Áprilisban 6443 lej volt a bruttó átlagbér, 42 lejjel magasabb, mint márciusban, a nettó átlagbér pedig 3967 lej, ami 30 lejjel magasabb az előző hónaphoz képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból.
(tovább…) Continue Reading

A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
" ["post_title"]=> string(54) "Hangsúlyosabb jelenlétre van szüksége Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hangsulyosabb-jelenletre-van-szuksege-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-05 14:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470037" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3768 (24) { ["ID"]=> int(470047) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-05 14:22:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:22:44" ["post_content"]=> string(1116) "A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
Áprilisban 6443 lej volt a bruttó átlagbér, 42 lejjel magasabb, mint márciusban, a nettó átlagbér pedig 3967 lej, ami 30 lejjel magasabb az előző hónaphoz képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból.
(tovább…) Continue Reading
Romániában májusban 14,5 százalék volt az éves inflációs ráta az áprilisi 13,8 százalék után – közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
(tovább…) Continue Reading
Nagy népszerűségnek örvendtek a hétvégén szervezett oltási maratonok országszerte. Több mint 100 ezer személyt immunizáltak 24 óra alatt, nagy részük az első dózist kapta meg a koronavírus elleni vakcinából.
(tovább…) Continue Reading
A nyugati szövetségesek holnap a németországi Ramstein légitámaszponton találkoznak, a tárgyalások középpontjában az áll, hogy Berlin engedélyezi-e Leopard 2 harckocsik szállítását Kijevbe.
Continue ReadingA lakásbiztosítás után tavaly kifizetett legnagyobb kártérítés meghaladta a 4 millió lejt – közölte a Romániai Biztosítók és Viszontbiztosítók Országos Szövetsége.
(tovább…) Continue Reading
Ma az utolsó nap, amikor a gazdák kérhetik az idei évre szóló mezőgazdasági támogatásokat – figyelmeztet a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség.
(tovább…) Continue ReadingAz Észak-Atlanti Szövetség kilenc kelet-európai tagállamának vezetőjével tárgyal ma Klaus Iohannis államfő a Fekete-tengeri fenyegetettség növekedése miatt.
(tovább…) Continue ReadingPutyin rámutatott, hogy Oroszország nem tudott nem reagálni az Ukrajnában 2014 óta zajló eseményekre.
Continue ReadingIon Iliescu volt román államfõ forradalmárigazolványának visszavonását kezdeményezte a közigazgatási bíróságon a kommunista rendszer ellen harcolók érdemeinek elismerésével foglalkozó államtitkárság.…
Continue ReadingA román hatóság leállíttatta a Csíki Csipsz 33 termékének a gyártását és forgalmazását, mert a csomagoláson a gyártó címénél Székelyföld szerepel Románia helyett – közölte Facebook-oldalán a gyártó, a csíkszentsimoni Pityóka Gyár Srl.
(tovább…) Continue ReadingBrüsszelben tárgyal ezen a héten Florin Cîțu miniszterelnök, ahol az Országos Helyreállítási és Reziliencia Tervbe foglalt legújabb projekteket ismerteti.
(tovább…) Continue ReadingJacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök ma váratlanul bejelentette, hogy öt és fél év után lemond, február 7-én távozik miniszterelnöki székéből.
Continue ReadingÁprilisban 6443 lej volt a bruttó átlagbér, 42 lejjel magasabb, mint márciusban, a nettó átlagbér pedig 3967 lej, ami 30 lejjel magasabb az előző hónaphoz képest - derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból.
A legmagasabb nettó átlagkeresetet az információtechnológiai szolgáltatások területén regisztrálták, a legalacsonyabbat pedig a vendéglátásban. A fogyasztói árak alakulásához viszonyítva a reálkeresetek indexe 2022 áprilisában 97,9%-on állt 2021 áprilisához képest.
