokon kikristályosodnak a dolgok, ezért előbb a kormányzati partnerekkel fognak tárgyalni és csak ezt követően hívják össze a párt politikai tanácsát, amelyik hivatott a honvédelmi miniszter-jelölt személyéről dönteni. Addig a honvédelmi tárcát ideiglenesen Nicolae Ciucă miniszterelnök vezeni.
" ["post_title"]=> string(70) "A honvédelmi miniszter mielőbbi nevesítését kérik a liberálisok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "a-honvedelmi-miniszter-mielobbi-nevesiteset-kerik-a-liberalisok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-26 13:41:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-26 10:41:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420526" ["menu_order"]=> int(21468) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3770 (24) { ["ID"]=> int(411951) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-02-18 12:25:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-02-18 10:25:31" ["post_content"]=> string(798) "A német légierő három Eurofighter Typhoon vadászbombázó gépe érkezett meg csütörtökön a Mihail Kogălniceanu légi támaszpontra - közölte a védelmi minisztérium.
A következő három héten a mintegy 60 katonából - pilótákból és műszaki személyzetből -, valamint az Eurofighter Typhoon repülőgépekből álló német különítmény a román és az olasz légierővel közösen megerősített légirendészeti feladatokat fog ellátni a NATO parancsnoksága alatt. A német légierő tavaly nyáron már volt Romániában, akkor a brit királyi légierővel közösen hajtott végre légirendészeti küldetéseket.
" ["post_title"]=> string(30) "Német vadászgépek érkeztek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "nemet-vadaszgepek-erkeztek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-02-18 12:25:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-02-18 10:25:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411951" ["menu_order"]=> int(21454) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40463) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "67bb263c447a3421c542b9379a87a525" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:69408c0a98252317f027aaafb9da96c4" }