Pályakezdők számára szerveznek állásbörzét pénteken, október 14-én az Országos Munkahely-elhelyezési Ügynökség megyei fiókjai. A börzék pontos helyéről, időpontjáról az Országos…
Continue Reading

Az elemi és az általános iskolás diákok esetében bevezetik az értékelési standardokat, a tanárokat pedig arra ösztönzik, hogy alkalmazzák ezeket. A rendszer három teljesítményszintet különböztet meg: alapszintű, megszilárdított és haladó.
Az értékelési standardok nem váltják fel az osztályzatokat, céljuk azonban, hogy egységes alapra helyezzék az egyes osztályzatok odaítélésének szempontjait, függetlenül az oktatási intézménytől. Így például a 7-es osztályzat ugyanazt a tudásszintet jelezze az adott évfolyam bármely tanulója esetében, függetlenül attól, hogy melyik iskolába jár. A középiskolások számára is vannak újdonságok, az újítások azonban nagy valószínűséggel NEM érintik a felvételit. Az a rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy egyes líceumok saját, kiegészítő felvételi vizsgákat szervezzenek, a jövő héten kerül a parlament elé végszavazásra, elutasításra vonatkozó bizottsági jelentéssel.
" ["post_title"]=> string(43) "Újdonságok a hétfőn kezdődő tanévben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ujdonsagok-a-hetfon-kezdodo-tanevben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:49:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:49:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467624" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3528 (24) { ["ID"]=> int(467622) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:48:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:48:15" ["post_content"]=> string(788) "Az új kormány megalakítására irányuló erőfeszítések egyelőre nem léptek ki az elmúlt hónapok patthelyzetéből, amely a Bolojan-kormány május 5-i bizalmatlansági indítvánnyal történt menesztése óta áll fenn.
Sorin Grindeanu, a szociáldemokraták elnöke, akit a párt miniszterelnök-jelöltként javasol, tegnap a közösségi oldalán azt közölte, hogy a PSD kész egy parlamenti többség létrehozására. Ugyanakkor szerinte nem annak kellene az elsődleges szempontnak lennie, hogy megvan-e a támogatáshoz szükséges parlamenti szavazatszám, hanem Románia gazdasági és társadalmi helyzetének.
" ["post_title"]=> string(46) "A szociáldemokraták kormányt alakítanának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "a-szocialdemokratak-kormanyt-alakitananak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:48:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:48:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467622" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3523 (24) { ["ID"]=> int(467620) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:47:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:47:14" ["post_content"]=> string(543) "A liberális európai parlamenti képviselő, Siegfried Mureșan – akit a PNL, az USR és az RMDSZ miniszterelnök-jelöltként támogat – Facebook-oldalán válaszolt a PSD vezetőjének. Azt állítja, hogy a nemzetgazdaság jobban működik a Szociáldemokrata Párt kormányzati részvétele nélkül, visszatérésük pedig nagyobb költségvetési hiányt, a közpénzek elpazarlását, valamint az ország nemzetközi hitelességének újbóli megkérdőjeleződését jelentené.
" ["post_title"]=> string(50) "A szociáldemokraták károsak a nemzetgazdaságra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "a-szocialdemokratak-karosak-a-nemzetgazdasagra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:47:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:47:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467620" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3672 (24) { ["ID"]=> int(467618) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:45:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:45:55" ["post_content"]=> string(1065) "Az Országos Energiaszabályozó Hatóság Szabályozási Bizottsága több mint 1 gigawatt összteljesítményű villamosenergia-termelő és -tároló létesítményre adott ki telepítési engedélyeket és üzemeltetési licenceket.
George Niculescu, a hatóság vezetője azt mondta ez mérföldkő az intézmény történetében: az elfogadott engedélyek több mint 80 százaléka energiatárolási projektekre vonatkozik. Szerinte ez egyértelmű jelzés arról, milyen irányba fejlődik a román energiarendszer. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Románia és Bulgária közötti, akkumulátoros energiatárolás terén fennálló lemaradás gyorsan behozható, ehhez azonban fel kell gyorsítani a beurházásokat. Arra szólította fel az átviteli és elosztóhálózati üzemeltetőket, hogy a már elkészült projektek számára gyorsabban adják ki a hálózati csatlakozási tanúsítványokat.
