Ötven évvel ezelőtt, 1971. április 8-án tartották Londonban az I. Roma-világkongresszust. A találkozón fogadták el a roma nép szimbólumát, zászlaját,…
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3627 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3757 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3550 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

Ötven évvel ezelőtt, 1971. április 8-án tartották Londonban az I. Roma-világkongresszust. A találkozón fogadták el a roma nép szimbólumát, zászlaját,…
Continue ReadingTraian Băsescu volt államfő lemondott a rendkívüli jogorvoslat lehetőségéről abban a jogi ügyben, amelynek nyomán megállapították, hogy együttműködött a kommunista titkosszolgálattal, a Securitatéval.
(tovább…) Continue Reading
Az Európai Unió hatóságai először küldenének fegyveres határ- és parti őrségeket Európán kívüli missziókba, első körben Szenegálba – írja az EU Observer.
(tovább…) Continue ReadingZelenszkij azzal érvelt a változtatások szükségessége mellett, hogy ezek az intézmények képtelenek voltakmegakadályozni az orosz inváziót.
Continue Reading
Lazításokat javasol az ortodox húsvétra a miniszterelnök. Florin Cîțu a Facebook-oldalán jelentette be azokat az enyhítéseket, amelyeket az Országos Vészhelyzeti…
Continue Reading
Vasárnap lép hatályba az új vasúti menetrend, amely jövő év decemberéig lesz érvényes.
(tovább…) Continue Reading
Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, Kijev nem gondolja, hogy február 16-án vagy 17-én Ukrajnát nagyszabású orosz támadás érhetné.
(tovább…) Continue Reading
Az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint a déli és nyugati katonai körzetek egységeit elkezdték visszaszállítani bázisaikra, mondván, hogy számukra véget ért a hadgyakorlat.
(tovább…) Continue ReadingA múlt héten – március 29-e és április 4-e között – jegyzett koronavírusos megbetegedések 39,1 százalékát Bukarestből, illetve Kolozs, Ilfov,…
Continue Reading
Csaknem 70 ezerre nőtt a felső légúti fertőzések száma a múlt héten, ami több mint kétszerese a tavalyi értéknek – közölte a közegészségügyi intézet.
(tovább…) Continue ReadingAz orosz fél nem közölte, hol került sor a hadgyakorlatra.
Continue Reading
Üveghang Akadémia elnevezéssel szervez zenei képzést a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Sepsiszentgyörgy.
(tovább…) Continue ReadingÖtven évvel ezelőtt, 1971. április 8-án tartották Londonban az I. Roma-világkongresszust. A találkozón fogadták el a roma nép szimbólumát, zászlaját, mottóját, himnuszát, és hivatalosan elismerték a cigány nyelvet is.
Április 8-án a világ számos országában ünnepségeket szerveznek tiszteletükre. Ezeknek a rendezvényeknek céljai között szerepel felhívni a figyelmet a romák társadalmi helyzetére, arra, hogy ők is a különböző társadalmak teljes jogú polgárai, és rendelkeznek kulturális, történeti és nyelvi értékekkel.
Napjainkban Európa legnagyobb kisebbségét képviselik a romák, a becslések szerint 10-12 milliót is elérheti a számuk. Többségük lakhatási körülményei rosszak, és az átlaghoz képest alacsonyabb az iskolai végzettségük, valamint a munkaerőpiaci részvételük is elmarad. Anyagi helyzetük rosszabb az átlagnál és a várható élettartamuk is alacsonyabb.
" ["post_title"]=> string(29) "Ma van a Nemzetközi Roma Nap" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "ma-van-a-nemzetkozi-roma-nap" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-04-08 12:46:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-04-08 09:46:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=400879" ["menu_order"]=> int(19751) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3759 (24) { ["ID"]=> int(421820) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-12-10 10:48:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-12-10 08:48:30" ["post_content"]=> string(1065) "Traian Băsescu volt államfő lemondott a rendkívüli jogorvoslat lehetőségéről abban a jogi ügyben, amelynek nyomán megállapították, hogy együttműködött a kommunista titkosszolgálattal, a Securitatéval.
A bírák tegnap tudomásul vették az exállamfő ügyvédei által benyújtott kérelmet. A volt elnök perújítást kezdeményezett, amelynek célja az volt, hogy semmissé nyilváníttassa az őt elmarasztaló bírósági ítéletet. A legfelsőbb bíróság márciusban állapította meg jogerősen, hogy Traian
Băsescu jelenlegi európai parlamenti képviselő együttműködött a Securitatéval. A Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottság "újonnan feltárt dokumentumok alapján" megállapította, hogy Basescut a Securitate már diákkorában, 1972-ben beszervezte, és később Petrov fedőnév alatt írt jelentéseket.
