A Lady Bird és a Három óriásplakát Ebbing határában vitte a legjelentősebb díjakat, míg a szériák esetében Nicole Kidman sorozata négy díjat is bezsebelt. (tovább…)
Continue ReadingAláírták, de nem elégedettek
Tegnap óta a családorvosok további 15 százaléka meghosszabbította szerződését az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral, amely bejelentette, hogy a sürgősségi esetek, illetve az egy évnél fiatalabb gyermekek esetében a szakorvosok ellátják a betegeket küldőpapír hiányában is. (tovább…)
Continue ReadingAdóügyi módosítások az új esztendőben
Több adóügyi módosítást is hozott az új Év, például azt is, hogy január elsejétől azoknak a román állampolgároknak, akik több…
Continue ReadingHét terrorizmussal gyanúsított személyt fogtak el Brüsszelben
A belga rendőrség csütörtök este hat, ma reggel pedig még egy embert fogott el Brüsszelben, a 31 halálos áldozatot követelő merényletek nyomozása keretében ? közölte a szövetségi ügyészség. (tovább…)
Continue ReadingBenyújtotta lemondását Doina Pană, a vízügyi és erdészeti minisztérium vezetője
A Hotnews hírportál szerint a tárcavezető egészségi okokra hivatkozva hozta meg döntését. Doina Pană a szociáldemokrata párt színeiben parlamenti képviselő marad. (tovább…)
Continue ReadingBonyolódik a Lucan-ügy
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere és Florian Bodog egészségügyi miniszter is érintett a sikkasztással gyanúsított, hatósági felügyelet alatt levő Mihai Lucan kolozsvári urológus ügyében ? állítja Emanuel Ungureanu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség parlamenti képviselője, aki gyakorlatilag kirobbantotta az ügyet azzal, hogy sorozatos feljelentéseket tett a gyanúsítottak ellen, illetve több ízben felhívta a közvélemény figyelmét a súlyos visszaélésekre. (tovább…)
Continue ReadingCsökkentették a terrorkészültség szintéjét Belgiumban
Egy fokozattal, a maximális négyesről hármasra csökkentették a terrorkészültség szintjét Belgiumban, két nappal a brüsszeli robbantásos merényletek után – jelentette…
Continue ReadingUtakat javítanak, korszerűsítenek
A regionális fejlesztési minisztérium aláírta újabb 6 megyei út korszerűsítési szerződését. Ezáltal, uniós alapokból, 1 millió 200 ezer lakos közlekedését könnyítik meg Brassó, Szeben, Maros, Hargita, Kovászna és Vaslui megyében ? áll a szaktárca közleményében. (tovább…)
Continue ReadingÚjabb pokolgépes robbantás Törökországban
Három katona meghalt, huszonnégy pedig megsérült csütörtök este, amikor a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt lázadói gépkocsiba rejtett pokolgépet robbantottak, majd lövöldözni kezdtek a délkelet-törökországi Diyarbak?r tartomány Mermer településének csendőrállomásánál – jelentette a Dogan török hírügynökség pénteken. (tovább…)
Continue ReadingKöldökzsinór program
Közzétették a külföldön született magyar gyermekek után járó támogatásokról szóló ismertetőt.Január 1-jétől a magyarországi családtámogatási ellátási formák közül két juttatás elérhetővé válik a Magyarország közigazgatási határain kívül élő magyarok számára is. (tovább…)
Continue ReadingHírügynökségi források szerint máris hosszú sor alakult ki a nagylaki határátkelőnél
A határ magyar oldalán több mint egy órán át kell várakozni a Romániába való átlépésre. A határrendőrség értesítése szerint ugyanakkor…
Continue ReadingEurópában tombol az Eleanor-vihar
Tegnap, január harmadikán érte el Európa nyugati részét Eleanor, az óránkénti kétszáz kilométeres széllökésekkel kísért téli vihar. Hatalmas károkat okozott, háztartások százai maradtak áram nélkül Franciaországban, Svájcban kisiklott egy vonat, többen súlyosan megsérültek. A viharnak egyelőre egy halálos áldozata van. Az Atlanti-óceán felől érkezett vihar Kölnben az autópályákra fákat, más utakra építési állványokat döntött. Tombol a vihar Párizsban is. Az Eiffel-torony tetejénél lévő berendezések 140 km/órás erősségű szelet is mértek. (tovább…)
Continue Reading