" ["post_title"]=> string(31) "Gyorsan behozható a lemaradás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "gyorsan-behozhato-a-lemaradas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:45:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:45:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467618" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3522 (24) { ["ID"]=> int(467624) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:49:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:49:24" ["post_content"]=> string(1164) "Az elemi és az általános iskolás diákok esetében bevezetik az értékelési standardokat, a tanárokat pedig arra ösztönzik, hogy alkalmazzák ezeket. A rendszer három teljesítményszintet különböztet meg: alapszintű, megszilárdított és haladó.
Az értékelési standardok nem váltják fel az osztályzatokat, céljuk azonban, hogy egységes alapra helyezzék az egyes osztályzatok odaítélésének szempontjait, függetlenül az oktatási intézménytől. Így például a 7-es osztályzat ugyanazt a tudásszintet jelezze az adott évfolyam bármely tanulója esetében, függetlenül attól, hogy melyik iskolába jár. A középiskolások számára is vannak újdonságok, az újítások azonban nagy valószínűséggel NEM érintik a felvételit. Az a rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy egyes líceumok saját, kiegészítő felvételi vizsgákat szervezzenek, a jövő héten kerül a parlament elé végszavazásra, elutasításra vonatkozó bizottsági jelentéssel.
" ["post_title"]=> string(43) "Újdonságok a hétfőn kezdődő tanévben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ujdonsagok-a-hetfon-kezdodo-tanevben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:49:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:49:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467624" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39779) ["max_num_pages"]=> int(9945) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "5ae31214fb526fb2c0f0740554f2e836" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:49ce59264621cbfb390e9d717c2b301e" }Pályakezdők számára szerveznek állásbörzét pénteken, október 14-én az Országos Munkahely-elhelyezési Ügynökség megyei fiókjai. A börzék pontos helyéről, időpontjáról az Országos…
Continue ReadingDecember 20-tól a Romániába beutazó személyeknek a határátlépés előtt ki kell tölteniük egy nyomonkövetési formanyomtatványt – jelentette be vasárnap Raed Arafat.
(tovább…) Continue Reading
Az EU-n kívüli országokból érkező román és uniós állampolgárok csak 48 óránál nem régebbi negatív RT-PCR-teszt felmutatásával léphetnek be Romániába – jelentette be vasárnap az egészségügyi miniszter.
(tovább…) Continue Reading
Nem fogják csökkenteni a bónuszokat ebben az évben sürgősségi rendelettel, és a fizetések is a tavalyi szinten maradnak- jelentette be…
Continue ReadingHolnap, szeptember 13-án karbantartási munkálatok miatt reggel 10 és délután 4 óra között szünetel a műsorsugárzás a Bukaresti Rádió, Csíkszereda…
Continue ReadingAz elmúlt 24 órában 803 új fertőzést fedeztek fel valamivel több, mint 17 ezer teszt elvégzése nyomán és 54 koronavírussal…
Continue ReadingDélelőtt 9 óra 22 perckor a Richter-skálán mért 3,6 fokozatú földrengés történt Vrancea térségében – közölte az Országos Földfizikai Intézet.…
Continue Reading
A Munkaügyi Minisztérium megkezdte az új fizetési törvény kidolgozását – jelentette be tegnap a kormányfő. Florin Cîţu szerint ez közvetlen…
Continue Reading
A gyógyszerek piacán vizsgálódik a Versenytanács. A testület a monopolhelyzettel való visszaélést feltételez a Boehringer Ingelheim cég részéről a vetélytársak ellehetetlenítése érdekében.
(tovább…) Continue ReadingDélben megnyitják az Észak-Erdélyi Autópálya Nyárádtő és Marosvásárhely közötti 4,5 kilométeres szakaszát.
(tovább…) Continue Reading
A szakszervezeti képviselők által meghirdetett naptár szerint ma elsőként a Nemzeti Szakszervezeti Tömbhöz csatlakozó PUBLISIND képviselői – a rendőrök, a…
Continue Reading
Ismét állami kötvényeket bocsát ki a Pénzügyminisztérium. Ezek futamideje 1,3 és 5 év, a várható kamat pedig 4,25%, 4,75%, illetve 5,10%.
