Az elemi és az általános iskolás diákok esetében bevezetik az értékelési standardokat, a tanárokat pedig arra ösztönzik, hogy alkalmazzák ezeket. A rendszer három teljesítményszintet különböztet meg: alapszintű, megszilárdított és haladó.
Az értékelési standardok nem váltják fel az osztályzatokat, céljuk azonban, hogy egységes alapra helyezzék az egyes osztályzatok odaítélésének szempontjait, függetlenül az oktatási intézménytől. Így például a 7-es osztályzat ugyanazt a tudásszintet jelezze az adott évfolyam bármely tanulója esetében, függetlenül attól, hogy melyik iskolába jár. A középiskolások számára is vannak újdonságok, az újítások azonban nagy valószínűséggel NEM érintik a felvételit. Az a rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy egyes líceumok saját, kiegészítő felvételi vizsgákat szervezzenek, a jövő héten kerül a parlament elé végszavazásra, elutasításra vonatkozó bizottsági jelentéssel.
Az új kormány megalakítására irányuló erőfeszítések egyelőre nem léptek ki az elmúlt hónapok patthelyzetéből, amely a Bolojan-kormány május 5-i bizalmatlansági indítvánnyal történt menesztése óta áll fenn.
Sorin Grindeanu, a szociáldemokraták elnöke, akit a párt miniszterelnök-jelöltként javasol, tegnap a közösségi oldalán azt közölte, hogy a PSD kész egy parlamenti többség létrehozására. Ugyanakkor szerinte nem annak kellene az elsődleges szempontnak lennie, hogy megvan-e a támogatáshoz szükséges parlamenti szavazatszám, hanem Románia gazdasági és társadalmi helyzetének.
A liberális európai parlamenti képviselő, Siegfried Mureșan – akit a PNL, az USR és az RMDSZ miniszterelnök-jelöltként támogat – Facebook-oldalán válaszolt a PSD vezetőjének. Azt állítja, hogy a nemzetgazdaság jobban működik a Szociáldemokrata Párt kormányzati részvétele nélkül, visszatérésük pedig nagyobb költségvetési hiányt, a közpénzek elpazarlását, valamint az ország nemzetközi hitelességének újbóli megkérdőjeleződését jelentené.
Az Országos Energiaszabályozó Hatóság Szabályozási Bizottsága több mint 1 gigawatt összteljesítményű villamosenergia-termelő és -tároló létesítményre adott ki telepítési engedélyeket és üzemeltetési licenceket.
George Niculescu, a hatóság vezetője azt mondta ez mérföldkő az intézmény történetében: az elfogadott engedélyek több mint 80 százaléka energiatárolási projektekre vonatkozik. Szerinte ez egyértelmű jelzés arról, milyen irányba fejlődik a román energiarendszer. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Románia és Bulgária közötti, akkumulátoros energiatárolás terén fennálló lemaradás gyorsan behozható, ehhez azonban fel kell gyorsítani a beurházásokat. Arra szólította fel az átviteli és elosztóhálózati üzemeltetőket, hogy a már elkészült projektek számára gyorsabban adják ki a hálózati csatlakozási tanúsítványokat.
Az elemi és az általános iskolás diákok esetében bevezetik az értékelési standardokat, a tanárokat pedig arra ösztönzik, hogy alkalmazzák ezeket. A rendszer három teljesítményszintet különböztet meg: alapszintű, megszilárdított és haladó.
Az értékelési standardok nem váltják fel az osztályzatokat, céljuk azonban, hogy egységes alapra helyezzék az egyes osztályzatok odaítélésének szempontjait, függetlenül az oktatási intézménytől. Így például a 7-es osztályzat ugyanazt a tudásszintet jelezze az adott évfolyam bármely tanulója esetében, függetlenül attól, hogy melyik iskolába jár. A középiskolások számára is vannak újdonságok, az újítások azonban nagy valószínűséggel NEM érintik a felvételit. Az a rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy egyes líceumok saját, kiegészítő felvételi vizsgákat szervezzenek, a jövő héten kerül a parlament elé végszavazásra, elutasításra vonatkozó bizottsági jelentéssel.
