A délelőtt Bukarestben aláírták az A7-es Moldvai autópálya Bákó és Paşcani közötti szakaszának építési szerződését a legnagyobb romániai építő vállalattal.…
Continue Reading

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3579 (24) { ["ID"]=> int(469995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:11:59" ["post_content"]=> string(1287) "Magyarországon elérhetővé vált mától mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata. A dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon. A számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, vagyis a hálózati személy nyilvántartási lapja, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár. A szerdától megismerhető ügynökakták III/I-es, vagyis a hírszerzéssel kapcsolatos dokumentumait és adatait viszont nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a magyar nemzetbiztonságnak még most is vannak ezzel kapcsolatos érdekei, és nagyon nagy nemzetközi és egyéb problémákat tudna az ország részére okozni, ha ezek nyilvánosságra kerülnének. Magyar Péter egyébként a nyilvánosságra kerülő információk méltósággal és emberséggel történő kezelésére szólította fel az állampolgárokat a mai budapesti sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a napvilágra kerülő információkról inkább beszélni érdemes, nem pedig ítélkezni miattuk.
" ["post_title"]=> string(83) "Nyilvánosságra került 60 ezer hálózati személy neve és adata Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nyilvanossagra-kerult-60-ezer-halozati-szemely-neve-es-adata-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469995" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3589 (24) { ["ID"]=> int(469993) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:52" ["post_content"]=> string(645) "A kolozsvári születésű Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a magyarországi Válasz Online-nak adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy 1957 és 1966 között "Pál" fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában. A jövőre 90 éves fotográfus maga kezdeményezte múltjának feltárását, még azelőtt, hogy nyilvánossá váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeinek hatos kartonjai. Korniss Péter úgy fogalmazott: szégyelli egykori szerepét, ugyanakkor szeretné, ha történetét nem találgatások alapján ítélnék meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Korniss Péter beismerte, hogy jelentett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korniss-peter-beismerte-hogy-jelentett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3758 (24) { ["ID"]=> int(469991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:44" ["post_content"]=> string(344) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek a múlt héten egy frontvonalbeli városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében játszott szerepéért - derült ki a szerdán közzétett elnöki rendeletből.
" ["post_title"]=> string(38) "Zelenszkij kitüntette Melania Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "zelenszkij-kituntette-melania-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3463 (24) { ["ID"]=> int(469999) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:42" ["post_content"]=> string(984) "Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40434) ["max_num_pages"]=> int(10109) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99155b5223718da11827e7646cae5652" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa0b638184c91a4aa6d96bb55437e8be" }A délelőtt Bukarestben aláírták az A7-es Moldvai autópálya Bákó és Paşcani közötti szakaszának építési szerződését a legnagyobb romániai építő vállalattal.…
Continue Reading
A forgalomba íratott személygépkocsik száma 7,6 százalékkal, a tehergépjárműveké 11,9 százalékkal csökkent az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból.
(tovább…) Continue Reading
Ebben az évben eddig összesen 109 millió lej bírságot szabtak ki az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság képviselői – közölte az intézmény elnöke. Horia Constantinescu összehasonlításképpen elmondta: tavaly 45 millió, 2020-ben 32 millió, 2019-ben pedig 59 millió lej volt az év első hét hónapjában kiszabott bírságok összege.
(tovább…) Continue ReadingPénzbírsággal büntetik ezentúl Romániában azt, aki azért küld el egy anyát egy nyilvános helyről, mert gyermeket szoptat – az erről szóló törvényjavaslatot csütörtöki ülésén nagy többséggel fogadta el a képviselőház, egyetlen tartózkodás mellett.
(tovább…) Continue Reading
A román ipar üzleti forgalma 24,5 százalékkal nőtt 2022-ben az előző évhez képest, főként a kitermelő- és feldolgozóipar teljesítményjavulásának köszönhetően…
Continue ReadingOrszágszerte 137 pedagógusnak sikerült 10-es osztályzatot elérnie a véglegesítő vizsgán, a legtöbben Bukarestben vannak– közölte közösségi oldalán az oktatásügyi miniszter.…
Continue Reading
A következő öt évben 1,5 milliárd euró finanszírozást nyújtanak az állami költségvetésből az országos öntözéses program megvalósítására – jelentette be…
Continue ReadingEzúttal televíziók, laptopok és táblagépek vásárlását támogató utalványokat bocsát ki a Környezetvédelmi Alap a leadott erégi készülékért cserében.
(tovább…) Continue Reading
Jóváhagyta a társadalmi egyeztető tanács 2023-2024-es tanév beosztásának tervezetét, amely szerint a jövő évi tavaszi szünidő egybeesik majd a húsvéti ünnepekkel – közölte kedden a Facebook-oldalán az oktatási minisztérium.
