Orbán Viktor Tusványoson

Ma a magyar nemzet birtokában van azoknak a politikai, gazdasági képességeknek, és hamarosan birtokában lesz azoknak a fizikai képességeknek, amelyekkel meg tudja magát védeni, és amelyek segítségével független tud maradni – mondta ma Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn.

(tovább…) Continue Reading

A barantával ismerkedtek a diákok Bukarestben

Első alkalommal tartottak Bukarestben baranta szabadedzést a kolozsvári Oláh Márta és Szilaj István, aki a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasakét második évét tölti Kárpátalján, ahol próbálja meghonosítani, feléleszteni a barantázást, amely a történelmi magyar harci kultúrából származó testmozgások összegyűjtésével kíván létrehozni sajátos magyar harcművészeti stílust és a kilencvenes évek óta folyamatosan alakul, változik.

(tovább…) Continue Reading

Johannis megkapta a parlament támogatását

Klaus Johannis államfő megkapta ma a parlament támogatását az igazságügyi népszavazáshoz – tájékoztat az Agerpres hírügynökség. A referendum során az államfő egyrészt a korrupciós tettek miatt elítéltek közkegyelemben vagy amnesztiában részesítésének megtiltásával, másrészt a büntetőjog sürgősségi kormányrendelettel való módosításának megtiltásával kapcsolatban kéri ki a lakosság véleményét.

(tovább…) Continue Reading
object(WP_Query)#3054 (53) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(437997) [1]=> int(438032) [2]=> int(438030) [3]=> int(438028) [4]=> int(438026) } ["paged"]=> int(1498) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(437997) [1]=> int(438032) [2]=> int(438030) [3]=> int(438028) [4]=> int(438026) } ["paged"]=> int(1498) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(0) "" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3096 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3055 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (437997,438032,438030,438028,438026) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 17964, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3064 (24) { ["ID"]=> int(372905) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-18 14:03:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-18 12:03:49" ["post_content"]=> string(0) "" ["post_title"]=> string(41) "Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "kellemes-husveti-unnepeket-kivanunk-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-18 14:04:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-18 12:04:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372905" ["menu_order"]=> int(16781) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3062 (24) { ["ID"]=> int(375420) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-27 11:37:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-27 09:37:27" ["post_content"]=> string(1190) "

Ma a magyar nemzet birtokában van azoknak a politikai, gazdasági képességeknek, és hamarosan birtokában lesz azoknak a fizikai képességeknek, amelyekkel meg tudja magát védeni, és amelyek segítségével független tud maradni – mondta ma Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn.

A magyar kormányfő előadásában kiemelte: az ország önrendelkezését visszaszerezték, és a határokat is megvédték a migrációval szemben. Rámutatott: nemzedékük történelmi lehetőséget kapott a magyar nemzet megerősítésére. Ez egy igazságtalanul nehéz küzdelem volt eddig is, és igazságtalanul nehéz küzdelem lesz ezután is - értékelt. Orbán Viktor úgy fogalmazott: az elmúlt harminc évben rájöttek arra, hogy nem az időnek kell célt tulajdonítani, hanem "az időben benne" a saját életünknek kell értelmet adni.

Hozzátette: ez nem csak egyénenként, hanem nemzedékenként is igaz, a nemzedékük életének kell értelmet adni. (MTI)

" ["post_title"]=> string(26) "Orbán Viktor Tusványoson" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "orban-viktor-tusvanyoson" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-27 11:37:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-27 09:37:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375420" ["menu_order"]=> int(16782) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3094 (24) { ["ID"]=> int(375418) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-27 11:36:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-27 09:36:58" ["post_content"]=> string(2279) "

Mini Magyar Állandó Értekezletet tartottak tegnap Tusványoson a külhoni magyar pártok képviselőinek részvételével.

A rendezvényen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kijelentette: a magyar állam támogatja a külhoni magyar pártokat és szervezeteket, mert ez a magyar nemzeti érdek és ez következik a magyar alkotmányból. A tanácskozáson a magyar nemzetpolitika irányítói mellett valamennyi Magyarországon kívüli magyar közösség képviselői beszámoltak helyzetükről.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kijelentette: Szerbiában a magyarság olyan közösség, amelyre felnéznek a teljesítménye, a szülőföldhöz való ragaszkodása miatt, és jó ideje már nem tekintik politikai, biztonsági kockázatnak.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetsé elnöke kijelentette: Kárpátalján hatályba lépett a kisebbségi oktatást felszámoló oktatási törvény és a nyelvtörvény, amelyik a magánélet terére kívánja visszaszorítani a kisebbségi nyelvhasználatot - közölte.