Nagyon jónak nevezte a gyermekvédelemmel kapcsolatos romániai jogi keretet Najat Maala M’jid, az ENSZ gyermekvédelmi főtitkárságának képviselője romániai látogatása végén. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a jogi normák életbe ültetése továbbra is „kihívást jelent”.
A nyers adatok szerint 6,5 százalékkal nõtt a román építõipari termelés az idei elsõ negyedévben a tavalyi év azonos idõszakhoz mérten – közölte a román országos statisztikai intézet.
Több, mint 40 ezer munkahelyet ajánlott a tegnapi állásbörzén résztvevő 2300 vállalat. Az Országos Foglalkoztatási Hivatal szerint a legtöbb alkalmazás…
Krasznahorkai Balázs első mozifilmje, a Hasadék főszerepéért Molnár Leventének ítélték a legjobb színész díját a Cinefantasy nemzetközi filmfesztiválon Brazíliában. Az április végén 11. alkalommal megrendezett brazíliai Cinefantasy nemzetközi filmfesztivál díjátadóját, illetve a seregszemlét, a járványhelyzet miatt online tartották. A Hasadék erős nemzetközi rajttal indul: világpremierje az 51. Goai Nemzetközi Filmfesztivál elsőfilmes versenyében volt januárban, majd a 25 éves jubileumi Szófiai Nemzetközi Filmfesztivál versenyében is bemutatták márciusban.
Magyarország az eddigi 1,8 millió dolláros finanszírozás után további kétmillió dollárral segíti harminc keresztény templom felújítását Libanonban – jelentette be ma Bejrútban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Decemberben adják át a Brăilában épülő dunai hidat, majdnem öt évvel a munkálatok megkezdése után – jelentette be a szállításügyi miniszter. Sorin Grindeanu hangsúlyozta, naprakészek a kifizetések és az építő cég behozza a jelenleg tapasztalható kicsi késést.
A Székely himnusz születésének centenáriuma alkalmából szervezett délelőtt tudományos konferenciát Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ. Az…
Ma, május 3-án kerül sor a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Biológia Szekciójának nyitóünnepségére Kolozsváron. A Biológia Szekciót a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség szervezi.
Megerősítette stratégiai védelmi együttműködését Japán és az Egyesült Államok, amikor Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Lloyd Austin védelmi miniszter Washingtonban fogadta tokiói hivatali partnereit.
Nagyon jónak nevezte a gyermekvédelemmel kapcsolatos romániai jogi keretet Najat Maala M'jid, az ENSZ gyermekvédelmi főtitkárságának képviselője romániai látogatása végén. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a jogi normák életbe ültetése továbbra is "kihívást jelent".
Elena Tudor, a gyermekjogvédelmi és örökbefogadási hatóság elnöke elmondta, az illetékes állami intézmények célja, hogy megakadályozzák "a gyermeknek a családi környezettől való elszakítását", és ennek érdekében szükség van azon jogszabály elfogadására, amelyet Románia az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalt.
A nyers adatok szerint 6,5 százalékkal nõtt a román építõipari termelés az idei elsõ negyedévben a tavalyi év azonos idõszakhoz mérten - közölte a román országos statisztikai intézet.
A szezonális és naptárhatással kiigazított növekedés 4,1 százalék volt. A növekedés fõleg a karbantartási és javítási munkálatok volumenének köszönhetõ, amely 15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A felújítások volumene 5,1 százalékkal, míg az új építéseké 4,1 százalékkal volt nagyobb. Az épületek típusa szerint a nem lakóépületeknél 18,3 százalékos, a lakóépületeknél 18 százalékos növekedést jegyeztek fel, ugyanakkor az ipari létesítményeknél 7 százalékos visszaesés volt. Tavaly 1,8 százalékkal csökkent a román építõipari termelés az elõzõ évihez mérten, miután 2020-ban 15,9 százalékkal, 2019-ben csaknem 28 százalékkal emelkedett éves összevetésben.
