A kazahsztáni Almatiban pénteken folytatódtak az összecsapások, ezzel egy idõben a kazah elnök azt mondta, hogy az alkotmányos rend nagyrészt helyreállt az ország minden régiójában.
(tovább…) Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3747 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3781 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

A kazahsztáni Almatiban pénteken folytatódtak az összecsapások, ezzel egy idõben a kazah elnök azt mondta, hogy az alkotmányos rend nagyrészt helyreállt az ország minden régiójában.
(tovább…) Continue Reading
Franciaország és Németország felkérte Oroszországot, vesse latba befolyását és járjon közben a kelet-ukrajnai szeparatistáknál, hogy azok tanúsítanak visszafogottságot és hozzájáruljanak a feszültség csökkentéséhez – közli az AFP.
(tovább…) Continue ReadingNyilvánosságra hozta az nyolcadikos és az érettségiző diákok záróvizsgára történő felkészülését segítő második feladatsort az Oktatásügyi Minisztérium. A szaktárca májusig hetente teszi fel honlapjára a teszteket, amelyek segítségével a diákok megszokhatják a vizsgák új rendszerét.
(tovább…) Continue ReadingAz Európai Bizottság 2050-re nullára csökkentené a légszennyezettséget az Európai Unióban. Sőt, addigra a zöld átállás értelmében megszűnne a fosszilis…
Continue ReadingLembergbe költöztette nagykövetségét Kijevből Nagy Britannia. A Bejelentéssel egy időben London felszólította a brit állampolgárokat, hogy hagyják el Ukrajnát, amíg…
Continue ReadingAz online csalásokat tudatosító kampányt indít a román rendőrség, a kiber biztonságért felelős országos központ (CERT-RO) és a Román Bankok Egyesülete.
(tovább…) Continue Reading
Október elején hirdették az Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket – országos verseny idei évadát. A jelentkezési határidő lezártával…
Continue ReadingAz elmúlt 24 órában 6 018 fertőzéses esetet és 44 halálesetet regisztráltak – közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Continue ReadingA műsor témái: Egyre dagad a „party-gate”-nek nevezett botrány Boris Johnson brit miniszterelnök körül. Eközben a kormányfő vidéki körútra indult…
Continue Reading
Mintegy hét hét után világszerte most először ismét emelkedik az újonnan jegyzett koronavírus-fertőzöttek száma – közölte az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója.
(tovább…) Continue Reading
Elsősorban egy digitalizált adatbázist hoznak létre a történelmi műemlékekről. Ionuţ Vulpescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője szerint a jelenlegi jogszabályok…
Continue Reading
A ma elfogadott határozat értelmében ismét kötelezővé válik a maszkviselés nyílt és zárt tereken egyaránt.
Continue ReadingA kazahsztáni Almatiban pénteken folytatódtak az összecsapások, ezzel egy idõben a kazah elnök azt mondta, hogy az alkotmányos rend nagyrészt helyreállt az ország minden régiójában.
A belügyminisztérium közleménye szerint "26 fegyveres bûnözõt likvidáltak", és több mint háromezer embert õrizetbe vettek. A tüntetések kezdete óta 18 rendõr és nemzeti gárdista halt meg az összecsapásokban. A legsúlyosabb helyzet Almatiban van, ahol folytatódott a lövöldözés a Köztársaság tér közelében. Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök délelőtt bejelentette, hogy engedélyezte a rendőrségnek a figyelmeztetés nélküli tüzet a terroristákkal szemben és elutasított mindenféle tárgyalást, megígérve a fegyveres bűnözők likvidálását. Tokajev szerint 20 ezer bandita támadta meg az ország gazdasági fővárosát Almatit, ahol a tüntetések a hatalom elleni felkeléssé alakultak a gázárak növekedését követően. A kazah elnök külön megköszönte Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy gyorsan reagált és nyújtott segítséget csapatok küldésével Kazahsztánba. Időközben a kazah média jelentése szerint Muhtar Abljazov volt kazah bankár az ellenzék és a tiltakozók vezetőjének kiáltotta ki magát. A BTA Bank volt elnökét távollétében ítélték el Kazahsznában.
" ["post_title"]=> string(47) "Figyelmeztetés nélkül lőhetnek a rendőrök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "figyelmeztetes-nelkul-lohetnek-a-rendorok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-07 12:44:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-07 10:44:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410478" ["menu_order"]=> int(21429) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(411970) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-02-19 10:23:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-02-19 08:23:00" ["post_content"]=> string(868) "Franciaország és Németország felkérte Oroszországot, vesse latba befolyását és járjon közben a kelet-ukrajnai szeparatistáknál, hogy azok tanúsítanak visszafogottságot és hozzájáruljanak a feszültség csökkentéséhez - közli az AFP.