Tánczos Barna, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szenátora arra a zsigeri magyarellenességre hívta fel a figyelmet, amely a román társadalomban elhatalmasodott az elmúlt évtizedekben, és amely nehézzé teszi a változtatást.

Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke kijelentette: a felvidéki magyarság európai parlamenti képviseletének az elvesztése után az a feladat, hogy felszámolják a bizalmatlanságot az MKP és a Most-Híd vegyes párt között, és "egy zászló alá gyűjtsék a felvidéki magyarságot".

Tusványoson az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek képviselői megállapodtak arról, hogy szeptember végéig cselekvési tervet dolgoznak ki a következő két év operatív együttműködéséről.

" ["post_title"]=> string(25) "Mini Máért Tusványoson" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "mini-maert-tusvanyoson" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-27 11:37:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-27 09:37:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375418" ["menu_order"]=> int(16784) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3058 (24) { ["ID"]=> int(372852) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-18 14:38:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-18 12:38:36" ["post_content"]=> string(940) "

Első alkalommal tartottak Bukarestben baranta szabadedzést a kolozsvári Oláh Márta és Szilaj István, aki a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasakét második évét tölti Kárpátalján, ahol próbálja meghonosítani, feléleszteni a barantázást, amely a történelmi magyar harci kultúrából származó testmozgások összegyűjtésével kíván létrehozni sajátos magyar harcművészeti stílust és a kilencvenes évek óta folyamatosan alakul, változik.

Szilaj Istvánt az edzést követően kértem meg meséljen bukaresti élményeiről, arról, hogyan fogadták az edzést.

" ["post_title"]=> string(47) "A barantával ismerkedtek a diákok Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "a-barantaval-ismerkedtek-a-diakok-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-18 14:31:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-18 12:31:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372852" ["menu_order"]=> int(16785) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3010 (24) { ["ID"]=> int(375416) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-27 11:36:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-27 09:36:05" ["post_content"]=> string(713) "

Irán szabadon engedett kilencet a panamai zászló alatt hajózó olajszállító tartályhajó 12 fős indiai legénységének tagjai közül - közölte tegnap az indiai külügyminisztérium.

Az iráni hatóságok július 14-én tartóztatták fel a Hormuzi-öbölben a Riah nevű nyersolajszállító hajót. Teherán azzal vádolta a legénységet, hogy csempészett kőolajat szállít. Irán, illetve Nagy-Britannia és az Egyesült Államok között egyre feszültebb a viszony a közelmúltban a Hormuzi-szorosban történt tengeri incidensek miatt.

" ["post_title"]=> string(76) "Irán elengedte a feltartóztatott panamai tankhajó több indiai matrózát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "iran-elengedte-a-feltartoztatott-panamai-tankhajo-tobb-indiai-matrozat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-27 11:36:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-27 09:36:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375416" ["menu_order"]=> int(16786) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3011 (24) { ["ID"]=> int(372897) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2019-05-01 14:30:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-05-01 12:30:48" ["post_content"]=> string(660) "

Mai adásunk május elsejei egyórás különkiadás, amelyben beszámolunk a munka ünnepének hátteréről, régi május elsejékre emlékezünk vissza Székely Ervinnel, ismert tömegdalokat játszunk le, de Bernád Ilona néprajzi szakíróval utánajárunk annak is, hogy milyen népszokások kapcsolódnak ehhez a naphoz.

Hallgassa meg a műsort!

" ["post_title"]=> string(29) "Május elsejei különkiadás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "majus-elsejei-kulonkiadas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-18 10:09:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-18 08:09:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372897" ["menu_order"]=> int(16787) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3012 (24) { ["ID"]=> int(375414) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-27 11:35:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-27 09:35:37" ["post_content"]=> string(1526) "

Az elektronikus cigaretta kétségkívül káros az egészségre, és szabályozni kell használatát - olvasható az Egészségügyi Világszervezet (WHO) frissen közzétett jelentésében, amely egyben nem tanácsolja az e-cigarettát azoknak, akik le akarnak szokni a dohányzásról.

