A Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsának Kultúr-Kültér címet viselő nagysikerű szabadtéri rendezvénysorozata kistestvérrel gyarapodik: 2022. június 7-én…
Continue Reading

A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
" ["post_title"]=> string(54) "Hangsúlyosabb jelenlétre van szüksége Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hangsulyosabb-jelenletre-van-szuksege-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-05 14:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470037" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3451 (24) { ["ID"]=> int(470047) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-05 14:22:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:22:44" ["post_content"]=> string(1116) "A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsának Kultúr-Kültér címet viselő nagysikerű szabadtéri rendezvénysorozata kistestvérrel gyarapodik: 2022. június 7-én…
Continue Reading
Az Adótörvénykönyv módosításáról tárgyalnak a kormánykoalíció vezetői. A javaslatok az adók jobb begyűjtését célozzák, ami több pénzt hozna az államkasszába.
(tovább…) Continue ReadingA Greenpeace is támogatja a napelemek felszerelését az ingatlanokra. A környezetvédő szervezet szerint amennyiben minden romániai közintézményen napelemek lennének, ezek előállítanák az intézményeknek szükséges energia mennyiséget.
(tovább…) Continue ReadingTöbb kétoldalú megállapodást írt alá nemrégiben Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter román kollégájával, Bogdan Aurescval. Az egyezmények között szerepel két új határátkelőhely megnyitása is, amire már régóta várnak a határ két oldalán élő közösségek.
(tovább…) Continue Reading
Megkezdődik ma a nyári szünidő a diákoknak – közölte az Oktatásügyi Minisztérium. Két kivétel van, a líceumi végzős osztályokban már…
Continue ReadingAz elmúlt 24 órában 389 új koronavírusos fertőzöttet azonosítottak, 48-cal többet, mint tegnap, majdnem 12 ezer teszt elvégzése nyomán –…
Continue Reading
Forradalmasíthatja a kötelező autóbiztosítás piacát az a készülő jogszabály, amely kötelezővé tenné a jelenleg feláras opcióként választható közvetlen kárrendezést. A…
Continue ReadingA műsor témái:
Continue ReadingA víz- és csatornahálózatra első alkalommal csatlakozóknak az Országos Helyreállítási és Rezilienciaépítési Terv keretében nyújtott támogatásról és az elmúlt két hónapban lebonyolított Tiszta Romániát! elnevezésű kampány eredményeiről számolt be délelőtti sajtótájékoztatóján Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.
(tovább…) Continue Reading
A Bukaresti Kilencek – Bulgária, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia és Szlovákia – államfői tanácskoznak pénteken a Cotroceni-palotában.
(tovább…) Continue ReadingAz elmúlt 24 órában 620 új fertőzöttet azonosítottak, a legtöbbet, 185-öt Bukarestben. Országszerte 10 743 tesztet végeztek, ebből 4751 gyorsteszt volt. A halálos áldozatok száma 68 – közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport.
(tovább…) Continue Reading
Teljes körű hozzáférést sürgetett az ukrán és az orosz hadifoglyokhoz a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) tegnap Genfben.
Continue ReadingA Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsának Kultúr-Kültér címet viselő nagysikerű szabadtéri rendezvénysorozata kistestvérrel gyarapodik: 2022. június 7-én indul a Kultúr-Suli elnevezésű projekt, amelyről Mágori István projektmenedzser beszélt híradónknak.
Az Adótörvénykönyv módosításáról tárgyalnak a kormánykoalíció vezetői. A javaslatok az adók jobb begyűjtését célozzák, ami több pénzt hozna az államkasszába.
A pártvezetők tanácskozásán szóba kerül a szolidaritási illeték bevezetése is, amely a nagy jövedelmű költségvetési alkalmazottakra és a külön nyugdíjban részesülőkre is vonatkozna. Ugyanakkor elemzik a jövedéki adó emelését a dohányipari termékek esetében és a hozzáadottérték-adó növelését a cukrot tartalmazó termékeknél.
" ["post_title"]=> string(23) "Koalíciós egyeztetés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "koalicios-egyeztetes" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-10 15:14:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-10 12:14:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415825" ["menu_order"]=> int(18229) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3716 (24) { ["ID"]=> int(415823) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-10 15:12:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-10 12:12:37" ["post_content"]=> string(1107) "A Greenpeace is támogatja a napelemek felszerelését az ingatlanokra. A környezetvédő szervezet szerint amennyiben minden romániai közintézményen napelemek lennének, ezek előállítanák az intézményeknek szükséges energia mennyiséget.
