Az Ehető Erdő program aranyérmet nyert a Green Destinations versenyén a Berlini Nemzetközi Turisztikai Börzén.
Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Szász István Gergely zaláni református lelkipásztor igehirdetését hallják.

Dominic Fritz temesvári polgármester bejelentette, hogy miután Nicușor Dan államfő kihirdette a feddhetetlenségi törvényt, elöljárói mandátuma 30 napon belül megszűnik, és alpolgármesterei átveszik ügyvivő jelleggel a városháza vezetését szeptember végétől. Fritz hangsúlyozta, hogy az új jogszabályt a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által benyújtott és a parlament által elfogadott módosító javaslatával együtt hirdették ki, amely véleménye szerint kifejezetten ellene és Temesvár ellen irányult. Fritz szerint az eset jól mutatja a durva visszaélést, politikai bosszút és az alkotmány megsértését, ezért úgy látja, hogy Romániában már nem létezik jogállamiság.
" ["post_title"]=> string(62) "Dominic Fritz szerint Romániában nem létezik jogállamiság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "dominic-fritz-szerint-romaniaban-nem-letezik-jogallamisag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:37:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:37:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467304" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(467300) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-29 13:31:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:31:27" ["post_content"]=> string(317) "Augusztus 30-án, vasárnap délelőtt 10 órától a bukaresti Calvineum református egyházközségben kiköszönő-istentisztelet lesz. Ezen a nyugdíjba vonuló Zsold Béla lelkipásztor huszonnégy év szolgálat után búcsúzik a fővárosi gyülekezettől.
" ["post_title"]=> string(42) "Kiköszönő-istentisztelet a Calvineumban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "kikoszono-istentisztelet-a-calvineumban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:33:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:33:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467300" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3672 (24) { ["ID"]=> int(467298) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-29 13:29:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:29:10" ["post_content"]=> string(598) "Holnap nagyszabású kerékpár-versenyt szerveznek Bukarest utcáin, ezért jelentős útlezárásokra kell számítani reggel 6 óra és délután 4 óra között. A rendőrség arra a kéri a lakosságot, hogy személyi autójukat csak szükség esetén használják, vegyék igénybe a tömegközlekedést, főleg a metrót. Részleteket itt olvashatnak: https://www.bucurestifm.ro/2026/08/28/letape-bucharest-by-tour-de-france-in-bucuresti/
" ["post_title"]=> string(54) "Vasárnap jelentős útlezárások lesznek Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "vasarnap-jelentos-utlezarasok-lesznek-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:29:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:29:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467298" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3683 (24) { ["ID"]=> int(467076) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-30 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-30 04:00:00" ["post_content"]=> string(706) "Mai egyházi műsorunkban Szász István Gergely zaláni református lelkipásztor igehirdetését hallják.

Az Ehető Erdő program aranyérmet nyert a Green Destinations versenyén a Berlini Nemzetközi Turisztikai Börzén.
Continue Reading
A Kolozsvár Társaság Fotó és Film Kolozsváron sorozatának február évadnyitó rendezvényén Orbán S. Katalin műsorvezető-szerkesztő és Miklós Sándor vágó, a Román TV Kolozsvári Területi Stúdiójának munkatársai és a BBTE Színház és Film Kar Magyar Film és Média Intézetének oktatói voltak, akik a közszolgálatiságról, a tévé jövőjéről beszéltek.
(tovább…) Continue Reading
Irán egyelőre nem ismerte el az Azerbajdzsán elleni támadást.
Continue Reading
Hargita megye megkezdte a felkészülést a 2027-es Európa Gasztronómiai Régiója címhez kapcsolódó nemzetközi szerepvállalásra. Csíkszeredában sajtótájékoztatón ismertették a program következő lépéseit és a csatlakozási lehetőségeket.
(tovább…) Continue Reading
Közel ötszáz erdélyi, bánsági és partiumi oktatási intézmény 8700 magyar nyolcadikos diákja kapja meg ezekben a napokban azt az ingyenes román nyelvű tesztgyűjteményt, amelyet az RMDSZ kezdeményezésére a Communitas Alapítvány adott ki, és amely az általános iskolát befejezők számára a tanév végi románvizsgára való felkészülést segíti.
(tovább…) Continue Reading
Közeledik a nemzetközi nőnap, ezért ma olyan magyar hölgyekről lesz szó, akiknek a neve sokak számára ismert, és több évtized, évszázad távlatából is méltán emlékezünk rájuk.
(tovább…) Continue Reading
Az ukrán külügyminisztérium szerint „Moszkva és Budapest nem először manipulál a hadifoglyok érzékeny kérdésével”.
