Ideiglenesen csökkenti termelését a craiovai Ford gyár a félvezetők hiánya miatt. Csütörtökön csak egyetlen váltást hívnak munkába az autó- és a motorgyártó részlegeken egyaránt az eddigi három váltás helyet.
(tovább…) Continue Reading

Hangversennyel és könyvbemutatóval tisztelegnek Dinu Lipatti zeneszerzői öröksége és emléke előtt kedden a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen - közölte Pálúr János, az egyetem docense az MTI-vel. Az október 20-án, 19 órakor kezdődő koncert lesz Dinu Lipatti román zeneszerző orgonára és zongorára írt versenyművének magyarországi bemutatója. A rendezvényen Mara Dobrescu zongoraművész és Cristina Struţa orgonaművész előadásában Lipatti Orgona- és zongoraversenye, valamint fisz-moll Noktürnje hangzik el. A rendezvényen bemutatják Cristina Deiana Struţa Dinu Lipatti - Orgona- és zongoraverseny című kötetét, valamint a mű eredeti kézirata alapján újraközölt kottát is. A program a művészi előadás mellett a zenetudományi kutatásra és a zeneszerző életművének újrafelfedezésére is felhívja a figyelmet. A Román Kulturális Intézet budapesti fiókja által támogatott esemény a temesvári Timorgelfest Kulturális Egyesület Zene és román identitás című interdiszciplináris kulturális turnéjának része.
" ["post_title"]=> string(56) "Dinu Lipatti román zeneszerzőre emlékeznek Budapesten" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "dinu-lipatti-roman-zeneszerzore-emlekeznek-budapesten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:24:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:24:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469219" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3463 (24) { ["ID"]=> int(469217) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 14:20:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:20:21" ["post_content"]=> string(983) "Lemondott az Egyesült Államok athéni nagykövete alig két órával azután, hogy erre nyilvánosan is felszólította az amerikai kormányzat. Előzőleg Katie Zacharia, Donald Trump amerikai elnök új sajtótitkára azt mondta, hogy Kimberly Guilfoyle-t súlyos bírálatok érték helytelen, illetve potenciálisan törvénysértő magatartása miatt görögországi megbízatása során. A The Wall Street Journal című amerikai lap a múlt hónap végén megjelent cikksorozatában számolt be arról, hogy ajándékokat és szolgáltatásokat fogadott el, illetve felajánlotta, hogy pénzért cserébe fölhasználja a kormányzaton belüli befolyását. A nagykövet lemondása kapcsán úgy fogalmazott, hogy az állítások hamisak. Korábban felmerült annak gyanúja is a görögországi amerikai nagykövet egyik félmondata alapján, hogy a Bolojan-kormány megbuktatását az Egyesült Államok indítványozta.
" ["post_title"]=> string(47) "Lemondott a görögországi amerikai nagykövet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "lemondott-a-gorogorszagi-amerikai-nagykovet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:20:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:20:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469217" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3571 (24) { ["ID"]=> int(469215) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 14:18:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:18:36" ["post_content"]=> string(443) "A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést – adta hírül az Agerpres hírügynökség. A döntés nem jogerős. Ügyészségi források szerint a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) fellebbezni fog, ennek elbírálásáig Georgescu a bukaresti központi fogdában marad.
" ["post_title"]=> string(79) "Házi őrizetre enyhítették a Călin Gegorgescu elleni kényszerintézkedést" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "hazi-orizetre-enyhitettek-a-calin-gegorgescu-elleni-kenyszerintezkedest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:18:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:18:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469215" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3751 (24) { ["ID"]=> int(469205) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 12:20:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 09:20:21" ["post_content"]=> string(1305) "Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a hazai egészségügyi rendszer. Sajtótájékoztatóján a tárcavezető hangsúlyozta, hogy sürgősen teljes jogkörű kormányra van szükség, amely forrásokat tud biztosítani az egészségügynek. Ha nem sikerül kormányt alakítani, szerinte a parlamentnek kell nagyon gyorsan megoldást találnia a költségvetés kiigazítására, ez azonban kockázatokkal jár. Az állami egészségügyi intézmények működéséhez az év végéig közel 800 millió lejre van szükség, ebből 227 millió lejt már november elejéig biztosítani kell. Ebből fedeznék egyebek mellett a sürgősségi betegellátó osztályok személyzeti és gyógyszerkiadásait, a mentőszolgálat működését, valamint az országos HIV-programot. A miniszter szerint a szükséges források hiányában veszélybe kerülne a sürgősségi betegellátó osztályok és a mentőszolgálat működése. Közölte azt is, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (CNAS) sincs elegendő pénze az egészségügyi rendszer finanszírozására.