Új fejezet nyílik a magyar-román kapcsolatokban – így értékelte a magyar külügyminiszter és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke is, hogy tíz év után sikerült újraindítani a román-magyar kisebbségi vegyes bizottság munkáját. Bogdan Aurescu román külügyminiszter szerint is a két ország közötti kapcsolat újraindításának és fejlesztésének reményét hordozza az, hogy Iulia Matei államtitkár és Kalmár Ferenc miniszteri biztos aláírta a 2011-es bizottsági ülés jegyzőkönyvét.
2022-ben rekordszámú szervátültetést hajtottak végre Izraelben, 656-an nyertek új életet a beültetett szerveknek köszönhetően - jelentette be ma az ynet az Izraeli Országos Szervátültetési Központ összefoglalójára hivatkozva.
Az elmúlt évben a májátültetések száma a 2021-es nyolcvanhétről kilencvenkettőre, a tüdőátültetések száma ötvenötről hatvanegyre emelkedett, a tavalyelőtti huszonnégy helyett harminckét izraeli kapott új szívet, és hétszázötvenkilencen nyerték vissza szemük világát szaruhártya-átültetés révén. A családtagok élődonoros veseátültetéseinek száma ötvennyolcról százharmincháromra nőtt, miközben a rokoni kapcsolat nélküli, önzetlen adományok száma a 2021-es kétszáznegyvenkettőről tavaly száznyolcvanhatra csökkent.
Izraelben a lakosság egy része vallási okokból nem engedélyezi, hogy halála esetén szerveit felhasználhassák.
"
["post_title"]=>
string(59) "Rekordszámú szervátültetést hajtottak végre Izraelben"
["post_excerpt"]=>
string(118) "Izraelben a lakosság egy része vallási okokból nem engedélyezi, hogy halála esetén szerveit felhasználhassák."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(53) "rekordszamu-szervatultetest-hajtottak-vegre-izraelben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2023-01-12 13:38:45"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2023-01-12 11:38:45"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=422730"
["menu_order"]=>
int(16421)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3676 (24) {
["ID"]=>
int(415253)
["post_author"]=>
string(3) "232"
["post_date"]=>
string(19) "2022-05-21 09:16:14"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2022-05-21 06:16:14"
["post_content"]=>
string(497) "
Több, mint 40 ezer munkahelyet ajánlott a tegnapi állásbörzén résztvevő 2300 vállalat. Az Országos Foglalkoztatási Hivatal szerint a legtöbb alkalmazás Hunyad, Botosani, Neamt, Konstanca és Máramaros megyében volt. Összesen 634 személy talált magának munkát főként építkezésekben, vendéglőkben, élelmiszeriparban és a kereskedelemben. A munkáltatók további 10 ezer személyt választottak ki alkalmazás végett.
Romániai cég nyerte meg a Nagyvárad és Félixfürdő közötti új országút megépítésére kiírt versenytárgyalást. A 150 millió lej értékű, európai alapokból finanszírozott út 6 kilométer hosszú és Váradszentmárton terelőútja lesz a 76-os jelzésű országúton. A Bihar megyei tanács közlése szerint a munkálatok augusztusban kezdődhetnek és 2023 végére kell befejezzék.
Krasznahorkai Balázs első mozifilmje, a Hasadék főszerepéért Molnár Leventének ítélték a legjobb színész díját a Cinefantasy nemzetközi filmfesztiválon Brazíliában. Az április végén 11. alkalommal megrendezett brazíliai Cinefantasy nemzetközi filmfesztivál díjátadóját, illetve a seregszemlét, a járványhelyzet miatt online tartották. A Hasadék erős nemzetközi rajttal indul: világpremierje az 51. Goai Nemzetközi Filmfesztivál elsőfilmes versenyében volt januárban, majd a 25 éves jubileumi Szófiai Nemzetközi Filmfesztivál versenyében is bemutatták márciusban.