" ["post_title"]=> string(78) "Traian Băsescu lemondott a renkdívüli jogorvoslatról a besúgói ügyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "traian-basescu-lemondott-a-renkdivuli-jogorvoslatrol-a-besugoi-ugyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-12-10 10:57:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-12-10 08:57:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421820" ["menu_order"]=> int(19752) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3809 (24) { ["ID"]=> int(411782) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-02-15 13:25:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-02-15 11:25:55" ["post_content"]=> string(1252) "Az Európai Unió hatóságai először küldenének fegyveres határ- és parti őrségeket Európán kívüli missziókba, első körben Szenegálba - írja az EU Observer.
A varsói székhelyű Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) terve, hogy Afrikába is küldenének tiszteket, egyelőre a megbeszélések stádiumában van, végső döntés nyárra várható. Az ügyben nemrég Ursula von der Leyen bizottsági elnök személyesen is tárgyalt Dakarban.Az ügynökség fő feladata a schengeni határellenőrzés, együttműködve a schengeni övezet tagállamainak határ- és parti őrségeivel, ezzel összefüggésben pedig az Európába irányuló migráció korlátozása. Ez a kezdeményezést rendkívül szimbolikussá és egyesek számára mélyen aggasztóvá teszi - írja az európai hírportál. Az európai határőrizeti ügynökség az előzetes tervek szerint a hivatalnokok mellett drónokat és hajókat is küldene a nyugat-afrikai országba. Ez lenne az ügynökség első missziója egy olyan országban, amely nem határos közvetlenül az EU-val.
" ["post_title"]=> string(72) "A Frontex Afrikában is védené a schengeni határokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "a-frontex-afrikaban-is-vedene-a-schengeni-hatarokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-02-15 13:26:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-02-15 11:26:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411782" ["menu_order"]=> int(19753) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3787 (24) { ["ID"]=> int(413459) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-26 11:58:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-26 09:58:11" ["post_content"]=> string(941) "A nemzetközi intézmények reformjára szólított fel Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ma a dohai fórumon, előre be nem jelentett videóüzenetében.
Zelenszkij azzal érvelt a változtatások szükségessége mellett, hogy ezek az intézmények képtelenek voltakmegakadályozni az orosz inváziót. "A nemzetközi intézmények valódi reformjára van szükségünk, hogy egy ország ne tehessen meg bármit, amit akar" – hangsúlyozta az ukrán elnök a fórum megnyitóján, amelyen a világ vezetői foglalkoznak a legégetőbb globális problémákkal.
Zelenszkij szerint "egyetlen ország sem használhatja az energiát fegyverként a világ zsarolására". Egyúttal felszólította a fórum házigazdáját, Katart, hogy növelje az olaj és a gáz kitermelését.
" ["post_title"]=> string(83) "Zelenszkij a nemzetközi intézmények reformjára szólított fel a dohai fórumon" ["post_excerpt"]=> string(150) "Zelenszkij azzal érvelt a változtatások szükségessége mellett, hogy ezek az intézmények képtelenek voltakmegakadályozni az orosz inváziót." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "zelenszkij-a-nemzetkozi-intezmenyek-reformjara-szolitott-fel-a-dohai-forumon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-26 11:58:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-26 09:58:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=413459" ["menu_order"]=> int(19754) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(400877) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-04-08 11:56:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-04-08 08:56:26" ["post_content"]=> string(622) "Lazításokat javasol az ortodox húsvétra a miniszterelnök. Florin Cîțu a Facebook-oldalán jelentette be azokat az enyhítéseket, amelyeket az Országos Vészhelyzeti Bizottság elé terjeszt. Ezek között szerepel a kijárási tilalom eltörlése azok számára, akik szertartáson vesznek részt a feltámadás éjszakáján, az üzletek este nyolc óráig történő nyitva tartása nagypénteken a helyi járványügyi korlátozások ellenére, valamint a tengerparti szállodák és éttermek kinyitása 70 százalékos kapacitású vendégfogadás mellett.
" ["post_title"]=> string(56) "Lazításokra számíthatunk az ortodox húsvét idején" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "lazitasokra-szamithatunk-az-ortodox-husvet-idejen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-04-08 11:56:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-04-08 08:56:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=400877" ["menu_order"]=> int(19755) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3696 (24) { ["ID"]=> int(421818) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-12-10 10:47:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-12-10 08:47:00" ["post_content"]=> string(502) "Vasárnap lép hatályba az új vasúti menetrend, amely jövő év decemberéig lesz érvényes.
A fő változások közé tartozik, hogy a Román Államvasutak ismét bevezetik egyes fővonalakon és nagy távokon az úgynevezett InterCity-járatokat, amelyek drágábbak lesznek, de ritkábban állnak meg, így valamelyest csökken a menetidő.