Continue Reading
A gázárak emelkedését Putyin szerint elsősorban a világpiaci helyzet okozza, nem a szállítások csökkenése.
Continue Reading
Vannak, akik naivitással vádolnak majd minket emiatt, de a naivitás az, ha azt gondoljuk, hogy az erőszak a megoldás – mondta a spanyol miniszterelnök.
Continue Reading
Több kutatás is bizonyítja, a közösségi média használatának számos potenciális negatív hatása van.
Continue Reading
Évi 5,94%-ról 5,89%-ra csökkent ma a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb.
Continue Reading
A védelmi miniszter Brüsszelben tárgyalt Roberta Metsolával, az Európai Parlament elnökével a SAFE program folytatásáról és a román hadiipar szerepéről.
Continue ReadingVilágelső lett Miskolc fenntartható turisztikai élményprogramja, a borsodi vármegyeszékhely az Ehető Erdő programja aranyérmet nyert a Green Destinations versenyén a Berlini Nemzetközi Turisztikai Börzén (ITB Berlin) - közölte a város önkormányzata az MTI-vel.
A miskolci Ehető Erdő - Erdei Gasztroexpressz program a Bükk erdeit, a természetismeretet és a helyi gasztronómiát kapcsolja össze.
A résztvevők szakvezetéssel járhatják be az erdőt, megismerik az ehető növényeket és az erdei ökoszisztéma működését, majd a túra végén a Bükk alapanyagaiból készült fogásokat kóstolhatják meg a Michelin-ajánlással rendelkező Végállomás Bistro & Wine étteremben Közölték, a döntőben Miskolc olyan nemzetközileg elismert desztinációkkal versenyzett, mint szlovén Bohinj, a Fülöp-szigeteki Isabela de Basilan, a spanyol Lanzarote, a japán Niseko és az észt Pärnu.
A Kolozsvár Társaság Fotó és Film Kolozsváron sorozatának február évadnyitó rendezvényén Orbán S. Katalin műsorvezető-szerkesztő és Miklós Sándor vágó, a Román TV Kolozsvári Területi Stúdiójának munkatársai és a BBTE Színház és Film Kar Magyar Film és Média Intézetének oktatói voltak, akik a közszolgálatiságról, a tévé jövőjéről beszéltek.
A vetítéssel egybekötött beszélgetőestre az EME székházának előadótermében került sor. A rendezvény házigazdája és moderátora Katona Zs. József, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Film és Média Intézetének oktatója, a Kolozsvár Társaság alelnöke volt.Ott készült László Tibor most következő összeállítása, amelyben elsőként Orbán S. Katalin szólal meg.
Az azerbajdzsáni külügyminisztériumba kérették Irán nagykövetét, mert ma Irán felől érkező drónok csapódtak be az országhoz tartozó exklávéban, Nahicsevánban - jelentette be a bakui külügyi tárca.
Az incidenst elítélve a külügyminisztérium Azerbajdzsán elleni támadással vádolta meg Iránt, és magyarázatot kért a történtekre. Egy drón a nahicseváni nemzetközi repülőtér mellett csapódott be, egy másik pedig egy közeli falu iskolaépülete mellett, a támadásban két polgári személy megsebesült - írta a tárca.
Egyúttal hangsúlyozták, hogy Azerbajdzsán fenntartja magának a jogot a "megfelelő válaszlépésre". Irán egyelőre nem ismerte el az Azerbajdzsán elleni támadást.
" ["post_title"]=> string(72) "Az azerbajdzsáni külügyminisztériumba kérették Irán nagykövetét" ["post_excerpt"]=> string(66) "Irán egyelőre nem ismerte el az Azerbajdzsán elleni támadást." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "az-azerbajdzsani-kulugyminiszteriumba-kerettek-iran-nagykovetet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-05 13:00:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-05 11:00:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460447" ["menu_order"]=> int(737) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3662 (24) { ["ID"]=> int(460456) ["post_author"]=> string(3) "229" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-05 12:56:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-05 10:56:29" ["post_content"]=> string(1161) "Hargita megye megkezdte a felkészülést a 2027-es Európa Gasztronómiai Régiója címhez kapcsolódó nemzetközi szerepvállalásra. Csíkszeredában sajtótájékoztatón ismertették a program következő lépéseit és a csatlakozási lehetőségeket.
