A nagylaki autópálya-határátkelőnél körülbelül hét kilométeres a kamionsor.Andrei Dincă, az aradi határrendészet szóvivője arról tájékoztatta az AGERPRES hírügynökséget, hogy a…
Continue Reading

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3795 (24) { ["ID"]=> int(469995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:11:59" ["post_content"]=> string(1287) "Magyarországon elérhetővé vált mától mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata. A dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon. A számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, vagyis a hálózati személy nyilvántartási lapja, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár. A szerdától megismerhető ügynökakták III/I-es, vagyis a hírszerzéssel kapcsolatos dokumentumait és adatait viszont nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a magyar nemzetbiztonságnak még most is vannak ezzel kapcsolatos érdekei, és nagyon nagy nemzetközi és egyéb problémákat tudna az ország részére okozni, ha ezek nyilvánosságra kerülnének. Magyar Péter egyébként a nyilvánosságra kerülő információk méltósággal és emberséggel történő kezelésére szólította fel az állampolgárokat a mai budapesti sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a napvilágra kerülő információkról inkább beszélni érdemes, nem pedig ítélkezni miattuk.
" ["post_title"]=> string(83) "Nyilvánosságra került 60 ezer hálózati személy neve és adata Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nyilvanossagra-kerult-60-ezer-halozati-szemely-neve-es-adata-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469995" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3794 (24) { ["ID"]=> int(469993) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:52" ["post_content"]=> string(645) "A kolozsvári születésű Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a magyarországi Válasz Online-nak adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy 1957 és 1966 között "Pál" fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában. A jövőre 90 éves fotográfus maga kezdeményezte múltjának feltárását, még azelőtt, hogy nyilvánossá váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeinek hatos kartonjai. Korniss Péter úgy fogalmazott: szégyelli egykori szerepét, ugyanakkor szeretné, ha történetét nem találgatások alapján ítélnék meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Korniss Péter beismerte, hogy jelentett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korniss-peter-beismerte-hogy-jelentett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3788 (24) { ["ID"]=> int(469991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:44" ["post_content"]=> string(344) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek a múlt héten egy frontvonalbeli városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében játszott szerepéért - derült ki a szerdán közzétett elnöki rendeletből.
" ["post_title"]=> string(38) "Zelenszkij kitüntette Melania Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "zelenszkij-kituntette-melania-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3796 (24) { ["ID"]=> int(469999) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:42" ["post_content"]=> string(984) "Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40434) ["max_num_pages"]=> int(10109) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99155b5223718da11827e7646cae5652" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa0b638184c91a4aa6d96bb55437e8be" }
A nagylaki autópálya-határátkelőnél körülbelül hét kilométeres a kamionsor.Andrei Dincă, az aradi határrendészet szóvivője arról tájékoztatta az AGERPRES hírügynökséget, hogy a…
Continue Reading
Az utóbbi napokban ez már a második cápatámadás Egyiptom partjainál.
Continue Reading
A nyári vakáció kezdete óta több mint ötszáz gyereket fordítottak vissza a határról, mert a szüleik vagy kísérőik nem tudták bemutatni a határőröknek a kiskorúak külföldi utazása esetén törvény által előírt dokumentumokat – tájékoztatott tegnap az Országos Határrendészet.
Continue ReadingAz elmúlt 24 órában 618 új koronavírusos fertőzöttet azonosítottak 31 ezer teszt elvégzése során, amelyekből valamivel több, mint 10 ezer…
Continue Reading
Havazásra, hóviharokra és erős szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat. A sárga jelzésű riasztás Erdély és…
Continue ReadingKánikulára vonatkozó narancssárga jelzésű meteorológiai figyelmeztetés érvényes ma és holnap Szatmár, Bihar, Arad, Temes és Krassó-Szörény megyére.
Continue ReadingKovászna megyében az óvások után 3,2 tized százalékkal nőtt az érettségin átmenők aránya. Így a diákok 72,5 tized százaléka érettségizett…
Continue Reading
A legnagyobb ellenzéki párttal vitatja meg a kormány az Országos Helyreállítási és Reziliencia Programot.
(tovább…) Continue Reading
A házelnökök az alsóház plénumát 16 órára, a felsőházét délben 12 órára hívták össze. A házszabály értelmében a képviselők és…
Continue Reading
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálatot indított a WizzAir és a Ryanair diszkont légi társaságok ellen, miután az elmúlt időszakban a…
Continue Reading
Az amerikai állampolgárok jövő év májusától csak egy 7 eurós illeték kifizetése és az európai utazási adatbázisba való feliratkozás nyomán…
Continue Reading
El lehet érni az ötmillió beoltott személyre vonatkozó célkitűzést június elsejéig- jelentette ki tegnap Florin Cîţu miniszterelnök, hozzátéve azonban, hogy ez csak egy szám, a koronavírus-járvány legyőzése jelenti a fő célkitűzést.
