Románia célja, hogy az Európai Unió következő többéves költségvetése minél nagyobb legyen, mert így az ország nettó uniós forrásbevétele is…
Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Csiszér Imre erzsébetbányai római katolikus plébános elmélkedését hallják.

Csütörtökön, október 15-én ért véget a négynapos bukaresti jazzfesztivál - a Liszt Intézet – Bukaresti Magyar Kulturális Központ szervezésében idén nyolcadik alkalommal valósult meg a Bukaresti Magyar Jazznapok, amely 2026. október 12. és 15. között négy különböző helyszínen várta a jazzrajongókat a román fővárosban. A négynapos fesztivált a „Kőrössy 100” emlékév jegyében a kolozsvári születésű, a romániai jazzélet úttörőjeként tisztelt legendás jazzzongorista, Kőrössy Jancsi emlékének szentelték, születésének centenáriuma alkalmából.
Bukarestben, a Hard Rock Caféban fog koncertezni október 27-én, kedden este 9 órakor az erdélyi gyökerű Ineffable együttes, amely Shakespeare-szonetteket zenésített meg saját modern zenei stílusában - Bara Zsolt és Borbély Tamás összeállításait hallhatják a mai műsorban erről a két eseményről * tartsanak velünk!
Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök - közölte Brüsszelben Nicușor Dan. Az államfő szerint Franciaország már jelezte, hogy kész biztosítani a szükséges felszerelést. Nicușor Dan emlékeztetett, hogy Románia korábban hasonló támogatást kért a szövetségeseitől, amikor a Duna menti határtérségben megszaporodtak a drónincidensek. Akkor az Egyesült Államok, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia és Portugália nyújtott segítséget.
" ["post_title"]=> string(104) "Szövetségesi segítséget kért Bukarest a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(91) "szovetsegesi-segitseget-kert-bukarest-a-fekete-tengeri-terseg-biztonsaganak-megerositesehez" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-17 11:42:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:42:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469331" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(469329) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-17 11:39:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:39:24" ["post_content"]=> string(809) "Románia államháztartási hiánya az idei első kilenc hónapban a bruttó hazai termék 3,82 százalékának megfelelő 78 milliárd 520 millió lejt tett ki - közölte a pénzügyminisztérium. Tavaly ugyanebben az időszakban a deficit meghaladta a 102 milliárd lejt, vagyis a GDP 5,35 százaléka volt. Így a GDP-arányos hiány egy év alatt 1,53 százalékponttal csökkent. Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter szerint a költségvetési hiány mérséklésével párhuzamosan több mint 25 milliárd lejjel, mintegy 108 milliárd lejre emelkedtek az állami beruházások. Az év első kilenc hónapjában az államháztartás bevételei éves összevetésben 11,8 százalékkal nőttek, de a kiadások is 5,5 százalékkal bővültek.
" ["post_title"]=> string(50) "Jelentősen csökkent az államháztartási hiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "jelentosen-csokkent-az-allamhaztartasi-hiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-17 11:40:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:40:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469329" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3765 (24) { ["ID"]=> int(469103) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-18 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-18 04:00:00" ["post_content"]=> string(698) "Mai egyházi műsorunkban Csiszér Imre erzsébetbányai római katolikus plébános elmélkedését hallják.


Románia célja, hogy az Európai Unió következő többéves költségvetése minél nagyobb legyen, mert így az ország nettó uniós forrásbevétele is…
Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban részletesen foglalkozunk az itthoni politikai nagyüzemmel, hiszen az államfő újabb miniszterelnök-jelöltje még jobban elmélyítette a kormányválságot és…
Continue Reading
Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt ítélték el a 2002-ben született férfit.
Continue ReadingAz izraeli hadsereg (IDF) mára virradóra légicsapásokat és tüzérségi támadásokat hajtott végre Dél-Libanonban.
Continue Reading
Irán 60 napon keresztül nem fog díjat szedni a Hormuzi-szorosban.
Continue Reading
Ezt Rumen Radev bolgár miniszterelnök jelentette be.
Continue Reading
Harkiv városába, valamint három másik településre bombák csapódtak megsebesítve 10 embert.