" ["post_title"]=> string(49) "Vasárnap lép hatályba az új vasúti menetrend" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "vasarnap-lep-hatalyba-az-uj-vasuti-menetrend" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-12-10 10:47:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-12-10 08:47:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421818" ["menu_order"]=> int(19756) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(411779) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-02-15 13:22:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-02-15 11:22:30" ["post_content"]=> string(1156) "Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, Kijev nem gondolja, hogy február 16-án vagy 17-én Ukrajnát nagyszabású orosz támadás érhetné.
Danyilov „ostobaságnak” nevezte az Ukrajna légtere, illetve tengeri kikötői lezárásának lehetőségét, és felszólította azokat az ukrán parlamenti képviselőket, akik „külföldön tartózkodva felfújják ezt”, hogy „hagyják abba a riogatást”. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közben videoüzenetben fordult az ukránokhoz, amelyben bejelentette, hogy február 16-át az egység napjának nyilvánította. Az általa kiadott rendelet szerint ezen a napon minden településen ki kell tűzni Ukrajna állami zászlóját a házakra, 10 órakor el kell énekelni az ukrán himnuszt, az ország külképviseletein pedig imázsépítő rendezvényeket kell tartani az összefogás és Ukrajna támogatásának kifejezésre juttatása céljából.
" ["post_title"]=> string(57) "Ukrajna úgy gondolja, nem lesz háború" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ukrajna-ugy-gondolja-nem-lesz-haboru" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-02-15 13:22:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-02-15 11:22:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411779" ["menu_order"]=> int(19757) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3698 (24) { ["ID"]=> int(411776) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-02-15 13:19:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-02-15 11:19:57" ["post_content"]=> string(1262) "Az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint a déli és nyugati katonai körzetek egységeit elkezdték visszaszállítani bázisaikra, mondván, hogy számukra véget ért a hadgyakorlat.
Más területeken azonban még folytatódnak a fegyveres erők műveletei: az orosz hadügyi minisztérium szóvivője úgy fogalmaz, hogy a nagyszabású gyakorlatok tovább tartanak. Közben továbbra is lázasan dolgoznak a diplomaták, mert számos jel arra mutat, hogy Oroszország rövid időn belül támadást indít Ukrajna ellen az ország határán állomásozó csapatokkal. Olaf Scholz német kancellár ma Moszkvában ül tárgyalóasztalhoz Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Tegnap, hétfőn Ukrajnában tett látogatást, ahol szolidaritásáról biztosította Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. A beszélgetés során, majd a sajtónak kifejtette, semmi nem indokol a jelenlegihez hasonló mértékű csapatösszevonást az orosz-ukrán határon, egy esetleges támadást pedig hatékony szankciókkal torolnak meg. Olaf Scholz is a diplomáciai megoldás szükségességét hangsúlyozta.
" ["post_title"]=> string(83) "Olaf Scholz német szövetségi kancellár Valgyimir Putyinnal tárgyal Moszkvában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "olaf-scholz-szovetslgi-kancellar-valgyimir-putyinnal-targyal-moszkvaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-02-15 14:28:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-02-15 12:28:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411776" ["menu_order"]=> int(19758) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3699 (24) { ["ID"]=> int(400875) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-04-08 11:36:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-04-08 08:36:59" ["post_content"]=> string(973) "A múlt héten - március 29-e és április 4-e között - jegyzett koronavírusos megbetegedések 39,1 százalékát Bukarestből, illetve Kolozs, Ilfov, Temes és Brassó megyéből jelentették - közölte ma az Országos Közegészségügyi Intézet.
A heti rendszerességgel kiadott jelentés értelmében a koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozható elhalálozások 26 százaléka Bukarestben, valamint Temes, Kolozs, Konstanca és Prahova megyében történt. A járvány kezdetétől számítva minden hetvenegyedik fertőzött egészségügyi dolgozó volt. Az elhunytak 85,5 százaléka 60 éven felüli volt, 59 százalékuk férfi.
A koronavírus okozta szövődmények miatt eddig elhunytak 95,2 százalékának volt még legalább egy nyilvántartott betegsége - áll még a jelentésben.
" ["post_title"]=> string(58) "Az Országos Közegészségügyi Intézet friss jelentése" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "az-orszagos-kozegeszsegugyi-intezet-friss-jelentese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-04-08 11:37:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-04-08 08:37:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=400875" ["menu_order"]=> int(19759) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3700 (24) { ["ID"]=> int(421816) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-12-10 10:45:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-12-10 08:45:43" ["post_content"]=> string(917) "Csaknem 70 ezerre nőtt a felső légúti fertőzések száma a múlt héten, ami több mint kétszerese a tavalyi értéknek – közölte a közegészségügyi intézet.