Ugyanakkor csökkenthetné az orosz gáz válsága által okozott drágulást - mondta Marian Mândru, a Greenpeace tanulmányának koordinátora. Hozzátette, vannak olyan városok is, amelyekben a szükségesnél kétszer nagyobb mennyiségű villamos energia állítható elő napelemek segítségével. A gondolat nem új, az Európai Bizottságnak már volt ilyan kezdeményezése és 2027-et jelölte meg az új és régi középületek, valamint kereskedelmi ingatlanok ellátására napelemekkel. Az Európai Unió célkitűzése 40-ről 45 százalékra emelni az újrahasznosítható forrásokból előállított energia arányát és ennek ösztönzésére finanszírozást is biztosít.
" ["post_title"]=> string(16) "Jók a napelemek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(15) "jok-a-napelemek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-10 15:12:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-10 12:12:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415823" ["menu_order"]=> int(18230) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3722 (24) { ["ID"]=> int(402135) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-10 16:46:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-10 13:46:50" ["post_content"]=> string(1519) "Több kétoldalú megállapodást írt alá nemrégiben Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter román kollégájával, Bogdan Aurescval. Az egyezmények között szerepel két új határátkelőhely megnyitása is, amire már régóta várnak a határ két oldalán élő közösségek.
Európai uniós támogatásból tíz határkeresztező utat építettek meg, vagy újítottak fel 2013-ig, de Románia schengeni csatlakozásának késése miatt ezeken nem indulhatott be a forgalom. 2017 februárjától ideiglenesen, hétvégenként néhány órára használhatók voltak ezek az utak, de határ menti térségben élő, az ingázók, a mezőgazdasági vállalkozók, türelmetlenül várták az állandósításukat. A múlt heti megállapodás értelmében az Arad megyei Kisvarjas és Ottlaka, illetve a Békés megyei Dombegyház és Elek között ősztől megnyitják a határátkelőket, amelyek a hét minden napján, napközben üzemelnek majd – mondta Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki a román küldöttség tagjaként vett részt a találkozón.
Megkezdődik ma a nyári szünidő a diákoknak - közölte az Oktatásügyi Minisztérium. Két kivétel van, a líceumi végzős osztályokban már május 27-én, a nyolcadikosoknak pedig június 3-án befejeződött a tanítás. A következő tanév szeptember 5-én kezdődik, 36 hétig lesz tanítás, öt modult vezetnek be, amelyeket öt vakáció választ el egymástól.
" ["post_title"]=> string(9) "Vakáció" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(9) "vakacio-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-10 15:11:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-10 12:11:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415821" ["menu_order"]=> int(18233) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3734 (24) { ["ID"]=> int(415818) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-10 15:10:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-10 12:10:27" ["post_content"]=> string(524) "Az elmúlt 24 órában 389 új koronavírusos fertőzöttet azonosítottak, 48-cal többet, mint tegnap, majdnem 12 ezer teszt elvégzése nyomán - közölte az Egészségügyi Minisztérium. Kórházban ápolnak 456 beteget, 22-vel többet, mint tegnap. Az intenzív ellátásra szorulók száma is öttel nőtt csütörtökhöz képest és jelenleg 53. A kórházakban lévők közül 41 kiskorú. A halálos áldozatok száma 4-gyel nőtt, ebből két eset korábbi.
" ["post_title"]=> string(47) "Valamivel több az új fertőzött, mint tegnap" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "valamivel-tobb-az-uj-fertozott-mint-tegnap" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-10 15:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-10 12:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415818" ["menu_order"]=> int(18234) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3735 (24) { ["ID"]=> int(402132) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-10 16:15:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-10 13:15:30" ["post_content"]=> string(898) "Forradalmasíthatja a kötelező autóbiztosítás piacát az a készülő jogszabály, amely kötelezővé tenné a jelenleg feláras opcióként választható közvetlen kárrendezést. A módosítás következményeként a jövőben mindenki magának választana biztosítót – jelenleg gyakorlatilag a károsultnak választ –, ugyanakkor kiegyenlítődik a biztosítási piac, megszűnik a két piacvezető cég domináns pozíciója – legalábbis ezt reméli a szabályozást előkészítő Biztosítási Felügyelet. Birtalan József vezetőtanácsi taggal beszélgettünk a jogszabálytervezet előnyeiről és esetleges buktatóiról.
A műsor témái:
A víz- és csatornahálózatra első alkalommal csatlakozóknak az Országos Helyreállítási és Rezilienciaépítési Terv keretében nyújtott támogatásról és az elmúlt két hónapban lebonyolított Tiszta Romániát! elnevezésű kampány eredményeiről számolt be délelőtti sajtótájékoztatóján Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.
