A Bútoripari Termelők Egyesületének elnöke, Aurica Sereny szerint tavaly áprilishoz képest kétszeresére nőtt a fa ára, miközben a piacra kerülő famennyiség sokkal kisebb, mint tavaly.
(tovább…) Continue Reading

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3481 (24) { ["ID"]=> int(469995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:11:59" ["post_content"]=> string(1287) "Magyarországon elérhetővé vált mától mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata. A dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon. A számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, vagyis a hálózati személy nyilvántartási lapja, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár. A szerdától megismerhető ügynökakták III/I-es, vagyis a hírszerzéssel kapcsolatos dokumentumait és adatait viszont nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a magyar nemzetbiztonságnak még most is vannak ezzel kapcsolatos érdekei, és nagyon nagy nemzetközi és egyéb problémákat tudna az ország részére okozni, ha ezek nyilvánosságra kerülnének. Magyar Péter egyébként a nyilvánosságra kerülő információk méltósággal és emberséggel történő kezelésére szólította fel az állampolgárokat a mai budapesti sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a napvilágra kerülő információkról inkább beszélni érdemes, nem pedig ítélkezni miattuk.
" ["post_title"]=> string(83) "Nyilvánosságra került 60 ezer hálózati személy neve és adata Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nyilvanossagra-kerult-60-ezer-halozati-szemely-neve-es-adata-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469995" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3768 (24) { ["ID"]=> int(469993) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:52" ["post_content"]=> string(645) "A kolozsvári születésű Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a magyarországi Válasz Online-nak adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy 1957 és 1966 között "Pál" fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában. A jövőre 90 éves fotográfus maga kezdeményezte múltjának feltárását, még azelőtt, hogy nyilvánossá váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeinek hatos kartonjai. Korniss Péter úgy fogalmazott: szégyelli egykori szerepét, ugyanakkor szeretné, ha történetét nem találgatások alapján ítélnék meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Korniss Péter beismerte, hogy jelentett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korniss-peter-beismerte-hogy-jelentett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3750 (24) { ["ID"]=> int(469991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:44" ["post_content"]=> string(344) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek a múlt héten egy frontvonalbeli városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében játszott szerepéért - derült ki a szerdán közzétett elnöki rendeletből.
" ["post_title"]=> string(38) "Zelenszkij kitüntette Melania Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "zelenszkij-kituntette-melania-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3740 (24) { ["ID"]=> int(469999) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:42" ["post_content"]=> string(984) "Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40434) ["max_num_pages"]=> int(10109) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99155b5223718da11827e7646cae5652" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa0b638184c91a4aa6d96bb55437e8be" }
A Bútoripari Termelők Egyesületének elnöke, Aurica Sereny szerint tavaly áprilishoz képest kétszeresére nőtt a fa ára, miközben a piacra kerülő famennyiség sokkal kisebb, mint tavaly.
(tovább…) Continue ReadingA munkaügyi miniszter partnerként fogja kezelni a tanügyi és egészségügyi szakszervezeteket a bértörvény kidolgozásakor. Ezt maga Marius Budai jelentette ki.
(tovább…) Continue Reading
A himnusz, a zászló és a címer meghatározzák identitásunkat, és tartós kapcsolatot jelentenek népünk múltja, jelene és jövője között –…
Continue Reading
Idén 500 millió lejjel támogatják a Környezetvédelmi Alapon keresztül a települések közvilágításának energiahatékonyabbá tételét – tájékoztatott Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter.
(tovább…) Continue Reading
A romániai lakosok fele fogyaszt tejterméket reggelire – derül ki a tegnap ünnepelt tej nemzetközi napja alkalmából készült felmérésből. Az…
Continue Reading
Kiírták a versenytárgyalást az eddigi legdrágább romániai autópálya szakaszra, a Szilágynagyfalu és Vaskapu közötti 41 kilométerre. Az építőnek a Meszes…
Continue Reading
A fejlesztési minisztérium majdnem 92 millió lejt utalt ki a Helyi Fejlesztések Országos Programjának (PNDL) első és második szakaszában megvalósított…
Continue ReadingA választási nyilvántartásban 18 911 098 szavazati joggal rendelkező román állampolgár szerepelt május végén – közölte az Állandó Választási Hatóság.…
Continue Reading
Az év eleji, változó időpontú vakációk időszaka van az iskolákban. A jövő héten Argeş, Bihar, Beszterce-Naszód, Călăraşi, Kolozs, Dâmboviţa, Gorj,…
Continue Reading
A cél az, hogy a hátrányos helyzetű személyeket részesítsék nagyobb juttatásban.
