Július 31-éig zárva marad a parajdi sóbánya, ahol szombaton iszapszivárgást észleltek, és emiatt ki kellett menekíteni a bent tartózkodó mintegy ezer embert.

Sebestyén József, a sóbánya műszaki igazgatójának tájékoztatása szerint a szivárgást továbbra sem sikerült megállítani, speciális szakértőcsoportra van szükség.

Azt is elmondta, hogy a bejárati csarnokba meglehetősen nagy hozammal folyik be a víz, de nem áll fenn a veszély, hogy a kezelőközpontba vagy a termelési részlegre is beszivárogjon. A vizet kontrolláltan vezetik el, de a helyzet még nem engedi meg a látogatók fogadását. „A turisták és az alkalmazottak biztonsága sokkal fontosabb” – sommázta a műszaki igazgató.