" ["post_title"]=> string(45) "Nőttek a bérek, csökkent a reáljövedelem" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "nottek-a-berek-csokkent-a-realjovedelem" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-10 14:50:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-10 11:50:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415804" ["menu_order"]=> int(18241) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3744 (24) { ["ID"]=> int(415802) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-10 14:49:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-10 11:49:07" ["post_content"]=> string(1134) "Romániában májusban 14,5 százalék volt az éves inflációs ráta az áprilisi 13,8 százalék után - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
Éves összehasonlításban a nem élelmiszerek drágultak leginkább, 17,18 százalékkal, az élelmiszerek 14,25 százalékkal kerültek többe, míg a szolgáltatások fogyasztói ára 7,47 százalékkal emelkedett. Decemberhez képest 9,15 volt a fogyasztói árindex, áprilishoz mérten 1,18 százalékkal nőtt az infláció májusban. A Nemzeti Bank igazgatótanácsa május eleji monetáris politikai ülésén 75 bázisponttal, 3,75 százalékra emelte az alapkamatot. A központi bank ugyanakkor jelentősen növelte az inflációra vonatkozó korábbi prognózisát, így az idei év végén 12,5 százalékos fogyasztói árindexre számít a februárban várt 9,6 százalékkal szemben. 2023 végén 6,7 százalék inflációra számítanak, míg februárban 3,2 százalékot prognosztizáltak.
" ["post_title"]=> string(23) "Szárnyal az infláció" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "szarnyal-az-inflacio" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-10 14:49:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-10 11:49:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415802" ["menu_order"]=> int(18242) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3696 (24) { ["ID"]=> int(402126) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-10 12:51:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-10 09:51:53" ["post_content"]=> string(950) "Nagy népszerűségnek örvendtek a hétvégén szervezett oltási maratonok országszerte. Több mint 100 ezer személyt immunizáltak 24 óra alatt, nagy részük az első dózist kapta meg a koronavírus elleni vakcinából.
Az oltási kampány kezdete óta 3.629.484 személyt oltottak be, közülük 2.366.308-an már a második dózist is megkapták. Ugyanakkor az egészségügyi miniszter szerint kevés az esélye, hogy a júniusi céldátumig ötmillió személyt immunizáljanak. Ioana Mihăilă hangsúlyozta azonban, hogy szinte biztos, hogy addig ötmillió személy legalább az első adag vakcinát megkaphatja. A tárcavezető szerint mindenképpen örvendetes, hogy a járványgörbe csökkenni kezdett és enyhült a nyomás a kórházakon, illetve az intenzív osztályokon.
" ["post_title"]=> string(52) "Nem lesz meg az 5 millió beoltott a hónap végére" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "nem-lesz-meg-az-5-millio-beoltott-a-honap-vegere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-10 12:51:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-10 09:51:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402126" ["menu_order"]=> int(18243) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(422973) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-19 14:15:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-19 12:15:12" ["post_content"]=> string(714) "Ukrajna mai is kérte a nyugati szövetségeseket, hogy küldjenek harckocsikat és légvédelmi eszközöket Kijevbe - erről Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője írt az üzenetküldő Telegramon. Kijelentette, hogy ukrán életekkel fizetnek a fronton a külföldi fővárosokban folyó tárgyalások lassúsága miatt.
A nyugati szövetségesek holnap a németországi Ramstein légitámaszponton találkoznak, a tárgyalások középpontjában az áll, hogy Berlin engedélyezi-e Leopard 2 harckocsik szállítását Kijevbe.
A lakásbiztosítás után tavaly kifizetett legnagyobb kártérítés meghaladta a 4 millió lejt - közölte a Romániai Biztosítók és Viszontbiztosítók Országos Szövetsége.
A kifizetés egy több lakást érintő csőtörést követően történt. A második legnagyobb kártérítést, több mint 3 millió lejt tűzvész miatt fizették ki. Ugyanakkor az időjárás okozta károkra összesen 1,5 millió lej kártérítést folyósított a romániai biztosítók az elmúlt évben. Ez utóbbi kártérítést nem fedezi a kötelező lakásbiztosítás. Jelenleg a lakások csupán 20 százaléka rendelkezik fakultatív biztosítással.
" ["post_title"]=> string(55) "A lakások egyötödének van fakultatív biztosítása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "a-lakasok-egyotodenek-van-fakultativ-biztositasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-10 14:40:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-10 11:40:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415799" ["menu_order"]=> int(18245) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3728 (24) { ["ID"]=> int(415797) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-10 14:37:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-10 11:37:52" ["post_content"]=> string(977) "Ma az utolsó nap, amikor a gazdák kérhetik az idei évre szóló mezőgazdasági támogatásokat - figyelmeztet a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség.