" ["post_title"]=> string(78) "A kormányválság húzódása miatt megbénulhat az egészségügyi ellátás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "a-kormanyvalsag-huzodasa-miatt-megbenulhat-az-egeszsegugyi-ellatas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 12:20:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 09:20:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469205" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3783 (24) { ["ID"]=> int(469219) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 14:24:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:24:39" ["post_content"]=> string(1154) "Hangversennyel és könyvbemutatóval tisztelegnek Dinu Lipatti zeneszerzői öröksége és emléke előtt kedden a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen - közölte Pálúr János, az egyetem docense az MTI-vel. Az október 20-án, 19 órakor kezdődő koncert lesz Dinu Lipatti román zeneszerző orgonára és zongorára írt versenyművének magyarországi bemutatója. A rendezvényen Mara Dobrescu zongoraművész és Cristina Struţa orgonaművész előadásában Lipatti Orgona- és zongoraversenye, valamint fisz-moll Noktürnje hangzik el. A rendezvényen bemutatják Cristina Deiana Struţa Dinu Lipatti - Orgona- és zongoraverseny című kötetét, valamint a mű eredeti kézirata alapján újraközölt kottát is. A program a művészi előadás mellett a zenetudományi kutatásra és a zeneszerző életművének újrafelfedezésére is felhívja a figyelmet. A Román Kulturális Intézet budapesti fiókja által támogatott esemény a temesvári Timorgelfest Kulturális Egyesület Zene és román identitás című interdiszciplináris kulturális turnéjának része.
" ["post_title"]=> string(56) "Dinu Lipatti román zeneszerzőre emlékeznek Budapesten" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "dinu-lipatti-roman-zeneszerzore-emlekeznek-budapesten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:24:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:24:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469219" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40211) ["max_num_pages"]=> int(10053) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "2fbaf23fac8143445b008e9837ac2251" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:18dba1cd4779bf5aff0a12c92e8e29f1" }Ideiglenesen csökkenti termelését a craiovai Ford gyár a félvezetők hiánya miatt. Csütörtökön csak egyetlen váltást hívnak munkába az autó- és a motorgyártó részlegeken egyaránt az eddigi három váltás helyet.
(tovább…) Continue ReadingA horvát fővárosban két ember meghalt, és többen megsérültek, amikor tegnap délután heves vihar csapott le Zágrábra.
(tovább…) Continue Reading
Egy év kényszerpihenő után második alkalommal van jelen Bukarestben a Romániai Műépítészeti Biennálé idei kiadásán a Visegrádi Négyek Családi Házai vándorkiállítása. A hétfő esti megnyitót követően a projektről kérdeztem Borsos Andrást, a Magyar Építőművészek Szövetségének titkárát.
(tovább…) Continue ReadingAz Észak-Atlanti Szövetség nyitott a párbeszédre Oroszországgal – jelentette ki Oana Lungescu, a NATO szóvivője, miután Moszkva hazarendelte állandó képviseletét a Szövetség Brüsszeli székhelyéről.
(tovább…) Continue Reading
A növények végigkísérik életünket a bölcsőtől a koporsóig – szögezi le egyik könyvében mai adásunk vendége, Fráter Erzsébet, a vácrátóti…
Continue ReadingAz Európai Bizottság fellép az unió közös értékeinek védelmében – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke utalva a lengyel Alkotmánybíróság döntésére, amely kimondta, hogy az európai normák nem élveznek elsőbbséget a nemzeti jogszabályokkal szemben.