Continue Reading
Tömeges ukrán dróntámadás érte a zaporizzsjai atomerőmű szállítási részlegét.
Continue Reading
A miniszterelnök arról tájékoztatott, hogy a tagállamok vezetői négyórás intenzív vita után tudták lezárni az Európai Tanács ülésének első napirendi pontját.
Continue Reading
Az idei első negyedévben 1,8 százalékkal csökkent az ipari vállalatok üzleti forgalma 2025 azonos időszakához képest, míg a feldolgozóipari új megrendelések 2,9 százalékkal apadtak.
Continue Reading
Arra kérik a fuvarozókat és az utazókat, hogy a tervezett karbantartás idején számítsanak esetleges késésekre és ügyintézési fennakadásokra.
Continue Reading
Az oktatási minisztérium által jóváhagyott ütemterv szerint a következő tanév 36 tanítási hétből áll és június 18-ig tart.
Continue ReadingRománia célja, hogy az Európai Unió következő többéves költségvetése minél nagyobb legyen, mert így az ország nettó uniós forrásbevétele is nagyobb lehet - jelentette ki Nicușor Dan államfő a nyári EU-csúcs végén. Elmondta, hogy az új uniós költségvetés kidolgozásakor a tagállamok a korábbi eljárásnál sokkal rugalmasabban határozhatják meg saját mezőgazdasági és kohéziós programjaikat. Dan szerint Románia és további 15 tagállam közös levélben azt az álláspontot képviselte, hogy az uniós források felhasználása minél rugalmasabb legyen.
" ["post_title"]=> string(56) "Románia minél nagyobb uniós költségvetést szeretne" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "romania-minel-nagyobb-unios-koltsegvetest-szeretne" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-20 12:52:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-20 09:52:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=464654" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3730 (24) { ["ID"]=> int(464629) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-19 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-19 12:30:00" ["post_content"]=> string(1598) "A heti hírösszefoglalóban részletesen foglalkozunk az itthoni politikai nagyüzemmel, hiszen az államfő újabb miniszterelnök-jelöltje még jobban elmélyítette a kormányválságot és elmérgesítette a főbb politikai szereplők közötti viszonyt. Ebben a pillanatban nem látszik a kiút, illetve az sem, hogy rövidtávon milyen megoldást lehet találni egy következő kormány beiktatásához. A nézeteltérések és az ellentétek feloldhatatlannak látszanak, a politikai küzdelembe pedig az igazságszolgáltatás is beavatkozott, emellett a dezinformáció is masszív méretet öltött, miután a PSD-hez közeli média megpróbálta ismét kijátszani a magyarellenesség kártyáját. Itthon ismét előtérbe került a medvekérdés, miután számos támadás történt a héten, Románia pedig Szlovákiával együtt kérte az Európai Bizottságot, hogy tegye rugalmasabbá a barnamedvék szigorú védelmére vonatkozó előírásokat.
Majd Forró László összefoglalóját hallhatják arról, hogy mit tartalmaz az Egyesült Államok és Irán között létrejött megállapodás.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Bozótharcosok a Szent Ampullára várva című jegyzetét.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
A krasznodari regionális bíróság jogerős ítéletéről az Interfax orosz hírügynökség számolt be ma az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) sajtóközpontjának közleménye alapján.
A 2002-ben született Chercio D.A.-nak egy szigorúan őrzött büntetőtelepen kell letöltenie büntetését.
Az FSZB szerint a román férfi az ukrán hírszerző szolgálat utasítására Szocsi városában lévő légvédelmi létesítményekről adott át információkat Ukrajnának 2024 augusztusában. Cserében az ukrán szolgálatok megígérték neki, hogy segítenek biztonságban elhagyni Oroszországot és csatlakozni önkéntesként az Oroszország ellen harcoló ukrán fegyveres erőkhöz.