A világszervezet hetedik jelentése "a globális dohányzási járványról" kiemeli, hogy az elektromos cigaretták és a hevített dohánytermékek nem segítik a daganatos betegségek elleni harcot. Egyben felhívja a dohányzók és a kormányok figyelmét arra, hogy ne bízzanak a dohányvállalatok állításaiban. Vinayak Prasad, a WHO programmenedzsere a jelentés Rio de Janeiró-i bemutatásakor hangoztatta, hogy az új termékek fejlesztésének egyedüli célja, hogy a dohánycégek kiterjeszthessék piacaikat. Egyre több bizonyíték van arra, hogy a nikotin káros mind a hagyományos cigaretta, mind az e-cigaretta szívása esetében - közölte. Nincs semmi bizonyíték arra, hogy az e-cigaretták biztonságosabbak.

Több tanulmány mutatta ki az elmúlt hónapokban az elektromos cigaretta káros hatását, azt, hogy az e-cigarettát szívóknál gyakoribbak a szívbetegségek, mint az eszközt nem használók körében, és szívása károsíthatja az agy működése számára fontos őssejteket.

" ["post_title"]=> string(51) "WHO: Az elektromos cigaretta káros az egészségre" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "who-az-elektromos-cigaretta-karos-az-egeszsegre" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-27 11:35:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-27 09:35:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375414" ["menu_order"]=> int(16788) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3013 (24) { ["ID"]=> int(372894) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-24 14:30:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-24 12:30:59" ["post_content"]=> string(1323) "

A fokozódó városiasodással folyamatosan csökken a természetes- és természetközeli élőhelyek kiterjedése, és növekszik a városi élőhelyek aránya. Milyen növények, milyen élőhelyeken találhatók meg városainkban, honnan jönnek, hogyan érzik itt magukat? Milyen szerepük van a városokban élő növényeknek a természetvédelem, műemlékvédelem, állagvédelem, a városi emberek élete és egészsége szempontjából? Ezekkel az időszerű kérdésekkel foglalkozott Barina Zoltán, a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárának főmuzeológusa által - április közepén - tartott előadás, amelyet az EME Természettudományi Szakosztálya szervezett. A jeles tudós a Kolozsváron 20-ik alkalommal megrendezett Biológus-Napok során is előadást tartott,  A magyar botanika sikere, Albánia flórájának feltárása címmel. Ezt követően sikerült mikrofonvégre kapni őt, aki mindkét témában nyilatkozott László Tibornak

Hallgassa meg a műsort!

" ["post_title"]=> string(41) "Beszélgetés Barina Zoltán botanikussal" ["post_excerpt"]=> string(156) "A Natúra Stúdió mai adásában Barina Zoltánnal, a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárának főmúzeológusával László Tibor beszélget." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "beszelgetes-barina-zoltan-botanikussal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-18 09:43:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-18 07:43:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372894" ["menu_order"]=> int(16789) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3014 (24) { ["ID"]=> int(375412) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-27 11:35:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-27 09:35:01" ["post_content"]=> string(563) "

Legalább nyolcan életüket vesztették és hatvanan megsérültek mára virradóra a Fülöp-szigetek északi részén található Batan-szigeteket megrázó 5,4-es erősségű földmozgásban és több utórengésben, amelyek közül a legnagyobb 5,9-es erősségű volt - közölte a helyi katasztrófavédelmi hatóság.

A hatóságok szerint a földmozgások nem váltottak ki szökőárveszélyt. (MTI)

" ["post_title"]=> string(69) "Erős földrengések rázták meg a Fülöp-szigetek északi részét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "eros-foldrengesek-raztak-meg-a-fulop-szigetek-eszaki-reszet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-27 11:35:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-27 09:35:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375412" ["menu_order"]=> int(16790) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3015 (24) { ["ID"]=> int(375366) ["post_author"]=> string(3) "165" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-26 14:30:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-26 12:30:43" ["post_content"]=> string(808) "

A műsor témái: Nevesítette elnökjelöltjét a Szociáldemokrata Párt. Elképzelhető, hogy már az idén eltörlik Szaud Arábiában azt a rendelkezést, mely szerint a nők csak férfi „védelmezőik” beleegyezésével és kíséretében hagyhatják el az országot. A tervezett intézkedés ugyanakkor éles vitákat váltott ki az iszlám országban. Parlamenti képviselet nélkül maradt az ukrajnai magyarság a vasárnap lezajlott előrehozott választások után. A románok viszont Gheorghe Mazurașu révén ott lesznek a kijevi törvényhozásban.