(tovább…) Continue Reading
A kínai külügyminisztérium ma ismét tiltakozott William Lai tajvani alelnök tervezett egyesült államokbeli látogatása ellen.
Continue ReadingCsökkent kedden a földgáz referenciaára Európában a kedvező meteorológiai előrejelzésnek köszönhetően, miután az utóbbi időben elég feszült volt a helyzet – közli a Bloomberg.
(tovább…) Continue Reading
A Talim, amely idén a negyedik trópusi vihar a Csendes-óceán térségében, július 15-én alakult ki a Dél-kínai-tengeren.
Continue Reading
Szaúd-Arábia többek között két szerződést is kötött egy katonai drónokat gyártó török nagyvállalattal.
Continue Reading
84 éves korában elhunyt Colin Powell amerikai külügyminiszter, adta hírül a BBC News – a család bejelentése szerint halálát a Covid19-betegség szövődményei okozták.
(tovább…) Continue ReadingMarokkó mindazonáltal leszögezte, hogy az elismerés nem fogja befolyásolni a Magreb-ország azon „elveit”, amelyek alapján kétállami megoldást sürget a palesztin-izraeli konfliktus rendezésére.
Continue ReadingIdeiglenesen csökkenti termelését a craiovai Ford gyár a félvezetők hiánya miatt. Csütörtökön csak egyetlen váltást hívnak munkába az autó- és a motorgyártó részlegeken egyaránt az eddigi három váltás helyet.
A gyártási folyamatban elsőbbséget adnak azoknak a gépkocsiknak, amelyeket már leszerződtek - közölték a vállalat képviselői. Az otthon maradó alkalmazottak az alapbér 78 százalékának megfelelő juttatásban részesülnek. A Dacia vállalatnál is szünetelt a tevékenység a félvezetők hiánya miatt. Október 8-án csak a 14 ezer alkalmazott mintegy 10 százalékát hívták dolgozni.
" ["post_title"]=> string(36) "Gondok a romániai autógyártásban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "gondok-a-romaniai-autogyartasban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-19 13:15:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-19 10:15:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407942" ["menu_order"]=> int(11173) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3741 (24) { ["ID"]=> int(428631) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-20 14:37:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-20 11:37:09" ["post_content"]=> string(567) "A horvát fővárosban két ember meghalt, és többen megsérültek, amikor tegnap délután heves vihar csapott le Zágrábra.
A horvát közszolgálati televízió szerint a heves eső és szélvihar fákat döntött ki és háztetőket szakított le. Teljesen megbénult a forgalom. Az utcai csatornalefolyók nem tudták elnyelni a hirtelen leesett sok esőt, a víz elárasztott több utcát és aluljárót.
" ["post_title"]=> string(36) "Ítéletidő halottakkal Zágrábban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "iteletido-halottakkal-zagrabban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-20 14:37:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-20 11:37:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428631" ["menu_order"]=> int(11174) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3777 (24) { ["ID"]=> int(407937) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-19 13:14:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-19 10:14:19" ["post_content"]=> string(1142) "Egy év kényszerpihenő után második alkalommal van jelen Bukarestben a Romániai Műépítészeti Biennálé idei kiadásán a Visegrádi Négyek Családi Házai vándorkiállítása. A hétfő esti megnyitót követően a projektről kérdeztem Borsos Andrást, a Magyar Építőművészek Szövetségének titkárát.
Kedd délelőtt a Romániai Építőművészek Egyesületének bukaresti székhelyén szerveztek szakmai konferenciát A V4-es országok és Románia családi házai címmel, ahol a kiállításban szereplő Budakeszi családi ház két építésze, V. Marton Rozália és Villányi Norbert tartott előadást a munkájukról, a kiállításban látható családi házról, valamint a kettejük által működtetett építész iroda szakmai és művészi tevékenységéről.