A Nemzeti Filmintézet támogatásával, az AGA Media és a Pipacs Film gyártásában készült Hasadék című film apa-fiú történet, magashegyi tájakon játszódó, a balladák hangulatát megidéző dráma. Az erdélyi származású magyar orvos, Bálint – Molnár Levente alakításában – az édesapja temetésére tér vissza Budapestről a Máramarosi-havasok közé, szülőfalujába. Hazatérése során találkozik a tizenhét évvel korábban elhagyott kamasz fiával, és rövidre tervezett utazása végzetes fordulatot vesz. A film a családi kötődés erejéről és ellentmondásosságáról, a bűn és bűnhődés végzetszerűségéről, az újrakezdés és megváltás lehetőségéről szól. A főszereplő Molnár Levente mellett a filmben Babai Dénes, Kovács Lajos, Orbán Levente, Lovas Rozi, Tzafetás Roland, valamint más magyarországi és határon túli színészek is játszanak. A Hasadék operatőre Réder György, producerei Reich Péter és Szántó Gábor. A forgatókönyvet Krasznahorkai Balázs rendező, valamint Lengyel Balázs és Lovas Balázs írta, a vágó Politzer Péter, a zeneszerző Fügedi László, a hangmester Zányi Tamás, a látványtervező Horgas Péter, a jelmeztervező pedig Sinkovics Judit volt. A Nemzeti Filmintézet támogatásával, az AGA Media és a Pipacs Film gyártásában készült Hasadék 2021-ben a Budapest Film forgalmazásában kerül a mozikba.
Molnár Leventét, aki korábban a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeként tevékenykedett tavaly az Apró mesék, illetve a Foglyok című filmekben nyújtott emlékezetes alakításáért díjazták a magyar filmkritikusok, a legjobb férfi epizódszereplő kategóriában.
Magyarország az eddigi 1,8 millió dolláros finanszírozás után további kétmillió dollárral segíti harminc keresztény templom felújítását Libanonban - jelentette be ma Bejrútban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Kiemelte: Magyarország és Libanon két, földrajzilag egymástól távol eső ország, de mégis egyformán érdekeltek abban, hogy Ukrajnában minél előbb béke legyen, és még azelőtt legyen béke, mielőtt elharapózna az élelmezési válság, amely újabb milliókat és tízmilliókat sarkallna hazájuk elhagyására.
"
["post_title"]=>
string(95) "Újabb kétmillió dollárral járul hozzá 30 libanoni templom felújításához Magyarország"
["post_excerpt"]=>
string(250) "Magyarország az eddigi 1,8 millió dolláros finanszírozás után további kétmillió dollárral segíti harminc keresztény templom felújítását Libanonban - jelentette be ma Bejrútban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(84) "ujabb-ketmillio-dollarral-jarul-hozza-30-libanoni-templom-felujitasahoz-magyarorszag"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2023-01-12 13:37:47"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2023-01-12 11:37:47"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=422728"
["menu_order"]=>
int(16425)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3672 (24) {
["ID"]=>
int(415249)
["post_author"]=>
string(3) "232"
["post_date"]=>
string(19) "2022-05-21 09:13:59"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2022-05-21 06:13:59"
["post_content"]=>
string(952) "
Decemberben adják át a Brăilában épülő dunai hidat, majdnem öt évvel a munkálatok megkezdése után - jelentette be a szállításügyi miniszter. Sorin Grindeanu hangsúlyozta, naprakészek a kifizetések és az építő cég behozza a jelenleg tapasztalható kicsi késést.
Ugyancsak idén adják át a Brăila és Măcin, illetve a Brăila és Tulcea közötti országutakat is. A jelenleg 63,1 százalékban elkészült brăilai dunai híd 2 kilométer hosszú, 200 méter magas és 31 méter széles, négy sávon lehet majd rajta közlekedni. Ez Románia legnagyobb, európai viszonylatban pedig a harmadik legnagyobb híd hosszúsága szempontjából. A munkálatok mintegy 500 millió euróba kerülnek, ez lévén a legdrágább építmény Románia 1989 utáni történetében.