Annalena Baerbock német és Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter közös nyilatkozatában rendkívül aggasztónak nevezte a fegyverszünet megszegését, amelyet az utóbbi napokban tapasztaltak a szakadár területek határán. A müncheni biztonsági konferencián lévő két diplomáciai vezető abbéli aggodalmának adott hangot, hogy a megrendezett incidenseket ürügyként használhatják fel a katonai helyzet fokozódására Ukrajnában.
" ["post_title"]=> string(46) "Német-francia közös felhívás a nyugalomra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "nemet-francia-kozos-felhivas-a-nyugalomra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-02-19 10:23:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-02-19 08:23:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411970" ["menu_order"]=> int(21430) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3727 (24) { ["ID"]=> int(398467) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-02 11:50:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-02 09:50:21" ["post_content"]=> string(1373) "Nyilvánosságra hozta az nyolcadikos és az érettségiző diákok záróvizsgára történő felkészülését segítő második feladatsort az Oktatásügyi Minisztérium. A szaktárca májusig hetente teszi fel honlapjára a teszteket, amelyek segítségével a diákok megszokhatják a vizsgák új rendszerét.
Tekintettel arra, hogy az oktatás hosszú ideig online térben folyt, módosították a tantervet, amely egy hónapja megjelent a Hivatalos Közlönyben. Az oktatásügyi minisztérium a tanterv módosításakor figyelembe vette a hibrid vagy online rendszerben leadott tananyagot és itt volt a legtöbb módosítás. A VIII. osztályt végzőknél az elmúlt tanév második félévében és a mostani tanév első felében leadott anyagon változtattak a leginkább. Idén első alkalommal a PISA tesztekhez hasonlóak lesznek a tételek, 10 oldal terjedelműek, amelyeket két órán belül kell kitölteni. Hiányozni fognak a híres irodalmi elemzések, amelyeket a diákok az elmúlt négy évben tanultak. A nyolcadikosok június 22-25 között, az érettségizők pedig június 14 és július 1 között vizsgáznak. A végzős diákoknak ebben a hónapban rendezik meg a próbavizsgákat is.
" ["post_title"]=> string(30) "Megjelent a második tételsor" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "megjelent-a-masodik-tetelsor" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-02 11:50:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-02 09:50:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398467" ["menu_order"]=> int(21431) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3759 (24) { ["ID"]=> int(420549) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-27 14:29:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-27 11:29:25" ["post_content"]=> string(664) "
Az Európai Bizottság 2050-re nullára csökkentené a légszennyezettséget az Európai Unióban. Sőt, addigra a zöld átállás értelmében megszűnne a fosszilis energia felhasználása is a kontinensen – írja az Euronews.Az Európai Bizottság adatai szerint évente 300 ezer korai halálesetet okoz a légszennyezettség a kontinensen, ezért az intézmény most új, szigorúbb légszennyezettségi normákra tett javaslatot. Ennek értelmében 2050-re szeretnék elérni azt, hogy nullára csökkenjen a légszennyezettség. A tervet még az uniós tagállamoknak is jóvá kel majd hagyniuk.
Lembergbe költöztette nagykövetségét Kijevből Nagy Britannia. A Bejelentéssel egy időben London felszólította a brit állampolgárokat, hogy hagyják el Ukrajnát, amíg még kereskedelmi szállítási eszközök állnak rendelkezésre - közölte a Reuters.
" ["post_title"]=> string(36) "Bezárt a kijevi brit nagykövetség" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "bezart-a-kijevi-brit-nagykovetseg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-02-19 10:21:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-02-19 08:21:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411968" ["menu_order"]=> int(21434) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3788 (24) { ["ID"]=> int(398465) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-02 11:48:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-02 09:48:55" ["post_content"]=> string(1787) "Az online csalásokat tudatosító kampányt indít a román rendőrség, a kiber biztonságért felelős országos központ (CERT-RO) és a Román Bankok Egyesülete.
A három intézmény közös közleményében javasolja azoknak, akik online felületen adtak fel eladási apróhirdetéseket, hogy ne közöljék a bankkártyán lévő adatokat, amelyek bizalmas jellegűek és kizárólag vásárláshoz, nem pénzátvételhez szükségesek, illetve ellenőrizzenek minden részletet a tranzakció elvégzése előtt. A támadók a platformon lévő vevőket és eladókat is célozzák, általában kapcsolatba lépnek a felhasználókkal és más kapcsolattartási megoldások felé irányítják, általában Whatsappra. Ezt követően győzik meg a potenciális áldozatot, hogy adja meg a bankkártyáján szereplő adatokat a támadók által küldött hamis linkre kattintást követően. Az intézmények emlékeztetik az embereket, hogy a bankok soha nem kérik a kártyával kapcsolatos információk kiadását, függetlenül attól, hogy az igény e-mailben, SMS-ben, telefonon vagy online felületen nyújtott pénzügyi szolgáltatások keretében érkezik. Ugyanakkor nem szabad megnyitni az ismeretlen személyektől kapott vagy kéretlen levelekben lévő csatolmányokat, hivatkozásokat. Jó és naprakész vírusölő program használatát és az operációs rendszer állandó aktualizálását javasolják, illetve a bank azonnali tájékoztatását, amennyiben a böngészőben a pénzintézet oldalaitól eltérő gyanús képeket vagy bizalmas adatok kiszolgáltatását kérő felugró ablakokat látnak.