" ["post_title"]=> string(57) "Magyar jelenlét a Romániai Műépítészeti Biennálén" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "magyar-jelenlet-a-romaniai-muepiteszeti-biennalen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-19 13:14:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-19 10:14:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407937" ["menu_order"]=> int(11175) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3744 (24) { ["ID"]=> int(407935) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-19 13:11:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-19 10:11:10" ["post_content"]=> string(923) "Az Észak-Atlanti Szövetség nyitott a párbeszédre Oroszországgal - jelentette ki Oana Lungescu, a NATO szóvivője, miután Moszkva hazarendelte állandó képviseletét a Szövetség Brüsszeli székhelyéről.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter tegnap jelentette be az ellenintézkedéseket, miután több orosz diplomatát utasítottak ki az Észak-Atlanti Szövetség tagállamaiból kémkedés vádjával. A NATO szóvivője hangsúlyozta, a Szövetség kitart Oroszországgal szembeni politikájában, amely az erőszakos lépések elkerülését célozza, de kész párbeszédet folytatni. Moszkva szerint az orosz agresszióra utalást ürügyként használja fel a NATO, hogy egyre több katonai felszerelést telepítsen az orosz határ közelébe.
" ["post_title"]=> string(26) "A párbeszéd folytatódik" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "a-parbeszed-folytatodik" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-19 13:11:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-19 10:11:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407935" ["menu_order"]=> int(11177) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3736 (24) { ["ID"]=> int(428624) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-19 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-19 12:30:00" ["post_content"]=> string(2471) "A növények végigkísérik életünket a bölcsőtől a koporsóig – szögezi le egyik könyvében mai adásunk vendége, Fráter Erzsébet, a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert botanikusa, aki korán felismerte, hogy a növények nem pusztán a kutatás tárgyai. Társaink, akikkel együtt növekedhetünk.

A Fitz József-könyvdíjas A Biblia növényei című kötet szerzőjével a csíksomlyói Mária kertben beszélgettünk, a Kájoni Herbáriumkert, a Székely Herbárium Egyesület és a Csángó Központ szervezte VIII. Székelyföldi GyógynövényNapon, amelyen székelyföldi és magyarországi előadók, termelők fogadták a gyógynövények és használatuk iránt érdeklődőket.
Fráter Erzsébet korábban a Magyar Természettudományi Múzeumban dolgozott, 1998 óta az Ökológiai Kutatóközpont munkatársaként a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert Rendszertani Gyűjteményének kurátora. 1985 óta publikál botanikai és kultúrtörténeti témákban.
A mai félórában utánajárunk a növények üzenetének, növény és ember kapcsolatának. Említést teszünk a fogkefefáról és növényvilágban fellelhető más érdekességekről, de azt is kiderítjük, hogy Fráter Erzsébet Bibliája miért zöldell?
Hallgassa meg a műsort!

Az Európai Bizottság fellép az unió közös értékeinek védelmében - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke utalva a lengyel Alkotmánybíróság döntésére, amely kimondta, hogy az európai normák nem élveznek elsőbbséget a nemzeti jogszabályokkal szemben.
Ursula von der Leyen az Európai Parlamentben Mateusz Morewiecki lengyel kormányfő jelenlétében azt mondta, az unió nem engedheti meg és nem is fogja megengedni, hogy veszélybe sodorják közös értékeit. A bizottság lépéseket fog tenni - nyomatékosította Ursula von der Leyen.
" ["post_title"]=> string(41) "Lépéseket tervez az Európai Bizottság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "lepeseket-tervez-az-europai-bizottsag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-19 13:10:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-19 10:10:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407933" ["menu_order"]=> int(11179) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3734 (24) { ["ID"]=> int(428613) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-18 14:12:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-18 11:12:24" ["post_content"]=> string(874) "A kínai külügyminisztérium ma ismét tiltakozott William Lai tajvani alelnök tervezett egyesült államokbeli látogatása ellen.
A tárca egyik szóvivője leszögezte, Peking ellenez minden, az Egyesült Államok és Tajvan közötti hivatalos kapcsolatot, hozzátéve, hogy Kína figyelemmel követi a fejleményeket "és határozott, szigorú intézkedéseket hoz szuverenitása és területi egysége védelmében".