A kezdeményezés célja a helyi gasztronómiai értékek megerősítése és a térség szereplőinek bevonása a 2027-es eseménysorozatba. Mint ismert, Hargita megye 2027-ben az Európa Gasztronómiai Régiója címet viseli, amelyet az International Institute of Gastronomy, Culture, Arts and Tourism ítél oda a gasztronómiai örökségüket és fenntartható élelmiszerláncaikat tudatosan építő közösségeknek. Bíró István összeállításában elsőként Bíró Barna Botondot, a Hargita megyei önkormányzat elnökét halljuk.
Közel ötszáz erdélyi, bánsági és partiumi oktatási intézmény 8700 magyar nyolcadikos diákja kapja meg ezekben a napokban azt az ingyenes román nyelvű tesztgyűjteményt, amelyet az RMDSZ kezdeményezésére a Communitas Alapítvány adott ki, és amely az általános iskolát befejezők számára a tanév végi románvizsgára való felkészülést segíti.
A múlt héten Aradon közel 40 diák vehette át a könyvet, akkor készült Pataky Lehel Zsolt összeállítása.
Közeledik a nemzetközi nőnap, ezért ma olyan magyar hölgyekről lesz szó, akiknek a neve sokak számára ismert, és több évtized, évszázad távlatából is méltán emlékezünk rájuk.
Most visszautazom az időben egészen 1231-ig, ugyanis abban az évben született Árpád-házi Szent Erzsébet, II. András magyar király és Merániai Gertrúd lánya. A szegényekről gondoskodó Erzsébetet többnyire rózsákkal a kosarában ábrázolják, ami egy vele kapcsolatos legendára utal: egyszer kenyeret vitt a gondozottjainak és találkozott a sógorával, Henrikkel, aki megkérdezte tőle, mit visz a kosarában. Erzsébet azt válaszolta, hogy rózsákat, mivel attól tartott, hogy megtiltják neki a jótékonykodást. Amikor Henrik megnézte a kosarat, a kenyerek helyett illatos rózsák voltak benne, tehát Isten nem akarta, hogy az asszony hazudjon.
A mai összefoglalóból nem hagyhatom ki az 1817-es születésű Kossuth Zsuzsannát, Kossuth Lajos legfiatalabb húgát. Ő szervezte meg a legelső katonakórházakat 1849-ben, és elsőként hívta fel a sebesült katonák ápolásának kötelességére a civilizált világ figyelmét.
Bizonyára sokaknak ismerős Illyés Gyula feleségének a neve, azt viszont kevesen tudják, hogy pontosan mivel is foglalkozott. Dr. Kozmutza Flóra gyógypedagógusként, pszichológusként és francia-magyar-német szakos tanárként dolgozott, ugyanakkor megújította és rendszerbe foglalta a magyar gyógypedagógiai pszichológiát. Egyik legfontosabb tudományos tevékenységét 1938-ban kezdte el Doboz községben, ahol öt éven keresztül végzett összehasonlító pszichológiai vizsgálatokat a falusi nincstelenek gyerekein. Arra volt kíváncsi, hogy a nyomor hogyan befolyásolja a szellemi fejlődést. A kutatás egy része Illyés Gyula Lélek és kenyér című munkájában is megjelent.
Természetesen az előadóművészek, költők és írók, képzőművészek, műfordítók, zeneszerzők, filmesek, fotográfusok, illetve a sportolók között is találunk olyan nőket, akiknek a nevét és pályafutásuk fontosabb állomásait akár napokon keresztül is sorolhatnánk. Mivel az idő véges, lemondok erről a lehetőségről, helyette idézek a száznyolcvan éve, Tordán született Harmath Lujzától. Úgy vélte, hogy „a nőt megnyerni akkor a legkönnyebb, ha szívéhez szólnak”. Akár ez a mondat is lehetne a közelgő nemzetközi nőnap egyik mottója…
Két, ukrán–magyar állampolgárságú hadifoglyot engedtek szabadon, miután Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A kárpátaljai férfiakat korábban kényszersorozással vitték el az ukrán frontra.
A két férfi ma hajnalban, a minisztert szállító kormánygéppel érkezett meg Budapestre. Szijjártó Péter szerint az orosz elnök semmit sem kért a foglyok elengedéséért cserébe. Az ügyben behívatják a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba - közölte ma a kijevi diplomáciai tárca.
Az ukrán külügyminisztérium szerint "Moszkva és Budapest nem először manipulál a hadifoglyok érzékeny kérdésével".