(tovább…) Continue Reading
Az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség üdvözli, hogy megkezdődtek a megbeszélések a 3000 lej alatti nyugdíjak adómentességéről és támogatja az ezen szint alatti bérek adómentessé tételét is.
(tovább…) Continue Reading
Az év végéig megnyitják a Nagyszeben-Pitesti autópálya első szakaszát, amely 80 százalékban elkészült. A Nagyszeben és Bojca közötti 13 kilométeres…
Continue ReadingA román légierő két harci repülőgépe szállt fel a fetesti légi támaszpontról, miután tegnap délután az ország dél-keleti részén egy…
Continue ReadingA délelőtt Bukarestben aláírták az A7-es Moldvai autópálya Bákó és Paşcani közötti szakaszának építési szerződését a legnagyobb romániai építő vállalattal. Összesen 3 szakaszról van szó, amelyek teljes hossza 77 kilométer, a kivitelezési határidő pedig két év. A Ploieşti és Paşcani közötti 320 kilométeres sztrádaszkaszon jelenleg 305 kilométeren dolgoznak - közölte Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter.
" ["post_title"]=> string(38) "Zöld út az autópálya építésére" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "zold-ut-az-autopalya-epitesere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-15 14:54:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-15 12:54:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423839" ["menu_order"]=> int(17056) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(417743) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-04 14:27:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-04 11:27:05" ["post_content"]=> string(771) "A forgalomba íratott személygépkocsik száma 7,6 százalékkal, a tehergépjárműveké 11,9 százalékkal csökkent az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból.
Az idei második negyedévben forgalomba íratott személygépkocsik 74,2 százaléka volt használtautó. Arányuk 4,3 százalékponttal csökkent a múlt év azonos időszakához viszonyítva. Az idei első negyedévhez képest a második negyedévben 7,1 százalékkal több személygépkocsit és 10 százalékkal több tehergépjárművet írattak forgalomba.
" ["post_title"]=> string(44) "Többségben használt autókat jegyeztek be" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "tobbsegben-hasznalt-autokat-jegyeztek-be" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-04 14:27:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-04 11:27:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417743" ["menu_order"]=> int(17057) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3721 (24) { ["ID"]=> int(417740) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-04 14:25:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-04 11:25:49" ["post_content"]=> string(1078) "Ebben az évben eddig összesen 109 millió lej bírságot szabtak ki az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság képviselői - közölte az intézmény elnöke. Horia Constantinescu összehasonlításképpen elmondta: tavaly 45 millió, 2020-ben 32 millió, 2019-ben pedig 59 millió lej volt az év első hét hónapjában kiszabott bírságok összege.
Tájékoztatása szerint a felügyelők idén 8 millió lej értékű árut vontak ki a forgalomból a fogyasztóvédelmi szabályok megsértése miatt, a négyszeresét a tavalyi árumennyiségnek. Horia Constantinescu a sajtótájékoztatón elutasította azt a vádat, hogy a fogyasztóvédelmi felügyelők kizárólag a kisebb kereskedelmi társaságokra 'vadásznak'. Emlékeztetett arra, hogy idén tavasszal átfogó ellenőrzéseket tartottak a nagy áruházláncoknál és összesen 3,9 millió lej bírságot szabtak ki különböző szabálytalanságokért.
" ["post_title"]=> string(64) "Négyszer több árut vontak ki forgalomból a fogyasztóvédők" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "negyszer-tobb-arut-vontak-ki-forgalombol-a-fogyasztovedok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-04 14:25:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-04 11:25:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417740" ["menu_order"]=> int(17058) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3732 (24) { ["ID"]=> int(403026) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-04 12:31:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-04 09:31:26" ["post_content"]=> string(1640) "Pénzbírsággal büntetik ezentúl Romániában azt, aki azért küld el egy anyát egy nyilvános helyről, mert gyermeket szoptat – az erről szóló törvényjavaslatot csütörtöki ülésén nagy többséggel fogadta el a képviselőház, egyetlen tartózkodás mellett.
A kihirdetésre váró jogszabály szerint diszkriminációt és ilyenként kihágást követ el az, aki bármilyen módon megakadályoz egy anyát abban, hogy két évnél kisebb gyermekét nyilvános helyen anyatejjel táplálja. Hasonlóképpen kihágás az is, ha egy nő azért nem vehet igénybe egy olyan szolgáltatást, amelyre egyébként jogosult, mert egy kétévesnél kisebb gyermeket szoptat.