A tajvani elnök augusztus közepén látogat Paraguayba, hogy részt vegyen Santiago Pena megválasztott elnök beiktatásán. A tervek szerint látogatása során megáll az Egyesült Államokban is. Paraguay az utolsó dél-amerikai állam, amely hivatalos kapcsolatban áll Tajvannal.
" ["post_title"]=> string(63) "Kína tiltakozik a tajvani alelnök amerikai látogatása ellen" ["post_excerpt"]=> string(135) "A kínai külügyminisztérium ma ismét tiltakozott William Lai tajvani alelnök tervezett egyesült államokbeli látogatása ellen. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "kina-tiltakozik-a-tajvani-alelnok-amerikai-latogatasa-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-18 14:12:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-18 11:12:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428613" ["menu_order"]=> int(11180) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3733 (24) { ["ID"]=> int(407931) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-19 13:09:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-19 10:09:13" ["post_content"]=> string(1229) "Csökkent kedden a földgáz referenciaára Európában a kedvező meteorológiai előrejelzésnek köszönhetően, miután az utóbbi időben elég feszült volt a helyzet - közli a Bloomberg.
A fűtési idény elején tapasztalható meleg idő csökkenti az Oroszországból érkező alacsony mennyiségű földgáz és a cseppfolyós gáz Ázsiába történő átirányításának hatását. Ezen kívül a brit és a német szélerőművek csütörtökön várhatóan rekord mennyiségű áramot termelnek. Ilyen körülmények között a holland tőzsdén 3,7, a brit tőzsdén pedig 8 százalékkal csökkent a földgázra kötött határidős ügyletek értéke. Ugyanez történt a szén és a villamosenergia árával is a német tőzsdén, Németország lévén a legnagyobb Európai piac. A JP Morgan Chase & Co elemzői szerint novembertől a megszokottnál melegebb lesz minden téli hónapban, ami megnyugtatja a földgáz globális piacát és ezzel nagyrészt megszűnik az utóbbi időben tapasztalt áremelkedés is a földgáz és a kőolaj esetében.
" ["post_title"]=> string(20) "Olcsóbb a földgáz" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(17) "olcsobb-a-foldgaz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-19 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-19 11:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407931" ["menu_order"]=> int(11181) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3732 (24) { ["ID"]=> int(428611) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-18 14:11:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-18 11:11:29" ["post_content"]=> string(762) "Vietnámban mintegy 30 ezer embert telepítettek ki az ország északi részéről a közeledő Talim tájfun miatt - jelentették be ma helyi hatóságok.
A Vietnam+X News című hírportál azt közölte, hogy három északi térségben emellett partra hívták az összes halászhajót, valamint felfüggesztették a komphajók működését is.
A Talim, amely idén a negyedik trópusi vihar a Csendes-óceán térségében, július 15-én alakult ki a Dél-kínai-tengeren, helyi idő szerint tegnap éjjel pedig óránként több mint 135 kilométeres sebességgel lecsapott Kína déli részére.
" ["post_title"]=> string(45) "Több tízezer embert evakuáltak Vietnámban" ["post_excerpt"]=> string(129) "A Talim, amely idén a negyedik trópusi vihar a Csendes-óceán térségében, július 15-én alakult ki a Dél-kínai-tengeren." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "tobb-tizezer-embert-evakualtak-vietnamban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-18 14:11:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-18 11:11:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428611" ["menu_order"]=> int(11182) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3731 (24) { ["ID"]=> int(428609) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-18 14:10:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-18 11:10:11" ["post_content"]=> string(797) "Szaúd-Arábia és Törökország energetikai, védelmi, befektetési és más területeket is érintő megállapodásokat írt alá - jelentette ma az SPA szaúdi állami hírügynökség.
Szaúd-Arábia többek között két szerződést is kötött egy katonai drónokat gyártó török nagyvállalattal.
Az SPA hírügynökség beszámolója szerint Szaúd-Arábia az első állomása a török elnök öböl-menti körútjának, amelyre "nagy reményekkel" tekint, hogy pénzügyi és befektetési megállapodásokkal enyhítse a török költségvetési feszültségeket, a magas inflációt és az ország gyengülő valutáját.