" ["post_title"]=> string(85) "Tizenöt év börtönbüntetésre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban" ["post_excerpt"]=> string(88) "Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt ítélték el a 2002-ben született férfit." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "tizenot-ev-bortonbuntetesre-iteltek-egy-roman-allampolgart-oroszorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-19 13:58:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-19 10:58:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=464646" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3752 (24) { ["ID"]=> int(464644) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-19 13:53:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-19 10:53:37" ["post_content"]=> string(869) "Az izraeli hadsereg (IDF) mára virradóra légicsapásokat és tüzérségi támadásokat hajtott végre Dél-Libanonban, válaszul a Hezbollah ismételt tűzszüneti jogsértéseire - közölte ma reggel a katonai szóvivő.
A támadásokat követően Svájc bejelentette, hogy elmaradnak az Irán és az Egyesült Államok között mára tervezett tárgyalások.
Libanoni források szerint az izraeli támadásokban legkevesebb 15 ember vesztette életét a dél-libanoni Nabatije környékének több településén. Miközben Teherán izraeli kivonulást követel Libanonból, Benjámin Netanjahu miniszterelnök egyértelművé tette, hogy az IDF továbbra is a dél-libanoni biztonsági övezetben marad.
" ["post_title"]=> string(84) "Elmaradnak az Irán és az Egyesült Államok között mára tervezett tárgyalások" ["post_excerpt"]=> string(123) "Az izraeli hadsereg (IDF) mára virradóra légicsapásokat és tüzérségi támadásokat hajtott végre Dél-Libanonban. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "elmaradnak-az-iran-es-az-egyesult-allamok-kozott-mara-tervezett-targyalasok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-19 15:20:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-19 12:20:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=464644" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3708 (24) { ["ID"]=> int(464642) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-19 13:51:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-19 10:51:55" ["post_content"]=> string(894) "Hamenei hangsúlyozta: arról biztosította őt Maszúd Pezeskján iráni elnök és más magas rangú tisztségviselők, hogy Irán jogai és az úgynevezett ellenállási front érdekei nem fognak sérülni.
Az iráni legfőbb nemzetbiztonsági tanács tegnap este bejelentette, hogy Irán minden szükséges intézkedést megtesz a Hormuzi-szoros aknamentesítésére az Egyesült Államokkal kötött megállapodásnak megfelelően.
Az iráni testület bejelentette azt is, hogy Irán 60 napon keresztül nem fog díjat szedni a Hormuzi-szorosban. Az áthaladni kívánó hajók továbbra is kötelesek erről bejelentést tenni Irán Perzsa-öböl Felügyeleti Hivatalához, amely az összes kérelmet haladéktalanul elbírálja.
" ["post_title"]=> string(93) "Irán legfelső vezetője jóváhagyta az Egyesült Államokkal kötött keretmegállapodást" ["post_excerpt"]=> string(69) "Irán 60 napon keresztül nem fog díjat szedni a Hormuzi-szorosban. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(82) "iran-legfelso-vezetoje-jovahagyta-az-egyesult-allamokkal-kotott-keretmegallapodast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-19 13:51:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-19 10:51:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=464642" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3707 (24) { ["ID"]=> int(464640) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-19 13:50:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-19 10:50:48" ["post_content"]=> string(1154) "Bulgária megvétózza az Oroszország elleni újabb európai uniós szankciócsomagot, mert az negatív hatással lehet a bolgár gazdaságra, továbbá a kormány nem ért egyet egy orosz ortodox püspök szankciós listára helyezésével - jelentette ki Rumen Radev bolgár miniszterelnök tegnap Brüsszelben az uniós tagállamok vezetőinek csúcstalálkozójára érkezve.
Ez a háború már túllépett a lövészárkokon; túlterjedt a gazdaságon és az energián, látjuk a hatását a kultúrára és a sportra, és most már csak az maradt hátra, hogy a vallást is magával ragadja" – fogalmazott Radev.
Mint ismert, az Európai Unió hétfőn bővítette szankciós listáját: 34 személyt és 47 szervezetet vett fel rá, amelyek kapcsolatban állnak Oroszország katonai és ipari komplexumával, az olaj- és gáztankerekből álló úgynevezett árnyékflottával, illetve politikai befolyásolási tevékenységekkel. A listára felkerült egy orosz ortodox püspök is.
