Farkas-Ráduly Melánia

Nyelvi rovatunk mai részében a szívről és a magyar népmesékről lesz szó. Noha elég furcsa párosítás, mindkettőnek köze van ehhez a héthez.

Ma néhány ismert közmondás kerül nagyító alá. Mielőtt kiderülne, hogy pontosan melyek azok, felhívnám a figyelmet egy gyakori jelenségre, mégpedig a nagyvárosi argóban és az ifjúsági nyelvben használt meghökkentő, tréfás célzattal kiforgatott közösségi intelmekre, amelyekben közmondásfoszlányok rejtőztek el. Ezúttal a Nyelvművelő szótárban található példák közül sorolnék fel néhányat: „Ki korán kel, álmos.” „Aki másnak vermet ás, az sírásó.” „A jó bornak is kell cégér.”

„Az újítást, még ha jó és szükséges is, sokan ellenzik. De újítás nélkül nem lehet építkezni.” Az idézet az 1831. augusztus 23-án elhunyt Kazinczy Ferenctől származik, aki nyelvújító és irodalomszervezői tevékenységével a nemzeti felemelkedés és önállósulás ügyét szolgálta a reformkor előtti évtizedekben.

„Lehet belőled nagy ember – és hadd legyen! –, de szív nélkül, szeretet nélkül igazán naggyá nem leszel. Ne bízd el hát magad, ha csodálják elméd tündöklését: sok fényes elme elhomályosult már, de a szív – jó vagy rossz –, megmarad utolsó dobbanásáig annak, ami volt első dobbanásakor.” Az elhangzott idézet Benedek Elektől származik, a nagy mesemondó kevéssel több mint kilencvenhat éve, 1929. augusztus 17-én hunyt el Kisbaconban.

A mai részt egy idézettel kezdem: „Jobbra – vagy balra? Ezt a kettőt mindig keverem, mert a hidegháborús gyermekkorom vasfüggöny mögötti pedagógiája, úgy is, mint harcias tudatlansága, azt tartotta helyesnek, ha a balkezeseket átszoktatják jobbkezességre, kerül, amibe kerül (a tájékozódási készség elvesztésébe kerül).

„Barátok voltunk, tehát nem pajtások, nem komázó suhancok, nem bajtársak. Barátok voltunk, s nincs semmi az életben, ami kárpótolni tud egy barátságért” – idézek A gyertyák csonkig égnek című regényből, amelyet Márai Sándor stílusművészetének remekeként emlegetnek. De miért kezdtem a mai részt ezzel az idézettel? Tegnap, július 30-án ünnepeltük a barátság világnapját, amelynek sokak szerint Paraguayban rakták le az alapjait. Az eredetét boncolgató történetek egyikében az olvasható, hogy 1958-ban egy ottani baráti társaság volt az ötletgazda, majd más dél-amerikai országokban is ünnepelni kezdték, az internet és a közösségi média térhódítása után pedig világméretűvé vált ez a kezdeményezés.

Az idei érettségi végleges eredményeit június 30-án, míg a nyolcadikosok képességvizsgájának óvások utáni eredményeit tegnap, azaz július 10-én függesztették ki. A két megmérettetésen a nyelvi minőségre is figyelni kellett, az ifjúsági nyelvet pedig érdemes volt mellőzni. De mit is takar az ifjúsági nyelv? Ma erre a kérdésre keresem a választ.

„Szeretem a magányos utazásokat […], mert ilyenkor emlékeim is velem utaznak, néha bent a kocsiban, de néha kint a mezők fölött, árnyékos erdőkben vagy a pocsolyák csillogásában, ahol egy-egy gólya tart őrséget olyan katonás tartásban, hogy csak az őrbódé hiányzik mellőle és a szuronyos puska a válláról” – idézem Fekete Istvánt, aki ötvenöt évvel ezelőtt, 1970. június 23-án hunyt el, és nem mellékesen január 25-én volt a születése 125. évfordulója. Néhány napja, június 21-én, a dombóvári Művelődési Házban Fekete István-konferenciát tartottak, amelyen a József Attila-díjas íróra és a dombóvári Fekete István Múzeum harmincéves jubileumára emlékeztek.

„Az egész oktatásügyet az egész világon mindenütt, amerre csak jártam, egy nagy tévedés hatja át, egy óriási tévedés. Azt hiszik, hogy a könyv arra való, hogy az ember a tartalmát belepréselje a fejébe. Nézetem szerint a fej gondolkodásra való. A könyv pedig arra, hogy ne kelljen mindent fejben tartani.” Bár a Szent-Györgyi Alberttől származó idézettel gyakran lehet találkozni a közösségi oldalakon, nem áll szándékomban kielemezni, pedig a mai napig rendszeresen tanulok egy-egy szakkönyvből, persze megfontoltabban, mint iskoláskoromban.

Múlt héten volt a gyermeknap, amelyet Magyarországon május utolsó vasárnapján, Romániában pedig június elsején ünnepelnek.