" ["post_title"]=> string(73) "Kétoldalú megállapodásokat kötött Szaúd-Arábia és Törökország" ["post_excerpt"]=> string(119) "Szaúd-Arábia többek között két szerződést is kötött egy katonai drónokat gyártó török nagyvállalattal. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "ketoldalu-megallapodasokat-kotott-szaud-arabia-es-torokorszag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-18 14:10:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-18 11:10:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428609" ["menu_order"]=> int(11184) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3730 (24) { ["ID"]=> int(407917) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-18 15:59:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-18 12:59:10" ["post_content"]=> string(662) "84 éves korában elhunyt Colin Powell amerikai külügyminiszter, adta hírül a BBC News – a család bejelentése szerint halálát a Covid19-betegség szövődményei okozták.
Colin Powell az Amerikai Egyesült Államok első színesbőrű külügyminisztere volt, hivatalát George W. Bush elnöksége idején töltötte be. Powell harcolt a vietnámi háborúban, ahol meg is sérült, karrierje során mint tapasztalt katonai tanácsadó tartották számon nem csak az AEÁ-ban hanem világszerte.
" ["post_title"]=> string(52) "Elhunyt Colin Powell volt amerikai külügyminiszter" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "elhunyt-colin-powell-volt-amerikai-kulugyminiszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-18 15:59:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-18 12:59:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407917" ["menu_order"]=> int(11185) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(428607) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-18 14:09:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-18 11:09:13" ["post_content"]=> string(766) "Izrael elismerte Marokkó szuverenitását a vitatott hovatartozású Nyugat-Szahara felett és konzulátus megnyitását fontolgatja Dahlában – közölte tegnap az izraeli kormányfő hivatala. Az izraeli álláspontot "megküldik az ENSZ-nek, valamint a többi regionális és nemzetközi szervezetnek is" - közölte a a marokkói királyi udvar.
Marokkó mindazonáltal leszögezte, hogy az elismerés nem fogja befolyásolni a Magreb-ország azon "elveit", amelyek alapján kétállami megoldást sürget a palesztin-izraeli konfliktus rendezésére.
Marokkó 1975-ben annektálta Nyugat-Szaharát.
" ["post_title"]=> string(66) "Izrael elismerte Marokkó szuverenitását a Nyugat-Szahara felett" ["post_excerpt"]=> string(205) "Marokkó mindazonáltal leszögezte, hogy az elismerés nem fogja befolyásolni a Magreb-ország azon "elveit", amelyek alapján kétállami megoldást sürget a palesztin-izraeli konfliktus rendezésére." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "izrael-elismerte-marokko-szuverenitasat-a-nyugat-szahara-felett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-18 14:09:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-18 11:09:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428607" ["menu_order"]=> int(11186) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3749 (24) { ["ID"]=> int(407942) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-19 13:15:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-19 10:15:29" ["post_content"]=> string(795) "Ideiglenesen csökkenti termelését a craiovai Ford gyár a félvezetők hiánya miatt. Csütörtökön csak egyetlen váltást hívnak munkába az autó- és a motorgyártó részlegeken egyaránt az eddigi három váltás helyet.
A gyártási folyamatban elsőbbséget adnak azoknak a gépkocsiknak, amelyeket már leszerződtek - közölték a vállalat képviselői. Az otthon maradó alkalmazottak az alapbér 78 százalékának megfelelő juttatásban részesülnek. A Dacia vállalatnál is szünetelt a tevékenység a félvezetők hiánya miatt. Október 8-án csak a 14 ezer alkalmazott mintegy 10 százalékát hívták dolgozni.
" ["post_title"]=> string(36) "Gondok a romániai autógyártásban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "gondok-a-romaniai-autogyartasban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-19 13:15:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-19 10:15:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407942" ["menu_order"]=> int(11173) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40207) ["max_num_pages"]=> int(3351) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "8aa86ff79cd5c533c43c2f9b6f38ad01" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:916ddafd7573d9614c418311ee21f41e" }