Az egészségügyi minisztérium ezért arról határozott, hogy 59 betegfelmérő központot létesít, ahol gyerekgyógyászati rendelést is biztosítanak. Mindezt azért hozzák létre, hogy csökkentsék a sürgősségi ellátásra nehezedő nyomást. Az orvosok szerint szeptember elején volt egy hasonló időszak, az influenzajárvány pedig újból felerősödött november közepétől. A jelenség más országokban is megfigyelhető, miután Európában kivezették a koronavírus-járvánnyal szembeni korlátozásokat, így a kötelező maszkviselést is a nyilvános helyeken.
" ["post_title"]=> string(44) "Rohamosan nő a légúti fertőzések száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "rohamosan-no-a-leguti-fertozesek-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-12-10 10:45:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-12-10 08:45:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421816" ["menu_order"]=> int(19760) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(413456) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-26 10:31:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-26 08:31:15" ["post_content"]=> string(868) "Oroszország a vitatott hovatartozású Kuril-szigeteken hadgyakorlatozott – számolt be ma a japán média. A műveletre napokkal azután került sor, hogy Moszkva az ukrajnai háború nyomán hozott japán szankciók miatt megszakította a béketárgyalásokat Tokióval.
A hadgyakorlatra több mint háromezer katona részvételével került sor, és több száz katonai felszerelést próbáltak ki – írta az Interfax orosz hírügynökség a hadseregre hivatkozva.
Az orosz fél nem közölte, hol került sor a hadgyakorlatra, de a japán média szerint azon a területen, amelyet a Szovjetunió a második világháború végén szerzett meg Japántól, s amelyre Tokió még mindig igényt tart.
" ["post_title"]=> string(73) "Japán média: Oroszország a vitatott Kuril-szigeteken hadgyakorlatozott" ["post_excerpt"]=> string(62) "Az orosz fél nem közölte, hol került sor a hadgyakorlatra." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "japan-media-oroszorszag-a-vitatott-kuril-szigeteken-hadgyakorlatozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-26 10:31:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-26 08:31:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=413456" ["menu_order"]=> int(19761) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(411771) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-02-15 13:17:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-02-15 11:17:00" ["post_content"]=> string(1096) "Üveghang Akadémia elnevezéssel szervez zenei képzést a Liszt Intézet - Magyar Kulturális Központ Sepsiszentgyörgy.
Az idén első alkalommal meghirdetett előadássorozat a tervek szerint négy éven át tart majd és minden évben tíz zenei képzést tartanak. A cél, hogy „átlaghallgatóból” zenében jártas, művelt, tudatos, értő zenekedvelő közönséget neveljenek. Első évben a klasszikus zene világába vezetik be az előadók az érdeklődőket, majd következik a népzene, aztán a könnyűzene, végül a negyedik évben a három együtt. A kurzusok megnyitója február 28-án 19 órától lesz a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban. Ez alkalommal Zsoldos Dávid a Magyar Zenei Tanács elnöke tart előadást a klasszikus zene társadalmi, oktatási és gazdasági szerepeiről. Az előadásokra sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet honlapján található űrlap kitöltésével lehet bejelentkezni.
" ["post_title"]=> string(78) "Zenei képzést szervez a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgyön" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "zenei-kepzest-szervez-a-liszt-intezet-sepsiszentgyorgyon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-02-15 14:27:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-02-15 12:27:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411771" ["menu_order"]=> int(19762) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3619 (24) { ["ID"]=> int(400879) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2021-04-08 12:46:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-04-08 09:46:07" ["post_content"]=> string(1112) "Ötven évvel ezelőtt, 1971. április 8-án tartották Londonban az I. Roma-világkongresszust. A találkozón fogadták el a roma nép szimbólumát, zászlaját, mottóját, himnuszát, és hivatalosan elismerték a cigány nyelvet is.
Április 8-án a világ számos országában ünnepségeket szerveznek tiszteletükre. Ezeknek a rendezvényeknek céljai között szerepel felhívni a figyelmet a romák társadalmi helyzetére, arra, hogy ők is a különböző társadalmak teljes jogú polgárai, és rendelkeznek kulturális, történeti és nyelvi értékekkel.
Napjainkban Európa legnagyobb kisebbségét képviselik a romák, a becslések szerint 10-12 milliót is elérheti a számuk. Többségük lakhatási körülményei rosszak, és az átlaghoz képest alacsonyabb az iskolai végzettségük, valamint a munkaerőpiaci részvételük is elmarad. Anyagi helyzetük rosszabb az átlagnál és a várható élettartamuk is alacsonyabb.
" ["post_title"]=> string(29) "Ma van a Nemzetközi Roma Nap" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "ma-van-a-nemzetkozi-roma-nap" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-04-08 12:46:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-04-08 09:46:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=400879" ["menu_order"]=> int(19751) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "0050720fe6132d0430d2596867a59cb9" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:19084479428d53ef397387e323c4a7dd" }