Ralucă Prună újonnan kinevezett tárcavezető azt nyilatkozta, hogy rövid mandátuma alatt nem a kegyelmi eljárásokat részesítené előnyben, ahogyan azt a Nép Ügyvédjének a romániai börtönviszonyokról szóló jelentése javasolja. Szerinte a sokat támadott büntető törvénykönyv bevezetése óta jelentősen csökkent az előzetes letartóztatások és szabadságvesztéssel járó esetek száma. Victor Ciorbea jelentésében kevesebb letartóztatással és több feltételes szabadlábra helyezéssel csökkentené a romániai büntetés-végrehajtási intézetek 50 százalékos túlzsúfoltságát. A Büntetés-végrehajtási Intézetek Országos Igazgatóságának vezetője ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy meg kellene vizsgálni azt is, hogy milyen társadalmi támogatottsága volna a kegyelmi eljárásoknak, konzultációt kellene erről indítani. A börtönök létrehozására vonatkozó javaslatot is elvetette a miniszter, helyette az Európai Bizottság támogatását igényelné a börtönkörülmények javítására és a börtön-infrastruktúra fejlesztésére, amint azt elődje Robert Cazanciuc is felvetette. Victor Ciorbea átfogó jelentése a romániai börtönviszonyokról azért készült, mert az unió az emberi jogok figyelmen kívül hagyásával vádolja Romániát e téren.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...