168 millió euró finanszírozást biztosítanak a nehéz helyzetben lévő családok támogatására – hangsúlyozta a tárcavezető.
A Tiszta Romániát kampányról Tánczos Barna elmondta.
A Bukaresti Kilencek - Bulgária, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia és Szlovákia - államfői tanácskoznak pénteken a Cotroceni-palotában.
A csúcstalálkozó házigazdája a B9 két kezdeményezője, Klaus Iohannis román és Andrzej Duda lengyel elnök. Az értekezletbe online kapcsolódik be Jens Stoltenberg NATO-főtitkár. Stoltenbergnek egészségügyi problémák miatt kellett lemondani a németországi és romániai eseményekre szóló meghívásait.
A találkozó napirendjén szerepel a 2022. június 28-30. között Madridban tartandó NATO-csúcstalálkozó legfontosabb döntéseinek előkészítése, különös tekintettel az Ukrajna elleni orosz katonai agresszió következményeire és a NATO erre adott válaszlépéseire. Klaus Iohannis szorgalmazni fogja az elrettentő és védelmi pozíció kiegyensúlyozott és egységes megerősítését a keleti szárnyon, a Balti-tengertől a Fekete-tengerig. A Bukaresti Kilencek megalakulását Klaus Iohannis román és Andrzej Duda lengyel államelnök kezdeményezte, az első csúcstalálkozóra 2015 novemberében került sor Bukarestben.
" ["post_title"]=> string(42) "B9 csúcstalálkozó a román fővárosban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "b9-csucstalalkozo-a-roman-fovarosban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-10 14:56:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-10 11:56:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415806" ["menu_order"]=> int(18238) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(402128) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-10 13:21:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-10 10:21:36" ["post_content"]=> string(623) "Az elmúlt 24 órában 620 új fertőzöttet azonosítottak, a legtöbbet, 185-öt Bukarestben. Országszerte 10 743 tesztet végeztek, ebből 4751 gyorsteszt volt. A halálos áldozatok száma 68 - közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport.
Jelenleg kórházban ápolnak 6525 személyt, ebből 962-őt az intenzív osztályon. A fertőzöttségi szint már csak Bukarestben és Kolozs megyében van 1,5 ezrelék fölött, az országos átlag pedig 1,07 ezrelék.
" ["post_title"]=> string(42) "GCS: 620 új eset és 68 halálos áldozat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "gcs-620-uj-eset-es-68-halalos-aldozat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-10 13:21:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-10 10:21:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402128" ["menu_order"]=> int(18239) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3700 (24) { ["ID"]=> int(422971) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-19 14:12:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-19 12:12:35" ["post_content"]=> string(1117) "Teljes körű hozzáférést sürgetett az ukrán és az orosz hadifoglyokhoz a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) tegnap Genfben, nehezményezve, hogy a nemzetközi jog által garantált humanitárius látogatások "nem az elvárásoknak megfelelően működnek".
Mirjana Spoljaric, a bizottság elnöke az orosz külügyi tárca közleménye szerint január 20-án tervez találkozót Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. A bizottságnak jelenleg mintegy 600 munkatársa dolgozik Ukrajnában. "Az ICRC mindkét fél hadifoglyait látogatja, mindazonáltal haladéktalanul teljes körű, akadálytalan, rendszeres hozzáférést szorgalmaz mindegyikőjükhöz, bárhol is tartsák őket fogva" - hangsúlyozta állásfoglalásában a segélyszervezet. A segélyszervezet ellenőrzi a fogva tartás körülményeit és a bánásmódot, elősegíti a kapcsolattartást a családokkal, ezenfelül takarókat, meleg ruházatot, tisztálkodási cikkeket, illetve könyveket is biztosít a raboknak.
" ["post_title"]=> string(53) "Teljes körű hozzáférést sürget a vöröskereszt" ["post_excerpt"]=> string(141) "Teljes körű hozzáférést sürgetett az ukrán és az orosz hadifoglyokhoz a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) tegnap Genfben." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "teljes-koru-hozzaferest-surget-a-voroskereszt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-19 14:12:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-19 12:12:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=422971" ["menu_order"]=> int(18240) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3715 (24) { ["ID"]=> int(415827) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-11 08:35:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-11 05:35:25" ["post_content"]=> string(548) "A Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsának Kultúr-Kültér címet viselő nagysikerű szabadtéri rendezvénysorozata kistestvérrel gyarapodik: 2022. június 7-én indul a Kultúr-Suli elnevezésű projekt, amelyről Mágori István projektmenedzser beszélt híradónknak.