(tovább…) Continue ReadingPályakezdők számára szerveznek állásbörzét pénteken, október 14-én az Országos Munkahely-elhelyezési Ügynökség megyei fiókjai. A börzék pontos helyéről, időpontjáról az Országos Munkahely-elhelyezési Ügynökség honlapján, azaz a www.anofm.ro oldalon tájékozódhatnak.
" ["post_title"]=> string(13) "Állásbörze" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(10) "allasborze" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-12 14:05:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-12 11:05:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(52) "https://www.bukarestiradio.ro/2022/10/12/allasborze/" ["menu_order"]=> int(19933) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3477 (24) { ["ID"]=> int(409536) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-06 11:29:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-06 09:29:59" ["post_content"]=> string(952) "December 20-tól a Romániába beutazó személyeknek a határátlépés előtt ki kell tölteniük egy nyomonkövetési formanyomtatványt - jelentette be vasárnap Raed Arafat.
A katasztrófavédelmi államtitkár emlékeztetett arra, hogy a nyomonkövetési formanyomtatványt (Passenger Locator Form) már nagyon sok ország bevezette. Ez segítséget nyújt a hatóságoknak ahhoz, hogy szükség esetén felvehessék a kapcsolatot a határátlépés után a beutazó személyekkel - magyarázta az államtitkár. A kormány közleménye szerint a nyomonkövetési formanyomtatvány bevezetésére azért lesz szükség, mert a decemberi ünnepek idején várhatóan sok román állampolgár tér vissza az országba, és időközben terjedni kezdett a világon koronavírus omikron variánsa.
" ["post_title"]=> string(47) "Bevezetik a nyomonkövetési formanyomtatványt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "bevezetik-a-nyomonkovetesi-formanyomtatvanyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-06 11:30:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-06 09:30:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409536" ["menu_order"]=> int(19934) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(409534) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-06 11:17:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-06 09:17:43" ["post_content"]=> string(1325) "Az EU-n kívüli országokból érkező román és uniós állampolgárok csak 48 óránál nem régebbi negatív RT-PCR-teszt felmutatásával léphetnek be Romániába - jelentette be vasárnap az egészségügyi miniszter.
Alexandru Rafila a koronavírus omikron variánsának romániai megjelenése miatt hozott intézkedésekről elmondta, az EU-n kívüli országokból érkező oltatlan személyek 10 napos karanténba kerülnek Romániában. Az EU tagállamaiból érkezők az uniós digitális Covid-igazolvánnyal léphetnek be az országba, ugyanúgy, mint eddig. Azok a piros zónás EU-tagállamokból érkező oltatlan személyek, akik az elmúlt hat hónapban nem estek át a koronavírus-fertőzésen, szintén 10 napos karanténba kerülnek. Ugyanakkor 14 napos karanténba kerülnek azok az oltatlanok is, akik az elmúlt hat hónapban nem estek át a koronavírus-fertőzésen és nem mutatnak fel a határon egy 72 órásnál nem régebbi negatív RT-PCR-tesztet - sorolta Rafila. Újságírói kérdésre elmondta: a 12 éven aluli gyermekek számára várhatóan továbbra sem lesz kötelező határátlépéskor a negavít RT-PCR-teszt bemutatása.
" ["post_title"]=> string(25) "Szigorítások a határon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "szigoritasok-a-hataron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-06 11:17:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-06 09:17:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409534" ["menu_order"]=> int(19935) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(397913) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-17 11:51:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-17 09:51:36" ["post_content"]=> string(462) "Nem fogják csökkenteni a bónuszokat ebben az évben sürgősségi rendelettel, és a fizetések is a tavalyi szinten maradnak- jelentette be tegnap Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes. Mint fogalmazott, szélesebb körű vitára van szükség a kérdésben, mert túl sok bónusz jelent meg, amelyek közül néhányat ki kell küszöbölni, és azokat, amelyek maradnak, az alapfizetésbe kell betenni.
" ["post_title"]=> string(37) "Tavalyi szinten maradnak a fizetések" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "tavalyi-szinten-maradnak-a-fizetesek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-17 11:51:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-17 09:51:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397913" ["menu_order"]=> int(19936) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3644 (24) { ["ID"]=> int(419999) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-12 14:03:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-12 11:03:24" ["post_content"]=> string(579) "
Holnap, szeptember 13-án karbantartási munkálatok miatt reggel 10 és délután 4 óra között szünetel a műsorsugárzás a Bukaresti Rádió, Csíkszereda körzetében az 1593-as frekvencián.