(tovább…) Continue Reading
Július 31-éig zárva marad a parajdi sóbánya, ahol szombaton iszapszivárgást észleltek, és emiatt ki kellett menekíteni a bent tartózkodó mintegy ezer embert.
(tovább…) Continue Reading
Megkezdődött a koronavírus elleni beoltottságot tanúsító közös uniós igazolványok ellenőrzését biztosító rendszer alkalmazása, a rendszer technikai alapját képező portál hét országban (Bulgáriában, Csehországban, Dániában, Németországban, Görögországban, Horvátországban és Lengyelországban már egy hónappal a július 1-i határidő előtt működésbe lépett – közölte az Európai Bizottság.
(tovább…) Continue ReadingA Bútoripari Termelők Egyesületének elnöke, Aurica Sereny szerint tavaly áprilishoz képest kétszeresére nőtt a fa ára, miközben a piacra kerülő famennyiség sokkal kisebb, mint tavaly.
Az Egyesület a kormány segítségét kéri, hiszen évente 1,5 millió euró jövedelmet biztosít az állami költségvetésnek, ez lévén a második legnagyobb hozzáadott-értéket termelő ipari ágazat a számítástechnika után és az ötödik legnagyobb Európai Unióba exportáló ágazat. Aurica Sereny elmondta, találkozót kért a miniszterelnöktől. Romániának gondja kell legyen arra, hogy nyersanyagát az országban dolgozza fel, amint azt mások is teszik és ne rönkök formájában exportálja, hanem nagyobb hozzáadott értéket jelentő termékként. Hozzátette, megoldást kell találni, a verseny tárgyalásoknál korrektül kell eljárni. Aurica Sereny szerint a bútoripari vállalatok termelésének mintegy 90 százalékát exportálják Németországba, Franciaországba, Olaszországba, az Egyesült Államokba. A szerződéseket az év elején írják alá, nem mondhatod most azt, hogy megnőtt a nyersanyag ára és tárgyaljuk újra a végtermék árát, mert akkor elveszted az ügyfelet - hangsúlyozta a Bútoripari Termelők Egyesületének elnöke.
" ["post_title"]=> string(77) "A nyersanyag árának robbanásszerű növekedése miatt szenved a bútoripar" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "a-nyersanyag-aranak-robbanasszeru-novekedese-miatt-szenved-a-butoripar" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-02 14:23:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-02 11:23:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402943" ["menu_order"]=> int(17199) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3718 (24) { ["ID"]=> int(423715) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-11 10:30:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-11 08:30:04" ["post_content"]=> string(779) "A munkaügyi miniszter partnerként fogja kezelni a tanügyi és egészségügyi szakszervezeteket a bértörvény kidolgozásakor. Ezt maga Marius Budai jelentette ki.
A tárcavezető igazat adott a Sanitas szakszervezeti szövetség tüntetőinek, mert mint mondta, az elmúlt két évben befagyasztották a bértörvényben előírtak gyakorlatba ültetését, és emiatt bérezési egyenlőtlenségek keletkeztek a közszférában, amelyeket ki kell igazítani. Ezek felszámolásához magára a törvényre van szükség, de meg kell vizsgálni azt is, hogy milyen következményekkel jár az államháztartásra nézve.