A hónap második felében jár le a határidő az erdősítésre, szőlészetekre és méhészetre fordított beruházási kérelmek benyújtásának határideje. Az ügynökség megyei kirendeltségei a nagygazdák, a helyi irodák pedig a kisgazdák kérelmeit fogadják - közölték. A június 10-e után nem lehet kérelmet benyújtani, a kérelmező pedig elesik mindenféle támogatástól. Ugyancsak ma jár le a megművelt területekkel kapcsolatos nyilatkozat megváltoztatásának vagy kiegészítésének határideje. A június 11-e utáni módosításokat bejegyzik, de nem veszik figyelembe a 2022-es támogatások kiutalásánál.
" ["post_title"]=> string(48) "Holnaptól nincs támogatás a mezőgazdaságban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "holnaptol-nincs-tamogatas-a-mezogazdasagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-10 14:37:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-10 11:37:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415797" ["menu_order"]=> int(18246) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3727 (24) { ["ID"]=> int(402124) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-10 12:50:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-10 09:50:42" ["post_content"]=> string(734) "Az Észak-Atlanti Szövetség kilenc kelet-európai tagállamának vezetőjével tárgyal ma Klaus Iohannis államfő a Fekete-tengeri fenyegetettség növekedése miatt.
A videokonferencián részt vesz a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg is. Lengyelország elnöke, Andrej Duda fizikailag is jelen lesz, mivel hivatalos látogatáson van ma Bukarestben, Lengyelország és Románia közötti védelmi megállapodás megkötésének 100 éves évfordulója alkalmából. Klaus Iohannis és Andrej Duda védelmi kérdések mellett gazdasági együttműködésről is tárgyalnak.
" ["post_title"]=> string(30) "NATO tanácskozás Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "nato-tanacskozas-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-10 12:50:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-10 09:50:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402124" ["menu_order"]=> int(18247) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3720 (24) { ["ID"]=> int(422975) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-19 14:16:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-19 12:16:56" ["post_content"]=> string(1244) "A Donyec-medencében 2014 óta nem szűnnek a nagyszabású katonai műveletek, Oroszország fellépésének célja ezek befejezése volt - mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor Szentpéterváron a második világháború veteránjaival és túlélőkkel találkozott Leningrád náci ostromgyűrűje megtörésének 80. évfordulója alkalmából.
Putyin rámutatott, hogy Oroszország nem tudott nem reagálni az Ukrajnában 2014 óta zajló eseményekre. Megjegyezte, hogy Oroszország, nem akarva elrontani a nemzetközi kapcsolatokat, soha nem emlékeztetett arra, hogy Leningrád blokádjában számos európai ország katonái vállaltak részt, és követtek el bűncselekményt.
Putyin szerint Oroszországnak minden oka megvan arra, hogy a jelenlegi ukrán rendszert neonáci rezsimnek tekintse, és a fegyveres erők révén segítse azokat az embereket, akik az orosz kultúra részének, az orosz nyelv hordozójának tekintik magukat, azt éppúgy ápolják, mint a kultúrájukat és a hagyományaikat. Nem tehetjük meg, hogy nem védjük meg őket" – mondta.
" ["post_title"]=> string(53) "Putyin: A cél a 2014 óta zajló háború lezárása" ["post_excerpt"]=> string(108) "Putyin rámutatott, hogy Oroszország nem tudott nem reagálni az Ukrajnában 2014 óta zajló eseményekre." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "putyin-a-cel-a-2014-ota-zajlo-haboru-lezarasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-19 14:16:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-19 12:16:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=422975" ["menu_order"]=> int(18248) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3714 (24) { ["ID"]=> int(415795) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-10 14:36:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-10 11:36:32" ["post_content"]=> string(456) "Ion Iliescu volt román államfõ forradalmárigazolványának visszavonását kezdeményezte a közigazgatási bíróságon a kommunista rendszer ellen harcolók érdemeinek elismerésével foglalkozó államtitkárság. A csütörtökön nyilvánosságra került döntést a testület május 31-i ülésén fogadták el az 1989. december 21 elnevezésû forradalmáregyesület kezdeményezése nyomán.