" ["post_title"]=> string(31) "Vigyázzunk bizalmas adatainkra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "vigyazzunk-bizalmas-adatainkra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-02 11:48:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-02 09:48:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398465" ["menu_order"]=> int(21435) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3756 (24) { ["ID"]=> int(420548) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-27 14:27:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-27 11:27:24" ["post_content"]=> string(1257) "Október elején hirdették az Örökségünk Őrei - Fogadj örökbe egy műemléket - országos verseny idei évadát. A jelentkezési határidő lezártával a szervezők bejelentették, hogy az eddigi évekhez képest nagyot ugrott a jelentkezők száma, az ország 14 megyéjéből összesen 73 csapat jelentkezett.
Az RMDSZ Szórvány cselekvési terv részeként elindított, már szerte Erdélyben működő mozgalom az utóbbi évek legsikeresebb, ifjúságnak szóló örökségvédelmi kezdeményezése. A verseny alatt a diákok kiválasztanak egy-egy műemléket és fél éven keresztül az a feladatuk, hogy felfedezzék, másokkal is megismertessék azokat. A titkokat, a különlegességet keresik, és ezt kreatív módon bemutatják különböző digitális és hagyományos kommunikációs eszközökkel, miközben népszerűsítik, minél szélesebb körben megismertetik a műemléket.

Mostanáig több mint 1 millió 827 ezer koronavírusból meggyógyultról és több mint 1 millió 753 ezer fertőzöttről jelentettek a hatóságok hazánkban - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az elmúlt 24 órában 6 018 fertőzéses esetet és 44 halálesetet regisztráltak az, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 58 940 emelkedett.
Az egészségügyi intézményekben jelenleg 400 személyt ápolnak intenzív osztályokon.
Eddig 17.349.823 koronavírusteszt eredményének feldolgozásáról érkezett jelentés, ebből 62 842-őt az elmúlt 24 órában készítettek. Az elmúlt 24 órában 62 842 tesztet dolgoztak fel hazánkban.
" ["post_title"]=> string(56) "GCS: Az elmúlt 24 órában 62 842 tesztet dolgoztak fel" ["post_excerpt"]=> string(144) "Az elmúlt 24 órában 6 018 fertőzéses esetet és 44 halálesetet regisztráltak - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "gcs-az-elmult-24-oraban-62-842-tesztet-dolgoztak-fel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-06 13:50:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-06 11:50:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410471" ["menu_order"]=> int(21437) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3794 (24) { ["ID"]=> int(411807) ["post_author"]=> string(3) "165" ["post_date"]=> string(19) "2022-02-18 15:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-02-18 13:00:00" ["post_content"]=> string(876) "A műsor témái:
Egyre dagad a „party-gate”-nek nevezett botrány Boris Johnson brit miniszterelnök körül. Eközben a kormányfő vidéki körútra indult és fontos gazdasági, társadalmi kérdésekről akar beszélni.
Megtartotta évértékelő beszédét Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor.
Szerdán döntött az Európai Bíróság és visszautasította Magyarország és Lengyelország óvását az úgynevezett jogállamisági klauzula bevezetése ellen.
Mintegy hét hét után világszerte most először ismét emelkedik az újonnan jegyzett koronavírus-fertőzöttek száma - közölte az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója.
Genfi sajtótájékoztatóján Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz rámutatott, hogy világszerte mindenhol nőnek a számok, kivéve Afrikában és a Csendes-óceán nyugati térségében. Szerinte ennek fő oka az új vírusmutációk terjedése, az emberek éberségének lankadása és a járványellenes korlátozások lazítása lehet. Utóbbinak - mint mondta - még nem jött el az ideje. Tedrosz leszögezte, hogy a védekezésben nem lehet kizárólagosan a védőoltásra támaszkodni, rendkívül fontos továbbra is az alapvető higiéniai szabályok betartása.