" ["post_title"]=> string(56) "Igazat adott a szakszervezeteknek a munkaügyi miniszter" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "igazat-adott-a-szakszervezeteknek-a-munkaugyi-miniszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-11 11:09:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-11 09:09:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423715" ["menu_order"]=> int(17200) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3715 (24) { ["ID"]=> int(417550) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-29 12:01:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-29 09:01:48" ["post_content"]=> string(607) "A himnusz, a zászló és a címer meghatározzák identitásunkat, és tartós kapcsolatot jelentenek népünk múltja, jelene és jövője között - jelentette ki Nicolae Ciucă miniszterelnök pénteken, a román himnusz napján közzétett üzenetében. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a nemzeti szimbólumok tisztelete a románok által a kommunista rezsim évtizedes elnyomása után nehezen kivívott szabadságjogok tiszteletben tartását és ezek előmozdítását jelenti egy sokszínű és a közös értékeket szem előtt tartó Európában.
" ["post_title"]=> string(26) "A román himnusz napja van" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "a-roman-himnusz-napja-van" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-29 12:01:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-29 09:01:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417550" ["menu_order"]=> int(17201) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3751 (24) { ["ID"]=> int(417548) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-29 11:06:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-29 08:06:36" ["post_content"]=> string(1092) "Idén 500 millió lejjel támogatják a Környezetvédelmi Alapon keresztül a települések közvilágításának energiahatékonyabbá tételét - tájékoztatott Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter.
Az augusztusban induló program újdonsága idén, hogy a meglévő infrastruktúra energiahatékonyságának növelése mellett a közvilágítási hálózat korszerű bővítésére is finanszírozást nyújtanak - olvasható a miniszter közleményében. Az 5 ezer lakosnál kisebb községek maximum 1 millió lejes, az ennél nagyobb községek 2 millió lejes, a kisvárosok pedig legfeljebb 3 millió lejes támogatásra pályázhatnak. A másodrangú municípiumok esetében a maximális támogatási összeg 5 millió lej, az első rangú municípiumok esetében pedig 6 millió lej. A pályázás nem igényel önrészt az önkormányzatoktól, a beruházás teljes költsége elszámolható.
" ["post_title"]=> string(35) "Közvilágításra lehet pályázni" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "kozvilagitasra-lehet-palyazni" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-29 11:06:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-29 08:06:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417548" ["menu_order"]=> int(17202) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(402941) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-02 14:21:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-02 11:21:49" ["post_content"]=> string(392) "A romániai lakosok fele fogyaszt tejterméket reggelire - derül ki a tegnap ünnepelt tej nemzetközi napja alkalmából készült felmérésből. Az adatok szerint a legnagyobb tejtermék-fogyasztók a gyerekes családok, a leginkább fogyasztott ital a tejes kávé. A gyerekek 60 százaléka tejet, vert tejet vagy szánát reggelizik.
" ["post_title"]=> string(23) "A tejeskávé a kedvenc" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "a-tejeskave-a-kedvenc" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-02 14:21:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-02 11:21:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402941" ["menu_order"]=> int(17203) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3694 (24) { ["ID"]=> int(423713) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-11 10:28:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-11 08:28:56" ["post_content"]=> string(385) "Kiírták a versenytárgyalást az eddigi legdrágább romániai autópálya szakaszra, a Szilágynagyfalu és Vaskapu közötti 41 kilométerre. Az építőnek a Meszes alatt áthaladó 3 kilométeres alagutat is meg kell építenie. A szerződés értéke 7,5 milliárd lej, az építést pedig 6 és fél év alatt kell befejezni.
" ["post_title"]=> string(68) "Újabb lépés a Meszes hegység alatti sztráda megépítése felé" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "ujabb-lepes-a-meszes-hegyseg-alatti-sztrada-megepitese-fele" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-11 10:28:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-11 08:28:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423713" ["menu_order"]=> int(17204) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(417546) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-29 11:05:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-29 08:05:39" ["post_content"]=> string(573) "A fejlesztési minisztérium majdnem 92 millió lejt utalt ki a Helyi Fejlesztések Országos Programjának (PNDL) első és második szakaszában megvalósított 124 beruházás számláinak fedezésére - jelentette be Cseke Attila fejlesztési miniszter. Az RMDSZ közleményében idézett Cseke rámutatott: a minisztérium 16,5 millió lejt utalt ki a finanszírozási program első szakaszában megvalósított 20 beruházásra, a második szakaszban megvalósított 104 befektetésre pedig majdnem 92 millió lejt.