Az elmúlt 24 órában 803 új fertőzést fedeztek fel valamivel több, mint 17 ezer teszt elvégzése nyomán és 54 koronavírussal összefüggésbe hozható haláleset történt - közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport. Jelenleg 5629 személyt ápolnak kórházba, közülük 881-et az intenzív osztályon. A beutalt betegek közül 110 kiskorú és ebből ötöt ápolnak az intenzív osztályon.
" ["post_title"]=> string(49) "GCS: 804 új fertőzött és 54 halálos áldozat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "gcs-804-uj-fertozott-es-54-halalos-aldozat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-06 13:30:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-06 11:30:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409532" ["menu_order"]=> int(19938) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3642 (24) { ["ID"]=> int(409530) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-06 11:15:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-06 09:15:42" ["post_content"]=> string(378) "Délelőtt 9 óra 22 perckor a Richter-skálán mért 3,6 fokozatú földrengés történt Vrancea térségében - közölte az Országos Földfizikai Intézet. A kéregmozgás epicentruma 88 kilométeres mélységben. Volt. Decemberben ez a harmadik földrengés Romániában, a másik kettő 2,6, illetve 3,5 fokozatú volt.
" ["post_title"]=> string(27) "Rengett a föld Vranceában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "rengett-a-fold-vranceaban-7" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-06 11:15:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-06 09:15:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409530" ["menu_order"]=> int(19939) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3641 (24) { ["ID"]=> int(397911) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-17 11:49:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-17 09:49:45" ["post_content"]=> string(368) "A Munkaügyi Minisztérium megkezdte az új fizetési törvény kidolgozását – jelentette be tegnap a kormányfő. Florin Cîţu szerint ez közvetlen kapcsolatot teremt majd a teljesítmény és a jövedelem között. A törvényjavaslatot a parlamenti képviselők a nyári vakációig kell, hogy megvitassák.
" ["post_title"]=> string(38) "Dolgoznak az új fizetési törvényen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "dolgoznak-az-uj-fizetesi-torvenyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-17 11:49:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-17 09:49:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397911" ["menu_order"]=> int(19940) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3639 (24) { ["ID"]=> int(409528) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-06 11:14:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-06 09:14:52" ["post_content"]=> string(1230) "A gyógyszerek piacán vizsgálódik a Versenytanács. A testület a monopolhelyzettel való visszaélést feltételez a Boehringer Ingelheim cég részéről a vetélytársak ellehetetlenítése érdekében.
A Versenytanács a közvetlen szájon keresztül bevehető alvadásgátlót és a krónikus bronchitis kezelésében használt gyógyszereket vizsgálja. A testület adatai szerint a Boehringer Ingelheim olyan marketing stratégiát alkalmazott, hogy az orvosok az ő antikoaguláns gyógyszerét írják fel, illetve megakadályozta egy az idült hörghurut kezelésében használt gyógyszer behozatalán a román piacra. Amennyiben a Versenytanács szabálytalanságot állapít meg a büntetés a cég forgalma 10 százalékának megfelelő büntetést kaphat. A piaci versenyt felügyelő hatóság több ízben hívta fel a figyelmet arra, hogy az olcsóbb általános gyógyszerek jelenléte a román piacon sokkal alacsonyabb, mint az Európai Unió többi tagországában, habár ezek legalább 35 százalékkal olcsóbbak innovatív változataikhoz képest.
" ["post_title"]=> string(34) "Monopolhelyzet a gyógyszerpiacon?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "monopolhelyzet-a-gyogyszerpiacon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-06 11:14:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-06 09:14:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409528" ["menu_order"]=> int(19942) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3633 (24) { ["ID"]=> int(409526) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-06 11:13:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-06 09:13:54" ["post_content"]=> string(653) "Délben megnyitják az Észak-Erdélyi Autópálya Nyárádtő és Marosvásárhely közötti 4,5 kilométeres szakaszát.
A munkálatokat 4 hónappal a határidő előtt fejezték be a 18 évvel ezelőtt elkezdett sztrádaszakaszon. Marosvásárhely és Kolozsvár között már csak 16 kilométer hiányzik az autópályából Maroskece és Aranyosgyéres között. Ennek megépítésére ismét versenytárgyalást írtak ki, miután az előző kivitelezővel kötött szerződést felbontották.