A Székely himnusz születésének centenáriuma alkalmából szervezett délelőtt tudományos konferenciát Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ. Az eredetileg Kántáté címet viselő szöveg 1921-ben született, szerzője az erdélyi származású Csanády György, zenéjét dr. Mihalik Kálmán szerezte. A mű első nyilvános bemutatója 1922. május 22-én volt.
Ma, május 3-án kerül sor a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Biológia Szekciójának nyitóünnepségére Kolozsváron. A Biológia Szekciót a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség szervezi.
Kiemelkedő jelentőségű esemény ez, hiszen a kolozsvári egyetem második alkalommal látja vendégül az Országos Tudományos Diákköri Konferencia valamelyik szekcióját, azonban a Biológia Szekció először kerül sorra Magyarországon kívüli helyszínen, ráadásul online. A megnyitó romániai idő szerint 17 órakor kezdődik, élőben közvetítik a 35. OTDK Biológia szekciójának Facebook-oldalán illetve Youtube-csatornáján.
Megerősítette stratégiai védelmi együttműködését Japán és az Egyesült Államok, amikor Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Lloyd Austin védelmi miniszter Washingtonban fogadta tokiói hivatali partnereit.
"Egyetértünk abban, hogy Kína jelenti a legnagyobb stratégiai kihívást" - szögezte le az amerikai diplomácia vezetője, miután tárgyalt Hajasi Josimasza japán külügyminiszterrel. A két politikus közös sajtótájékoztatóján az amerikai külügyminiszter "melegen üdvözölte", hogy Japán új védelmi stratégiát jelentette be, és jelentősen növeli védelmi kiadásait. Megerősítette ugyanakkor, hogy a két ország közötti védelmi megállapodás hatályát a világűrre is kiterjesztették. Bármilyen, űrbéli incidens alapján is életbe léptethető a két ország közötti egyezmény 5. cikke, amely értelmében ha az egyiküket megtámadják, azt a másik ország is saját maga elleni támadásként értékeli - magyarázta Blinken.
Lloyd Austin a megbeszélések után bejelentette, hogy az Egyesült Államok 2025-ig gyorsreagálású tengerészgyalogos erőt vezényel okinavai bázisára, hogy megerősítse Japán védelmét. Mint mondta: egy tüzérségi ezred helyét veszi át a tengerészgyalogság. Austin szerint ez az egység jelentősen javítja majd Japán védelmét és az indiai- és csendes-óceáni térség biztonságát. Okinavát több mint 25 ezer amerikai katona állomásozik.
Holnap Joe Biden amerikai elnök fogadja Kisida Fumio japán kormányfőt.
"
["post_title"]=>
string(94) "A világűrre is kiterjesztette védelmi együttműködését Japán és az Egyesült Államok"
["post_excerpt"]=>
string(228) "Megerősítette stratégiai védelmi együttműködését Japán és az Egyesült Államok, amikor Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Lloyd Austin védelmi miniszter Washingtonban fogadta tokiói hivatali partnereit. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(82) "a-vilagurre-is-kiterjesztette-vedelmi-egyuttmukodeset-japan-es-az-egyesult-allamok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2023-01-12 13:36:31"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2023-01-12 11:36:31"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=422726"
["menu_order"]=>
int(16429)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3711 (24) {
["ID"]=>
int(415257)
["post_author"]=>
string(3) "231"
["post_date"]=>
string(19) "2022-05-21 09:18:53"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2022-05-21 06:18:53"
["post_content"]=>
string(796) "
Nagyon jónak nevezte a gyermekvédelemmel kapcsolatos romániai jogi keretet Najat Maala M'jid, az ENSZ gyermekvédelmi főtitkárságának képviselője romániai látogatása végén. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a jogi normák életbe ültetése továbbra is "kihívást jelent".
Elena Tudor, a gyermekjogvédelmi és örökbefogadási hatóság elnöke elmondta, az illetékes állami intézmények célja, hogy megakadályozzák "a gyermeknek a családi környezettől való elszakítását", és ennek érdekében szükség van azon jogszabály elfogadására, amelyet Románia az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalt.