Egész Közel-Keletre kiterjedő dizshád-ellenes koalíció megalakítását javasolja Oroszország az Amerikai Egyesült Államoknak. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter amerikai kollégájával, John Kerryvel folytatott telefonbeszélgetésén azt javasolta, hogy a koalícióban részt vehetnének Szíria és Irán is. (tovább…)
Continue ReadingA hithű iszlamista nem gyilkos
Több mint ezer indiai muzulmán vallástudós csatlakozott szerdán ahhoz a vallási rendelethez, amelyben iszlámellenesnek minősítették az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezetet. (tovább…)
Continue ReadingEmbercsempészt fogtak a magyar határőrök
Harminc embert akart Ausztriába csempészni egy magyar-román kettős állampolgárságú férfi egy kisteherautóban, de a rendőrök elfogták – közölte honlapján a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság. (tovább…)
Continue ReadingLezárult a mozgósítás
Ukrajnában befejeződött a katonai mozgósítás hatodik szakasza, mely júniusban kezdődött és 25 ezer embert érintett. Ez volt a harmadik mobilizáció idén, s az ígéretek szerint az utolsó is. (tovább…)
Continue ReadingAl-Kaida az Iszlám Állam ellen
Nem ismeri el az Iszlám Államot az al-Kaida. A szervezet vezetője, Ajman az-Zavahri egy hangfelvételen „illegitimnek” nevezte az Iszlám Államot és Abu Bakr al-Bagdadit, annak vezetőjét. (tovább…)
Continue ReadingA kora reggeli munka megbetegít
Tortúra a szervezetnek, hogy délelőtt 9 órakor kezdődik legtöbb helyen a munkaidő ? állítják az Oxfordi Egyetem kutatói. Ennek tudható be, hogy sok alkalmazott megbetegedik, nagyon fáradt és stresszes. a kutatók szerint a munkaidő kezdetének sokkal szorosabb kapcsolatban kellene lennie biológiai óránkkal. (tovább…)
Continue ReadingSzerb-román egyeztetés
Együttműködik a román és a szerb kormány a menekültek okozta válságban ? erről állapodott meg Victor Ponta miniszterelnök, Alekszandar Vucic…
Continue ReadingÚjabb hitelmegállapodásra készül Románia
Románia tárgyalni akar a Nemzetközi Valutaalappal egy újabb többoldalú nemzetközi hitelmegállapodás megkötéséről – közölte Eugen Teodorovici pénzügyminiszter. (tovább…)
Continue ReadingVáltás az Enescu-fesztivál élén
Vlagyimir Jurovszkij orosz karmester lesz a kétévente Bukarestben megrendezett George Enescu nemzetközi klasszikus zenei fesztivál művészeti igazgatója 2017-től – közölték…
Continue ReadingSzabad a menekültek útja Németország felé
Hajnali fél 4-kor elérte a magyar-osztrák határt az első migránsokkal teli busz, amely az éjszaka indult útnak. Kora reggel elindultak Budapestről az utolsó menekülteket szállító autóbuszok is. (tovább…)
Continue ReadingA Magyar Nemzeti Bank képviseli az Astra károsultjainak érdekeit
A román garanciaalap az Astra fióktelep valamennyi ügyfelének, illetve károsultjának teljeskörű kártérítést fizet a román törvények által meghatározott összeghatárig, amely mintegy 100 ezer euró – közölte a Magyar Nemzeti Bank az MTI-vel. (tovább…)
Continue ReadingNémetországnak van pénze a menekültek befogadására
Németország adóemelés és a költségvetési egyensúly megbomlása nélkül fogadhat be rekord számú menekültet és migránst idén ? jelentette ki Angela Merkel. (tovább…)
Continue Reading