(tovább…) Continue ReadingA nagylaki autópálya-határátkelőnél körülbelül hét kilométeres a kamionsor.Andrei Dincă, az aradi határrendészet szóvivője arról tájékoztatta az AGERPRES hírügynökséget, hogy a nagylaki autópálya-határátkelőnél négy sávon folyik a tehergépjárművek ellenőrzése, de a várakozási idő így is körülbelül 3 óra.Gyulavarsándnál három sávot nyitottak meg a teherforgalom ellenőrzésére, a várakozási idő körülbelül két óra.A nagylaki közúti határátkelőnél jobb a helyzet, itt csak félórát kell várakozniuk a kamionosoknak.

Cápatámadás áldozata lett tegnap egy román nő az egyiptomi Gurdakánál - közölte a Külügyminisztérium. Az utóbbi napokban ez már a második cápatámadás Egyiptom partjainál.
A Reuters hírügynökség arról számolt be, hogy két forrás is megerősítette: a 40-50 év körüli román nő holttestének megtalálása előtt alig néhány órával egy 68 éves osztrák nőt ölt meg egy cápa. A két cápatámadás a Sahl Hasheesh-öbölben történt, mintegy 600 méteres távolságra egymástól.
" ["post_title"]=> string(44) "Cápatámadás áldozata lett egy román nő" ["post_excerpt"]=> string(76) "Az utóbbi napokban ez már a második cápatámadás Egyiptom partjainál. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "capatamadas-aldozata-lett-egy-roman-no" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-05 08:07:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-05 05:07:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416757" ["menu_order"]=> int(17709) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3751 (24) { ["ID"]=> int(416741) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-04 10:07:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-04 07:07:55" ["post_content"]=> string(985) "A nyári vakáció kezdete óta több mint ötszáz gyereket fordítottak vissza a határról, mert a szüleik vagy kísérőik nem tudták bemutatni a határőröknek a kiskorúak külföldi utazása esetén törvény által előírt dokumentumokat - tájékoztatott tegnap az Országos Határrendészet.
Az év eleje óta ugyanezen okból összesen 1600 kiskorút fordítottak vissza a határról.
Többnyite érvényes útlevél vagy úti okmány hiánya miatt nem valósulhatott meg a kiskorúak határátlépése, de gyakra előfordult, hogy a gyermekkel utazó szülő nem tudta bemutatni a másik szülő közjegyző által hitelesített beleegyezését, vagy a kiskorú kísérője (szülőktől eltérő személy) nem tudta bemutatni hatósági erkölcsi bizonyítványát – tájékoztatta a hatóság az Agerprest.
" ["post_title"]=> string(43) "Több mint 500 gyereket fordítottak vissza" ["post_excerpt"]=> string(305) "A nyári vakáció kezdete óta több mint ötszáz gyereket fordítottak vissza a határról, mert a szüleik vagy kísérőik nem tudták bemutatni a határőröknek a kiskorúak külföldi utazása esetén törvény által előírt dokumentumokat - tájékoztatott tegnap az Országos Határrendészet." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "tobb-mint-500-gyereket-forditottak-vissza" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-05 08:07:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-05 05:07:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416741" ["menu_order"]=> int(17710) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3762 (24) { ["ID"]=> int(402533) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-20 14:31:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-20 11:31:00" ["post_content"]=> string(534) "Az elmúlt 24 órában 618 új koronavírusos fertőzöttet azonosítottak 31 ezer teszt elvégzése során, amelyekből valamivel több, mint 10 ezer gyorsteszt volt – közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport. A halálos áldozatok száma 61-el emelkedett, a kórházak intenzív osztályain pedig 663 beteget ápolnak. a járvány kezdetétől megfertőződött romániai betegek több mint 95 százaléka meggyógyult – közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport.
" ["post_title"]=> string(49) "GCS: 618 új fertőzött és 61 halálos áldozat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "gcs-618-uj-fertozott-es-61-halalos-aldozat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-20 14:31:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-20 11:31:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402533" ["menu_order"]=> int(17711) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3722 (24) { ["ID"]=> int(423351) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-01 14:41:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-01 12:41:54" ["post_content"]=> string(1279) "Havazásra, hóviharokra és erős szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat. A sárga jelzésű riasztás Erdély és Olténia térségére, illetve a hegyvidékre érvényes szerda délelőtt 10 órától.