" ["post_title"]=> string(25) "Felívelőben a járvány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "feliveloben-a-jarvany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-02 11:47:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-02 09:47:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398463" ["menu_order"]=> int(21439) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3793 (24) { ["ID"]=> int(420547) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-27 14:24:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-27 11:24:06" ["post_content"]=> string(1242) "
Elsősorban egy digitalizált adatbázist hoznak létre a történelmi műemlékekről. Ionuţ Vulpescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője szerint a jelenlegi jogszabályok módosítása révén jobban meg lehet őrizni és népszerűsíteni kulturális és a nemzeti identitáshoz kötődő értékeinket. Ionuţ Vulpescu a terveket ismerteteve elmondta, hogy például a jeles személyiségeknek állított emléktáblákon lesz egy QR-kód, amelyet beszkennelve, a látogatók eljuthatnak a Művelődési Minisztérium által gondozott honlaphoz, amelyen bővebb tájékoztatást kaphatnak az illető személyiségről, vagy a hozzájuk kapcsolódó történelmi eseményekről.A törvény gyakorlatba ültetése ugyanakkor egy átfogó digitalizációs folyamatot feltételez – illetve a Képviselőház a döntő ház az említett jogszabály ügyében.

Elfogadta mai ülésén a kormány a készenléti állapot január 8-ától történő meghosszabbítását. A ma elfogadott határozat értelmében ismét kötelezővé válik a maszkviselés nyílt és zárt tereken egyaránt.
Az 5 évesnél kisebb gyermekek, az irodában egyedül tartózkodó személyek mentesülnek az intézkedés alól, akárcsak a televíziós műsorvezetők és vendégeik, vagy az egyházi szertartásokat végző személyek, a zárt vagy nyitott térben zajló rendezvények előadói azzal a feltétellel, hogy 3 méteres távolságot tartanak egymástól, de a megerőltető fizikai tevékenységet végző, és/vagy megterhelő munkakörülmények között (magas hőmérséklet, magas páratartalom stb.) dolgozó, vagy sporttevékenységet végző személyek is. Ha egy településen az ezer lakosra számított új koronavírusos megbetegedések elmúlt két hétben jegyzett száma 1 vagy ennél kisebb, bizonyos tevékenységeket - például sportversenyeket, kulturális eseményeket - a létesítmény befogadóképessége legtöbb 50 százalékának kihasználásával lehet megtartani.
Ha a fertőzöttségi ráta 1 fölé nő, 30 százalékra csökkentik a felső határt. Kivételt csak az éttermek és kávézók képeznek, ezek a 3 ezrelékes fertőzöttségi ráta eléréséig 50 százalékos kapacitással, 3 ezrelék fölötti ráta esetén pedig 30 százalékos kapacitással üzemelhetnek.
" ["post_title"]=> string(68) "Jóváhagyta a kormány a készenléti állapot meghosszabbítását" ["post_excerpt"]=> string(120) "A ma elfogadott határozat értelmében ismét kötelezővé válik a maszkviselés nyílt és zárt tereken egyaránt. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "jovahagyta-a-kormany-a-keszenleti-allapot-meghosszabbitasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-06 13:40:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-06 11:40:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410469" ["menu_order"]=> int(21441) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3729 (24) { ["ID"]=> int(410478) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-07 12:44:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-07 10:44:55" ["post_content"]=> string(1505) "A kazahsztáni Almatiban pénteken folytatódtak az összecsapások, ezzel egy idõben a kazah elnök azt mondta, hogy az alkotmányos rend nagyrészt helyreállt az ország minden régiójában.
A belügyminisztérium közleménye szerint "26 fegyveres bûnözõt likvidáltak", és több mint háromezer embert õrizetbe vettek. A tüntetések kezdete óta 18 rendõr és nemzeti gárdista halt meg az összecsapásokban. A legsúlyosabb helyzet Almatiban van, ahol folytatódott a lövöldözés a Köztársaság tér közelében. Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök délelőtt bejelentette, hogy engedélyezte a rendőrségnek a figyelmeztetés nélküli tüzet a terroristákkal szemben és elutasított mindenféle tárgyalást, megígérve a fegyveres bűnözők likvidálását. Tokajev szerint 20 ezer bandita támadta meg az ország gazdasági fővárosát Almatit, ahol a tüntetések a hatalom elleni felkeléssé alakultak a gázárak növekedését követően. A kazah elnök külön megköszönte Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy gyorsan reagált és nyújtott segítséget csapatok küldésével Kazahsztánba. Időközben a kazah média jelentése szerint Muhtar Abljazov volt kazah bankár az ellenzék és a tiltakozók vezetőjének kiáltotta ki magát. A BTA Bank volt elnökét távollétében ítélték el Kazahsznában.
" ["post_title"]=> string(47) "Figyelmeztetés nélkül lőhetnek a rendőrök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "figyelmeztetes-nelkul-lohetnek-a-rendorok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-07 12:44:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-07 10:44:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410478" ["menu_order"]=> int(21429) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40463) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "9d26c7ec67609116f81876905e130f4a" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:4c49d80a038f2534fe363ab025df426c" }