" ["post_title"]=> string(84) "Behívatják a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba" ["post_excerpt"]=> string(127) "Az ukrán külügyminisztérium szerint "Moszkva és Budapest nem először manipulál a hadifoglyok érzékeny kérdésével"." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "behivatjak-a-magyar-nagykovetsegi-ugyvivot-az-ukran-kulugyminiszteriumba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-05 12:51:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-05 10:51:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460445" ["menu_order"]=> int(741) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3498 (24) { ["ID"]=> int(460442) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-05 12:50:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-05 10:50:27" ["post_content"]=> string(1346) "Oroszország fontolóra vette, hogy azonnal leállítja a gázszállítást Európába, és új gázpiacokra áll át – jelentette ki Vlagyimir Putyin tegnap este. Az orosz elnök szerint előnyösebb lehet már most leállítani a gázszállítást Európába, nem pedig egy év múlva, ahogyan azt az Európai Unió szeretné. Hozzátette, hogy ebben az ügyben még nem született meg a döntés.
"A szakszolgálataink rendelkezésére álló adatok szerint, ahogy egykor az Északi Áramlatokat felrobbantották, Kijevben most, néhány nyugati szakszolgálat támogatásával, a Kék Áramlat és a Török Áramlat felrobbantására készülnek. Tájékoztattuk ebben az ügyben török barátainkat. Meglátjuk, mi fog történni ezen a területen, de ez nagyon veszélyes játék, különösen ma" – mondta.
Putyin terrortámadásnak minősítette az orosz gázszállító hajó ellen a Földközi-tengeren végrehajtott támadást, és hangsúlyozta, hogy Oroszország továbbra is megbízható szállító. A gázárak emelkedését szerinte elsősorban a világpiaci helyzet okozza, nem a szállítások csökkenése.
" ["post_title"]=> string(56) "Oroszország leállítja a gázszállítást Európába?" ["post_excerpt"]=> string(117) "A gázárak emelkedését Putyin szerint elsősorban a világpiaci helyzet okozza, nem a szállítások csökkenése." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "oroszorszag-leallitja-a-gazszallitast-europaba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-05 12:50:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-05 10:50:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460442" ["menu_order"]=> int(742) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3392 (24) { ["ID"]=> int(460440) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-05 12:49:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-05 10:49:16" ["post_content"]=> string(1809) "Spanyolország nem lesz bűnrészes, és nemet mond a háborúra - szögezte le a spanyol kormányfő tegnapi élő televíziós beszédében. Pedro Sánchez hozzátette:
"Vannak, akik naivitással vádolnak majd minket emiatt, de a naivitás az, ha azt gondoljuk, hogy az erőszak a megoldás. Naivitás az, ha azt hisszük, hogy a demokrácia vagy a nemzetközi tisztelet romokon is kinőhet, vagy ha azt gondoljuk, hogy a vak és szolgai engedelmesség a vezetés egyik formája. Épp ellenkezőleg" - mondta a spanyol miniszterelnök. Szavai szerint egy törvénytelenségre nem lehet egy másikkal válaszolni, mert az emberiség nagy katasztrófái így kezdődnek.
Pedro Sánchez kitért arra, hogy 23 évvel ezelőtt "egy másik amerikai kormányzat belerántott minket egy közel-keleti háborúba", amely a berlini fal leomlása óta "a legnagyobb bizonytalansági hullámot szabadította el kontinensünkön", drámai mértékben megnövelte a dzsihadista szélsőségesek tevékenységét, súlyos migrációs válságot okozott a Földközi-tenger keleti részén, valamint az energiaárak, és ezáltal a megélhetési költségek általános emelkedését eredményezte.
A spanyol miniszterelnök azután tett televíziós nyilatkozatot, hogy Donald Trump amerikai elnök kedden Washingtonban kijelentette: az Egyesült Államok fel fog függeszteni minden kereskedelmet Spanyolországgal, amiért nem engedte az amerikai erőknek, hogy használják a támaszpontjait az Irán elleni csapásokhoz. A dél-európai ország álláspontja szerint a bázisok közös használatra szolgálnak, de spanyol szuverenitás alá tartoznak.
" ["post_title"]=> string(54) "Pedro Sánchez: Spanyolország nemet mond a háborúra" ["post_excerpt"]=> string(158) "Vannak, akik naivitással vádolnak majd minket emiatt, de a naivitás az, ha azt gondoljuk, hogy az erőszak a megoldás - mondta a spanyol miniszterelnök. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "pedro-sanchez-spanyolorszag-nemet-mond-a-haborura" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-05 12:49:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-05 10:49:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460440" ["menu_order"]=> int(743) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3391 (24) { ["ID"]=> int(460438) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-05 12:46:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-05 10:46:49" ["post_content"]=> string(2122) "Több kutatás is bizonyítja, a közösségi média használatának számos potenciális negatív hatása van, ami hosszú távon a fiatalok fizikai és mentális egészségét is veszélyezteti. Benedek István közösségimédia-szakértő, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának oktatója rámutat: a legnagyobb probléma a közösségi oldalak működési elveiből fakad, ugyanis ezek az oldalak abban érdekeltek, hogy a felhasználók figyelmét minél hosszabb ideig képesek legyenek megragadni, ehhez olyan módszereket használnak, amelyek az emberi pszichológia sérülékenységére játszanak rá. A közösségimédia-oldalakon működő értesítési rendszer, az automatikusan induló tartalom vagy a soha véget nem érő hírfolyam mind azt a célt szolgálja, hogy a felhasználó minél több időt töltsön ezeken a platformokon.