" ["post_title"]=> string(17) "2019. július 26." ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(14) "2019-julius-26" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-25 12:00:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-25 10:00:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375366" ["menu_order"]=> int(16792) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3016 (24) { ["ID"]=> int(372887) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-17 14:37:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-17 12:37:14" ["post_content"]=> string(1823) "

Klaus Johannis államfő megkapta ma a parlament támogatását az igazságügyi népszavazáshoz – tájékoztat az Agerpres hírügynökség. A referendum során az államfő egyrészt a korrupciós tettek miatt elítéltek közkegyelemben vagy amnesztiában részesítésének megtiltásával, másrészt a büntetőjog sürgősségi kormányrendelettel való módosításának megtiltásával kapcsolatban kéri ki a lakosság véleményét.

Az elnök referendum kiírására vonatkozó kérelméről ma kétszer szavazott a parlament két házának együttes plénuma: a parlament által elfogadott tervezet első szövege tartalmazta az alkotmánybírósági és velencei bizottsági ajánlásokat. Így az állt benne, hogy a népszavazáson feltett kérdésekkel az elnök tartsa tiszteletben Románia Alkotmányát és a Velencei Bizottság referendumszervezésre vonatkozó ajánlásait, amelyek szerint a megválaszolásra kiírt kérdések nem sérthetik a nemzetközi jogot és az Európai Tanács alapelveit, mint amilyen a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság.

Az újbóli szavazást Florin Iordache képviselőházi alelnök kérte, és a határozat új szövegéből kivették az államfőhöz címzett javaslatokat. A tervezet módosított változatát 218 támogató, 11 ellenszavazattal és három tartózkodás mellett fogadta el a parlament két házának együttes plénuma. A második szavazással elfogadott változat értelmében a parlament pozitívan véleményezi a nemzeti jelentőségű kérdésekben kiírandó népszavazásra vonatkozó államelnöki kezdeményezést.

" ["post_title"]=> string(44) "Johannis megkapta a parlament támogatását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "johannis-megkapta-a-parlament-tamogatasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-17 14:37:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-17 12:37:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372887" ["menu_order"]=> int(16793) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3017 (24) { ["ID"]=> int(372885) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-17 14:34:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-17 12:34:53" ["post_content"]=> string(1341) "

Alkotmányellenesnek tartja, ezért megtámadta a közigazgatási bíróságon a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum létrehozását Marius Pașcan Maros megyei parlamenti képviselő – tájékoztat a maszol.ro portál.

A Népi Mozgalom Pártjának ügyvezető elnöke közleményében hangsúlyozta: elfogadhatatlannak tartja, hogy míg a többségi, román közösség be kell tartsa a 1/2011-es törvényt, addig ez „fakultatív” lehet, sőt „áthágható miniszteri rendelettel és parlamenti ravaszsággal”.

Az ellenzéki politikus szerint a kormányzó PSD-ALDE, valamint az RMDSZ bűnrészességéről van szó, akik Budapest és Orbán Viktor nyomásának tettek eleget, amikor létrehozták Marosvásárhelyen a Római Katolikus Teológiai Líceumot.

A Népi Mozgalom Pártja a marosvásárhelyi Unirea Nemzeti Kollégium és annak szülői közösségével, valamint a Dan Tanasă által vezetett Méltóságért Európában Polgári Egyesülettel közösen pereli be a tanügyminisztériumot és a II. Rákóczi Ferenc Teológiai Líceumot.

" ["post_title"]=> string(95) "Megtámadta a bíróságon a marosvásárhelyi katolikus líceum létrehozását Marius Pașcan" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(84) "megtamadta-a-birosagon-a-marosvasarhelyi-katolikus-liceum-letrehozasat-marius-pascan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-17 14:34:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-17 12:34:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372885" ["menu_order"]=> int(16795) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3064 (24) { ["ID"]=> int(372905) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-18 14:03:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-18 12:03:49" ["post_content"]=> string(0) "" ["post_title"]=> string(41) "Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "kellemes-husveti-unnepeket-kivanunk-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-18 14:04:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-18 12:04:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372905" ["menu_order"]=> int(16781) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(31311) ["max_num_pages"]=> int(2610) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "40ac1859d5a11f23bfa0e255c1d993cb" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }