A külföldön munkát vállaló szülők 40 százaléka nem utazik haza a téli ünnepekre. Romániában hivatalosan mintegy 74 ezer olyan gyerek van, akinek egyik vagy mindkét szülője külföldön dolgozik.

Több mint 21 ezer gyereknek a családfenntartó szülője, illetve mindkét szülője külföldön tartózkodik. A szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy milyen traumákat élnek meg ezek a gyerekek. A szülők vagy a törvényes képviselő hiánya miatt megtörténhet, hogy ezek a gyerekek nem jutnak hozzá megfelelően az egészségügyi, oktatási és szociális szolgáltatásokhoz. A törvényes képviselő beleegyezésének hiányában például nem lehet orvosi kivizsgálásnak és beavatkozásnak alávetni a gyerekeket, nem írhatók be az iskolába, nem tudnak ösztöndíjat igényelni, kirándulni, tantárgyversenyeken vagy sportversenyeken részt venni – figyelmeztetnek a szakértők. A Romániai Mentsétek meg a gyermekeket szervezet a Családügyi minisztériummal, valamint a Gyermekjogvédelmi és örökbefogadási országos hatósággal közösen indít kampányt azoknak a szülőknek akik külföldön dolgoznak és azoknak, akik ezek kiskorú gyerekeiről gondoskodnak.