A román közszolgálati rádióban 2026. március 2. és április 2. között országos tudatosító kampány zajlik Maradj biztonságban a neten címmel. A kezdeményezés célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a gyermekek és serdülők felelőtlen internethasználatának valós veszélyeire: az online kihívásokra, a like-függőségre, a káros tartalmakra, az online zaklatásra, a manipulációra és a valós kapcsolatok háttérbe szorulására. A kampány egyik fontos üzenete: a gyerekeknek nemcsak szabályokra, hanem magyarázatra és párbeszédre van szükségük.
#maradjbiztonsagbananeten, #staisigurpenet

A tegnap jegyzett évi 5,94 százalékról 5,89 százalékra csökkent ma a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) - közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).
A ROBOR értéke 2025 elején 5,92% volt. A jelzáloghitelesek esetében alkalmazott hat hónapos bankközi hitelkamatláb 5,96 százalékról 5,91 százalékra, a 12 hónapos ROBOR pedig 6,02 százalékról 5,98 százalékra mérséklődött.A fogyasztói hitelek irányadó mutatója (IRCC) jelenleg évi 5,68 százalék.
" ["post_title"]=> string(17) "Csökkent a ROBOR" ["post_excerpt"]=> string(137) "Évi 5,94%-ról 5,89%-ra csökkent ma a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "csokkent-a-robor-14" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-05 12:29:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-05 10:29:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460435" ["menu_order"]=> int(745) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3634 (24) { ["ID"]=> int(460433) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-05 12:27:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-05 10:27:53" ["post_content"]=> string(693) "A védelmi miniszter Brüsszelben tárgyalt Roberta Metsolával, az Európai Parlament elnökével a SAFE program folytatásáról és a román hadiipar szerepéről.
Radu Miruță szerint Románia korszerű gyárakkal, stratégiai tárolókkal és gyakorlóterekkel rendelkezik, amelyek a jövőbeli európai fegyvergyártási kapacitás bővítésében hasznosíthatók.
A miniszter kiemelte, hogy a román javaslat szerint az új SAFE programban közvetlenül be kellene vonni a román hadiipari gyárakat és létesítményeket.
" ["post_title"]=> string(83) "Radu Miruță: Be kellene vonni a román hadiipari gyárakat és létesítményeket" ["post_excerpt"]=> string(166) "A védelmi miniszter Brüsszelben tárgyalt Roberta Metsolával, az Európai Parlament elnökével a SAFE program folytatásáról és a román hadiipar szerepéről." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "radu-miruta-be-kellene-vonni-a-roman-hadiipari-gyarakat-es-letesitmenyeket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-05 12:27:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-05 10:27:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460433" ["menu_order"]=> int(746) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3661 (24) { ["ID"]=> int(460461) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-05 13:02:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-05 11:02:40" ["post_content"]=> string(1056) "Világelső lett Miskolc fenntartható turisztikai élményprogramja, a borsodi vármegyeszékhely az Ehető Erdő programja aranyérmet nyert a Green Destinations versenyén a Berlini Nemzetközi Turisztikai Börzén (ITB Berlin) - közölte a város önkormányzata az MTI-vel.
A miskolci Ehető Erdő - Erdei Gasztroexpressz program a Bükk erdeit, a természetismeretet és a helyi gasztronómiát kapcsolja össze.
A résztvevők szakvezetéssel járhatják be az erdőt, megismerik az ehető növényeket és az erdei ökoszisztéma működését, majd a túra végén a Bükk alapanyagaiból készült fogásokat kóstolhatják meg a Michelin-ajánlással rendelkező Végállomás Bistro & Wine étteremben Közölték, a döntőben Miskolc olyan nemzetközileg elismert desztinációkkal versenyzett, mint szlovén Bohinj, a Fülöp-szigeteki Isabela de Basilan, a spanyol Lanzarote, a japán Niseko és az észt Pärnu.