A meteorológusok szerint péntek délelőttig havazni fog a hegyvidéken, főleg az Erdélyi-Szigethegység és a Keleti-Kárpátok északi vonulataiban rakódik le jelentős hóréteg.Felerősödik a szél, a légmozgás eléri az 50–70 kilométeres, 1700 méteres magasság fölött pedig a 80–90 kilométeres óránkénti sebességet is. Az erős szél hófúvásokat idéz elő, jelentősen lecsökkentve a látótávolságot.Szerdán és csütörtökön Erdély és Olténia egyes régióiban szintén felerősödik a szél, 55–65 km/órás sebességgel is fújhat.

Kánikulára vonatkozó narancssárga jelzésű meteorológiai figyelmeztetés érvényes ma és holnap Szatmár, Bihar, Arad, Temes és Krassó-Szörény megyére.
Az említett régiókban a nappali hőmérsékleti értékek elérik a 36-38 Celsius-fokot. Éjjel sem lesz hűvösebb 18-22 foknál, így a hőérzet fokozottan kellemetlenné válhat.
Ugyanakkor holnapig az ország 35 megyéjére is érvényes a sárga jelzésű, kánikulára vonatkozó, meteorológiai figyelmeztetés. Főleg az alföldi részeken és a medencékben várhatók kellemetlenül meleg délutánok, a hőmérséklet-páratartalom index meghaladja a kritikus 80-as értéket. A nappali hőmérsékleti értékek 33-36 fok körül tetőznek, éjjel is csak 17-20 fokra hűl le a levegő - figyelmeztetnek a meteorológusok.
" ["post_title"]=> string(33) "Figyelmeztetnek a meteorológusok" ["post_excerpt"]=> string(164) "Kánikulára vonatkozó narancssárga jelzésű meteorológiai figyelmeztetés érvényes ma és holnap Szatmár, Bihar, Arad, Temes és Krassó-Szörény megyére." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "figyelmeztetnek-a-meteorologusok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-05 08:07:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-05 05:07:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416738" ["menu_order"]=> int(17713) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(416736) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-02 12:46:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-02 09:46:22" ["post_content"]=> string(625) "Kovászna megyében az óvások után 3,2 tized százalékkal nőtt az érettségin átmenők aránya. Így a diákok 72,5 tized százaléka érettségizett sikeresen, ami az utóbbi nyolc év legjobb eredménye. A Kovászna megyei tanfelügyelőség közlése szerint az elméleti gimnáziumok végzősei érték el a legjobb eredményeket: 86 százalékuk vizsgázott sikeresen. Az idén végzettek 79 százaléka abszolválta a vizsgát, ami 8 százalékal magasabb a tavalyinál. Hargita megyében is jobbak voltak az eredmények, de elmaradtak az országos átlagtól.
" ["post_title"]=> string(28) "Jobb érettségi eredmények" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "jobb-erettsegi-eredmenyek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-02 12:46:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-02 09:46:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416736" ["menu_order"]=> int(17714) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3725 (24) { ["ID"]=> int(402531) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-20 14:29:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-20 11:29:08" ["post_content"]=> string(996) "A legnagyobb ellenzéki párttal vitatja meg a kormány az Országos Helyreállítási és Reziliencia Programot.
Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök elfogadta Florin Cîţu miniszterelnök meghívását és a párt több szakértőjével, a szakszervezetek, valamint a kis- és közepes vállalatok néhány képviselőjének kíséretében megy a megbeszélésre. A szociáldemokraták módosítani akarják az országos programot, amely nem vonatkozik az öntözéses rendszerek kiterjesztésére. Ezzel kapcsolatban Marcel Ciolacu felkészületlenséggel vádolta meg a szaktárca vezetőjét. A járvány utáni fellendítésre vonatkozó román tervet május végéig kell benyújtani Brüsszelben, addig az európai tisztségviselőkkel folynak az egyeztetések a 30 milliárd eurós tervről és a benne foglalt reformokról.
" ["post_title"]=> string(35) "Az ellenzékkel tárgyal a kormány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "az-ellenzekkel-targyal-a-kormany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-20 14:29:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-20 11:29:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402531" ["menu_order"]=> int(17715) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3755 (24) { ["ID"]=> int(423350) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-01 14:38:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-01 12:38:39" ["post_content"]=> string(1569) "
A házelnökök az alsóház plénumát 16 órára, a felsőházét délben 12 órára hívták össze. A házszabály értelmében a képviselők és a szenátorok az ülésszak első ülésén megválasztják a házbizottságok tagjait (az alelnököket, a titkárokat és a jegyzőket). A házelnökökről nem szavaznak, mert őket a parlamenti ciklus elején választják meg.
