Európában Itália szenved a leginkább. Újabb 300 román tér haza

Csaknem öt héttel a koronavírus-járvány kitörése után, Olaszországban a fertőzések száma elérte a 80.539-cet, 8.165 páciens meghalt, 10.361 pedig meggyógyult – jelenti a Román Rádió tudósítója. Ugyanakkor egyre több orvos és ápoló fertőződik meg COVID-19-cel, számuk meghaladta az ötezret. 41 orvos vesztette életét, nyolc az utóbbi 24 órában.

(tovább…) Continue Reading

Újra lehetővé válik az ingázás a magyar-román határon

Újra lehetővé válik az ingázás a magyar-román határon azoknak, akik a határ másik oldalán dolgoznak – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek. Mint hírül adtuk, a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések gyakorlatilag lehetetlenné tették az utóbbi években tömegesen Magyarországra költözött, de továbbra is Romániában dolgozók polgárok napi ingázását.

(tovább…) Continue Reading

Kevésbé pontosak a meteorológusok prognózisai a járvány miatt

A járványhelyzet egyik következményeként világszerte számos légitársaság csökkentette járatai gyakoriságát vagy teljesen leállította azokat. Ezzel egyúttal azoknak a repülőgépes méréseknek a száma is drasztikusan csökkent, amelyek fontos információ-forrást jelentenek a meteorológiai előrejelző modellek számára – hívta fel a figyelmet a magyar Országos Meteorológiai Szolgálat.

(tovább…) Continue Reading

Életbe lépett déli 12 órakor az általános kijárási tilalom

A kedd este elfogadott 3. számú katonai rendelet megtiltja az állampolgároknak, hogy elhagyják az otthonukat. Kivételnek számít, ha a kijárás munkahelyi kötelességből, valamint alapvető szükségleti cikkek beszerzése, halaszthatatlan orvosi vizsgálat, rövid testmozgás vagy háziállat sétáltatása érdekében történik. Ugyancsak mentesül a tiltás alól a beteg gyermek, idős vagy fogyatékos kísérője. Mentesülnek továbbá az önkéntesek, a véradók, illetve a gazdálkodók – akár termelési, akár értékesítési céllal hagyják el lakásukat.

(tovább…) Continue Reading

Hárommal nőtt a koronavírus halálos áldozatainak száma

Újabb három koronavírussal fertőzött személy halálát jelentette a Stratégiai Kommunikációs Csoport. Mindhárom új áldozat az időközben bezárt Suceava Megyei Kórházban fertőződött meg. Ott korábban két másik beteg is meghalt, 70 kórházi alkalmazott – köztük 30 orvos – pedig igazoltan koronavírussal fertőzött. Ezzel 12-re nőtt a járvány halálos áldozatainak száma.

(tovább…) Continue Reading

Kiürítik a kórházakat a járvány tetőzésére várva

Elhalasztanak 14 nappal minden olyan műtétet, orvosi kezelést és kórházi kivizsgálást, amely nem sürgős – jelentette be kedd esti sajtótájékoztatóján Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár. Ugyanilyen okból két hétre felfüggesztenek minden nem sürgős, de már előjegyzett kivizsgálást a magán- és állami járóbeteg-rendelőkben is – tette hozzá az államtitkár.

(tovább…) Continue Reading