Ha diszkriminációt egy magánszemély követi el, akkor 100 lejtől (7000 forint) 500 lejig terjedő bírsággal sújtható. Ha szoptató anyát egy hivatal vagy jogi személy képviselője küldi el, akkor 1000 és 2000 lej közötti bírság szabható ki.
A kihágás megállapítására a fogyasztóvédelmi hatóság, a belügyminisztérium vagy - a települési önkormányzatok által működtetett - helyi rendőrség képviselői jogosultak.
A törvénytervezet szerint a szoptató anyák kiutasítása egy nyilvános helyről akkor is kihágásnak minősül, ha az illető épület rendelkezik elkülönített baba-mama szobával.
" ["post_title"]=> string(71) "Büntethetővé válik a nyilvános helyen szoptató nők kiutasítása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "buntethetove-valik-a-nyilvanos-helyen-szoptato-nok-kiutasitasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-04 12:31:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-04 09:31:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403026" ["menu_order"]=> int(17059) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3699 (24) { ["ID"]=> int(423837) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-15 14:53:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-15 12:53:26" ["post_content"]=> string(422) "A román ipar üzleti forgalma 24,5 százalékkal nőtt 2022-ben az előző évhez képest, főként a kitermelő- és feldolgozóipar teljesítményjavulásának köszönhetően – közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az adatokból kiderül, hogy a múlt évben a kitermelőipar forgalma 77,6 százalékkal, a feldolgozóiparé pedig 22,8 százalékkal nőtt.
" ["post_title"]=> string(32) "Jól megy az üzlet Romániában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "jol-megy-az-uzlet-romaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-15 14:53:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-15 12:53:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423837" ["menu_order"]=> int(17060) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3698 (24) { ["ID"]=> int(417738) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-04 14:18:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-04 11:18:15" ["post_content"]=> string(555) "Országszerte 137 pedagógusnak sikerült 10-es osztályzatot elérnie a véglegesítő vizsgán, a legtöbben Bukarestben vannak– közölte közösségi oldalán az oktatásügyi miniszter. Sorin Cîmpeanu hozzátette, a legjobb eredményeket Kolozs, Prahova, Brassó megyében és Bukarestben érték el, a legrosszabbat Tulcea megyében, ahol csak a pedagógusok fele ment át a vizsgán. A véglegesítés az első lépcső a pedagógusi karrier során és kötelező a fokozatok megszerzéséhez.
" ["post_title"]=> string(60) "Eredményhirdetés a pedagógusok véglegesítő vizsgáján" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "eredmenyhirdetes-a-pedagogusok-veglegesito-vizsgajan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-04 14:18:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-04 11:18:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417738" ["menu_order"]=> int(17061) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(417736) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-04 14:17:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-04 11:17:22" ["post_content"]=> string(415) "A következő öt évben 1,5 milliárd euró finanszírozást nyújtanak az állami költségvetésből az országos öntözéses program megvalósítására – jelentette be a mezőgazdasági miniszter. Petre Daea szerint a beruházások következtében 2,6 millió hektárra fog kiterjedni az öntözéses rendszer a jelenlegi 1,8 milliárd hektárhoz képest.
" ["post_title"]=> string(52) "Lassan, de biztosan nő az öntözött földterület" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "lassan-de-biztosan-no-az-ontozott-foldterulet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-04 14:17:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-04 11:17:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417736" ["menu_order"]=> int(17062) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3694 (24) { ["ID"]=> int(403020) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-04 12:20:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-04 09:20:24" ["post_content"]=> string(1166) "Ezúttal televíziók, laptopok és táblagépek vásárlását támogató utalványokat bocsát ki a Környezetvédelmi Alap a leadott erégi készülékért cserében.
Akik laptopot vagy táblagépet akarnak vásárolni, leadhatnak más háztartási gépet is.
A legalább E energiahatékonysági osztályba tartozó televíziók vásárlását 400 lejjel, a laptopok beszerzését 500 lejjel, táblagépek vásárlását 300 lejjel támogatják.
A programnak erre a szakaszára 30 millió lejt különítettek el. Az utalványok június 17-ig igényelhetők. Június 18-a és július elseje között lesz lehetőség a klímaberendezések, ruhaszárító gépek és porszívók csejérére.
A háztartási gépek idei roncsprogramjára összesen 75 millió lejt különítettek el, ami csaknem kétszerese a 2019-ben kiutalt 40 millió lejes keretnek.
