Cseke Attila fejlesztési miniszter ma új óvodát avatott Piatra-Neamţon. Ebből az alkalomból a tárcavezető arról biztosította a közvéleményt, hogy az…
Continue ReadingIsmét Fidelis-kötvényeket bocsátanak ki
A pénzügyminisztérium július 4-étől újabb Fidelis-kötvényeket bocsát ki, amelyekhez a véradók továbbra is kedvezményes feltételek mellett juthatnak hozzá. A 2,…
Continue ReadingÜlésezik a CSAT
Ma délben összeült a Cotroceni-palotában Nicușor Dan államfő vezetésével a Legfelsőbb Védelmi Tanács. Ez az első CSAT-ülés azóta, hogy Nicușor Dan átvette az államelnöki tisztséget.
(tovább…) Continue ReadingIgényelhetik a támogatást a parajdiak
A parajdi, turizmusban érdekelt vállalkozók mától igényelhetik a tavalyi forgalmuk 15 százalékának megfelelő állami támogatást. Ugyanakkor a szakértők vizsgálják egy új sóbánya megnyitásának a lehetőségét, ha pedig ez megvalósul, az helyi közösség visszatérhet a korábbi foglalatosságaihoz – ezt már Radu Miruță gazdasági miniszter írta a közösségi oldalán, miután helyszíni látogatást tett Parajdon.
(tovább…) Continue ReadingMég legalább tíz napot késnek a munkálatok Parajdon
Nem fognak befejeződni a sürgős munkálatok sem Parajdon a július 1-jei határidőig, és nem csak előre nem látható okok miatt késnek. Ezt Radu Miruță gazdasági miniszter írta a közösségi oldalán, miután helyszíni látogatást tett Parajdon.
(tovább…) Continue ReadingMegnyílik a dél-bukaresti autópálya
Ma délutántól autópályán lehet eljutni Curtea de Argeștől Konstanciáig – közölte Facebook-oldalán a közúti infrastruktúrát kezelő társaság vezérigazgatója.
(tovább…) Continue ReadingNő a nyugdíjasok száma
Májusban 4 millió 689 ezer nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, csaknem 3 ezerrel többet, mint az előző hónapban. Az átlagnyugdíj 2763…
Continue ReadingTámogatásokat adott és költségeket faragott le a kormány
A kormány első intézkedéseivel privilégiumokat szüntet meg és a kisjövedelműeket segíti – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Rámutatott, hogy a pénteki kormányülésen a kabinet biztosította, hogy a villanyáramra vonatkozó árplafon megszűnése után se maradjanak segítség nélkül a kisjövedelmű fogyasztók, akik ezután energiautalványokat kapnak.
(tovább…) Continue ReadingSúlyos helyzetben az ország
Jövő héten mutatják be a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot – jelentette be a tegnapi kormányülés végén tartott sajtótájékoztatón Ilie Bolojan. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Románia gazdasági szempontból súlyos helyzetben van.
(tovább…) Continue ReadingMegnyirbálják a pártfinanszírozást is
A költségvetés kiigazításakor csökkenteni fogják a politikai pártok állami támogatását – jelentette be Ilie Bolojan tegnapi sajtótájékoztatóján.
(tovább…) Continue ReadingKormányzati stop a versenytárgyalásokra
Év végéig nem ír ki újabb versenytárgyalásokat a költségvetésből finanszírozott beruházásokra a kormány – jelentette be Ilie Bolojan. Ezt a miniszterelnök azzal magyarázta, hogy a következő hat hónapban rangsorolni fogják a folyamatban lévő állami befektetéseket.
(tovább…) Continue ReadingDolgoznak a közigazgatási átszervezésen
Az ország közigazgatási átszervezését leghamarabb 2028-ban lehet megvalósítani – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan. Addig a kormányfő szerint meg lehet találni a megfelelő módot a megtervezésére, majd megvalósítására.
(tovább…) Continue Reading