" ["post_title"]=> string(86) "Bulgária megvétózza az Oroszország elleni újabb európai uniós szankciócsomagot" ["post_excerpt"]=> string(54) "Ezt Rumen Radev bolgár miniszterelnök jelentette be." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "bulgaria-megvetozza-az-oroszorszag-elleni-ujabb-europai-unios-szankciocsomagot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-19 13:50:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-19 10:50:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=464640" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3706 (24) { ["ID"]=> int(464638) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-19 13:49:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-19 10:49:17" ["post_content"]=> string(604) "Az ukrán hatóságok ma bejelentették, hogy mára virradóra orosz légitámadások érték Ukrajna középső és északkeleti részét, továbbá két hajót a Fekete-tengeren. Olekszandr Hanzsa regionális vezető a Telegramon közölte, a bombázások különösen Pavlohrad városát érintették.
Az ukrán mentőszolgálatok beszámolója szerint az ország északkeleti részén fekvő Harkiv városába, valamint három másik településre bombák csapódtak megsebesítve 10 embert.
" ["post_title"]=> string(69) "Légitámadások érték Ukrajna középső és északkeleti részét" ["post_excerpt"]=> string(102) "Harkiv városába, valamint három másik településre bombák csapódtak megsebesítve 10 embert. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "legitamadasok-ertek-ukrajna-kozepso-es-eszakkeleti-reszet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-19 13:49:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-19 10:49:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=464638" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3589 (24) { ["ID"]=> int(464636) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-19 13:48:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-19 10:48:12" ["post_content"]=> string(946) "
Tömeges ukrán dróntámadás érte a zaporizzsjai atomerőmű szállítási részlegét - közölte ma az orosz ellenőrzés alá vont létesítmény sajtószolgálata a Telegram-csatornáján.
A tájékoztatás értelmében legkevesebb 14 találatot rögzítettek. Tűz keletkezett a szállítócsarnok egyik boxában. A támadás személyi sérülést nem okozott. Az MTI tudósítóját a rendőrök nem engedték az üzem közelébe, a sajtónak megtiltották a fotózást.
A moszkvai védelmi tárca közölte, hogy az orosz légvédelem 133 ukrán repülőgép típusú pilóta nélküli repülőszerkezetet semmisített meg 12 régió és a Fekete-tenger fölött.
" ["post_title"]=> string(83) "Három nap alatt másodszor érte dróntámadás a moszkvai olajfeldolgozó gyárat" ["post_excerpt"]=> string(90) "Tömeges ukrán dróntámadás érte a zaporizzsjai atomerőmű szállítási részlegét." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "harom-nap-alatt-masodszor-erte-drontamadas-a-moszkvai-olajfeldolgozo-gyarat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-19 15:22:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-19 12:22:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=464636" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3774 (24) { ["ID"]=> int(464634) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-19 13:44:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-19 10:44:45" ["post_content"]=> string(772) "Az állam-, illetve kormányfők csúcsértekezletének záródokumentumából Magyar Péter magyar miniszterelnök kezdeményezésére az utolsó pillanatban kikerült az Ukrajna uniós csatlakozásának gyorsítására utaló kitétel. A kormányfő ezt tegnap késő éjjel közölte a Facebook-oldalán.
Bejegyzésében a miniszterelnök arról tájékoztatott, hogy a tagállamok vezetői négyórás intenzív vita után tudták lezárni az Európai Tanács ülésének első napirendi pontját.
Kiemelte: másfél év után először lehet minden tagállam által elfogadott zárónyilatkozat.
Az idei első negyedévben 1,8 százalékkal csökkent az ipari vállalatok üzleti forgalma 2025 azonos időszakához képest, míg a feldolgozóipari új megrendelések 2,9 százalékkal apadtak - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az adatok szerint április végéig a feldolgozóipar forgalma 1,8 százalékkal, a kitermelőiparé 1,7 százalékkal csökkent.