" ["post_title"]=> string(68) "Elrajtolt a háztartási gépek roncsprogramjának második szakasza" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "elrajtolt-a-haztartasi-gepek-roncsprogramjanak-masodik-szakasza" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-04 12:20:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-04 09:20:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403020" ["menu_order"]=> int(17063) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(423835) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-15 14:52:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-15 12:52:51" ["post_content"]=> string(823) "Jóváhagyta a társadalmi egyeztető tanács 2023-2024-es tanév beosztásának tervezetét, amely szerint a jövő évi tavaszi szünidő egybeesik majd a húsvéti ünnepekkel - közölte kedden a Facebook-oldalán az oktatási minisztérium.
A tervezet szerint a 2023. szeptember 11-én kezdődő és 2024. június 21-én végződő következő tanévben 36 tanítási hét lesz. Az Iskola másként hetet és a Zöld hetet 2023. szeptember 11. és 2024. április 12. között szervezhetik meg a tanintézetek. A 2024. február 19. és március 10. közötti időszakban lesz egy egyhetes vakáció, amelynek időpontjáról a megyei tanfelügyelőségek döntenek.
" ["post_title"]=> string(57) "Egyeztetések után kész a következő tanév szerkezete" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "egyeztetesek-utan-kesz-a-kovetkezo-tanev-szerkezete" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-15 14:52:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-15 12:52:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423835" ["menu_order"]=> int(17064) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(417734) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-04 14:16:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-04 11:16:25" ["post_content"]=> string(720) "Az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség üdvözli, hogy megkezdődtek a megbeszélések a 3000 lej alatti nyugdíjak adómentességéről és támogatja az ezen szint alatti bérek adómentessé tételét is.
Az érdekképviselet szerint az infláció hatásainak leküzdését minden foglalkoztatott személy esetében alkalmazni kell. A szakszervezet arra is figyelmeztetnek, hogy a részmunkaidős szerződések túladózását védelmi intézkedések nélkül vezették be. Kérik ugyanakkor a minimálbér aktualizálását, hogy az fedezze a drágulásokat.
" ["post_title"]=> string(37) "Szakszervezetek a méltányosságról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "szakszervezetek-a-meltanyossagrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-04 14:16:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-04 11:16:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417734" ["menu_order"]=> int(17065) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(417732) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-04 14:15:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-04 11:15:24" ["post_content"]=> string(363) "Az év végéig megnyitják a Nagyszeben-Pitesti autópálya első szakaszát, amely 80 százalékban elkészült. A Nagyszeben és Bojca közötti 13 kilométeres szakaszról van szó, de a Bojca és Cornetu közötti második szakasszal történő összekapcsolásra még legalább hat évet kell majd várni.
" ["post_title"]=> string(39) "Majdnem kész a sztráda első szakasza" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "majdnem-kesz-a-sztrada-elso-szakasza" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-04 14:15:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-04 11:15:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417732" ["menu_order"]=> int(17066) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3704 (24) { ["ID"]=> int(423833) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-15 14:51:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-15 12:51:51" ["post_content"]=> string(619) "A román légierő két harci repülőgépe szállt fel a fetesti légi támaszpontról, miután tegnap délután az ország dél-keleti részén egy meteorológiai léggömbhöz hasonló tárgyat észleltek 11 kilométeres magasságba. A védelmi minisztérium szóvivője szerint a térségben a repülőgépek már semmit nem találtak. A MIG-21 Lancerek mintegy fél órát maradtak a térségben, majd a helyzet tisztázása után visszatértek a támaszpontra. A légierő állandóan megfigyeli a román légteret a szövetséges erőkkel együttműködésben.
" ["post_title"]=> string(36) "Léggömböt kerestek, nem találtak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "leggombot-kerestek-nem-talaltak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-15 14:51:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-15 12:51:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423833" ["menu_order"]=> int(17068) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3719 (24) { ["ID"]=> int(423839) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-15 14:54:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-15 12:54:10" ["post_content"]=> string(508) "A délelőtt Bukarestben aláírták az A7-es Moldvai autópálya Bákó és Paşcani közötti szakaszának építési szerződését a legnagyobb romániai építő vállalattal. Összesen 3 szakaszról van szó, amelyek teljes hossza 77 kilométer, a kivitelezési határidő pedig két év. A Ploieşti és Paşcani közötti 320 kilométeres sztrádaszkaszon jelenleg 305 kilométeren dolgoznak - közölte Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter.
" ["post_title"]=> string(38) "Zöld út az autópálya építésére" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "zold-ut-az-autopalya-epitesere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-15 14:54:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-15 12:54:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423839" ["menu_order"]=> int(17056) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40430) ["max_num_pages"]=> int(3370) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "98f423af48660342f07580e2f71d4dfe" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:3f91e1a37d1a807c157ba088524e72ab" }