" ["post_title"]=> string(43) "Visszavonták a forradalmár igazolványát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "visszavontak-a-forradalmar-igazolvanyat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-10 14:36:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-10 11:36:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415795" ["menu_order"]=> int(18249) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3717 (24) { ["ID"]=> int(415793) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-10 14:35:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-10 11:35:15" ["post_content"]=> string(828) "A román hatóság leállíttatta a Csíki Csipsz 33 termékének a gyártását és forgalmazását, mert a csomagoláson a gyártó címénél Székelyföld szerepel Románia helyett - közölte Facebook-oldalán a gyártó, a csíkszentsimoni Pityóka Gyár Srl.
Amint hozzátette: a hatóság a Csíki Sör Manufaktúrát is felszólította, hogy a Székelyföld megnevezést cserélje le Romániára a sörösüvegek címkéin. A hatóság a székelyföldi regionális szimbólumok és a magyar feliratok ellen indított pereirõl elhíresült Dan Tanasának, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) parlamenti képviselõjének a feljelentése nyomán járt el.
" ["post_title"]=> string(26) "Tiltás a csíki csipsznek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "tiltas-a-csiki-csipsznek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-10 14:35:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-10 11:35:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415793" ["menu_order"]=> int(18250) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3718 (24) { ["ID"]=> int(402122) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-10 12:49:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-10 09:49:44" ["post_content"]=> string(671) "Brüsszelben tárgyal ezen a héten Florin Cîțu miniszterelnök, ahol az Országos Helyreállítási és Reziliencia Tervbe foglalt legújabb projekteket ismerteti.
A legutóbbi tárgyalás óta a román kormány módosított az összegeken, 42 milliárd lejről az Európai Bizottság által meghatározott 29 milliárdra csökkentette a terv összértékét. Florin Cîțu hangsúlyozta, azon projekteket, amelyek kimaradtak, az országos költségvetésből vagy más uniós forrásokból fogják finanszírozni.
" ["post_title"]=> string(40) "Egyeztetés az újjáépítési tervről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "egyeztetes-az-ujjaepitesi-tervrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-10 12:49:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-10 09:49:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402122" ["menu_order"]=> int(18251) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3753 (24) { ["ID"]=> int(422981) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-19 14:20:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-19 12:20:47" ["post_content"]=> string(471) "Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök ma váratlanul bejelentette, hogy öt és fél év után lemond, február 7-én távozik miniszterelnöki székéből.
A 42 éves munkáspárti Ardern könnyeivel küzdve jelentette be, "kifogyott az üzemanyagból". Mint mondta: nehéz öt év van a háta mögött, ő is csak ember, és úgy érzi, félre kell állnia.
" ["post_title"]=> string(57) "Bejelentette lemondását az új-zélandi miniszterelnök" ["post_excerpt"]=> string(163) "Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök ma váratlanul bejelentette, hogy öt és fél év után lemond, február 7-én távozik miniszterelnöki székéből. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "bejelentette-lemondasat-az-uj-zelandi-miniszterelnok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-19 14:20:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-19 12:20:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=422981" ["menu_order"]=> int(18252) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(415804) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-10 14:50:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-10 11:50:25" ["post_content"]=> string(678) "Áprilisban 6443 lej volt a bruttó átlagbér, 42 lejjel magasabb, mint márciusban, a nettó átlagbér pedig 3967 lej, ami 30 lejjel magasabb az előző hónaphoz képest - derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból.
A legmagasabb nettó átlagkeresetet az információtechnológiai szolgáltatások területén regisztrálták, a legalacsonyabbat pedig a vendéglátásban. A fogyasztói árak alakulásához viszonyítva a reálkeresetek indexe 2022 áprilisában 97,9%-on állt 2021 áprilisához képest.
" ["post_title"]=> string(45) "Nőttek a bérek, csökkent a reáljövedelem" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "nottek-a-berek-csokkent-a-realjovedelem" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-10 14:50:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-10 11:50:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415804" ["menu_order"]=> int(18241) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40445) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "fbf9c85cdd7c0407a55148f8e2144a0a" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:9b6595f971a5cf9805b3ce58ccf73b5b" }