A január 1. és április 30. között éves összevetésben a napi fogyasztási cikkek iparában 8,3 százalékkal, a köztes termékek iparában 2,6 százalékkal, a tőkejavak termelésében 2,5 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkek iparában 1,3 százalékkal estek vissza az új megrendelések. Áprilisban márciushoz képest 14,3 százalékos csökkenést regisztráltak,
" ["post_title"]=> string(86) "INS: Csökkent az ipari üzleti forgalom és a feldolgózóipari új megrendelések is" ["post_excerpt"]=> string(197) "Az idei első negyedévben 1,8 százalékkal csökkent az ipari vállalatok üzleti forgalma 2025 azonos időszakához képest, míg a feldolgozóipari új megrendelések 2,9 százalékkal apadtak." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "ins-csokkent-az-ipari-uzleti-forgalom-es-a-feldolgozoipari-uj-megrendelesek-is" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-19 12:09:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-19 09:09:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=464630" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3776 (24) { ["ID"]=> int(464625) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-19 11:37:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-19 08:37:37" ["post_content"]=> string(851) "Ma este 10 órától legtöbb két órányi időre elérhetetlen lesz a Közúti Infrastruktúrát kezelő hatóság elektronikus útdíj fizetést biztosító e-Tarifare elektronikus díjfizetési rendszer.
A hatóság közlése szerint a leállás érinti az ellenőrzési és befizetési tevékenységet az Európai Unió külső határain, Szerbia, Moldova és Ukrajna felől. Ugyanakkor ez idő alatt nem tudnak különleges szállítási engedélyeket sem kiadni az EU belső határain, a román-magyar és román-bolgár határon.
Arra kérik a fuvarozókat és az utazókat, hogy a tervezett karbantartás idején számítsanak esetleges késésekre és ügyintézési fennakadásokra.
" ["post_title"]=> string(60) "Ma este karbantartás miatt elérhetetlen lesz az e-Tarifare" ["post_excerpt"]=> string(155) "Arra kérik a fuvarozókat és az utazókat, hogy a tervezett karbantartás idején számítsanak esetleges késésekre és ügyintézési fennakadásokra." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "ma-este-karbantartas-miatt-elerhetetlen-lesz-az-e-tarifare" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-19 13:57:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-19 10:57:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=464625" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3748 (24) { ["ID"]=> int(464622) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-19 11:35:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-19 08:35:32" ["post_content"]=> string(615) "Az oktatási minisztérium által jóváhagyott ütemterv szerint a következő tanév 36 tanítási hétből áll és június 18-ig tart.
A középiskolai végzősök számára a következő tanév 34 hetes lesz, és június 4-én ér véget, míg a VIII. osztályosok 35 hetet járnak majd, június 11-éig. A műszaki szakközépiskolák felsőbb évfolyamain a jövő tanév 37 hetes lesz, és június 25-én ér véget. A posztliceális képzésben a tanítás időtartamát a tantervek határozzák meg.
" ["post_title"]=> string(50) "Mától kezdődik az iskolások nyári vakációja" ["post_excerpt"]=> string(139) "Az oktatási minisztérium által jóváhagyott ütemterv szerint a következő tanév 36 tanítási hétből áll és június 18-ig tart. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "matol-kezdodik-az-iskolasok-nyari-vakacioja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-19 11:35:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-19 08:35:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=464622" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3758 (24) { ["ID"]=> int(464654) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-20 12:52:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-20 09:52:24" ["post_content"]=> string(651) "Románia célja, hogy az Európai Unió következő többéves költségvetése minél nagyobb legyen, mert így az ország nettó uniós forrásbevétele is nagyobb lehet - jelentette ki Nicușor Dan államfő a nyári EU-csúcs végén. Elmondta, hogy az új uniós költségvetés kidolgozásakor a tagállamok a korábbi eljárásnál sokkal rugalmasabban határozhatják meg saját mezőgazdasági és kohéziós programjaikat. Dan szerint Románia és további 15 tagállam közös levélben azt az álláspontot képviselte, hogy az uniós források felhasználása minél rugalmasabb legyen.
" ["post_title"]=> string(56) "Románia minél nagyobb uniós költségvetést szeretne" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "romania-minel-nagyobb-unios-koltsegvetest-szeretne" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-20 12:52:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-20 09:52:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=464654" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40243) ["max_num_pages"]=> int(3354) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "b9985eb0214b5fcc928945d186d6b093" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:f29115a2f26bc757fb3acd2d39bae07f" }