A Szociáldemokrata Párt és Nemzeti Liberális Párt vezetőinek korábbi bejelentése szerint a kormánykoalíció számára az új oktatási törvények és a különnyugdíjak reformjának elfogadása jelentik a prioritást a tavaszi parlamenti ülésszakban. Ha májusban megtörténik a PNL és a PSD közötti kormányfőcsere, akkor várhatóan változik a kormányprogram is. A miniszterelnöki tisztség várományosa, Marcel Ciolacu korábban jelezte, hogy a pártja csökkentené a munkabérek adóterheit és jobban megadózná az óriási profitot termelő vállalatokat. Az ellenzéki USR bejelentette, hogy a tavaszi ülésszak első napján egyszerű indítványt nyújt be a plágiummal gyanúsított Lucian Bode belügyminiszter ellen.

Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálatot indított a WizzAir és a Ryanair diszkont légi társaságok ellen, miután az elmúlt időszakban a két vállalattal szembeni panaszok megsokasodtak. A légi közlekedésben fennakadásokat okozott a nyári turizmus fellendülése. Elég gyakori, hogy járatokat törölnek. A két légi társaság ellen több mint 600 panasz érkezett a hatóságokhoz.
" ["post_title"]=> string(46) "Vizsgálat a diszkont légi társaságok ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "vizsgalat-a-diszkont-legi-tarsasagok-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-02 12:44:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-02 09:44:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416734" ["menu_order"]=> int(17717) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3797 (24) { ["ID"]=> int(416732) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-02 12:41:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-02 09:41:22" ["post_content"]=> string(679) "Az amerikai állampolgárok jövő év májusától csak egy 7 eurós illeték kifizetése és az európai utazási adatbázisba való feliratkozás nyomán léphetnek be a schengeni övezetbe.
Az EU azért jelentette be ezt a mechanizmust, mert jobban ellenőrizni akarja az Európán kívülről a schengeni térségbe beutazókat. Az Egyesült Államok által működtetett Visa Waiverhoz hasonló rendszer mintegy 60 országra érvényes, közöttük az említett Egyesült Államok mellett Ausztráliára, Új-Zélandra és Kanadára.
" ["post_title"]=> string(43) "Nehezített belépés a schengeni övezetbe" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "nehezitett-belepes-a-schengeni-ovezetbe" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-02 12:41:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-02 09:41:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416732" ["menu_order"]=> int(17718) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3758 (24) { ["ID"]=> int(402529) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-20 14:27:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-20 11:27:54" ["post_content"]=> string(925) "El lehet érni az ötmillió beoltott személyre vonatkozó célkitűzést június elsejéig- jelentette ki tegnap Florin Cîţu miniszterelnök, hozzátéve azonban, hogy ez csak egy szám, a koronavírus-járvány legyőzése jelenti a fő célkitűzést.
Mint fogalmazott, azért tudott a kormány lazításokat bevezetni, mert a lakosság egy része beoltatta magát és ezáltal csökkent a fertőzöttségi ráta. Hozzátette, a románok megértették az üzenetet, és be fogják oltatni magukat, elsősorban a saját és a családjuk egészsége érdekében, és azért, hogy jobb életük legyen. Arra a kérdésre, hogy akkor is lesznek lazítások, ha nem érjük el az ötmillió beoltottat, Florin Cîţu azt válaszolta június elsején lesznek lazítások.
" ["post_title"]=> string(23) "Tartják a céldátumot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "tartjak-a-celdatumot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-20 14:27:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-20 11:27:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402529" ["menu_order"]=> int(17719) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3749 (24) { ["ID"]=> int(423352) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-01 14:44:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-01 12:44:20" ["post_content"]=> string(954) "A nagylaki autópálya-határátkelőnél körülbelül hét kilométeres a kamionsor.Andrei Dincă, az aradi határrendészet szóvivője arról tájékoztatta az AGERPRES hírügynökséget, hogy a nagylaki autópálya-határátkelőnél négy sávon folyik a tehergépjárművek ellenőrzése, de a várakozási idő így is körülbelül 3 óra.Gyulavarsándnál három sávot nyitottak meg a teherforgalom ellenőrzésére, a várakozási idő körülbelül két óra.A nagylaki közúti határátkelőnél jobb a helyzet, itt csak félórát kell várakozniuk a kamionosoknak.