" ["post_title"]=> string(25) "Átadják a bekötő utat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "atadjak-a-bekoto-utat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-06 11:13:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-06 09:13:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409526" ["menu_order"]=> int(19943) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3632 (24) { ["ID"]=> int(397909) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-17 11:43:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-17 09:43:08" ["post_content"]=> string(1635) "A szakszervezeti képviselők által meghirdetett naptár szerint ma elsőként a Nemzeti Szakszervezeti Tömbhöz csatlakozó PUBLISIND képviselői - a rendőrök, a közigazgatás, a szociális segítségnyújtás, az anyakönyvi hivatal valamint a pénzügyi hivatal alkalmazottai - tüntetnek a Victoriei téren. Őket az Alfa Cartel, majd az Egészségügyi Szolidaritási Szövetség szakszervezeti képviselői követik. A gyűléseket a kormánykoalíciós pártok székhelye előtt tartják. A tüntetők elégedetlenek a költségvetési tervezet rendelkezéseivel, amelyeket szigorúnak tartanak, és amelyek - a szakszervezeti képviselők véleménye szerint - meghosszabbítják a gazdasági válságot.
A közalkalmazottak által hetek óta folytatott tiltakozó akciókhoz tegnap a szállodaipar és a vendéglátás képviselői is csatlakoztak. Ők elsősorban azt sérelmezték, hogy a kormány által beígért támogatások késnek és a kabinet az üdülési jegyek felfüggesztésével tovább rontja az egyébként is súlyos helyzetet. Bukarest mellett az ország nagyobb városaiban a vendéglátóipari egységek előtt tüntettek a tulajdonosok és az alkalmazottak. A gazdasági miniszter szerint az ágazat fellendítéséhez felhasználhatók a Nemzeti Gazdasági Újjáélesztési Terv által biztosított alapok, de ehhez elsősorban arra van szükség, hogy az ágazatban fehérítsék ki a feketemunkát, azaz az alkalmazottak munkakönnyvel rendelkezzenek - hangsúlyozta Claudiu Năsui.
" ["post_title"]=> string(55) "Folytatódnak a szakszervezeti tüntetések Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "folytatodnak-a-szakszervezeti-tuntetesek-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-17 11:43:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-17 09:43:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397909" ["menu_order"]=> int(19944) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3649 (24) { ["ID"]=> int(409524) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-06 11:12:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-06 09:12:11" ["post_content"]=> string(647) "Ismét állami kötvényeket bocsát ki a Pénzügyminisztérium. Ezek futamideje 1,3 és 5 év, a várható kamat pedig 4,25%, 4,75%, illetve 5,10%.
A kötvényeket december 20-ig lehet megvásárolni az Államkincstárban vagy december 17-ig a postahivatalokban. A kötvények átadhatók, a futamidő lejárta előtt visszaválthatók, névleges értékük 1 lej. Az eladásokból származó összegeket a költségvetési hiány, illetve az államadósság finanszírozására fordítják.
" ["post_title"]=> string(45) "A lakosságtól vesz fel kölcsönt az állam" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "a-lakossagtol-vesz-fel-kolcsont-az-allam" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-06 11:12:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-06 09:12:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409524" ["menu_order"]=> int(19946) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3690 (24) { ["ID"]=> int(420000) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-12 14:05:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-12 11:05:34" ["post_content"]=> string(385) "Pályakezdők számára szerveznek állásbörzét pénteken, október 14-én az Országos Munkahely-elhelyezési Ügynökség megyei fiókjai. A börzék pontos helyéről, időpontjáról az Országos Munkahely-elhelyezési Ügynökség honlapján, azaz a www.anofm.ro oldalon tájékozódhatnak.
" ["post_title"]=> string(13) "Állásbörze" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(10) "allasborze" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-12 14:05:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-12 11:05:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(52) "https://www.bukarestiradio.ro/2022/10/12/allasborze/" ["menu_order"]=> int(19933) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39775) ["max_num_pages"]=> int(3315) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "41131c24c895d3641b2ce4f43da24b72" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:1ec6c05952feec7627060d7a1551edd5" }