" ["post_title"]=> string(83) "Elkészült beruházásokra utalt ki finanszírozást a Fejlesztési Minisztérium" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "elkeszult-beruhazasokra-utalt-ki-finanszirozast-a-fejlesztesi-miniszterium" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-29 11:05:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-29 08:05:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417546" ["menu_order"]=> int(17205) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3692 (24) { ["ID"]=> int(402939) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-02 14:21:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-02 11:21:10" ["post_content"]=> string(918) "A választási nyilvántartásban 18 911 098 szavazati joggal rendelkező román állampolgár szerepelt május végén - közölte az Állandó Választási Hatóság. Ez 5366 fős csökkenést jelent az előző, április végén kiadott adatokhoz képest. A változások a polgármesteri hivatalok munkája miatt történik. Májusban a polgármesteri hivatalok 24 716 személyt töröltek a nyilvántartásból elhalálozás és 70-et szavazati joguk megvonása miatt. Az elmúlt hónapban 88 személy szerezte vissza szavazati jogát a felfüggesztés lejárták követően. Májusban 19 332 személy töltötte be 18. életévét és került be hivatalból a nyilvántartásba. A választók túlnyomó többsége az országban, van, a külföldi illetőségű, illetve útlevéllel rendelkezők száma 754 837 - közölte az Állandó Választási Hatóság.
" ["post_title"]=> string(26) "Kevesebb a szavazópolgár" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "kevesebb-a-szavazopolgar" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-02 14:21:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-02 11:21:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402939" ["menu_order"]=> int(17207) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(423711) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-11 10:27:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-11 08:27:53" ["post_content"]=> string(612) "Az év eleji, változó időpontú vakációk időszaka van az iskolákban. A jövő héten Argeş, Bihar, Beszterce-Naszód, Călăraşi, Kolozs, Dâmboviţa, Gorj, Hunyad, Teleorman és Prahova megyében lesznek vakáción a diákok, miközben Ilfov és Suceava megyében hétfőtől térnek vissza az iskolapadba a diákok. Egyébként ez utóbbi két megye választotta csak a februári változó időpontú vakáció időszakának első hetét. Bukarestben és a többi megyében az utolsó héten, február 20-24-e között lesz vakáció az iskolákban.
" ["post_title"]=> string(41) "Vakáció kezdődik, vakáció végződik" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "vakacio-kezdodik-vakacio-vegzodik" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-11 11:10:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-11 09:10:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423711" ["menu_order"]=> int(17208) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3682 (24) { ["ID"]=> int(417544) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-28 16:03:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-28 13:03:00" ["post_content"]=> string(1029) "A cél az, hogy a hátrányos helyzetű személyeket részesítsék nagyobb juttatásban.
Jelenleg a Pénzügyminisztérium és a Munkaügyi Minisztérium szakemberei a központi statisztikai adatok alapján térképezik fel azt, hogy mely rétegeket fenyeget az a veszély, hogy az életszínvonaluk a szegénységi küszöb alá süllyed.
Adrian Câciu pénzügyminiszter szerint megvizsgálják annak lehetőségét is, hogy megemeljék a nyugdíjak adómentességi határát. A végső javaslatot néhány héten belül a koalíció pártjai elé terjesztik. A jelenlegi szabályozás szerint a 2000 lejnél alacsonyabb nyugdíjak adómentesek. A tárcavezető szerint elképzelhető, hogy megemelik a 2017-ben megállapított értékhatárt, tekintettel arra, hogy időközben jelentősen nőtt az infláció szintje.
" ["post_title"]=> string(56) "Újabb nyugdíjreformon dolgoznak a kormány szakemberei" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "ujabb-nyugdijreformon-dolgoznak-a-kormany-szakemberei" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-28 23:03:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-28 20:03:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417544" ["menu_order"]=> int(17209) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(417542) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-28 15:55:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-28 12:55:00" ["post_content"]=> string(946) "Július 31-éig zárva marad a parajdi sóbánya, ahol szombaton iszapszivárgást észleltek, és emiatt ki kellett menekíteni a bent tartózkodó mintegy ezer embert.
