A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) ma benyújtotta az Európai Bizottsághoz a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezését – jelentette be sajtótájékoztatón…
Continue ReadingÓvások késleltetik a Nagyvárad-Arad gyorsforgalmi út megépítését
Óvások késleltetik a Nagyvárad és Arad között építendő gyorsforgalmi út kivitelezését – adta hírül az MTI az Ebihoreanulra hivatkozva. A…
Continue ReadingIrathamisító bűnszövetkezetet lepleztek le
Román és külföldi személyazonossági iratokat, jogosítványokat, társadalombiztosítási kártyákat hamisító, kiterjedt bűnszövetkezetre csaptak le a román hatóságok. Az öt kisebb csoportból…
Continue ReadingAmerikai és brit iskolákat fenyegető 17 éves román diák kiadását kéri az FBI
Egy bukaresti 17 éves középiskolás diák kiadatását kérte egy New York-i bíróság Romániától. A fiatalember ellen az amerikai Szövetségi Nyomozó…
Continue ReadingÓriási harcsát fogott ki egy román halász a Dunából
Óriási harcsát fogott ki egy hazai horgász a Dunából. A hal 287 centiméteres hosszával és 137 kilogrammos tömegével világrekordnak számít,…
Continue ReadingMintegy 11 százalékkal csökkent az EU-ban benyújtott menedékkérelmek száma
A ma közzétett jelentés szerint 2024-ben körülbelül 1,01 millió menedékkérelmet nyújtottak be.
Continue ReadingMacron: Párizs és London egy hónapos tűzszünetet javasol a levegőben
„A következő hetekben nem lesznek európai csapatok Ukrajnában” – jelentette ki Emmanuel Macron.
Continue ReadingAz ukrán elnök szerint megmenthető a kapcsolat az Egyesült Államokkal
A tárgyalásokat zárt ajtók mögött kell folytatni – mondta Volodimir Zelenszkij.
Continue ReadingLeállította Izrael a Gázai övezetbe irányuló segélyszállítmányokat
Benjamin Netanjahu miniszterelnök hivatala nem részletezte a döntést, de „további következményekre” figyelmeztetett.
Continue ReadingKirályi meghívó
A Fehér Házba látogató brit miniszterelnök, Keir Starmer átadta Donald Trumpnak III. Károly brit uralkodó levelét, amelyben állami látogatásra hívta meg…
Continue ReadingPutyin bizakodó
Reménytkeltőnek nevezte a Moszkva és az új amerikai kormányzat közötti első kapcsolatfelvételeket Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szövetségi Biztonsági Szolgálat…
Continue ReadingElhunyt Mécs Károly és Gene Hackman
Életének kilencvenedik évében szerdán este elhunyt Mécs Károly Kossuth-nagydíjas, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színmûvész, a nemzet mûvésze, érdemes és kiváló mûvész, a Magyar Mûvészeti Akadémia rendes tagja – tudatta családja képviselõje az MTI-vel csütörtökön. A tájékoztatás szerint Mécs Károly méltósággal viselt, hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el.
(tovább…) Continue Reading