Sebestyén József, a sóbánya műszaki igazgatójának tájékoztatása szerint a szivárgást továbbra sem sikerült megállítani, speciális szakértőcsoportra van szükség.
Azt is elmondta, hogy a bejárati csarnokba meglehetősen nagy hozammal folyik be a víz, de nem áll fenn a veszély, hogy a kezelőközpontba vagy a termelési részlegre is beszivárogjon. A vizet kontrolláltan vezetik el, de a helyzet még nem engedi meg a látogatók fogadását. „A turisták és az alkalmazottak biztonsága sokkal fontosabb” - sommázta a műszaki igazgató.
" ["post_title"]=> string(66) "Nem sikerült megállítani a szivárgást a parajdi sóbányában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "nem-sikerult-megallitani-a-szivargast-a-parajdi-sobanyaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-29 14:06:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-29 11:06:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417542" ["menu_order"]=> int(17210) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(402937) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-02 14:20:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-02 11:20:09" ["post_content"]=> string(1067) "Megkezdődött a koronavírus elleni beoltottságot tanúsító közös uniós igazolványok ellenőrzését biztosító rendszer alkalmazása, a rendszer technikai alapját képező portál hét országban (Bulgáriában, Csehországban, Dániában, Németországban, Görögországban, Horvátországban és Lengyelországban már egy hónappal a július 1-i határidő előtt működésbe lépett - közölte az Európai Bizottság.
Az uniós koronavírus-igazolvány bevezetését az Európai Bizottság javasolta a tagállamok közötti biztonságos utazás feltételeinek megteremtésére. Az igazolvány díjmentes, védi a személyes adatokat, digitális formában vagy papíron lesz elérhető. A tanúsítvány bizonyítékul fog szolgálni arra, hogy tulajdonosa védőoltást kapott a koronavírus ellen, vagy tesztet végeztetett, amelynek eredménye negatív lett, vagy felgyógyult a betegségből.
" ["post_title"]=> string(55) "Hat országban elérhető az uniós oltási igazolvány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "hat-orszagban-elerheto-az-unios-oltasi-igazolvany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-02 14:20:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-02 11:20:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402937" ["menu_order"]=> int(17211) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3713 (24) { ["ID"]=> int(402943) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-02 14:23:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-02 11:23:22" ["post_content"]=> string(1451) "A Bútoripari Termelők Egyesületének elnöke, Aurica Sereny szerint tavaly áprilishoz képest kétszeresére nőtt a fa ára, miközben a piacra kerülő famennyiség sokkal kisebb, mint tavaly.
Az Egyesület a kormány segítségét kéri, hiszen évente 1,5 millió euró jövedelmet biztosít az állami költségvetésnek, ez lévén a második legnagyobb hozzáadott-értéket termelő ipari ágazat a számítástechnika után és az ötödik legnagyobb Európai Unióba exportáló ágazat. Aurica Sereny elmondta, találkozót kért a miniszterelnöktől. Romániának gondja kell legyen arra, hogy nyersanyagát az országban dolgozza fel, amint azt mások is teszik és ne rönkök formájában exportálja, hanem nagyobb hozzáadott értéket jelentő termékként. Hozzátette, megoldást kell találni, a verseny tárgyalásoknál korrektül kell eljárni. Aurica Sereny szerint a bútoripari vállalatok termelésének mintegy 90 százalékát exportálják Németországba, Franciaországba, Olaszországba, az Egyesült Államokba. A szerződéseket az év elején írják alá, nem mondhatod most azt, hogy megnőtt a nyersanyag ára és tárgyaljuk újra a végtermék árát, mert akkor elveszted az ügyfelet - hangsúlyozta a Bútoripari Termelők Egyesületének elnöke.
" ["post_title"]=> string(77) "A nyersanyag árának robbanásszerű növekedése miatt szenved a bútoripar" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "a-nyersanyag-aranak-robbanasszeru-novekedese-miatt-szenved-a-butoripar" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-02 14:23:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-02 11:23:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402943" ["menu_order"]=> int(17199) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40430) ["max_num_pages"]=> int(3370) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "4e903dbfbe9b2ef85bd490818b2260d4" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:2accd61475306cd0c80843d0279c84d7" }